Kisebb csökkenéssel zárták az év első kereskedési napját csütörtökön az irányadó amerikai indexek az ázsiai tőzsdéken pedig vegyes a kép ma reggel, a japán tőzsde még zárva tart, a hongkongi részvénypiacon jó a hangulat, a kínai index viszont nagyobbat esett. Az európai tőzsdéket iránykeresés jellemezheti a nyitást követően a határidős indexek alap
A két számjegyű növekedés 2024-ben is meglesz, ez kisebb-nagyobb kilengésekkel igaz a televízióra, a rádióra és a digitális területre is. Büszke vagyok az Atmedia csapatára – mondja Guttengéber Csaba. Az Atmedia ügyvezető igazgatója hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt pár év hatalmas bizonytalanságai után úgy tűnik, hogy minden elkezd visszarendező
Összesen 11 ezerrel lett kevesebb a működő vállalkozások száma 2024 végére, mivel 35 ezer cég szűnt meg, viszont csak 24 ezret alapítottak. Továbbra is 15 ezer fölött maradt az új felszámolási eljárások száma, melyek nagy részét az építőipar és a kereskedelem teszi ki.
A globális műtárgypiacon elmaradt az év végén itthon tapasztalt fellendülés. A csúcsárak, a piac egészének állapotát tükrözve, alacsonyabbak voltak, mint a legutóbbi években – derül ki a műtárgy.com összefoglalójából.
Erősödött a forint péntek reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök estéhez képest. Hét órakor az euró árfolyama 413,48 forintra gyengült a csütörtök kora esti 413,62 forintról. A svájci frank jegyzése 441,78 forintról 441,67 forintra csökkent, a dolláré pedig 403,07 forintról 402,49 forintra sü
Kissé csökkent a foglalkoztatás Magyarországon az elmúlt hónapokban, miközben a Covid-válság óta nem látott szintre emelkedett a munkanélküliség. Mindez azt mutatja, hogy a munkaerőpiacra is elért a gazdasági recesszió hatása.
Novemberben 741 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Az ősz végén az export szerényen teljesített, beárnyékolva a növekedési kilátásokat.
Feloldották az indiai azonnali fizetési rendszerre épített fizetési megoldásra, a WhatsApp Pay-re vonatkozó korlátozást, így mind a félmilliárd indiai whatsappozó pénzt küldhet ismerőseinek a csevegőapplikáción keresztül - számolt be a Finextra.
Újabb tőkeemelést hajtott végre az állam abban a bankban, amelyen keresztül kölcsönbe adtuk a kínai hitel felét, ráadásul szuperkedvezményesen. Mi történt? 9,345 milliárd forinttal emelték az Eximbank tőkéjét, mégpedig a költségvetésben az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások terhére – írja a 24.hu. A tőkeemelésről Nagy Márton nemzetgazdasági mini
Bár a 2024-es költségvetést eredetileg 2,9 százalékos hiánycéllal tervezték meg, még messze vagyunk a teljesítésétől. A GDP-arányos hiány 2024. III. negyedévben 3,0 százalékos volt, az első három negyedévben pedig 3,5 százalékos lett.
A kitűzött célhoz képest valamivel kevesebb repülőgépet adott át az Airbus a tavalyi évben, de így is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott tekintettel az repülpőgépipar helyzetére, különösen az év utolsó hónapja volt erős.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 461,09 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 79 787,75 ponton zárt csütörtökön.
Az Európai Központi Bank csütörtökön közzétett adatai szerint az euróövezet vállalatainak és háztartásainak nyújtott hitelállomány novemberben is csak szerény ütemben nőtt. Ez újabb jele annak, hogy a blokk gazdasága nem zárta jól az évet - számolt be a Reuters.
Három huszonéves lány megálmodta 30 éve, ma már a nemzetközi reklámgyártás csúcsa ez a magyar service cég, amit jelenleg az a Lászlóffy Vivien vezet, aki 2018-ban szerepelt az amerikai Forbes 30 under 30 válogatásában. Az alapoktól kellett beletanulnia a reklámfilmkészítés gyártási folyamataiba, és ebben még Danny De Vito is segítségére volt. Vivie
2025. január elsejétől a minimálbér havi bruttó 290 800 forintra, míg a szakképzettek garantált bérminimuma 348 800 forintra emelkedett. Mennyi ennek a nettója? Milyen állami juttatások emelkednek ezzel a döntéssel?
Csütörtökön, az idei év első kereskedési napján jelentős gyengülést szenvedett el a forint. A fő ok a dollár erősödése, és az ezzel szinte automatikusan együtt járó feltörekvő piaci devizagyengülés. Ahogy az lenni szokott, a forint ilyenkor alulteljesítő, és a régiós devizákhoz képest is gyengült. A tegnap esti genge szintekről indul a nap.
Vészesen lassulnak az eladások, fájnak a többletkapacitások, döcög az elektromos átállás. Az európai autóipari beszállítók az idén is nehéz év elé néznek.
A Roshen Corporation, Ukrajna egyik legnagyobb édességgyártója, bezárta budapesti Bonbonetti üzemét. Ez már a második gyárbezárás, amelyet a vállalat Magyarországon végrehajtott. A lépés hátterében a csökkenő termelés és a nyereség elmaradása áll - tudósított az Interfax.
Magyarországon általában magasnak tartjuk a termőföldek árát, pedig ezekkel még Eu-s viszonylatban is a sereghajtók közé tartozunk. Vajon milyen kultúrát érdemes termeszteni 68 milliós földeken?
2024 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 33 ezer fővel, 4 millió 679 ezer főre mérséklődött. 2024 novemberében a munkanélküliek száma 221 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Káoszt okoz a DÁP és az Ügyfélkapu+ bevezetése a könyvelők szerint - írja az Infostart. Továbbra sincs benne a digitális aláírás a Digitális Állampolgárság alkalmazásban, az Ügyfélkapu+ sincs készen és az elektronikus ügyintézésre kötelezettek felének vagy képességbeli vagy akaratbeli problémái vannak az átállással - mondta Ruszin Zsolt a Magyar K
Az export euróban számított értéke 2024. novemberben 3,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, míg az importé 2,3 százalékkal meghaladta azt, az egyenleg 716 millió euróval romlott. A külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 2,7, az importoldalon 0,4 százalékkal mérséklődött az előző havihoz mérten - közölte a Központi
Valamivel kedvezőbben alakult a harmadik negyedév a költségvetés szempontjából, így az ismert adatok alapján van esély arra, hogy teljesüljön a GDP-arányos 4,5 százalékos kormányzati hiánycél.
A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 2024. III. negyedévben 3,0 százalék, az első három negyedévben pedig 3,5 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
A kormányzati szektor III. negyedévi hiánya 621 milliárd forint volt, a GDP 3 százaléka. Az egyenleg 133 milliárd forinttal, 0,9 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megakadályozná az Egyesült Államok a US Steel felvásárlását, Joe Biden már döntést hozott erről a The Washington Post értesülései szerint. A lépés jelentős hatással lehet az amerikai acélipar jövőjére és a nemzetközi üzleti kapcsolatokra - írta a Cnbc.
Bővülnek a családi támogatások, a kormány 2025-ben is a családokért dolgozik - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Soha még ilyen jelentős pénzügyi vagyonnal nem bírtak a háztartások, mint manapság. Ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint érdemes kritikával szemlélni a jegybank friss kimutatásait.
Kisebb csökkenéssel zárták az év első kereskedési napját csütörtökön az irányadó amerikai indexek az ázsiai tőzsdéken pedig vegyes a kép ma reggel: a japán tőzsde még zárva tart, a hongkongi részvénypiacon jó a hangulat, a kínai index viszont nagyobbat esett. Az európai tőzsdék lefordultak a nyitást követően, de érkeznek ma még fontos makroadatok,
Nem, ha a statisztikai, és módszertani torzításokat kivesszük a rendszerből, a háztartásoknak jóval kisebb a vagyona. Mi történt? A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint soha nem volt még akkora vagyona a magyar lakosságnak, mint a tavalyi harmadik negyedévben. A kimutatás alapján egy háztartásra 26 milliónyi vagyon jut, de csak a számokat látva ezt n