Rosszul kezdte az új évet a forint, hiszen az euróval szemben 416-ig esett, ami csaknem új kétéves mélypont volt, a szárnyaló dollárral szemben pedig 405-ig, ami kétéves mélypontot jelentett. A mai nap azonban kifejezetten kedvezően alakul a forint számára, miután kiszivárgott, hogy Donald Trump egy jóval enyhébb vámpolitikában gondolkodhat, ami so
Drágult az olaszok által kedvelt csésze eszpresszó kávé, miután a kávé ára - a vajhoz, és a csokoládéhoz hasonlóan - majdnem ötven százalékkal emelkedett - közölte az Assoutenti fogyasztóvédő szervezet.
A Honor bejelentette, hogy a Google Gemini AI képességeit integrálja Honor Magic7 Pro készülékébe, így a funkciók már előre lesznek telepítve. Ez az együttműködés jelentős előrelépést jelent abban, hogy világszerte eljuthassanak a mobilfelhasználókhoz a kifinomult AI-élmények.
Erős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében. Tavaly decemberben helyezték forgalomba a harmadik legtöbbet a kizárólag elektromos hajtású gépjárművekből. Az 1970-es múlt havi darabszámot csak 2024 márciusa (2108), továbbá holtversenyben júniusa és szeptembere (2072) előzi az örökrangsorban.
2025. január 15-től az építőipari kivitelezést vagy tervezést végző vállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak – például az építészmérnököknek, kőműveseknek, tetőfedőknek, villanyszerelőknek, víz-, gáz-, fűtés- és klímaszerelőknek, festőknek és burkolóknak is – rendelkezniük kell kötelező kivitelezői felelősségbiztosítással - hívja fel a figyelmet a
Az amerikai részvénypiac komoly kihívásokkal nézhet szembe az elkövetkező hat hónapban a Morgan Stanley elemzői szerint. A szakértők úgy vélik, hogy az amerikai állampapírok hozamának emelkedése és a dollár erősödése az inflációs félelmek miatt negatívan befolyásolhatja a részvénypiacok teljesítményét - írta a Bloomberg.
Egyebek közt ügyfélszolgálatuk megerősítésével, a tagoknak adandó tájékoztatások igazolásával és a várható kifizetéseket figyelembe vevő pénzügyi és likviditási tervekkel is kell készülniük az önkéntes nyugdíjpénztáraknak 2025-re, a tagi megtakarítások ingatlancélú felhasználhatóságának évére. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénztárak számára körleve
Rosszul kezdte az új évet a forint, hiszen az euróval szemben 416-ig esett, ami csaknem új kétéves mélypont volt, a szárnyaló dollárral szemben pedig 405-ig, ami kétéves mélypontot jelentett. A mai nap első fele azonban kifejezetten kedvezően alakult a forint számára, miután kiszivárgott, hogy Donald Trump egy jóval enyhébb vámpolitikában gondolkod
A Viasat3 egy olyan saját gyártású műsorral indítja a 2025-ös évet, amely közösségteremtő erejével és elgondolkodtató, mégis szórakoztató stílusával biztosan beszéd-, mi több, vitatémát ad a hétfő estékhez. Január 20-án 19 órakor 2. évadával tér vissza a csatorna és a Wmn közös tabudöntő talkshowja, a Ki vele!. A formátum letisztultabb képi világga
Nagyon megnehezedett a lakások kiadása a 250 ezres átlagos bérleti díj felett, és ez a korlát 2025 első felében is velünk maradhat – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. Ennek oka a bérlők fizetőképességének folyamatos csökkenése, decemberben ugyanis átlagosan 215 ezer forintot szántak albérletre, szemben a kiadók által elvárt
A háztartásoknak már több mint 11 milliárd forintnyi banki hiteltartozásuk van, zsinórban 21 hónapja vesznek fel több kölcsönt, mint amennyit törlesztenek – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesülése
Az EXIM Magyarország a Demján Sándor Programban öt új finanszírozási konstrukciót nyit meg a vállalkozások előtt. A cél a fenntartható fejlődés támogatása, a magyar vállalkozások exportképességének erősítése, valamint külföldi beruházásaik finanszírozása. Az új konstrukciókra a vállalkozások mától már be is nyújthatják a hitelkérelmeiket a keresked
Rekorddal zárhattak tavaly a bankszektor a lakáshitelezésben és személyi kölcsönöknél is. A háztartásoknak már több mint 11 milliárd forintnyi banki hiteltartozása van, zsinórban 21 hónapja vesznek fel több kölcsönt, mint amennyit törlesztenek - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Az Euronews Business felmérésének eredménye alapján Európa egyik legkisebb országában élnek a legjobban az emberek, Magyarország pedig meglehetősen hátul szerepel ezen a listán.
A mesterséges intelligenciának javítania kell a közszolgáltatásokat és az inkluzív digitális stratégiákat, szükséges szerepet vállania az ifjúsági prioritásokban és a nemek közötti esélyegyenlőségben. Többek között ezekre a megállapításokra jutott a Régiók Európai Bizottsága (CoR) azon az EuroPCom rendezvényen, ahol regionális és helyi vezetők gyűl
Az önkéntes nyugdíjpénztárakat kötelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy többször is felhívják tagjaik figyelmét megtakarításuk lakáscélú felhasználásának lehetőségére. A hónap végégig becslést is kell készíteniük a várható kifizetésekről, majd havonta jelenteni a ténylegesen távozó pénzt.
Bár a téltől már nemigen kell tartania a gazdáknak az egyre enyhébb időjárás miatt, mégis aggasztó, hogy nincs elég forgótőkéjük a tavaszi vetésre való felkészüléshez.
Az utóbbi időben a „dubai csokoládé" népszerűsége jelentősen megnőtt, különösen a közösségi médiában folytatott ügyes marketingkampányoknak köszönhetően.
A One Magyarország a budapesti Westend bevásárlóközpontban nyitotta meg első referencia üzletet. Az új kiskereskedelmi és ügyfélkiszolgálási koncepció mellett a One az új otthoni szolgáltatásportfólióját is bemutatta. „A One márka bevezetésével a lehető legkiválóbb, egyéni igényekhez igazított szolgáltatást kívánjuk nyújtani ügyfeleinknek. Célunk,
Elítélte Sir Keir Starmer brit miniszterelnök azokat a nyilatkozatokat, amelyeket Elon Musk amerikai milliárdos nagyvállalkozó, Donald Trump megválasztott amerikai elnök két hét múlva hivatalba lépő korányának majdani tagja tett a brit belpolitikáról és a brit kormányról az utóbbi napokban.
A zöldautózás terén jelentős előrelépés történt Magyarországon az elmúlt évben. 2024 végére a tisztán elektromos gépjárművek száma meghaladta a 70 ezret, ami kiemelkedő növekedést jelent az előző évekhez képest - közölte az Energiaügyi Minisztérium a Facebook-oldalán.
Az arany árfolyama nyomás alatt van, mivel a korábbi előrejelzések ellenére a Fed idén várhatóan csak két vagy három alkalommal vághatja az irányadó amerikai kamatokat, alkalmanként 25 bázisponttal.
Az MKT Munkaügyi Szakosztálya által szervezett rendezvény 2025. február 6-án, csütörtökön 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján lesz követhető.
A Mastercard és a MOL három éve kezdte az együttműködést: mindkét cég célja a vásárlási élmény növelése és a digitális szolgáltatások, személyre szabott kiszolgálás folyamatos fejlesztése. Túl egy újabb sikeres közös kampányon (a gasztrotermékek népszerűsítését, a MOL Move applikációt és a kártyás fizetést kapcsolták össze) megkérdeztük Nagy Petrát
A várt 2,4% helyett 2,6%-ra ugrott decemberben éves alapon az infláció Németországban a novemberi 2,2%-ról, azaz 11 hónapja nem látott gyors fogyasztói áremelkedésről beszélhetünk – derült ki a német stasztikai hivatal hétfői adatközléséből.
A Trend FM hétfő reggeli adásában az év első napjainak fontosabb történéseit elemezte munkatársunk, Király Béla. Így az év elején az Ukrajnán át futó gázvezeték lezárásának következményeiről volt szó, illetve arról, hogy ennek milyen hatása lehet az ellátásbiztonságra, akár az európai gazdasági helyzetre. Emellett terítékre került az év végi kisebb
Rekorddal zárhattak tavaly a bankszektor a lakáshitelezésben és személyi kölcsönöknél is. A háztartásoknak már több mint 11 milliárd forintnyi banki hiteltartozása van, zsinórban 21 hónapja vesznek fel több kölcsönt, mint amennyit törlesztenek – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2025-ben mindenki szabadon felhasználhatja lakáscélra az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításának akár teljes összegét. Ehhez azonban át kell esni egy előzetes átvilágításon, csak ezután utalhatnak pénzt a nyugdíjkasszák.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közötti együttműködés azon alapszik, hogy a magyar gazdaságot tudásgazdagabbá tegyék - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Vállalkozói Innovációs Tanács ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.
A számla- és nyugtakibocsátás, valamint az adatszolgáltatás szabályai a masszőrökre is vonatkoznak – hívja fel az "érintettek" figyelmét az adóhivatal.
Saját gyártású sorozatot indított „Tudatos hedonista - vegán kiadás” címmel a TV Paprika. Az AMC Networks főzőcsatornájának hétvégenként jelentkező műsorában olyan receptek sorával ismerkedhetnek meg a konyhaművészet szerelmesei, amelyek révén kizárólag növényi alapanyagok felhasználásával igazi ízorgiát varázsolhatnak asztalra, és kiderül az is, m
A bitcoin árfolyama ismét átlépte a 100 000 dolláros szintet, miután a kriptovaluta lendületet kapott Donald Trump amerikai elnöki beiktatása előtt. A piac azt várja, hogy a Trump-adminisztráció várhatóan kriptobarát szabályozási környezetet hoz majd létre. Sok befektető viszont arra számít, hogy veszteséges lesz idén a legnagyobb kriptovalutával v
Tovább nőttek a várólisták, és egyes szakemberek már azt pedzegetik, hogy valami sokkal mélyebb oka van ennek, nem is a terület finanszírozási gondjai.