A január 17-én hatályba lépő uniós DORA-rendelet miatt az MNB technikai jellegű módosításokat hajtott végre az informatikai rendszer védelméről, illetve a felhőszolgáltatásokról szóló informatikai ajánlásain. A felügyeleti szabályozó eszközök további tartalmi módosításaira a DORA-t kiegészítő részletszabályok ismeretében kerülhet sor – jelentette b
Kevés olyan általánosan ismert betegség van, mint a megfázás, ami bizony a gazdálkodókat is utoléri néha. És bár körülbelül 200 vírus okozhatja, úgy tűnik, majdnem ugyanennyi házi gyógymód létezik ellene. De vajon működik-e bármelyikük?
Hidegben vajon gyorsabban merül az akkumulátor? Megugorhat a roamingdíjunk síelés közben? Kárt tehet-e a havazás a telefonban? A kérdésekre a Yettel szakértői válaszolnak.
Németország bruttó hazai terméke (GDP) 0,2 százalékkal csökkent tavaly az előző évihez képest a német statisztikai hivatal, a Destatis szerdán közzétett előzetes számításai szerint. Egy évvel korábban, 2023-ban Németország GDP-je 0,3 százalékkal zsugorodott.
Magyarország jelentős eredményeket ért el az egyajánlatos közbeszerzések visszaszorításában, az uniós forrásokból finanszírozott projektek esetében az arány mindössze 3,1 százalék. Ugyanakkor a jogállamisági eljárás keretében befagyasztott támogatások felszabadításához még több területen szükség van további reformokra, amelyeket eddig az EU nem tar
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa decemberben nem csökkentette a kamatot, a tanács tagjai közül egyedül Patai Mihály szavazott kamatcsökkentésre – derül ki a jegyzőkönyvből. Patai az MNB korábbi ülésén is egyedül szavazott kamatcsökkentésre.
Visszakerül a játékosokhoz az a több mint 300 millió forint, amelyért tavaly október közepe óta nem jelentkezett a nyertes. A játékosok körében viszonylag ritka az, hogy nem jelentkeznek egy nagynyereményért: az elmúlt 25 évben összesen nyolc alkalommal fordult elő.
A bevételekben kisebb, az egy részvényre jutó eredményben nagyobb mértékben haladta meg a várakozásokat a Citigroup negyedik negyedéves gyorsjelentése. A nyitás előtti kereskedésben már 5,4%-os emelkedést mutat a bank árfolyama.
AZ infláció a várakozásokkal összhangban 2,9%-ra emelkedett, viszont a maginfláció meglepetésre 3,3%-ról 3,2%-ra lassult. Mivel mindenki a magas kötvényhozamoktól és az erős munkaerőpiac inflációs hatásától félt, ezért a vártnál alacsonyabb maginfláció igazán jót tehet a részvénypiacoknak és úgy általában a kockázatok eszközöknek.
A MET Csoport újabb mérföldkövet ért el az európai energiapiacon: megalapította csehországi leányvállalatát, a MET Česká Republika-t. Az új cég kezdetben az ipari nagyfogyasztók és közműszolgáltatók számára biztosít energiaellátást, később pedig kisebb vállalkozások és háztartások számára is nyitott lesz. A cseh piac fontos szerepet kap az energiaá
Tudatos tervezéssel, okos fűtési és világítási megoldásokkal nemcsak kényelmesebbé tehetjük a mindennapjainkat, hanem kiadásainkból is jócskán lefaraghatunk. A Praktiker szakértői most megmutatják, milyen alternatívákkal és lépésekkel csökkenthetjük rezsiszámlánkat akár közel a harmadával is.
A biometrikus azonosítás megkerülhetetlen, ha biztonságos fizetésről van szó. Az amerikai banki és pénzügyi szektor egyik óriása, a JP Morgan új szintre emelte ezt a most bemutatott új fejlesztésű biometrikus fizetési termináljával. Az eszköz 2025 második felében az amerikai piac után Európában is debütálhat.
Olaszország, Albánia és az Egyesült Arab Emírségek (EAE) megállapodott egy 1 milliárd euró értékű új tenger alatti energetikai összeköttetés kiépítéséről. A projekt célja a megújuló energiaforrások importjának elősegítése az Adriai-tengeren keresztül, ami jelentős lépés az energiabiztonság növelése, a fenntartható fejlődés és a tiszta energiára val
A wigo carsharing szolgáltatás jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy évben. A vállalat flottája új típusokkal bővült, miközben az ügyfelek egyre hosszabb utakra használják az autómegosztó rendszert - tájékoztatta a szolgáltató a Portfolio-t.
A megkérdezett szakemberek szerint a belső céges találkozók maradnak a leggyakoribb események 2025-ben, de szó esik még technológiáról és fenntarthatóságról is a jelentésben.
Az azerbajdzsáni Shah Deniz Alfa gázplatformon végzett váratlan, nem tervezett karbantartási munkálatok a tervekkel ellentétben nem fejeződnek be 2-3 nap alatt, hanem legalább most vasárnapig elhúzódnak, és emiatt hosszabb ideig esik az Európába irányuló gázszállítás is - jelentette be szerdán az Azerbajdzsáni Gázszolgáltató Vállalat (AGSC). A BP á
Minden korábbinál több, 94 millió külföldi turista látogatott Spanyolországba 2024-ben - jelentette be Jordi Hereu, ipari és turizmusért felelős miniszter szerdán Madridban.
A tranzakciós illeték áthárítása után tavasszal 3,7 százalékkal emelkedhetnek a banki díjak. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint lehetnek bankok, akik üzletpolitikai okokból bizonyos szegmensekben nem élnek a jogszabály által adott díjemelési lehetőséggel, ám lehetnek olyan esetek is, amikor a pénzintézetek – törvényesen -
A kormány által megteremtett, szükséges pénzügyi és szakmai feltételeknek köszönhetően a 2024-es egységes kérelem keretében igényelt támogatásokból 149,2 ezer termelő 22 jogcím alapján részesülhetett előleg- és részletfizetésben a tavaly október 16. és december 31. közötti időszakban - tájékoztatta az Agrárminisztérium szombaton az MTI-t.
Nyolcadik Digitális Zónáját nyitotta meg az MBH Bank a veszprémi Pannon Egyetemen. A hazai fejlesztésű, fiatalok igényeire szabott kioszkban személyes ügyfélszolgálati jelenlét nélkül, biztonságosan és kényelmesen lehet számlát nyitni. A jelenleg elérhető szolgáltatások palettáját február hónaptól további funkciókkal bővíti a hitelintézet, lehetővé
A megelőző hónapok csökkenését követően 2024 decemberében országosan 1,3, Budapesten 1,0 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest; az előző év azonos időszakinál pedig országosan 9,3, Budapesten 9,6 százalékkal, voltak magasabbak a Ksh-ingatlan.com lakbérindex friss adatai szerint.
A megelőző hónapok csökkenését követően 2024 decemberében országosan 1,3, Budapesten 1,0 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest. Az előző év azonos időszakához viszonyítva országosan 9,3, Budapesten 9,6 százalékkal voltak magasabbak a decemberi lakbérek - derül ki a KSH-ingatlan.com friss lakbérindexéből. A 2015. év
Az Országos Bírói Tanács érvénytelenítette a kormánnyal tavaly kötött, a bírói körökben komoly felháborodást okozó megállapodást, amely a bírói kar béremeléséért cserébe jelentős szervezeti átalakításokat írt elő. A döntés egy hónapok óta húzódó bizalmi válság lezárását jelentheti.
Az elmúlt több mint egy évtized során a Galaxy okostelefonok világszerte hozzájárultak a felhasználók hatékonyságának és kreativitásának növeléséhez. Kiemelkedik közülük a Galaxy S Ultra sorozat, amely a Galaxy Note széria innovációs örökségére építve válhatott a határtalan kreativitás egyik szimbólumává, és rengeteg Galaxy-rajongó szívébe lopta be
A téli körte, amely a hideg évszak egyik elérhető gyümölcse, nemcsak ízével, hanem különleges tápanyagtartalmával is kitűnik a többi gyümölcs közül. Ez a látszólag egyszerű gyümölcs valódi szuperélelmiszer, amely sokféleképpen hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez, különösen a téli időszakban.
Nincs kéznél a tajkártya? A jelszókezelő nem mentette el az Ügyfélkapu jelszavát, és a harmadik próbálkozásra sem tudunk belépni online ügyet intézni? Az ügyintézés tele van apró, ám annál bosszantóbb problémákkal. Ezeken igyekszik segíteni a Digitális Állampolgárság Program (DÁP), hogy az ügymenet végére az idegszálaink helyett csak néhány perc me
Még mindig a kiberbűnözés a legnagyobb globális üzleti fenyegetettség, a magyar cégek azonban egészen mástól tartanak – derítette ki az Allianz Kockázati Barométer.
Továbbra is a kibertámadásokat, azon belül is az adatvédelmi incidenseket tekintik az elsődleges üzleti kockázatnak a vállalatok az Allianz Kockázati Barométer friss nemzetközi felmérése szerint.
Új történelmi csúcsot ért el Magyarország áramfogyasztása szerdán, elsősorban a hideg idő hatására megnövekedett fűtési igény miatt. A mostani fűtési szezonban már másodszor dőlt meg a rendszerterhelési rekord.
Az Európai Bizottság újabb lépést tett az Európai Unió gazdasági biztonságának megerősítése érdekében, amikor közzétett egy ajánlást az uniós tagállamok számára, amely szerint fel kell vizsgálniuk vállalataik harmadik országokba irányuló befektetéseit.
Január 20-án közel 130 milliárd forint értékben fizet kamatot a Prémium Magyar Állampapír egyik sorozata, az első negyedévben pedig összesen 956 milliárd forinthoz jutnak majd a befektetők.
A HungaroControl Zrt. menedzsmentje sikeresen lezárta a tárgyalásokat a légiforgalmi irányítók és a műszakos munkavállalók érdekeit képviselő szervezetekkel, valamint konzultációkat folytatott az operatív támogató és támogató területeken dolgozók érdekvédelmi szervezeteivel. Az egyeztetések eredményeként olyan bérmegállapodások és A megkötött bérme
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen idén megkapja az aacheni Nemzetközi Charlemange-díjat, amelyet az európai egység megteremtésében játszott kiemelkedő szerepéért ítélnek oda.
Több, mint 100 fő és közel 3 milliárdos árbevétel – a Peak éve számokban. A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója a Peak Csoport éves eredményeiről beszélgetett. A Peak Csoport kiemelkedő eredményeit és jövőbeli terveit vesszük górcső alá. A magyar fintech és design ügyn