2025. január 16. csütörtök

jan. 16
9:24
Emeli díjait a Telekom (Azenpenzem)
Teheti, hát meg is teszi, hogy az előző évi hivatalosan kimutatott infláció mértékével emeli díjait a Magyar Telekom. Mint a távközlési szolgáltató bejelentette: 2025. április 1-jétől 3,7 százalékkal többe kerülnek majd az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok.
jan. 16
9:24
Percek alatt telt be az Iskolában az Erdő Program (Magyar Mezőgazdaság)
Kiemelkedő érdeklődés mellett egy nap alatt sikeresen zárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Program újabb időszakára. Tavasszal országszerte újabb 30 ezer általános iskolás vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon.
jan. 16
9:30
Árat emel a Magyar Telekom (Piac és Profit)
Április elsejétől 3,7 százalékkal, a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított 2024-es éves átlagos inflációjának mértékével emeli árait a Magyar Telekom.
jan. 16
9:30
Itt a NAV friss listája - Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat (HR Portál)
Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette.
jan. 16
9:30
Ha hígtrágyát juttatsz ki, jó ha tudsz erről az újdonságról! (Agroinform)
A Fliegl bemutatta új Top Line Plus vákuumos tartálykocsiját, melyet kifejezetten a modern gazdaságok igényeihez fejlesztettek ki.
jan. 16
9:30
Még életbe sem lépett az Airbnb-tilalom, több száz lakásnál már kitalálták, hogy játsszák ki azt (Telex)
Terézváros betiltotta az Airbnb-zést, a kerület egyik épületében viszont a jövőben is kiadhatóak lesznek a lakások.
jan. 16
9:30
Érkezik a Doktor House az Rtl műsorára (Digital Hungary)
Január 16-tól minden hétköznap délután a Drága örökösök, míg január 24-től sokak kedvenc orvosi drámája, a Doktor House látható a Barátok közt epizódjai után az RT csatornán.
jan. 16
9:36
Főszerkesztői és vezérigazgatói kinevezést jelentett be a Forbes (Kreatív Online)
Galambos Márton, a Forbes Magyarország alapító-főszerkesztője a kiadó vezérigazgatójaként folytatja pályáját. Zsiborás Gergő és Kocsis Attila karrierjében is változásról számolt be oldalán a magazin.
jan. 16
9:36
Növelni tudta eladásait a Renault 2024-ben (Portfolio)
A Renault autógyártó vállalat 2024-es eladási adatai mérsékelt növekedést mutatnak az előző évhez képest - derült ki a cég közléséből.
jan. 16
9:42
Megduplázta magyarországi beruházásait az EBRD (Portfolio)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) arról számolt be, hogy 2024-ben csaknem megduplázódnak a magyarországi beruházásai, melyek 14 projektben 137 millió eurót tettek ki.
jan. 16
9:42
Sokkal-sokkal könnyebbé vált a gazdaságátadás (Magro)
2025. január 15-én hatályba lépett az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény végrehajtási rendelete, amely jelentős előrelépést jelent a mezőgazdaság generációs megújulásában, a generációk közötti együttműködés elősegítésében és a gazdatársadalom fiatalításában.
jan. 16
9:44
Sokan szenvednek ettől éjszakánként, de van egy módszer, ami segíthet (Portfolio)
Sokaknak ismerős lehet az a helyzet, amikor az éjszaka közepén felriadva képtelenek visszaaludni. Egy nemrégiben népszerűvé vált technika azonban segíthet megoldani ezt a problémát.
jan. 16
9:44
Ma napközben is fagy várható többfelé az országban (Magro)
Csütörtöktől egy anticiklon terjeszkedik térségünk fölé, amely ködös, párás és zúzmarás időjárást hoz. A hidegpárna várhatóan jövő hét közepéig megmarad, így jelentős változásra nem számíthatunk.
jan. 16
9:48
Trump külügyminiszter-jelöltje szerint elfogadhatatlan, amit Putyin Ukrajnában művel (Piac és Profit)
Kölcsönös engedményeket tart szükségesnek az ukrajnai háború megállítása érdekében Donald Trump megválasztott amerikai elnök külügyminiszter-jelöltje, Marco Rubio.
jan. 16
9:48
Érdemi emelkedés a nyugat-európai tőzsdéken a kedvező inflációs adatok nyomán (ProfitLine)
Számottevő emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést a nyugat-európai részvénypiacok: a Stoxx600 és a Ftse100 1,3%-kal kúszott feljebb, a DAX és az olasz Ftse/MIB 1,6-os pluszban zárt, míg a francia CAC40 0,7%-ot erősödött.
jan. 16
9:48
Egy laza nap a kvantumrészvényeknél - Egy nap alatt 30-50 százalékot lehetett velük keresni (Portfolio)
Nagy esésen vannak túl a kvantumrészvények, a zuhanás után érett már egy felpattanás, ehhez pedig hír is érkezett a Microsofttól, amire a kvantumszámítástechnikához köthető cégek részvényei szárnyaltak.
jan. 16
9:54
Az Adózóna válaszol: ingóságok értékesítése – adózási szabályok (Adózóna)
Milyen adózási szabályokat érdemes szem előtt tartania a magánszemélynek ingóságok értékesítése esetén? Lepsényi Mária adószakértőt hallhatják.
jan. 16
9:54
A föld mélyébe zárná a nukleáris hulladékot Svédország (Portfolio)
Végleges megoldás született a nukleáris hulladék tárolására: Svédország a világon másodikként építi meg azt a 100 ezer évig biztonságosnak tervezett létesítményt, amely hosszú távra rendezheti a kiégett fűtőelemek sorsát. A beruházás 1,08 milliárd dollárba kerül, az atomipar finanszírozza, és várhatóan csak 2080 körül zárul le. Az elmúlt években ta
jan. 16
9:54
Tömegek maradnak saját háziorvos nélkül (Azenpenzem)
2024 decemberében 839 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon. Másfél év alatt 180-nal nőtt ez a szám, így már az összes háziorvosi praxis (6434) 13 százaléka áll tartósan betöltetlenül – írja közleményében a GKI Gazdaságkutató.
jan. 16
9:54
A Honor nyugdíjasok által üzemeltetett hotline-t indít (Mínuszos)
A HONOR új kezdeményezést indított Európa-szerte – egy idősek által működtetett, költségvetési tippeket adó forródrótot –, amely összekapcsolja a fiatalokat a takarékossághoz jól értő nyugdíjasokkal. A Magyarországon nem elérhető szolgáltatást egy ettől függetlenül érdekes új kutatás nyomán hozták létre, amelyből kiderült, hogy a fiatalok fele az ü
jan. 16
9:54
Ennyivel emeli az árait a Magyar Telekom (Növekedés)
Április elsejétől 3,7 százalékkal, a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított 2024-es éves átlagos inflációjának mértékével emeli árait a Magyar Telekom – közölte a társaság a BÉT oldalán csütörtökön.
jan. 16
10:00
Az újabb kínai gyár nem szennyezi majd a környezetet – állítja a hatvani polgármester (Menedzsment Fórum)
A Xinzhi a Bosch üzeme és az M3-as autópálya közötti területen építkezne a Heves vármegyei településen.
jan. 16
10:00
Mennyit keresnek a Wolt-futárok? (HR Portál)
Kinek való? Bicikli, motor vagy autó? Mennyi pénzt lehet ezzel hazavinni? Kemény munka, vannak buktatók, de aki ráérez az ízére, nehezen engedi el ezt az életformát. Sokan pedig inkább másodállásként tekintenek rá. A futárkodással kacérkodók számára gyűjtöttük össze a legfontosabb válaszokat maguktól a futároktól.
jan. 16
10:00
Egyszerű, de működő tippek a szobanövények sikeres gondozásához (Agrofórum)
Bizonyára sokan szembesültünk már azzal, hogy sajnos a szobanövényünk nem élt pár hónapnál tovább, hiába próbálkoztunk megfelelően gondoskodni róla. Most összeszedtem néhány egyszerű tippet, hogyan is érdemes a mindennapokban odafigyelni a növényeinkre.
jan. 16
10:00
Közzétette a Telekom, mennyivel drágítja az előfizetéseit áprilistól (Telex)
Az összes előfizetői szerződésben szereplő szolgáltatás és díjcsomag havidíját emelik.
jan. 16
10:00
Nincs megállás: a 2024-es volt a legmelegebb év 1901 óta (Magro)
A 2024-es év a legmelegebb volt 1901 óta Magyarországon.
jan. 16
10:00
Jön a legolcsóbb elektromos Renault (Haszon.hu)
A Renault legendás kisautója, az új Twingo modern technológiával, de az első generációt idéző retró dizájnnal hódít majd. Az ár is barátságos, hiszen 20 ezer euró (körülbelül 8,2 millió forint) alatt lesz. A Renault újraéleszti egyik legismertebb modelljét, a Twingót, amely 1993-as megjelenésekor forradalmi formatervével hívta fel magára a
jan. 16
10:06
Szankciócunamit zúdított az USA Oroszországra (Piac és Profit)
Az Egyesült Államok mintegy 250 magánszemély és szervezet ellen vezetett be szankciót az orosz védelmi és energetikai ágazatot célzó intézkedéssorozat keretében.
jan. 16
10:06
Opus-részvényekkel történt bennfentes kereskedelem miatt büntet az MNB (Portfolio)
Az MNB 21 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben és feljelentést tesz a bennfentes kereskedelmet, illetve a bennfentes információk jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt. A magánszemély bennfentes információt szerzett és adott tovább az Opus Global részvényvisszavásárlási bejelentése elő
jan. 16
10:06
Eladási rekord a BMW-nél (MMonline)
A legkelendőbb modell továbbra is a tisztán elektromos meghajtású BMW i4 M50. Az értékesítési növekedés motorja elsősorban a BMW M2, a BMW M3 Touring és a BMW XM.A BMW M GmbH rekordokat döntő utazása folytatódik: 2024-ben a nagyteljesítményű sportautókat gyártó divízió sorozatban tizenharmadik alkalommal ért el új egész éves értékesítési rekordot.
jan. 16
10:12
Alkalmazkodni és alkalmazni az újdonságokat! Ii./Ii. rész. Podcast ajánló (Digital Hungary)
Folytatjuk megkezdett beszélgetésünket Lunczner Ádámmal, a Mindshare innovációs igazgatójával. A beszélgetésben tovább boncolgatjuk a retail médiában, a connected tévében és a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket.
jan. 16
10:18
Árat emel a Magyar Telekom (Infostart)
Április elsejétől inflációkövető díjemelést hajt végre a szolgáltató, a forgalmi típusú díjak ugyanakkor nem változnak.
jan. 16
10:18
Az amerikai inflációs adat hatására erősödő kamatcsökkentési várakozások lendületet adtak az amerikai részvénypiacoknak (ProfitLine)
A szerdán megjelent és a várakozásokkal többnyire egybevágó, ám a magárindexben éves összevetésben enyhe csökkenést mutató decemberi amerikai inflációs adatok hatására felerősödtek a kamatcsökkentési várakozások, estek a hozamok és nagyobb lendületet kaptak a részvénypiacok.
jan. 16
10:18
Bennfentes kereskedelem miatt büntetett az MNB (Növekedés)
Az MNB 21 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben és feljelentést tesz a bennfentes kereskedelmet, illetve a bennfentes információk jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt. A magánszemély bennfentes információt szerzett és adott tovább az OPUS GLOBAL Nyrt. részvényvisszavásárlási bejelenté
jan. 16
10:24
A német gazdaság az 50-es éveket idéző bajban (Piac és Profit)
Nem okozott meglepetést a 2024-es német GDP adat. A statisztikai hivatal közleménye szerint 0,2 százalékkal esett vissza a GDP, így már két éve csökkent a német gazdaság teljesítménye.
jan. 16
10:24
A nyugdíjalapok már nem csak kacsintgatnak a bitcoin felé (Portfolio)
A nyugdíjalapok körében is egyre népszerűbbé válik a bitcoin és más kriptovaluták, ami jelzi, hogy a pénzügyi szektor hagyományosan konzervatív szereplői sem tudják figyelmen kívül hagyni a kriptopiacban rejlő potenciális magas hozamokat. Egyre több nyugdíjalap fektet be közvetlenül vagy közvetve kriptovalutákba, bár a szektor egészét tekintve még
jan. 16
10:24
Könyvbemutató: ideje a közgazdaságról közérthetően beszélni (Növekedés)
.
jan. 16
10:24
Végrehajtotta első tesztrepülését  a Joby és a Toyota közös repülő autója (Gyártástrend)
A Toyota együttműködő partnere, az amerikai Joby Aviation cég által kifejlesztett eVtol – más szóval repülő autó – végrehajtotta első tesztrepülését Japán felett. A helikopter, a drón és a kisrepülőgép elemeit vegyítő, rendkívül csendes, biztonságos, ezen felül ráadásul zéró károsanyag-kibocsátású jármű a tervek szerint repülő taxiként szolgálhat m
jan. 16
10:30
Kárörvendőnek szánhatta a hírt az állami médium, de csúnyán felsült (Privátbankár)
Németországban 11 havi csúcsra gyorsult az infláció decemberben. Ám a 2,6 százalékos érték így is 2 százalékponttal alacsonyabb a magyarnál.
jan. 16
10:30
Optimistábban tekintünk a munkakereséssel járó kihívásokra, mint egy éve (HR Portál)
Az elmúlt évben érzékelhetően bizakodóbbá váltak a hazai munkavállalók egy esetleges munkanélküliség időtartamát illetően, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. A felmérés szerint enyhén nőtt azon válaszadók köre, akik akár több mint egy évre elegendő anyagi megtakarítással is rendelkeznek.
jan. 16
10:30
Ez az igazi német rémálom: kínaiak vennék meg a Volkswagen bezárni tervezett gyárait (Pénzcentrum)
Kínai autógyártók a német autóipar ikonikus helyszínein, például Volkswagen-gyárakon keresztül kívánnak betörni az európai piacra. Az elektromos autók helyi gyártásával elkerülhetik az uniós vámokat, miközben Kína gazdasági befolyása tovább növekedhet Németországban.
jan. 16
10:30
Április 25-ig lehet pályázni az Európa Zöld Fővárosa és a Zöld Levél Díjakra (Üzletem)
Az Európai Bizottság a fenntarthatóság iránt elkötelezett európai városok számára meghirdette az Európai Zöld Főváros és a Zöld Levél Díjakat; a pályázók 2025. április 15-ig jelentkezhetnek.
jan. 16
10:36
Kína lecsap a PVH Corp-ra: rejtélyes vizsgálat a divatóriás ellen (Portfolio)
A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy előzetes megállapításaik szerint a PVH Corp, a Calvin Klein és a Tommy Hilfiger márkák anyavállalata "helytelen" magatartást tanúsított az ujgurok lakta Hszincsiang régióval kapcsolatban. A pekingi minisztérium tervei szerint a közeljövőben beidézik a vállalatot, bár a kifogásolt maga
jan. 16
10:36
Ha ezeken nem változtatunk, évtizedek múlva sem érjük utol Ausztriát (Forbes)
Magyarországon komoly strukturális problémák vannak, amit hogyha nem gyógyítunk meg, akkor nem tudunk fölzárkózni Ausztriához a következő évtizedekben sem, véli Zsiday Viktor.
jan. 16
10:38
Itt a bejelentés: magyar űreszköz segíthet megfejteni a Hold egyik legnagyobb titkát (Portfolio)
A Puli Space Kft.-vel kötötte meg első mélyűri (holdi) kutatásiadat-vásárlási szerződését az Európai Űrügynökség (ESA). A magyar cég "vízszimatolója" egy kereskedelmi küldetés, az Intuitive Machines IM-2 missziója keretében jut el a Holdra, ahol vízjégre vonatkozó adatokat fog gyűjteni - közölte a Puli Space az MTI-vel.
jan. 16
10:42
Bennfentesen kereskedtek Mészáros Lőrinc részvényeivel (Piac és Profit)
Az MNB 21 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben és feljelentést tesz a bennfentes kereskedelmet, illetve a bennfentes információk jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt. A magánszemély bennfentes információt szerzett és adott tovább az OPUS GLOBAL Nyrt. részvényvisszavásárlási bejelenté
jan. 16
10:42
Érkezik a Doktor House az RTL műsorára (Márkamonitor)
Január 16-tól minden hétköznap délután a Drága örökösök, míg január 24-től sokak kedvenc orvosi drámája, a Doktor House látható a Barátok közt epizódjai után az Rtl csatornán.   Január 16-tól a kezdetektől kerül az Rtl csatornára a Drága örökösök című sorozat. A Szappanos család Ökörapátiban zajló kalandjai 16:35-től láthatók a képernyőn, a Barátok
jan. 16
10:42
Brutális összeget költ a Microsoft az AI-adatközpontok fejlesztésére 2025-ben (newtechnology.hu)
A Microsoft a 2025-ös pénzügyi évben közel 80 milliárd dollárt tervez beruházni AI-modellek képzésére alkalmas adatközpontok fejlesztésébe, valamint mesterségesintelligencia- és felhőalapú alkalmazások telepítésébe – derült ki a vállalat pénteki blogbejegyzéséből.
jan. 16
10:48
A cselekvő optimizmusra szükségünk lesz 2025-ben (Kreatív Online)
Ezt Kovács András Péter, a Yettel márka és marketingkommunikációs igazgatója fogalmazta meg év eleji jóslatában. Ez a Kreatív Kristálygömbjének második része az említetten kívül olvashatjátok Vető Viktória (Sziget), Takács Ákos (M15 Project), Kolma Kornél (Sakkom Interaktív), Hornai Márta (Café Communications) és Kovács Levente (White Rabbit) gondo
jan. 16
10:48
Jelentősen csökkentek a fejlett piaci hosszú hozamok az amerikai inflációs adat hatására (ProfitLine)
A szeptember óta tartó kötvényhozam emelkedés kedden megállt, tegnap pedig jelentősen csökkentek a kötvényhozamok, noha a kijövő amerikai inflációs adatok csak minimálisan tértek el a várttól. A tíz éves amerikai hozam a 4,8%-os, közel másfél éves csúcsról, ami az elmúlt közel két évtized legmagasabb, 5%-os rekordjától alig 20 bázispontra volt ford

Keresés