Az elmúlt hónapokban jelentős mértékben csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon, miközben a munkanélkülieké nem nőtt érdemben. A munkaerőpiaci helyzet romlása mögött egyre inkább úgy tűnik, hogy a munkaképes korú népesség csökkenése húzódik meg.
A hadsereg bevetésének lehetőségét vizsgálják, közölte hivatalosan a Fehér Ház. (Reggeli cikkünket frissítettük.) Mi történt? A Reuters beszámolója szerint a Fehér Ház kedden közölte, hogy Donald Trump elnök Grönland megszerzésének lehetőségeit vitatja meg, beleértve az amerikai hadsereg bevetésének lehetőségét is. Trump ezzel újraéleszti azt az am
Az elmúlt napokban a 383-386-os sávban oldalazott a forint árfolyama az euróval szemben, miközben a dollár árfolyama a 326 és 330 között ingadozott. Bár a hetet enyhe erősödéssel kezdte a magyar fizetőeszköz, ez tegnap érezhető gyengülésbe csapott át a meglepően gyenge magyar külkereskedelmi adatok miatt. A forint legnagyobb támasza továbbra is a r
Az európai bankszektor nettó kamatbevétele 2026-ban és 2027-ben összesen mintegy 30 milliárd euróval nőhet: a hitelállomány bővülése és a fedezeti technikák alkalmazása ellensúlyozhatja az alapkamatok csökkenésének kamatmarzsot szűkítő hatását - összegezte az elemzői várakozásokat a Financial Times.
A telefonos adathalászat az egyik leggyakoribb csalási forma, amely során a csalók banki ügyintézőnek adják ki magukat, és sokszor valós banki ügyélhívó központnak tűnő telefonszámról próbálják megszerezni a kliensek bizalmas adatait. A K&H Csoport erre a növekvő kockázatra válaszul vezette be új hívóazonosító szolgáltatását, amely az e-bankon és a
A globális pénzügyi piac egyik legismertebb szereplője, a Morgan Stanley új szintre emeli kriptós jelenlétét. A bank 2026. január 6-án benyújtott egy Form S-1 regisztrációs kérelmet a U.S. Securities and Exchange Commission felé, amellyel egy azonnali (spot) bitcoin ETF elindítására kér engedélyt. A lépés egyértelműen jelzi: az intézményi befektető
A Chevron amerikai olajipari óriás és a Quantum Capital Group magántőke-befektetési cég közös ajánlatot tett a szankciók alatt álló orosz Lukoil külföldi eszközeire, amelyek értékét a vállalat mintegy 22 milliárd dollárra becsüli - közölte a FT.
2022, 2023 és 2024 után 2025-ben is a Toyota bizonyult a legkedveltebb újautó márkának az összesített magyarországi személy és kishaszongépjármű piacon. 2025-ben 10,9 százalékos piaci részesedést jelentő, 16.635 db új Toyota talált gazdára hazánkban, így a környezettudatos japán autómárka sorozatban harmadszor védte meg 2022-ben megszerzett piacvez
A spanyolok 1986-ban, négy évtizede csatlakoztak az Eu-hoz, azóta a zöldság-gyümölcs ágazatuk folyamatosan bővült. 2024-ben a teljes import 5,4 millió tonnát tett ki, ebből 2,9 millió tonna volt zöldség, 2,4 millió tonna pedig gyümölcs - derül ki a Fepex által feldolgozott adatokból. Ezek a számok egy nyitott, az európai kereskedelmi rendszerbe sze
Részletes tájékoztatást tett közzé a Magyarországon kialakult hóhelyzetről Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az írásból többek között kiderül, hogy jelenleg Gyékényesen van jelentős zavar a vonatközlekedésben, de több másik vonal is nehézségekkel küzd.
A foglalkoztatottak száma csökkent a legfrissebb KSH-adatok szerint, de egyre csökken a munkaképes korú népesség is, ezért a munkanélküliségi ráta továbbra sem tűnik vészesnek. A férfiak körében azonban gyorsabban emelkedik, mint a nőknél: közel öt éve nem volt ennyire kevés gazdaságilag aktív, és dolgozó férfi Magyarországon.
Víziturisztikai fejlesztések kezdődnek a Ráckevei-Soroksári Dunaágon 734,99 millió forint vissza nem térítendő támogatásból az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban - közölte az RS Ökorégió Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2025-ben ismét a Goldman Sachs uralta a globális felvásárlási és összeolvadási (M&A) piacot: növelte piaci részesedését, és egy politikai fordulatokkal és rekordméretű összeolvadásokkal tarkított évben is megőrizte vezető pozícióját - írja a Reuters. A megaügyletek száma 1980, a vonatkozó nyilvántartások kezdete óta nem volt ilyen magas.
Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet - hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely ajánlásokat is tett az állattartóknak.
A KBC Securities és a Van Lanschot Kempen Investment Banking részvénypiaci közös vállalatot hoz létre, amely a Benelux-régió egyik vezető brókercége lehet az európai ingatlanszektorban és az élettudományokban utazó cégek esetében - közölte a KBC.
2025. szeptember–novemberben a 15–74 évesek körében a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 656 ezer, a munkanélkülieké 216 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – tájékoztatott a Ksh.
Igazi téli varázslatra ébredhettünk, a lehullott friss hóréteg vastag, puha paplanként borította be a kerteket és az utakat, teljesen átformálva a megszokott tájat. A Balaton térségében és a Dél-Dunántúlon, valamint a Dunántúli-középhegységben 25-30 centiméter körüli hóvastagságokat mértek. A főváros környékén és a Pilisben szintén vastag, 20-25 ce
A brit Barclays bank részesedést szerzett az Ubyx nevű amerikai stablecoin-elszámoló vállalatban. Ez az első ilyen típusú befektetése a pénzintézetnek, amely célul tűzte ki a digitális pénz új formáinak feltérképezését.
Az ugandai kormány kommunikációs vezetése a január 15-i elnökválasztás előtt nyíltan jelezte, hogy technikailag képes lenne blokkolni a Jack Dorsey nevéhez kötődő, decentralizált üzenetküldő alkalmazást, a Bitchat-et. A bejelentés azonban új lendületet adott az alkalmazás terjedésének, amelyre sokan egy esetleges internetleállítás elleni biztosíték
Megosztott a magyar autó- és kishaszongépjármű-piac. A Toyota nyerte az összesített piaci versenyt, de a haszon-gépjárműveknél csúnyán kikapott a Fordtól.
Az Ukrajnát támogató országok kidolgozták a biztonsági garanciák katonai válaszlépéseinek tervét egy esetleges újabb támadás megállítására – közölte a román államfő, miután részt vett az úgynevezett tettre kész országok koalíciójának párizsi csúcsértekezletén. A román kormánynak tagja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is.
2026 kulcsév lehet az Európai Unió nagyvállalatai számára, mivel egy hozzáállásilag egyre élesedő különbség látszik kirajzolódni a Bizottságot vezető Ursula von der Leyen, és a versenyjogért felelős alelnöke, Teresa Ribera között. Utóbbi felel ugyanis a vállalati összefonódások elbírálásáért, amely azzal is jár, hogy meg kell akadályozni az esetleg
A tartós fagy és az erős szél látványos jégjelenséget hozott létre a Balatonon: helyenként vastag jégtakaró alakult ki, máshol pedig a szél által feltört, mozgásban lévő jégtáblák borítják a tó felszínét - közölte az Időkép.
Elkészült a 2025-ös áttekintés a magyarországi újautó-piacról. A kishaszon-gépjárművek piacát uralja a Ford, a személyautóknál szorosabb a verseny. Az együttes magyar piac közel felét öt márka teszi ki.
Több mint 300 millió forint támogatást kapott Békéscsaba a Versenyképes járások programból; a fejlesztések célja, hogy emeljék a szolgáltatások színvonalát, biztonságosabbá és zöldebbé váljon a környezet, megújuljon a közösségi és a kulturális élet - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
Jól teljesítettek az elmúlt napokban a tőzsdék, tegnap az USA-ban rekordokat döntöttek a vezető részvényindexek, Ázsiában viszont inkább negatív mozgások jellemzők ma reggel. A befektetők a geopolitikai eseményekre figyelnek, az USA venezuelai akciója után hírek jelentek meg arról, hogy a Trump-adminisztráció több opciót is vizsgál Grönland megszer
Vége a drága aranytömbök korszakának, itt az arany-satoshi. A Tether bemutatta a Scudo-t, amely lehetővé teszi az arany töredékes vásárlását. A Scudo token segítségével bárki részesedhet a szárnyaló aranyárfolyam hasznából. Miközben a világ jegybankjai és a nagybefektetők soha nem látott ütemben talicskázzák a széfjeikbe a fizikai aranyat, a kisbef
A keddi BUX-rekord és a Mol-árfolyam jókora emelkedése után nem lehet kizárni az ilyenkor szokásos, kisebb profitrealizálási hullámot. A szerda egyelőre iránykereséssel indult Budapesten, Ázsiában azonban 1 százalék feletti mínuszra is van példa.
Mátészalka és környéke örülhet a legjobban idén a gyorsforgalmi utak építése miatt: a szatmári város végre megkapja az összeköttetést az M3-as autópályával. Az M5-ösön egy hatalmas csomópont épül, az M1-est lassan, de biztosan bővítik, és emiatt olcsóbb lesz az autópálya-matrica. A borsodiak pedig aprópénzért hajthatnak az M3-ason és az M30-ason.
A mesterséges intelligencia (MI) vagyis az AI határozta meg a HR diskurzust 2025-ben, és ez aligha fog változni 2026-ban. Ugyanakkor a GKI kutatása szerint a magyarok 80%-a nem használja ki az AI nyújtotta előnyöket. Bár a cégek egyre inkább érdeklődnek iránta, a multikon kívül még nem hódított teret. Miközben tartunk tőle, hol tartunk a képzéssel,
A Hyundai Motor részvényei szerdán 15 százalékkal emelkedtek, és történelmi csúcsot döntöttek. Ez messze felülmúlta a dél-koreai Kospi részvényindex 1,2 százalékos erősödését. A rali mögött az Nvidiával kialakuló szorosabb együttműködés lehetősége állhat.
Január 7-én érkezik a Tron: Ares a Disney+-ra. A Joachim Rønning által rendezett legújabb fejezet a TRON-univerzumban egy új és lenyűgöző látványvilágba hívja a rajongókat, közvetlenül az otthonuk kényelméből. Amikor egy rendkívül fejlett, Ares nevű programot a digitális világból a való világba küldenek egy veszélyes küldetésre, az emberiség előszö
Közben megállapodás született az új venezuelai kormány és az Egyesült Államok között a nyersolaj-exportról. Mi történt? "Örömmel jelentem be, hogy a venezuelai ideiglenes hatóságok 30 és 50 millió hordó kiváló minőségű, szankcionált olajat adnak át az Amerikai Egyesült Államoknak. Ez az olaj piaci áron kerül értékesítésre, és az ebből származó pénz
Több kerület is tovább emelte a lakossági parkolási engedélyek díját. Extrém esetben az sem kizárt, hogy egy családnak 300 ezer forintot kelljen fizetnie két autóra.