Az egyik leggyakoribb mondat érettségi környékén: „fogalmam sincs, mit akarok kezdeni magammal”. Sokszor ez szégyenérzettel vagy szorongással társul, mintha már most pontos tervvel kellene rendelkezni a következő tíz évre. A valóság ezzel szemben az, hogy a bizonytalanság nem kivétel, hanem alapállapot ebben az élethelyzetben. Nem a döntés hiánya a
Január végén Berlinben több helyen ingyen krumplit lehetett elvinni – nem kampányból, hanem mert egy német cég hatalmas készlete bentragadt. A rekordtermés és a bővülő vetésterület Európa-szerte felborította a kereslet-kínálat egyensúlyát, az árak pedig meredeken esnek.
Száz forintból négy már valamilyen qvik fizetésen keresztül kerül a számlánkra az azonnali fizetési rendszeren belül – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt év elején – teszi hozzá – a fizetési kérelem, a negyedik negyedévben a QR-kódos fizetés robbant, ami azt bizonyítja, hogy a qvik végérvényesen ki
A forint jelentős erősödésbe kezdett a 45 napos iráni fegyverszüneti lehetőség bejelentésére. Az iráni háború mellett a következő időszak hangulatát nagyban meghatározhatja a magyar piacon a vasárnapi parlamenti választások eredménye, amely esemény hatással lehet a forint árfolyamára. A választás előtt azonban még jönnek fontos adatok a héten, főle
Az épületek a jövőben nem pusztán falak, gépészeti rendszerek és vezérlések összességei lesznek, hanem tanulóképes, interaktív környezetek – legalábbis ez a célja a Neura Robotics és a Drees & Sommer frissen bejelentett stratégiai együttműködésének.
Még négy napig, csütörtökön 16 óráig kérhet a szavazáshoz mozgóurnát a helyi jegyzőtől levélben vagy elektronikus azonosítás nélkül a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár. Ezt követően csak személyesen vagy ügyfélkapus azonosítással lehet a kér
Húszperces videóban beszélt betegségéről és a médiavisszhangról Rubint Réka, aki hangsúlyozta: nem haknizik a történetével, és tudatosan csak két interjút adott.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Az Apple App Store-ba több új alkalmazás érkezik, mint az elmúlt tíz évben korábban sohasem. Ennek oka azonban nem a professzionális fejlesztők új hullámának a produktovitása. A „vibe coding” – azaz az a gyakorlat, amikor a felhasználó egyszerű nyelven leírja, mit szeretne, majd egy nagy nyelvi modell írja meg a programkódot – olyan drasztikusan cs
Nigéria egymilliárd dolláros, átfogó baromfiprojektbe kezdett Kínával közösen. A kísérleti szakasz három államban már elindult. A fő cél az importfüggőség csökkentése, valamint a hazai tojás- és vágócsirke-termelés drasztikus növelése - írta meg a poultryworld.net.
A nagy csalán (Urtica dioica) hazánkban is széles körben előforduló növény, amelyet sokáig inkább gyomként tartottak számon. Az utóbbi években azonban egyre inkább felértékelődött gyógyászati és táplálkozási szerepe.
Sokat dolgozunk azon, hogy a testnevelés tanítása modern, élményszerű és a fiatalok sportpreferenciáihoz igazodó legyen – mondta el Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora. A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg. Az idén volt 100 éve, hogy megalakult a Testnevelési Főiskola. Hogyan emlékeztek me
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja, Jánisz Szturnárasz szerint az euróövezet monetáris politikájának alakítása nagymértékben függ majd attól, hogy az iráni konfliktus milyen mértékben és mennyi időre zavarja meg az energiaellátást.
A legtekintélyesebb amerikai turisztikai szaklap szerint Budapest a leghitelesebb európai gasztronómiai célpont. Ez óriási (ingyenes?) hírverést teremt a magyar fővárosnak. Mivel a Travel and Leisure-t naponta milliók olvassák, óriási a pr-értéke egy ilyen megállapításnak.
Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő reggeli adataiból. Négy évvel ezelőtt közel 61 ezer átjelentkezéssel szavazó volt Budapesten.
Egyetlen negyedév alatt több mint 40 százalékkal ugrott meg a támogatott lakáshitelek állománya, és 2025. végén megközelítette az 1 860 milliárd forintot – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel a lakáshitel-portfólió több mint negyedéhez kapcsolódik már valamilyen állami támogatás, és az idén tovább emelk
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a Kbra hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tart
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért lehet kapni, ami gyakornokként 705 ezer forint.
Az elmúlt években a kétfaktoros hitelesítés (2FA) lett a digitális biztonság egyik alappillére a felhasználók számára. De valóban megfelelő ez a védelem? Juhász Viktornak, az iSolutions Zrt. vezérigazgatójának írása.
A burgonya az egyik legbiztosabb és legkedveltebb kerti növény – legalábbis első ránézésre. Valójában azonban sokkal több odafigyelést igényel, mint azt sokan gondolnák.
Ahogy azt már sokszor leírhattuk, egy szóló Bitcoin-bányásznak rendkívül kevés esélye van egy blokkot megtalálni, mert a teljes hálózati hashrátával szemben egyetlen gép gyakorlatilag porszemnek számít. Ettől függetlenül azért szinte minden hónapra jut egy-két olyan meglepetés, amikor egy szóló bányász húz be egy blokkot. Április 2-án ugyanez megtö
Felszerelhet a munkáltató az irodákban, étkezőben kamerákat anélkül, hogy ezekről előzetesen tájékoztatta volna a munkavállalókat? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
A japán Umami United, a növényi alapú tojáshelyettesítők gyártója a Tokiói Denki Egyetemmel közösen kutatja, hogyan lehet növényi összetevőkkel reprodukálni a tojás sokoldalú funkcionalitását. Mindez egy olyan időszakban történik, amikor a globális tojásellátási válság egyre súlyosabb kihívások elé állítja az élelmiszeripart - jelentette a Green Qu
Jánisz Szturnárasz, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja szerint szigorúbb monetáris politika várható, ha tartós lesz az energiaárak növekedése.
Április 28-án újra Forbes Flow – A Forbes üzleti fesztiválja azoknak, akik vállalkozni készülnek vagy már úton vannak. Őszinte történetek döntésekről, kockázatról és hibákról a legizgalmasabb, saját jogon sikeres hazai vállalkozóktól. Gyakorlati tudás és kapcsolatépítés egy helyen – az Europa Event Centerben, egy igazán inspiráló napon. A kérdés eg
A használt autók piacán eligazodni egyre nehezebb, miközben az árak emelkedése miatt a jó ár-érték arány megtalálása különösen felértékelődött. A Német Autóklub ezért objektív módszert dolgozott ki, amely az autók műszaki minőségét és aktuális piaci árát kombinálva állít fel összehasonlítható rangsort. Az elemzés több mint 170 modell hároméves péld
Hiába kaptak új esélyt a kiesett versenyzők, a Bódi testvérek nemet mondtak a visszatérésre – döntésük hátterében korábbi kritikák és személyes szempontok állhatnak.
A világpiaci feszültségek, a Hormuziszoros körüli bizonytalanság és a katari LNGszállítmányok útvonala is megmozgatta a hét energiapiacait: miközben két QatarEnergyhajó rakománnyal indult útnak Ras Laffanból, egy japán tartályhajó üresen, de sikeresen átkelt a szoroson.
A globális pénzügyi rendszerben általánosságban azt szokhattuk meg, hogy a kockázatos eszközök és az amerikai dollár fordított arányosságban mozognak egymással: amikor a dollár erősödik, a tőzsde gyengül, és amikor a tőzsde erősödik, általában a dollár gyengül. A BPI kutatása szerint azonban a bitcoin esetében ez az állítás nem állja meg a helyét.