Minden harmadik magyar érzi magát anyagilag felkészültnek a várható hosszabb életre, ez némi javulást mutat a tavalyi 30 százalékhoz képest, ám még mindig elmarad a 2021-ben mért 41 százaléktól - derül ki az NN Biztosító nemzetközi Longevity kutatásának az MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglalójából.
A fogyasztóvédőkhöz egyre több panasz érkezik amiatt, hogyan kezelik a szakszervizek az új autók jótállási időn belüli meghibásodásait: eltérő árak, hiányos jegyzőkönyvek, elhúzódó javítások és sorozatosan visszatérő hibák nehezítik a fogyasztók helyzetét. A FEOSZ szerint sokan nincsenek tisztában azzal, milyen kötelezettségei vannak a szervizeknek
A Mastercard napjainkban már túllépett a hagyományos kártyatársasági szerepkörén, és a hazai fintech ökoszisztéma aktív szervezőjeként köti össze a startupokat, a bankokat és a digitális platformokat. A pénzügyi szektor szintlépését az integrált rendszerek, az adatalapú megoldások és a mesterséges intelligencia hajtják, amelyek a magas szintű kiber
Korábban még mémnek is erős lett volna Balásy Gyula bejelentése – vélekedett közösségi oldalán Lilu, aki szerint a vállalkozó nem felajánlja a vagyonát, hanem visszaadja.
Az első nyári munka után hirtelen megváltozik valami. A pénz, amit eddig kaptál, most a saját idődből és energiádból lett. Ezzel együtt jön egy új kérdés is: meddig természetes a szülői segítség, és mikor érdemes elkezdeni önállóan gazdálkodni? A válasz nem egyetlen életkorhoz kötődik, inkább ahhoz, hogyan építed fel fokozatosan a saját pénzügyi dö
Az iráni háború hatásai, a súlyosbodó aszályhelyzet és az évszázados léptékű tavaszi fagykárok egyszerre nehezednek rá a magyar agráriumra, miközben több ágazat már eleve komoly piaci problémákkal küzd. Az Mbh Bank legfrissebb AgrárTrend Indexe szerint tovább romlott az ágazat hangulata, a szakértők pedig arról beszéltek, hogy a magyar mezőgazdaság
Elburjánzott a gyulanzs, a szőrös disznóparéj és a kövér porcsin. De nem feltétlenül a gyomnövényeket, hanem a tróger kertészt kéne leteremteni. „Mit lehet építeni összebarmolt kertünk romjain?” A hurráoptimista szakmai vélemények után Kovács Leventének, a White Rabbit kreatívigazgatójának némileg kijózanító véleménycikke.
2026. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 10,6 százalékkal, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 8,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – jelentette honlapján a KSH.
Az édesburgonya nagy népszerűségre tett szert az utóbbi években, köszönhetően annak, hogy sokféleképpen elkészíthető, és jótékony hatása van az emberi szervezetre.
A kriptovilág egyik legizgalmasabb, ugyanakkor sokszor ellentmondásos területét a predikciós piacok jelentik. Ezeken a platformokon a felhasználók különféle események – választások, sporteredmények vagy akár gazdasági folyamatok – kimenetelére fogadhatnak, miközben a piacok egyre nagyobb forgalmat és kifinomultabb működést mutatnak. Az olyan szolgá
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 10,6 százalékkal, naptárhatástól (és húsvéthatástól ) megtisztítva 8,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.
Világszerte a vállalatok mintegy 90 százaléka használ valamilyen mesterséges intelligencia-alapú megoldást legalább egy üzleti funkcióban. Ugyanakkor az induló projektek csupán mintegy tizede jut túl a kísérleti szakaszon és épül be a napi folyamatokba.
A május 8-án pénteken reggel 8:30-kor megjelenő inflációs adat a tavaly márciusban életbe lépett árrésstop miatt előre beépített inflációs sokkot tartalmaz majd. 12 hónap elteltével az árrésstop hatása ugyanis eltűnik a rendszerből, ami önmagában is jelentősen növeli a fogyasztói árindexet, akkor is, ha egyetlen élelmiszer sem drágulna egy forintta
Bóna Szabolcs szerint az elnöki lemondás csak a kezdet: átvilágítaná a NAK költéseit és a tagdíjrendszert is. A cél a politikai kampány leállítása és a valódi szakmai érdekképviselet.
Május 11-től minden hétköznap este a Fókusz után vadonatúj, eddig még nem látott részekkel jelentkezik az RTL-en és az RTL+ Premiumon a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt továbbra is Szujó Zoltán vezeti. A Scripted Productions gyártásában készült gameshowban minden hét elejé
A tagállamok és az Európai Parlament megállapodásra jutott a mesterséges intelligencia (MI) olyan szolgáltatásainak betiltásáról az unióban, amelyek hamis szexuális és intim tartalmakat hoznak létre, vagy gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagokat generálnak - tájékoztatott az Európai Unió Tanácsa és az uniós parlament csütörtökön.
Június végén kifut az önkéntes árstop, amely alapján tavaly tavasszal a szolgáltató cégek vállalták, hogy elhalasztják az inflációs díjemeléseket. Nyolc százalékos emelésre is van példa.
Áprilisban a DataHouse adatai szerint 12 821 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 23,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 10 378-as mennyiséget. Ebben a hónapban már egyértelműen a vásárlók számára igen kedvező devizaárfolyam pörgette a forgalmat: az euró jegyzése négy éve nem látott, 360 forint közeli szintre süllyed
Az induló AI-projektek csupán mintegy tizede jut túl a kísérleti szakaszon és épül be a napi folyamatokba. Az AI-robbanást övező eufória lecsengésével hazai és nemzetközi szinten is egyre világosabbá válik: nem a technológia jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem a működési keretek hiánya.
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 10,6 százalékkal, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 8,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).
A tagállamok és az Európai Parlament megállapodásra jutott a mesterséges intelligencia (MI) olyan szolgáltatásainak betiltásáról az unióban, amelyek hamis szexuális és intim tartalmakat hoznak létre, vagy gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagokat generálnak – tájékoztatott az Európai Unió Tanácsa és az uniós parlament.
A napraforgó vetésterülete az utóbbi években növekedett, és ma már nem csak a gyengébb adottságú földeken jelenik meg, hanem egyre gyakrabban váltja a kukoricát vagy a repcét a legjobb táblákon is. A magasabb termésszintekkel együtt azonban a növénymagasság is nő, ami megnehezítheti a növényvédelmi beavatkozásokat – például a virágzáskori gombaölés
A cafeteria a dolgozók szemében nem bérpótlék, hanem a megbecsülés egyik legerősebb jele – derül ki az OTP Bank 2025. évi cafeteria kutatásából. A felmérés szerint, ahol van juttatás, ott magasabb az elégedettség és alacsonyabb a váltási szándék, vagyis a cafeteria a lojalitás egyik kulcseszköze a bizonytalan munkaerőpiacon.
Az Európai Parlament és az uniós tagállamok képviselői nem tudtak megállapodni az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás részleteiről, ezért a tárgyalásokat tíz nappal elhalasztották. A több mint hatórás egyeztetés után továbbra is nyitott kérdés maradt több védelmi mechanizmus és a megállapodás végrehajtásának menete - írja az
A Budapesti Rendőr-főkapitányság információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Egy bank feljelentése alapján valaki 2023 márciusát megelőzően több tucat ügyfelüknek küldött adathalász linket tartalmazó SMS üzenetet, majd az így beszerzett adatokkal csalásokat követtek
Tapintható a pesszimista hangulat növekedése az agráriumban, miközben a pályázatok megvalósításának alapvető szerepe lenne a termelés strukturális átalakításában.
A matematika érettségin idén 71 599-en vettek részt, míg emelt szinten 8264-en érettségiztek. A diákok reggel 9 és déli 12 óra között írhatták meg a középszintű vizsgát, melynek első részére 45 perc állt rendelkezésre, és alapvetőbb, rövidebb feladatokat kellett megoldani összesen 30 pontért. A második részre 135 perc jutott, itt már összetettebb,
A brit pénzügyi felügyelet, az FCA versenyellenes megállapodások gyanújával vizsgálatot indított a PayPal, a Mastercard és a Visa ellen a PayPal digitális pénztárcájának finanszírozásával és használatával kapcsolatban – ez rendkívüli lépés egy olyan hatóságtól, amely ritkán él versenyjogi jogköreivel.
Az Amerikai Egyesült Államokban magyar adóilletőséggel rendelkező személy részére kifizetett, vagy ott jóváírt jövedelmek után adókötelezettség keletkezik Magyarországon, mivel nincs egyezmény a két ország között. Milyen esetekben számítható be a megfizetett adó? Összefoglaltuk a szabályokat.