Hírarchívum - Gazdaság - 2026 május

2026. május 1. péntek

máj. 1
19:00
Hatalmas botrány robbant ki az NKA-nál, a kuratórium szerint nem arról döntöttek, mint amit a szájukba adtak (Portfolio)
Botrányt lett a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárd forintos kiemelt keretének elosztása, miután kormánypárti kampányokhoz kötődő szereplők és nem kulturális célú rendezvények is támogatást kaptak. Az NKA bizottsági tagjai szerint ők nem erről döntöttek, hanem egy jóval kisebb, 130 millió forintos, a Jókai Mór- és Márai Sándor-emlékév programjairól
máj. 1
19:06
A meleg óceáni vizek az Antarktisz felé terjednek (Magyar Mezőgazdaság)
A mély óceáni térségekből származó meleg vizek veszélyesen közelítenek az Antarktiszhoz, és azzal fenyegetnek, hogy alulról olvasztják a jégtáblákat.
máj. 1
19:06
15 eurós üdvözlőbónusszal várja az új regisztrálókat a MiCA-szabályozott Coinbase (BitcoinBázis)
Az elmúlt hónapokban meglehetősen alább hagyott az érdeklődés a kriptovaluta-piac iránt, ez pedig megmutatkozni látszik a kereskedési volumenekben mind lakossági, mind intézményi befektetők esetében. Európában szintén nehezíti a helyzetet a 2024 óta fennálló szabályozási kötelezettség, vagyis a MiCA, amelynek bár egyre több kriptotőzsde felel meg,
máj. 1
19:18
Új fegyvert vet be Brüsszel, amivel már a tervezőasztalon kigyomlálják a káros nemzeti szabályokat (Portfolio)
Az Európai Bizottság figyelmeztette a tagállamokat, hogyan alkalmazzák az arányosság elvét az egységes piacot érintő nemzeti szabályok előkészítésekor. Már a jogszabálytervezetek szintjén kiszűrje azokat az előírásokat, amelyek indokolatlanul nehezítenék a vállalatok határon átnyúló működését vagy felesleges többletköltséget okoznának. Az útmutató
máj. 1
19:18
Túl sok a vadkár? Együnk több vadhúst! (Agroinform)
Miközben a magyar vadhús világszerte prémium terméknek számít, itthon az egy főre jutó fogyasztás alig éri el a 20 dekagrammot, a lőtt vad pedig feldolgozás nélkül kerül ki a helyi közösségekből.
máj. 1
19:30
A MOK erősen kritizálja Kapitány István javaslatát – egyeztetést javasolnak a Tisza-kormánnyal (Portfolio)
Rendszerszintű kockázatokat vethet fel a szabad szülészorvos-választás visszavezetése, amelyről Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter pénteki bejelentése nyomán indult vita – közölte a Magyar Orvosi Kamara pénteken. A szakmai testület úgy reagált: a kérdést nemcsak társadalmi-gazdasági szempontból, hanem a betegbiztonság és az e
máj. 1
19:42
Romlik a hangulat az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati eredményekbe vetett bizalom háttérbe szorította az olajpiaci kockázatokat. Később azonban visszakorrigáltak a főbb indexek.
máj. 1
19:42
Trump közölte, hogy a jövő héten emeli az európai autókra kivetett vámokat (444.hu)
A vám 15-ről 25 százalékra nő, de azokra az autókra nem vonatkozik, amelyeket európai cégek az Egyesült Államokban gyártanak.
máj. 1
19:45
Agresszív hüllők lepték el a hazai vizeket: nagyon komoly veszély fenyeget (Agrárszektor)
Egyre nagyobb ökológiai problémát okoznak a Ráckevei-Soroksári-Dunán (Rsd) a felelőtlenül szabadon engedett, inváziós teknősök. A térségben már a veszélyes aligátorteknős is megjelent. A vízi polgárőrség ezért célzott befogással próbálja védeni az őshonos mocsári teknősök élőhelyét.
máj. 1
19:54
Nézeteltérés pattant ki a Tisza-kormány miniszterjelöltjei között Kapitány István bejelentése miatt (Portfolio)
Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi miniszter-jelöltje udvariasan üzent párttársának, Kapitány Istvánnak, üdvözöltve, hogy felhívta a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára és a magyar demográfiai helyzet kritikus állapotára. Azonban óvatosan is kritizálta a leendő gazdasági tárcavezetőt, jelezve, hogy ez nem pusztán családpolitikai, hanem n
máj. 1
19:54
Egy feljelentés szerint leköpte a HírTV-s Palányi Nóra a Szivárvány TV tulajdonosát – a műsorvezető ezt tagadja (Media1)
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó – a jelenleg engedélyeztetés alatt álló Szivárvány TV tulajdonosa – azt a feljelentést, amelyet Palányi Nóra, a HírTV műsorvezetője ellen tett még kedden. A dokumentum szerint a műsorvezető a tévécsatorna székhelyének udvarán nyilvánosan ordítozott vele, leköpte, megalázta, megf
máj. 1
19:56
Már is visszaszóltak Trumpnak az új vámok miatt az EU-ból (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy megemeli az Európai Unióból érkező autókra kivetett vámokat. Az Európai Parlament nemzetközi kereskedelmi bizottságának elnöke szerint ez egyértelműen bizonyítja, hogy az Egyesült Államok megbízhatatlan kereskedelmi partner.
máj. 1
20:06
Anyák napja – milyen virágot vegyek? (Magyar Mezőgazdaság)
Gyakran feltesszük magunknak a kérdést május első vasárnapján: cserepes, vagy vágott? Klasszikus vagy szemet kápráztató? Kiültethető, vagy szobában tartandó? Vegyük figyelembe édesanyánk igényeit, de ami a legfontosabb, hogy szívből adjuk
máj. 1
20:12
Erősödött a forint pénteken (ProfitLine)
Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
máj. 1
20:12
Hatalmas áttörés a rákgyógyításban: engedélyezték a Pfizer új készítményét (Portfolio)
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) pénteken jóváhagyta a Pfizer és az Arvinas közösen fejlesztett, emlőrák elleni gyógyszerét. A készítményt egy specifikus genetikai mutációt hordozó, előrehaladott stádiumú betegek kezelésére engedélyezték – számolt be a Reuters.
máj. 1
20:18
Kiderült most mi fékezte meg a bitcoin árfolyam emelkedést (BitcoinBázis)
80 ezer dollárnál elakadt a Bitcoin. Mozgalmas hetet zárt a kriptopiac, ahol a figyelem főként az amerikai és európai jegybankok döntéseire irányult. A Bitcoin árfolyama többször is megközelítette a 80 ezer dolláros szintet, de végül nem tudta áttörni ezt a fontos határt. A hét elején a BTC először 79 500 dollárig emelkedett, majd hirtelen visszaes
máj. 1
20:21
Döbbenetes, ennyit jelent lakáshitelnél a 0,1 százalék kamatkülönbség (Haszon.hu)
Egy nagy összegű, hosszú futamidejű lakáshitelnél akár havi több ezer forintos, a futamidő végéig pedig több százezer vagy akár milliós pluszt is jelenthet egy minimális, 0,1 százalékpontos kamatkülönbség. Személyi kölcsönöknél kisebb az elmozdulás. Itt vannak a számítások.
máj. 1
20:30
Te gondoltad volna? Térképen mutatjuk, mely országokban számít nemzeti ünnepnek május 1. (Pénzcentrum)
Május elseje a legtöbbünknek a majálist és a pihenést jelenti, ám a globális térkép meglepő különbségeket mutat. Miközben Európa és Dél-Amerika egységesen ünnepel, addig az Egyesült Államok vagy Ausztrália teljesen más utat jár - nézzük, hol hivatalos ünnepnap május 1-je!
máj. 1
20:30
Most rosszabb helyzetből indulunk az euró bevezetéséhez, mint 25 évvel ezelőtt (Telex)
A Téma legújabb adásában Bod Péter Ákos közgazdásszal az euró bevezetésének előnyeiről és kihívásairól beszéltünk. Összefoglaltuk az adás három legfontosabb állítását.
máj. 1
20:39
Egyre több ilyen bort isznak a magyarok: tudhatnak valamit? (Agrárszektor)
A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé - derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Hnt) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal,
máj. 1
20:42
Lépett a Meta: azonnal eltüntették azoknak a hirdetését, akik hatalmas pert zúdíthattak volna a nyakukba (Portfolio)
Két amerikai szenátor közös levélben bírálta Mark Zuckerberget, a Meta vezérigazgatóját: a politikusok azt nehezményezik, hogy a cég eltávolította platformjairól azokat a jogi hirdetéseket, amelyekben ügyvédek a közösségi média káros hatásai miatt indított perekhez kerestek felpereseket – írja a Reuters.
máj. 1
21:00
Ketyeg az időbomba az olajpiacon: hamarosan kimerülnek a tartalékok, és elszabadulhat a pokol (Portfolio)
Darren Woods, az Exxon Mobil vezérigazgatója szerint a piac még nem árazta be teljesen az iráni háború és a Hormuzi-szoros lezárása okozta olajellátási sokkot. Úgy véli, hogy a szoros tartós lezárása esetén közel-keleti kitermelésük napi 750 ezer hordóval csökkenhet, globális finomítói kapacitásuk pedig 3 százalékkal eshet vissza. Az olajárak a háb
máj. 1
21:06
A gasztronómia miatt tűnhetnek el a mediterrán térség orchideái (Magyar Mezőgazdaság)
Az orchideagumókat a kelet-mediterrán térségben – a Balkántól Észak-Afrikáig – már évszázadok óta gyűjtik. Szárítva és porítva egyaránt alapvető összetevői a salep nevű forró italnak, valamint a maraş dondurma nevű fagylaltnak.
máj. 1
21:48
Kész, ennyi volt, beszüntetheti működését az ismert fapados légitársaság (Portfolio)
Kútba esni látszik a hatalmas kormányzati mentőcsomag, amely életben tarthatta volna a Spirit Airlines amerikai diszkont légitársaságot. A Trump-adminisztráció készpénzt adott volna a cégnek akár 90 százalékos tulajdonrészért cserébe, ám a kormányzaton belüli viták és a kötvénytulajdonosok ellenállása miatt a megállapodás elakadt, így a működése le
máj. 1
21:48
Te is szereted a lángost? Akkor ezt nagyon fontos megtudnod róla! (Agroinform)
A lángos minden évszakban hódít: strand, piac, rendezvény – kihagyhatatlan élmény! De vajon ezt a titkát ismered? Pedig nagyon fontos lenne, hogy tudj róla!
máj. 1
21:54
NKA-botrány: megszólalt a leköszönő miniszter a vádakról (Portfolio)
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) vitatott, 17 milliárd forintos támogatási kereténél kirobbant botrányról beszélt Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az ATV műsorában. A kritikusok szerint a forrásokból kormánypárthoz kötődő celebek és érdemi múlt nélküli cégek gazdagodtak, a tárcavezető szerint minden szabályosan történt. A mi
máj. 1
22:18
Történelmi csúcson zártak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati eredményekbe vetett bizalom háttérbe szorította az olajpiaci kockázatokat. Később azonban korrigáltak a főbb indexek, de ez is elég volt a historikus csúcsokhoz.
máj. 1
23:12
Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből (ProfitLine)
Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (Opec) és a bővebb Opec+ szerveződésből.

2026. május 2. szombat

máj. 2
0:09
Íme az X-Faktor új műsorvezetői: különleges páros áll a színpadra (Médiapiac)
A megújult mentorcsapat mellé új műsorvezetők érkeznek: a népszerű színésznő és televíziós személyiség, Köllő Babett, valamint a fiatal, lendületes színész, Ember Márk csatlakoznak a produkcióhoz.
máj. 2
0:12
Putyin tombol: Ukrajna döbbenetes csapást mért Oroszországra, a legjobb vadászgépeik vesztek oda – nem menekült se a Szu-57, se a Szu-34 (vg.hu)
Rejtély, hogyan tudták észrevétlenül végrehajtani a támadást.
máj. 2
0:12
A 180 milliárdos üzlet: felvásárolják a Bajnai Gordon vezette globális óriást (Forbes)
A Lazard megállapodott arról, hogy mintegy 575 millió dollárért felvásárolja a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget. Utóbbi vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. Hol folytatja az óriásüzlet után? Mi történt? A Lazard – egy globális pénzügyi tanácsadó és vagyonkezelő cég, az egyik legismertebb független befektetési ba
máj. 2
0:13
Nulladik nappal, új negyedekkel és nagy visszatérőkkel készül a 2026-os Sziget (Médiapiac)
A 2026-os Sziget egyszerre idézi meg a fesztivál hőskorát és épít új, korszerűbb programstruktúrát. Augusztus 10-én Nulladik Nappal indul a fesztivál, amelyen a korábbi évtizedek meghatározó szigetes fellépői térnek vissza.
máj. 2
0:16
Még borzasztóbb sors jut az embernek a harctéren: mint a légysereg lepi be a Pentagont az MI (vg.hu)
Már most is borzasztó a gépek ellen az emberi harcosoknak: kirajzolódóban, hogy ennél is rosszabb lesz.
máj. 2
0:17
Meglepő változás az Exatlon háza táján: két epizód is érintett (Médiapiac)
Nem a megszokott időpontban kerül adásba az Exatlon Hungary két epizódja. Az 5. évaddal kapcsolatban már történt változás a közelmúltban, most jön egy újabb.
máj. 2
0:18
A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól (ProfitLine)
Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
máj. 2
0:20
Rendkívüli, Trump most jelentette be: Amerika súlyos büntetést szab ki, Magyarországnak nagyon fog fájni – egyetlen kiút maradt az EU-nak (vg.hu)
Ez most a semmiből jött, és már a jövő héten robbanhat a bomba.
máj. 2
0:21
Már májusban streamingen az Itt érzem magam otthon – a legsikeresebb magyar thriller (Médiapiac)
Hamarosan otthon is nézhetővé válik a komoly sikert aratott, Itt érzem magam otthon című magyar thriller: kiderült, melyik streaming szolgáltató veszi fel a kínálatába.
máj. 2
0:24
Végleg elbukott 170 milliárdnyi EU-pénzt a szomszéd ország: az ok a halogatás és a haverok (vg.hu)
Vereséggel felérő győzelem – az EU-miniszter az okokat is megnevezte.
máj. 2
0:25
Meghalt Columbo lánya – sajnos nem a filmsorozatban (Médiapiac)
Elhunyt 60 éves korában Peter Falk, a Columbo hadnagyot alakító színész lánya. Jacqueline Falk az otthonában halt meg, halálát öngyilkosságként kezelik.
máj. 2
0:28
Teljes sokkban a németek: a Szegeden gyárat építő BYD kezébe kerülhet a legendás autóüzem – kínai elektromos járművekre állhat át Németország (vg.hu)
A gyár átvétele Magyarország után újabb kiskaput jelentene az uniós vámok alól a BYD-nek.
máj. 2
0:29
„Nem fog csendben maradni” – Majka nem fogta vissza véleményét az X-faktor új mentoráról (Médiapiac)
Nagypofájú csajként jellemezte Majka az X-faktor mentorai közé került énekesnőt, Solére-t. A rapper kimondottan örül annak, hogy az új női tag megmondja majd, ha más a véleménye.
máj. 2
0:32
Érik a ribillió: Donald Trump Európába jön, miután kiosztotta a vámcsapást és megkritizálta a NATO-t (vg.hu)
Izgalmas G7-csúcsra van kilátás.
máj. 2
0:33
Munkahelyi románcba keveredik Jennifer Lopez: a nyár nagy győztese lehet (Médiapiac)
Új, romantikus vígjáték érkezik Jennifer Lopez főszereplésével. A Munkahelyi románc című alkotás már előzetest is kapott. A Netflixen júniusban debütál.
máj. 2
0:36
Félbemaradhat Paks II.? Ettől tartott Orbán Viktor, egész Magyarország belerendülne – itt a lista a következményekről (vg.hu)
Egy ekkora nemzetstratégiai beruházásnál számos tényezőt kell figyelembe venni.
máj. 2
0:40
Kitört a balhé Amerika és az EU között: azonnal megérkezett Brüsszel válasza Trump súlyos büntetésére – "Elfogadhatatlan a viselkedése" (vg.hu)
Percek alatt pattant ki a botrány.
máj. 2
0:44
Zelenszkijt hátba szúrták: orosz olaj vásárlásába kezd a nyugati szövetségesek egyik legfontosabb országa – már várják az első tankhajót (vg.hu)
Az iráni háború miatt a nagy importőrök egyre inkább pragmatikus megoldásokat keresnek.
máj. 2
0:48
Nagyon nagy a baj Ausztriában: dönteniük kell az ott dolgozó magyaroknak, 2050 a végső határidő – "Kevés élet lesz" (vg.hu)
Ausztria több tartományában munkaerőhiány van, ami sürgős megoldást kíván.
máj. 2
3:12
390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál (ProfitLine)
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megoszt
máj. 2
3:21
Láthatatlanul formálja a mindennapokat a Rohde & Schwarz (Integrator FM)
A biztonságtechnológia egyik kulcsszereplője, mégis szinte láthatatlanul működött a Rohde & Schawrz. Most azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül a cég. A Rohde & Schwarz vezetője, Christian Leicher első átfogó interjújában beszélt a vállalat működéséről, kihívásairól és jövőbeli terveiről. A cég több milliárd dolláros amerikai megbízás
máj. 2
4:12
Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt (ProfitLine)
Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó ár

Keresés