Jellinek cégcsoportja szerint 5 napja kapcsolatban vannak a Nemzeti Nyomozóirodával (NNI) és a milliárdos folyamatosan a hatóságok rendelkezésére állt. Frissítés: Jellinek Dániel legfontosabb cége, az Indotek közleménye szerint a cégcsoport vezérigazgatóját szeptember 15-én reggel a rendőrség előállította annak ellenére, hogy szeptember 10-én önkén
A 27 uniós tagállamból 16-ban az átlagosnál nagyobb volt a leégett területek aránya idén. Mi történt? Közel 700 ezer hektár erdő égett le idén az Európai Unióban, miközben a hőség és az aszály a mezőgazdaságban is mintegy 28,3 milliárd eurós, vagyis több mint 10 billió forintos klímakárt okozott – írta meg a Telex Hadja Lahbib,
Egyre gyakoribb, hogy az élelmiszerek és különösen az étrend-kiegészítők reklámjaiban és egyéb kereskedelmi kommunikációjában a gyártók és forgalmazók a termék emberi szervezetre gyakorolt hatásaira utalnak. Erre a jelenségre reagálva a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2026 áprilisában részletes tájékoztatót tett közzé a vonatkozó szabályokról, melye
Európai Fedezett Kötvény Védjegyet (Covered Bond Label) kapott az MBH Jelzálogbank. A nemzetközileg elismert minősítés igazolja, hogy az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet fedezettkötvény-programja megfelel a legmagasabb szintű nemzetközi transzparencia- és minőségi követelményeknek, emellett tovább erősíti a befektetői bizalmat, és támogatja a ne
Amikor az önálló életvitel bizonytalanná válik, az idősek otthona biztonságot jelenthet az érintettnek és családjának. Magyarországon azonban a bekerülésnek egészségi, gondozási és pénzügyi feltételei vannak. A nyugdíjas státusz önmagában nem garantál elhelyezést, a jogosultság pedig nem jelent azonnal szabad férőhelyet.
Az alapkamat csökkenése a bankbetétek piacát sem hagyja érintetlenül: sorra mérséklődnek a kamatok, és egyre kevesebb igazán vonzó ajánlat marad. Aki még szeretné kedvezőbb kamattal lekötni a pénzét, annak érdemes résen lenni, hiszen a most elérhető lehetőségek nem biztos, hogy sokáig velünk maradnak. A Bank360.hu összegyűjtötte, hogyan változtak a
Unod, hogy tél végére megpuhul a csalamádéd? Most felfedjük, hogyan marad friss és ropogós az üvegekben akár tavaszig is, pusztán a helyes sózás, savanyítás, hőkezelés és zöldségválasztás segítségével.
Az első negyedévi 2,1 százalékról 2,0 százalékra csökkent 2026. második negyedévében a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A közpénzügyi keretreform előkészítésével, végrehajtásával összefüggő feladatok ellátására a pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre, az erről szóló utasítás kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
Drasztikusan csökkent keddtől a tűzifa általános forgalmi adója (áfa); 27-ről 5 százalékra mérséklésével a kormány több százezer nehéz körülmények között élő magyar háztartás számára teszi elérhetőbbé a téli tüzelőt - emelte ki Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
Az orosz csapatok 10 alkalommal támadták drónokkal, tüzérséggel és irányított légibombákkal az ukrajnai Dnyipropetrovszk megye településeit. Eközben Kijevre orosz drónok csaptak le.
A ZalaZone sokkal több, mint egy tesztpálya – a technológiai fejlesztéseket és az innovációt segítő oldalát az Automechanika szakkiállításon és szakvásáron is bemutatta a cég vezérigazgatója. Dr. Háry András, a ZalaZone vezérigazgatója az Automechanika Frankfurt 2026 második napján, szeptember 9-én tartott előadást – jelzésértékű, hogy erre a kette
A munka és a magánélet egyensúlya ma már meghatározó munkaerőpiaci kérdés – mondta Karácsony Gergely a IV. Budapest Állásbörzét megelőző konferencián. A főpolgármester szerint a munka világában nagyobb hangsúlyt kellene kapnia annak, milyen eredményt hoz a munkavégzés, miközben a kiégés és a demotiváltság is egyre fontosabb kihívás.
Mérjük a kibocsátást, csökkentjük az energiafogyasztást, fenntarthatósági célokat írunk a stratégiába. Közben ugyanabban a szervezetben előfordulhat, hogy emberek nem mernek megszólalni egy meetingen, hónapokig görgetnek maguk előtt egy konfliktust, vagy egyetlen vezetői mondat elég ahhoz, hogy valaki többé ne mondja el, amit gondol. Furcsa helyzet
Hunter Biden neve eddig elsősorban politikai botrányok és a nagy visszhangot kiváltó „laptop-ügy” miatt szerepelt a hírekben, most azonban a kriptopiacon is megjelent.
Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
Csökkentette az Európába irányuló olajszállítmányait Szaúd-Arábia, miután dróntámadás érte kulcsfontosságú exportvezetékét. Több európai vevő szállítmányát törölték vagy halasztották.
A mesterséges intelligencia már nem a jövő technológiája, hanem a jelen egyik legfontosabb alakító ereje. Az AI Summit Budapest 2026 konferencia előadásai világosan megmutatták, hogy az AI ma már nem csupán a technológiai szektort érinti: hatással van az oktatásra, a munkaerőpiacra, az egészségügyre, a kultúrára és az emberi kapcsolatokra is. Az es
A Disney+ és az ESPN bejelentette a Red Bull közreműködésével létrejött „Max vs 100” különleges motorsporteseményt, amelyet szeptember 16-án világszerte élőben közvetítenek az ESPN csatornán és a Disney+-on. A rendhagyó versenyen a négyszeres Formula–1-világbajnok és Red Bull-sportoló Max Verstappen arra vállalkozik, hogy száz ellenfelét megelőzze
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bővítette üzemét Rácalmáson, és októbertől kezdi meg a tehergépkocsi- és autóbuszabroncsok gyártását Európában. A vállalat 540 millió eurót fektetett a gyár bővítésébe. Az újonnan épített gyáregység
A szeptember beköszöntével országszerte megjelent a rétkezelők és állattartók egyik legnagyobb ellensége, az őszi kikerics, amely halálosan mérgező hatóanyaga miatt nemcsak a legelő állatokra, hanem a gyanútlan kirándulókra és házikedvenceikre is komoly veszélyt jelent.
Az idei költségvetés módosításával kiderült, hogy tényleg durván alul volt tervezve ez az állami kiadás. Mészáros Lőrinc és Szíjj László sztrádakoncessziója elviszi az útdíjbevételek majdnem felét.
Az AI-szektor legismertebb vezetői közül többen is egyre hangosabban beszélnek arról, hogy lassítani kellene a legfejlettebb modellek fejlesztését. A biztonsági aggályok önmagukban nem újak, az időzítés azonban feltűnő: az iparágra egyszerre nehezedik üzleti, társadalmi és befektetői nyomás, miközben a legnagyobb cégek közül többen éppen tőzsdei me
Egyre több álláskereső panaszkodik arra, hogy jelentkezések tucatjai után sem kap választ, miközben a munkáltatók a jelentkezők tömegére és az AI által generált pályázatokra panaszkodnak. A toborzás így különös ördögi körbe került: egyre több a jelentkező, mégis nehezebb megtalálni a valóban megfelelő embert.
Derült, száraz idővel folytatódik a hét, majd csütörtöktől egyre több felhő, helyenként eső, záporok és élénk, olykor erősödő szél teszi változékonyabbá az időjárást.
A globális pénzügyi rendszerben a BRICS-országok bővülése, az alternatív elszámolási rendszerek, valamint a digitális jegybankpénzek térnyerése komoly kihívás elé állítja az amerikai dollár évtizedes hegemóniáját. Egy esetleges új energetikai vagy kereskedelmi paktum pedig felgyorsíthatja a "dedollárizáció folyamatát, átalakítva a nemzetközi piacok
Az idén a tavalyinál hárommilliárd forinttal több személyi jövedelemadót (szja) kaptak vissza az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok, az elmúlt öt év során pedig az adóvisszatérítések összege meghaladta a 172 milliárd forintot. Az elméleti plafonhoz és a korábbi évek átlagához képest is csökkent ugyanakkor a visszatérítési arány, és hiába a
Egyre több mesterséges intelligencia által módosított kép jelenik meg a hazai ingatlanhirdetésekben. Az AI használata önmagában nem jelentene gondot akár egy lehetséges látványterv elkészítésében, azonban a hirdetők egyre több esetben a valóságot másítják meg a mesterséges intelligencia segítségével, ez pedig a potenciális érdeklődők félrevezetéséh
A magyar fejlesztésű Ai House Tour közel kétéves fejlesztési és tesztelési szakasz után bekerült a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetségének (Miosz) rendszerébe, így több száz ingatlanszakember számára vált elérhetővé. A szolgáltatás meglévő ingatlanfotókból és hirdetési anyagokból készít narrált, különböző digitális felületekre optimalizált
Egy nagy erejű frontális karambolnál az autók orra a másodperc törtrésze alatt gyűrődik össze, hogy elnyelje a becsapódás energiáját. Egy új anyag viszont alapjaiban változtathatja meg a járművek törésbiztonságát. A
Belső figyelmeztetést tett közzé Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója arról, hogy a mesterséges intelligencia kiszabadulhat az emberi ellenőrzés alól. A vállalat AI vezetője is megszólalt: szerinte "azok a dolgok, amelyek miatt elméletben régóta aggódtunk, nagyon is valóságossá váltak" .
A jelentős gazdasági károkat okozó, más néven Newcastle-betegség egy fertőző vírusos betegség, amely Magyarországon évtizedek óta nem fordult elő. Az országos főállatorvos már a gyanú alapján elrendelte az érintett állományok felszámolását, és a szükséges járványügyi intézkedések végrehajtását.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) benyújtotta hozzájárulását az Európai Bizottság „A kulturális és kreatív ágazatokra vonatkozó mesterséges intelligencia stratégiáról” szóló véleményezési felhívásához (Call for Evidence). Az Egyesület a magyar sajtókiadói szektor képviselőjeként hangot adott azoknak a szakmai és gazdasági szempontoknak, amelyek m
A Nébih ellenőrei gyrost és húspogácsát is előállító daraboló létesítményben tartottak ellenőrzést. A budapesti üzemben tapasztalt súlyos élelmiszerlánc-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai és dokumentációs hiányosságok miatt a szakemberek azonnali hatállyal felfüggesztették annak tevékenységét, továbbá az egészségügyi kiskönyv pótlásáig megtilt
A technológiai fejlődés, a geopolitikai bizonytalanság és a folyamatos üzleti átalakulás soha nem látott nyomást helyez a vállalatvezetőkre. Ebben a környezetben már nem elegendő egy jól kidolgozott terv: azok a szervezeket tudnak sikeresek lenni, amelyek gyorsan és eredményesen képesek végrehajtani a változásokat. E kihívások kezelésének támogatás
Az Európai Központi Bank szeptemberi ülésén 25 bázisponttal emelte a betéti rátát, és frissített makrogazdasági előrejelzéseket tett közzé, amelyek a korábbinál magasabb inflációs és növekedési pályát vetítenek előre. Az emelkedő energia- és élelmiszerárak nyomán az átlagos euróövezeti infláció 2027-ben az alappálya szerint is 2,5 százalékon ragadh
Az idén április óta határozottan gyengélkedik a lakáspiac. Egyre több szegmensben érzékelhető, hogy aki valóban eladni akar, annak nagyobb engedményt kell adnia az árból. Ennek a folyamatnak pedig egyhamar biztosan nem lesz vége. Az egyik elemzés szerint eddig a legnagyobb vesztes a panelpiac.
Az elmúlt hetekben egyre súlyosabb figyelmeztetések láttak napvilágot az AI-kutatók és -fejlesztők részéről a mesterséges intelligencia veszélyeivel kapcsolatban. Nemrég az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman is arról beszélt, hogy talán eljött az ideje az AI-fejlesztés "ütemezésének". Vagyis ideje lenne tudatosan visszavenni a tempóból.
Mostanra már mindenkiben tudatosult, hogy a klímaváltozással valamit kezdeni kell: vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy elszenvedjük. Ha alkalmazkodni akarunk, ahhoz megfelelő gépekre, gépkapcsolatokra és uniós támogatási forrásokra lesz szükségünk - mondta el Dr. Szabó Levente, a Kite Zrt. vezérigazgatója az Agrárszektornak. A szakember beszélt arról i
Szabó-Tóth Kinga 25 éve járja a mélyszegény telepeket, és arról beszélt: nem lehet lemondani az ott élő gyerekekről. Az államtitkárral lapunk újságírója, Vámosi Ágoston beszélgetett a kristályhelyzetről, hajléktalanságról, és arról, miben fog különbözni az általa vezetett államtitkárság az elődjétől.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését - jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
Akkor hogyan, mikor, és kinek ajánlott? Minden évben azonos időszakban, EP kártyával (ezáltal olcsóbban), és mindenkinek. Lépj rá az egészséghez vezető útra te is!