2026. szeptember 16. szerda

szept. 16
6:18
A fenntartható logisztika ma már piaci versenyelőny (Transpack)
A fenntartható logisztika már a raktár tervezésénél kezdődik: az energia, a bővíthetőség és az anyaghasználat is számít.
szept. 16
6:18
A Rajnai rizling ezer arca (Magyar Mezőgazdaság)
A Villa Sandahl Portfólió-kóstolóján 14 Rajnai rizlingen keresztül mutatták be, mennyire színes is tud lenni egy szőlőfajtából, több évjáratban – 2019-2025 - és technológiával készült bor.
szept. 16
6:21
Továbbra is gyengélkedik az állampapír-piac, ez fogy jól (Haszon.hu)
A múlt héten 38,7 milliárd forint értékben vett állampapírokat a lakosság, ami az idei legalacsonyabb adatok egyike. Minden második forint az 5,5 százalékon kamatozó FixMÁP-ba került.
szept. 16
6:36
Elindultak az első fideszes nagyhalak a börtön felé (Piac és Profit)
Négy embert gyanúsítottként hallgatott ki, közülük hármat őrizetbe vett az ügyészség a Volánbusz Zrt.-t érintő vesztegetési ügyben kedden. A hatóság nem közölt neveket, de az kiderült, hogy Jellinek Dánielt, az Indotek Group vezérigazgatóját és Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezérigazgatóját is előállították.
szept. 16
6:36
Árfolyamnyereség után érvényesíthető társaságiadóalap-csökkentés (Adózóna)
A társaságiadó-törvény több tucat adóalap-módosítási lehetőséget tartalmaz. Cikkünkben olyan módosító tételről lesz szó, amely kevésbé ismert a vállalkozások számára, pedig a forint árfolyam-ingadozása miatt fontos szerepe lehet: ez az árfolyamnyereség miatti adóalap-csökkentés.
szept. 16
6:36
Fordulat az ATM-hálózatban: megtört az évek óta tartó növekedés? (Bank360 blog)
Három és fél évvel ezelőtt lépett hatályba a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új Bankjegyrendelete, amelynek célja a készpénzes infrastruktúra zsugorodásának megfékezése volt. A rendelet szemmel láthatólag megtette hatását, hiszen az azóta eltelt időszakban jelentős mértékben megemelkedett a magyarországi kereskedelmi bankok által üzemeltetett ATM-ek szám
szept. 16
6:36
Polgár Judit Magyar Péterről: "Ő volt az első politikus, aki végigjátszotta velem a játszmát" (Forbes)
"Apu annak idején azt mondta, Judit világbajnok lesz, és senki sem hitt neki. Vajon ha azt is mondta volna, hogy államfőjelölt leszek, melyik reményének adtak volna nagyobb esélyt? Ki melyiket hitte volna el kevésbé?" – mondja Polgár Judit magyar sakklegenda. Interjú kritikus gondolkodásról, ami a Judit nevét viselő Világsakkfesztivál idei tematiká
szept. 16
6:42
Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén (Privátbankár)
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
szept. 16
6:45
4-6-tól Petőfiig (Helló Sajtó!)
Petőfi Sándor életéről készít új zenés darabot Dés László és Geszti Péter alkotótársaikkal. A Petőfit Horváth Csaba rendezésében 2027 őszén mutatják be a Vígszínházban, a szabadtéri ősbemutató 2026. július 9-én lesz a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Vígszínház 2026/27-es évadában a nagyszínpadon a 4-6 ifj. Vidnyánszky Attila, a Cseresznyéskert Alek
szept. 16
6:45
Ilyen podcastot pénzel a világ egyik legjobb egyeteme (Médiapiac)
David Brooks új videópodcastja a napi politikai csatározások helyett az élet nagy kérdéseivel foglalkozik. A műsort részben a Yale Egyetem finanszírozza.
szept. 16
6:48
Napelemekkel viszi házhoz az egészségügyi ellátást a világ első szoláris mentőautója (NRGreport)
Bemutatták a világ első napenergiával működő mentőautóját, amelyet kifejezetten olyan térségekre terveztek, ahol az egészségügyi ellátást a nagy távolságok, az akadozó áramellátás és az üzemanyaghiány is nehezíti. A Stella Juva nemcsak közlekedni képes saját maga által termelt energiával, hanem a fedélzetén lévő orvosi eszközöket is ellátja árammal
szept. 16
6:48
A CATL bemutatta legújabb, haszongépjárművekhez fejlesztett akkumulátorát (newtechnology.hu)
A CATL a hannoveri „IAA Transportation 2026” kiállításon mutatta be új generációs, haszongépjárművekhez fejlesztett akkumulátorrendszerét, a Tectrans II-t, ami egy új, moduláris platform. Az újítás világszerte felgyorsítja a haszongép-járművek elektrifikációját.
szept. 16
6:54
McLaren F1 Team – új kártyaképek a mobiltárcákban (MMonline)
Új, McLaren F1 Team Mastercard kártyával jelentkezik az OTP Bank és a Mastercard: a mobiltárcákban megjelenő két új kártyakép a digitális fizetést, az innovációt és a sport iránti rajongást kapcsolja össze a mindennapi fizetésekben. Az újdonságot népszerűsítő promóciós játék 10 legjobban teljesítő résztvevője Angilába, a McLaren technológiai közpon
szept. 16
7:06
Jön az év egyik legfontosabb napja a piacokon! (Portfolio)
Az iráni háború nyomán egyre súlyosbodó energiapiaci válság hatására 2007 júliusa óta nem látott szintre szökött a 10 éves amerikai államkötvény hozama, a feszültséget pedig tovább fokozza, hogy újabb kulcsfontosságú olajkereskedelmi útvonal zárult el. Mindeközben az elmúlt napokban a mesterséges intelligencia körül kialakult aggodalmak is alaposan
szept. 16
7:06
"A szart is kipasszírozta mindenkiből" – papucskereskedőből ingatlanmogul: Jellinek Dániel, a könyörtelen zseni ellentmondásos útja a csúcsra (Forbes)
Balatoni papucskereskedéstől indult, aztán olyan ingatlanokra mozdult rá, amelyek senkit sem érdekeltek, amerikai topmilliárdosoknak csinált jó hozamot és nagyot nyert a 2008-as válság előtt. Aztán jött az igazi szintlépés, ahol már nem volt kikerülhető a NER. Megvette volna a ferihegyi repteret is, helyette be kellett érnie az Auchannal, elkezdett
szept. 16
7:12
GKI: hosszú távon fenntartható bérlakásrendszert kell létrehozni (Menedzsment Fórum)
Ahol ilyen kínálat nincs, ott érthető, ha mindenki saját lakást akar – jelezte a GKI.
szept. 16
7:12
GKI: nem csak a bérlakások számát kell növelni (Privátbankár)
Ausztriában a lakások 45 százalékát bérlik, a szociális bérlakások aránya 15 százalék, Németországban pedig a bérlők vannak többségben.
szept. 16
7:12
Fenyegetés: robbanóanyaggal volt felszerelve a drón, amelyet a NATO vadászgépei lelőttek Litvánia felett (Növekedés)
A vizsgálatok még folyamatban vannak.
szept. 16
7:12
Apró változtatás, értékesebb étrend (Magyar Mezőgazdaság)
A kiegyensúlyozott étrendnek nincs egyetlen receptje, de vannak tápanyagokban gazdag élelmiszerek, amelyek rendszeres fogyasztása egyszerűen javíthatja az étrend minőségét.
szept. 16
7:15
Annál könnyebb megúszni a korrupciót, minél ellenségesebbek egymással érzelmileg a politikai táborok (Helló Sajtó!)
Az érzelmi alapú politikai polarizáció segítheti a korrupt gyakorlatok térnyerését. Amikor a párthűség fontosabbá válik, mint a politikusok elszámoltatása, akkor a korrupt vezetőknek könnyebb a hatalomban maradniuk, mert kevésbé kell tartaniuk a választók büntetésétől – állapítja meg egy, a Corvinus Egyetemen folytatott friss kutatás.
szept. 16
7:18
Nemzetközi terjeszkedésre készülő magyar cégeket keresnek: 2500 eurós csomag is jár (HR Portál)
Belföldi startup és növekedési szakaszban lévő, innovatív vállalkozások nemzetközi terjeszkedését támogatja az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Regional Innovation Booster 2027-es magyar programja - közölte az EIT kedden az MTI-vel.
szept. 16
7:18
A nap és a szél már megelőzi a fossziliseket az Eu-ban – mi jöhet ezután? (Alternatív Energia)
A megújulók már terjednek – Európa energiafüggésének igazi problémája máshol van.
szept. 16
7:18
Tisza-kormány: egymást érik a hatósági intézkedések, Magyar Péter a Vatikánba utazik (Portfolio)
Őrizetbe vették Jellinek Dániel üzletembert és Szivek Norbertet, az MNV egykori vezérigazgatóját egy milliárdos volánbuszos vesztegetési ügyben, miközben az Országos Onkológiai Intézetben eszközbeszerzési visszaélések miatt tartottak házkutatást. Magyar Péter vatikáni látogatásra készül, ahol XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadja. Az Országgyűlés ö
szept. 16
7:21
Az Európai Központi Bank kereskedőket toboroz a digitális euró teszteléséhez (Fintech)
Újabb szakaszba lép a digitális euró előkészítése: az Európai Központi Bank (EKB) olyan e-kereskedelmi és mobilkereskedelmi szereplőket keres, amelyek részt vennének a 2027 második felében induló pilotprogramban. A teszt egy teljes éven át vizsgálná, hogyan működhet a digitális euró valós fizetési helyzetekhez hasonló környezetben. Egy évig tesztel
szept. 16
7:21
Érdekes hírek jöttek az ukrán hagymáról: erre senki sem számított (Agrárszektor)
Az EastFruit információi szerint szeptember első hetében jelentős emelkedés tapasztalható Ukrajnában a vöröshagyma nagybani piacán. A termelők azért tudtak árat emelni, mert a nagykereskedelmi vállalatok és a kiskereskedelmi láncok egyaránt élénk keresletet mutatnak, mind azonnali értékesítésre, mind pedig a tárolási célú felvásárlásra.
szept. 16
7:24
Rendkívüli lépésre kényszerült a világ egyik legfontosabb olajhatalma (Portfolio)
Szaúd-Arábia a Hormuzi-szoros megkerülésével, Omán partjainál kínál nyersolajat ázsiai vevőinek hajóról hajóra történő átrakodással, miután dróncsapások megrongálták a Vörös-tengerhez vezető kulcsfontosságú csővezetékét.
szept. 16
7:24
Kerti zajvédelem: forgalmas út mellett is lehet nyugodtabb a kert (Agrofórum)
A kertben sokszor nem a szomszéd fűnyírója jelenti a legnagyobb problémát, hanem az a folyamatos háttérzaj, amelyet egy közeli út, vasút vagy nagyobb forgalmú utca okoz. Ezt néhány hét alatt látszólag megszokhatjuk, a szervezetünket azonban a tartós környezeti zaj ettől még terhelheti.
szept. 16
7:30
Elképesztő harc indult az olajért: rendkívüli prémiumot fizetnek az ázsiai vevők (Portfolio)
A japán kőolaj-finomítók felpörgették közel-keleti nyersolajvásárlásaikat, miután egy kulcsfontosságú szaúd-arábiai kőolajvezeték leállása komoly aggodalmakat keltett az azonnali kínálat biztonságával kapcsolatban - írja a Bloomberg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnag
szept. 16
7:36
Magyar innovatív vállalkozások kaphatnak támogatást az európai terjeszkedéshez (Piac és Profit)
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) és a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) pályázatot hirdet az EIT Regional Innovation Booster 2027-es magyar programjára. A hét hónapos program innovatív hazai startupokat és növekedési szakaszban lévő vállalkozásokat segít az uniós piacra lépésben és üzleti partnerségekben.
szept. 16
7:36
Keeper: Bitcoin és Ethereum támogatással bővült a legnagyobb Telegram tárca (Kripto Akadémia)
A Telegram TON ökoszisztémájának egyik legismertebb kriptotárcája Keeper néven folytatja működését, és a névváltással együtt hat további blokklánc támogatását is bevezeti. A korábbi Tonkeeper így már a Bitcoin, az Ethereum, a TRON, a BNB Chain, az Arbitrum és a Base eszközeit is kezelni tudja. A fejlesztőcsapat a TON-ra épített alkalmazást ezzel eg
szept. 16
7:36
Aggasztó jóslat érkezett az európai gázpiacról (Portfolio)
Az Equinor két vezetője a Reutersnek nyilatkozva közölte, hogy az Európai Unió gáztárolóinak töltöttségi szintje novemberre várhatóan eléri a 75 százalékot. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most b
szept. 16
7:36
Semmi sem szent – Irán Mekkát támadja (Növekedés)
A szaúdi légvédelem elfogta a harci drónt.
szept. 16
7:38
A  digitális euró teszteléséhez keres webáruházakat az Európai Központi Bank (Kripto Akadémia)
Az Európai Központi Bank (EKB) webáruházakat vonna be a digitális euró tesztelésébe. A 12 hónapos pilot program várhatóan 2027 második felében indul el, és azt vizsgálja, hogyan működik a digitális fizetőeszköz valós vásárlásokhoz hasonló helyzetekben. Az EKB felhívására olyan, az Európai Unióban bejegyzett kereskedők jelentkezhetnek, akik webáruhá
szept. 16
7:39
37 millió forintos szakadék a lakáspiacon: ennyivel kevesebbe kerül vidéken a lakhatás (Biztos Döntés)
Budapesten átlagosan 92 millió forintért 71 négyzetméteres, vidéken 55 millió forintért 88 négyzetméteres ingatlan cserélt gazdát augusztusban. A két átlag között 37 millió forint a különbség, de ebből nem az következik, hogy ennyit spórol az, aki a főváros helyett vidékre költözik. A számok inkább azt mutatják meg, hogy Budapest, az agglomeráció é
szept. 16
7:40
A Clarity Act elbukott a szenátusban, de egy eljárási lépés nyitva hagyta a visszatérés lehetőségét (Kripto Akadémia)
Az amerikai szenátus nem kezdte meg a CLARITY Act érdemi tárgyalását, miután a kriptopiac szabályozására vonatkozó javaslat elbukott a szeptember 15-i eljárási szavazáson. Az indítvány 49 igen és 50 nem szavazatot kapott, egy szenátor pedig nem vett részt a szavazáson. A javaslat továbbviteléhez 60 támogató voksra lett volna szükség, vagyis a végső
szept. 16
7:42
A történelem ismétli majd önmagát? (Kripto Akadémia)
Történelmi szintet vett vissza a BTC, ami a korábbi ciklusokban kivétel nélkül a bikapiac kezdetét jelezte. A technikai és on-chain mutatók alapján elkerülhetetlennek tűnik egy újabb Bitcoin árrobbanás.  A kriptovaluta-piac ismét egy olyan kritikus fordulóponthoz érkezett, ahol a technikai és makrogazdasági indikátorok egyértelműen új korszak hajna
szept. 16
7:42
A Fed döntésére vár a forint is (Portfolio)
Szerda reggel nem alakult ki határozott irány a forint piacán, az euró 365,4 forint körül járt, miközben a befektetők a Fed esti kamatdöntésére vártak. A piac nagyobb esélyt adott egy 25 bázispontos kamatemelésnek, amelyet elsősorban a fokozódó inflációs kockázatok indokolhatnak. Kevin Warsh jegybankelnök korábban már jelezte, hogy az áremelkedés t
szept. 16
7:42
Talaj Sos: regeneratív válaszok – Agroinform online konferencia: így csatlakozhatsz! (Agroinform)
Csatlakozz most az Agroinform 9 órakor kezdődő ingyenes online konferenciájához és szerezz gyakorlati, naprakész tudást a regeneratív gazdálkodásról!
szept. 16
7:45
Van jövője a magyar kukoricának? (Helló Sajtó!)
A hazai kukoricatermesztést egyre súlyosabban érinti az aszály és a klímaváltozás. A HUN-REN szakértői szerint a vetésterület már tartósan zsugorodik, ezért nemcsak nemesítésre, hanem vízgazdálkodásra, vízmegtartó agrotechnikára, precíziós megoldásokra és alkalmazkodó termelési stratégiákra is szükség van.
szept. 16
7:48
Nagy vasúti akciót jelentett be Vitézy Dávid (Portfolio)
Szeptember 16. és 22. között díjmentesen lehet kerékpárt szállítani a helyközi közlekedésben elérhető vonatokon, szeptember 22-én pedig 999 forint lesz az országos napijegy vezetnek be az Autómentes Nap alkalmából – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
szept. 16
7:48
Hihetetlen: lézerrel irtja a gyomot az "Isteni Földműves" (Növekedés)
Még mesterséges intelligenciát is használ, vegyszerek helyett.
szept. 16
7:48
Majdnem megduplázta a Tisza-kormány Mészárosék autópálya-keretét, szerintük a Fidesz megfeledkezett 139 milliárd forintról (Forbes)
A sztrádahálózatot üzemeltető MKIF Zrt. is reagált, mondván, az állam által tervezett összegekről ők nem tudnak felvilágosítást adni. Mi történt? Az idei költségvetés módosításakor a Tisza-kormány majdnem duplájára – nettó 165 milliárd forintról nettó 304 milliárdra – emelte azt az összeget, amelyet 2026-ban az 1237 kilométeres sztrádahálózatot üze
szept. 16
7:54
Nagyot spórolhat a legnagyobb svájci bank, ha átmegy a képviselők legújabb javaslata (Portfolio)
A UBS évente több százmillió dollárt takaríthatna meg, ha a svájci törvényhozás a kormány eredeti javaslatánál enyhébb feltételekkel engedélyezné a kiegészítő alapvető tőkeinstrumentumok (AT1-kötvények) felhasználását a Credit Suisse 2023-as összeomlása nyomán indult bankreform részeként - írja a Reuters.
szept. 16
7:54
Új, több sávot kezelő WGS-terminál készül (Mínuszos)
Az Intellian és a Network Innovations közös fejlesztése egyetlen terminálon kezelné a katonai és kereskedelmi
szept. 16
7:54
Közel egy teljes munkanapot szabadít fel az AI (MMonline)
A magyar szoftverfejlesztők 82 százaléka már naponta használ mesterséges intelligencián alapuló eszközöket, amelyekkel átlagosan heti 6,5 munkaórát takarítanak meg. A fejlesztők több mint háromnegyede (77%) érzékel termelékenységnövekedést, 71 százalékuk pedig vállalati versenyelőnyt lát az AI alkalmazásában. A technológia gyors terjedése a munkaer
szept. 16
7:54
Távozik a Bitpanda vezérigazgatója – több vezető tőzsde új lapot nyit (BitcoinBázis)
A 2020-as évekre egy kriptovaluta-tőzsde már nemcsak arról szól, hogy van egy platform, ahol néhány kriptovalutát megvásárolhat az ember. A legnagyobb platformok évek óta azon vannak, hogy egy helyen összpontosítsák a kriptovalutákat és a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokat, ezzel egyszerűbbé és hatékonyabbá téve a kereskedést és a befektetést mi
szept. 16
7:57
Szerdán még nyár lesz, de csütörtöktől szeles, felhős és hűvösebb idő váltja (Magro)
Szerdán még igazi késő nyári melegre számíthatunk 29 fokos csúcsértékekkel, csütörtöktől azonban egy északnyugat felől érkező hidegfront átformálja az időjárást. Szélre, záporokra és változékony hétvégére kell készülnünk.
szept. 16
8:00
Sok budapesti Airbnb-szálláshely feketén működik? – podcast (Menedzsment Fórum)
A magánszálláshelyek mintegy harmada szabálytalanul működhet.
szept. 16
8:00
Jó hírekkel állt elő a Wells Fargo, emelkedett az árfolyam (Portfolio)
A Wells Fargo pénzügyi igazgatója, Mike Santomassimo egy keddi befektetői konferencián az eredetileg vártnál erősebb hitelállomány-növekedést vetített előre 2026-ra, és kedvező fogyasztási és hitelminőségi trendekről számolt be az USA-ra vonatkozóan - írja a Reuters. Ezzel szemben a Bank of America vezérigazgatója, Brian Moynihan hétfőn jelezte, ho
szept. 16
8:00
Amerika unja – a képviselők korlátoznák az elnököt az Irán elleni műveletekben, befejeznék a háborút (Növekedés)
A már harmadszorra is megszavazott indítvány szimbolikus jelentőség maradhat.

Keresés