A pénzügyi intézmények a mesterséges intelligencia előnyeit kihasználva bezárják a bankfiókjaikat, és a digitális átalakulás révén egyre több műveletet helyeznek át az internetre, aminek hatásaként Európa-szerte veszélybe kerülnek a banki munkahelyek. Egy friss elemzés szerint az évtized végéig több mint 200 ezer állás szűnik meg a szektorban. A Mo
Különösen aktívak a munkavállalók az álláspiacon, döntéseiket továbbra is a fizetések és juttatások mértéke határozza meg leginkább, így fokozott a vállalatokon lévő bérnyomás.
Magyarországon 2016 óta engedélyezett az önvezető autók országutakon történő tesztelése, egyelőre kizárólag biztonsági sofőr közreműködésével. Több magyar startup és multinacionális vállalat hazai fejlesztőközpontja dolgozik azon, hogy az autonóm közlekedés a mindennapjaink részévé válhasson – ebben kiemelt szerepet játszik az M1-M7 autópálya budaö
2026-tól sok bankszámlatulajdonos olyan levelet kap január végén a bankjától, amely nemcsak azt mutatja meg, mennyibe került a számlája az elmúlt évben, hanem azt is, mennyit spórolhatott volna egy másik számlacsomaggal. Az éves díjkimutatás mellé csatolt új tájékoztató az MNB iránymutatása alapján készül, és konkrét forintösszegben számolja ki a l
Az Európai Unió visszalépett a 2035-ös belső égésű motoros autótilalomtól, de az elemzők szerint az elektromos járművek továbbra is az európai autóipar jövőjét jelentik. Mutatjuk, mit jelent mindez a gyártóknak és a piacnak.
A téli időszak a gyep számára a pihenés és a lassú regenerálódás ideje. A hideg, a fagy, a hótakaró és a csökkent napsütés mind olyan körülmények, amelyek megterhelik a füvet – ugyanakkor ez a természetes nyugalmi állapot lehetőséget is ad arra, hogy a pázsit megerősödve induljon neki a tavasznak. Ahhoz azonban, hogy a gyep sikeresen regenerálódjon
Bár a magyarok nagy része szerint a karácsony nem a drága ajándékokról szól, sokan mégis kicsúsznak a tervezett keretből az utolsó napokban. A magyar családok karácsonyi költekezési szokásait vizsgáló friss kutatás szerint a válaszadók jelentős része nem zárkózik el attól sem, hogy hitelből vásároljon ajándékot.
Nem csak az indulás óta, de negyedéves alapon is nagyságrendi ugrást mutat a qvik-forgalom: 2025 harmadik negyedévében közel 10 milliárddal, 17 milliárd forintra emelkedett az az összeg, amelyet az azonnali fizetési rendszerre alapozott, korszerű fizetési mód felhasználásával fizettek a kereskedőknél az emberek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter
A világ legnagyobb olajkészletével rendelkező ország külső segítség nélkül nem tud pénzt csinálni az olajból, amire nemcsak az amerikaiak, de Peking és Moszkva is benyújthatja az igényét. Mekkora üzlet a venezuelai olaj? A Venezuelában zajló drámai események ismét a globális figyelem középpontjába helyezték azt az országot, amely papíron a világ eg
A kormány a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogrammal a világ legjobb egyetemein biztosít tanulmányi ösztöndíjat, valamint állja az utazás és a szállás költségeit a magyar fiatalok számára - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Budapesten.
A Google mesterséges intelligencián alapuló keresési összefoglalói súlyosan félrevezető egészségügyi tanácsokat adhatnak – derül ki a The Guardian exkluzív vizsgálatából.
Az Mszr (Mezőgazdasági számlarendszer) első előrejelzésének eredményei alapján 2025-ben jelentősen visszaesett a gyümölcstermesztés Magyarországon: a körténél 17,5, az almánál 47,6, míg az őszibaracknál 68 százalékos csökkenést lehetett regisztrálni az elmúlt év során. Ezzel együtt a gyümölcsfélék termelői ára is jócskán megemelkedett, akár 38,7 sz
Az euróövezet gazdasági növekedése 2026-ban várhatóan 1,6 százalékra gyorsul, főként a beruházások és a német gazdaság újbóli élénkülése miatt - írják elemzésükben a BNP Paribas közgazdászai. Az infláció előreláthatólag a 2 százalékos cél alatt marad, a növekedési kockázatok csökkenése miatt azonban az Európai Központi Bank nagy valószínűséggel 202
Egy kft. székhelye a tulajdonos lakcímén van, viszont a tulajdonos albérletben lakik máshol. Szeretné az albérleti díjat és rezsiszámlákat a kft.-ből fizetni, vagy egy részét esetleg. Ez adóköteles lenne. Ebben az esetben legalább telephelyként szerepelnie kellene az albérletnek? Ha a kft. bérelné az ingatlant, akkor munkásszállás címen adómentes l
Több mint egy évtizednyi üresen állás után ismét árverésre bocsátották a salgótarjáni Karancs Hotelt. Az egykori szálloda 1964-ben épült a város modern központjának részeként, de mára jelentős felújításra szorul az állapota. A toronyépület 84 szobás hotelként működött, ma viszont szinte szerkezetkész állapotban várja új tulajdonosát. Az árverés 270
Megújult főcímdallal, új arcokkal és régi slágerekkel tér vissza vasárnap este a Magyarország, szeretlek!: az első adásban énekesek és színészek csapnak össze.
Számos amerikai finomító küszködött még akkor is, amikor a fúrási boom rekordmagasságba emelte az amerikai belföldi olajkitermelést. A venezuelai olaj mindent megváltoztathat. Donald Trump szombaton arról beszéld Nicolás Maduro elfogása után, hogy az amerikai olajszektor szereplői részt vesznek a leamortizálódott venezuelai energetikai infrastruktú
A városban élők számára az allergén növények jelenléte valós egészségügyi kockázatot jelent. Világszerte egyre többen szenvednek a pollenallergiától és az asztmától, és a közterületeken telepített növények allergén hatása ebben meghatározó tényező.
Maduro mellett van még egy vesztese Trump venezuelai katonai beavatkozásának: Kína. Kína számára a venezuelai események nem általános olajpiaci sokkot, hanem egy nehezen kezelhető ellátási és stratégiai válságot jelentenek. Bár Venezuela a globális olajfogyasztás kevesebb mint 1 százalékát adja jelenleg, Peking szempontjából kulcsszereplő: a kínai
Az egyik legismertebb kriptobűnügy új fejezetéhez érkezett: Ilya Lichtenstein, a 2016-os Bitfinex-feltöréshez köthető Bitcoin-lopás és pénzmosás egyik fő vádlottja 2026. január 2-án, az eredetileg kiszabott büntetésnél évekkel korábban szabadult a börtönből. Miért engedték ki korábban? Lichtenstein a szabadulását az Egyesült Államokban 2018-ban elf
Az X-re épített Grok mesterséges intelligencia valódi emberekről generál részben meztelen és szexképeket a beleegyezésük nélkül – az érintettek szerint ez már a virtuális bántalmazás határát súrolja.
Katalin hercegné a királyi család koronázatlan stíluskirálynője, de ez nem jelenti azt, hogy a megjelenése mindig hibátlan. Civilként és hercegnéként is voltak olyan ruhaválasztásai, amelyek meglepték, sőt olykor felbosszantották a közvéleményt. Éppen ezért összegyűjtöttük azokat a ruhákat, amelyekkel Katalin hercegné bebizonyította, hogy még a leg
Ne dőlj be a negyedéves jelentéseknek, ha kripto-részvényekről van szó. Az mNAV mutató tűpontosan megmutatja, mekkora valós Bitcoin-vagyon dolgozik a cégekben. Elfelejthetjük a hagyományos könyvelést, ha a kriptovilág óriásairól van szó. Miközben a legtöbb elemző még mindig elavult negyedéves jelentésekre támaszkodik, a profik már egy új fegyvert h
A környezettudatos háztartásokban egyre gyakrabban kerül szóba a mosódió mint természetes mosószer-alternatíva. Sokan esküsznek rá, mások szerint a hatása messze elmarad a hagyományos készítményekétől.
A téli szünet végén és a karácsonyi és újévi ünnepi szezon után érdemes egy kicsit a jövőbe tekinteni. Megmutatjuk, mikor lesznek ünnepnapok, munkaszüneti napok és hosszú hétvégék 2026-ban.
Január elseje mindig több, mint egy dátum a naptárban. Új szokások, új fogadalmak, új remények – és persze új szabályok. 2026 eleje különösen sűrűnek ígérkezik: miközben egyes családok és dolgozók érezhető könnyítéseket kapnak, más területeken csendben, de határozottan nőnek a terhek. Megnéztük, mit jelent mindez a mindennapok szintjén.
Január elseje mindig több, mint egy dátum a naptárban. Új szokások, új fogadalmak, új remények – és persze új szabályok. 2026 eleje különösen sűrűnek ígérkezik: miközben egyes családok és dolgozók érezhető könnyítéseket kapnak, más területeken csendben, de határozottan nőnek a terhek. Megnéztük, mit jelent mindez a mindennapok szintjén.
Ma egy különleges napra ébredtünk, tele új lehetőségekkel és csodás energiákkal ???? Az univerzális áramlatok most támogatnak minket abban, hogy felfedezzük belső világunk mélységeit, és merjünk álmodni Ez a nap...
Ne dőlj be a negyedéves jelentéseknek, ha kripto-részvényekről van szó. Az mNAV mutató tűpontosan megmutatja, mekkora valós Bitcoin-vagyon dolgozik a cégekben. Elfelejthetjük a hagyományos könyvelést, ha a kriptovilág óriásairól van szó. Miközben a legtöbb elemző még mindig elavult negyedéves jelentésekre támaszkodik, a profik már egy új fegyvert h
A decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb szereplője, az Aave, nemrégiben olyan javaslattal rukkolt elő, amely alapjaiban változtathatja meg azt, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a protokoll fejlesztői, a közösség és a tokentulajdonosok. Az Aave Labs bejelentése szerint a csapat olyan formális javaslat kidolgozásán dolgozik, amely a protoko
Több tízezer ember maradt áram nélkül Berlin délnyugati részén, miután szombat hajnalban tűz rongált meg egy kábelhidat a Teltow-csatornánál, a lichterfeldei erőmű közelében.
A decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb szereplője, az Aave, nemrégiben olyan javaslattal rukkolt elő, amely alapjaiban változtathatja meg azt, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a protokoll fejlesztői, a közösség és a tokentulajdonosok. Az Aave Labs bejelentése szerint a csapat olyan formális javaslat kidolgozásán dolgozik, amely a protoko
A 2025-ös év rendkívül mozgalmasan telt a Ryanairnél. A légitársaság több országban és repülőtéren is kapacitáscsökkentéssel reagált az általa túl magasnak tartott repülőtéri díjakra: utasférőhelyeket törölt, járatokat szüntetett meg, illetve több útvonalon ritkította a menetrendet. Most összegyűjtöttük azokat az országokat, városokat és járatokat,
Talán a leghíresebb leves a világon. Ami kell hozzá: kevés alapanyag, sok idő. Nem az a hétköznap este összedobós kaja, viszont amikor az ember rászánja az időt, biztos, hogy nem fogja megbánni.
A Mortality ígéretesen indult, de Ricky Gervais végül nem az élet végességét boncolgatja, hanem főként saját hétköznapi bosszúságairól és provokatív poénjairól beszél.