Kevin O’Leary, a Shark Tank sztárja és befektető, kemény figyelmeztetést intézett az álláskeresőkhöz – aki rossz WiFi-vel jelenik meg egy online interjún, annak az önéletrajza szerinte egyenesen a szemétben végzi. O’Leary szerint a távmunka és a hibrid munkavégzés világában már nincs mentség a technikai problémákra. „Egy hibrid világban az internet
A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok várható, elsősorban az északkeleti országrészben - közölte az operatív törzs szombaton.
Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nagy bejelentést tett. A Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, Kapitány István a politikai szervezethez igazolt.
Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok utá
A hanami gyönyörködés a tavasszal virágzó cseresznyében és japán szilvában hagyományos japán szokás szerint. Ezt a csodát Ön is átélheti 2026. április 11-én a szegedi Füvészkertben.
2026. március 1-ig adhatják le az antibiotikum-hatóanyagtartalmú készítmények forgalmazásáról szóló éves jelentésüket az állatgyógyászati célú készítmények nagykereskedelmi forgalmazására jogosultak. A nagykereskedők ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil rendszerén keresztül tehetik meg. A hivatal február 4-én online
Bemutatta eddigi legkisebb és várhatóan legolcsóbb elektromos autóját a Kia: az EV2 kompakt méretével, vagány formájával és akár 448 kilométeres hatótávjával elsősorban az európai városi és elővárosi autósokat célozza.
A hortenzia teleltetése nem minden fajtánál azonos! Megmutatjuk, mikor és melyik hortenzia fajtát kell takarni, hogy tavasszal is virágpompát élvezhess.
Az elmúlt években rendre mélyen az előzetes várakozások alatt teljesített a magyar gazdaság. Ezúttal egy visszafogottabb, 2 százalék, vagy enyhén a fölötti növekedést várnak az elemzők 2026-ban, ami, ha csak a választások előtti kormányzati kifizetéseken múlik, össze is jöhet. Az ipar, a beruházások és az infláció viszont tartogathatnak meglepetése
Az M1-es autópálya az elmúlt napokban nehezen járhatóvá vált, mivel több járműszerelvény szabálytalanul megállt a pályán. A hirtelen megállás miatt a forgalom láncreakció-szerűen torlódik fel, ami nemcsak az adott járművet, hanem több száz közlekedőt veszélyeztet - írja Facebook-oldalán a Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség.
A Bitcoin bányászat rengeteg hőt termel, tekintve, hogy egy energiaigényes számítási feladatról van szó, amely során a Bitcoin-tranzakciókat validálják. Egy tipikus tranzakció során egy dobozszerű számítógép lényegében egy nagyon összetett matematikai feladatot próbál megoldani. Ha ezt gyorsabban megteszi, mint a világ más részein dolgozó bányászok
Egyre inkább az látszik, hogy akinek a saját tehetsége vagy a szerencséje révén jól alakultak a dolgai az elmúlt években, az erősödik, a többiek pedig elkezdenek leszakadni. Nem csoda, hogy óriási várakozás van mindenkiben azzal kapcsolatban, hogy a szántóföldi növénytermesztés hogy fog teljesíteni, akik pedig az elmúlt években nagyon nehéz helyzet
A kert télen sem kell, hogy szürke és élettelen legyen. Számos dísznövény létezik, amely a hideg hónapokban hoz virágot, színt és illatot a környezetünkbe.
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) szerepel egy frissen megjelent Messari kutatási jelentésben, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és növekedési hajtóerejét vizsgálja. A jelentés kiemeli a Bitget UEX-modelljének gyors skálázódását, amelyet a tokenizált részvények bővülése és az intézményi részvétel erősödése hajt.
Az Airbus 2025-ben 793 kereskedelmi repülőgépet szállított le 91 ügyfélnek világszerte, és lemondások nélkül számolva 1000 új repülőgépre vonatkozó megrendelést regisztrált a kereskedelmi repülőgép üzletágban. A 2025. december végi megrendelésállomány rekord szinten volt 8754 repülőgéppel, ami jól mutatja az Airbus termékportfóliója iránti erős pia
A réz iránti kereslet nagyon gyorsan nő, de a kínálat képtelen lépést tartani az igényekkel. A nyersanyag ára másfélszeresére ugrott az elmúlt egy évben, az elemzők további tartós drágulást várnak.
Az OpenAI bejelentette, hogy a következő hetekben kísérleti jelleggel hirdetéseket vezet be a ChatGPT-ben. A változás első körben korlátozott felhasználói körre vonatkozik, és célja a szolgáltatás hosszú távú finanszírozásának diverzifikálása. Hol jelennek meg a hirdetések, és kiket érintenek? A tesztelés kezdetben kizárólag az Egyesült Államokban
Nehéz eligazodni a Tisza párti prominensek nyilatkozatainak dzsungelében, ha az ember megkísérli felfejteni, hogy mihez kezdene az ellenzéki alakulat, ha a megszerezné a kormányzati hatalmat.
Részben azért, hogy igazodjanak a munkaerőpiaci elvárásokhoz, a jövő évtől gazdaságinformatikai képzést indít a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Ennek szakfelelősével, az Elektronikai Technológia Tanszék docensével, Martinek Péterrel beszélgettünk.
Az állam összesen 800 ezer új autó vásárlását finanszírozná egy hamarosan induló programban, a támogatás összege pedig az igénylő családjának méretétől, illetve jövedelmétől is függ.
A dietetikai és táplálkozástudományi vizsgálatok egyre gyakrabban foglalkoznak a fahéjjal, mivel olyan antioxidánsok, gyulladáscsökkentő hatóanyagok és anyagcsere-szabályozó mechanizmusok találhatók benne, amelyek potenciálisan támogatják a szervezet egészségét — különösen az anyagcsere, szív- és érrendszeri paraméterek, valamint a vércukorszint sz
A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
A Coag figyelmeztet: az Európai Bizottság tervezett módosítása lehetővé teheti, hogy Spanyolországban olyan importált termékeket áruljanak ökológiaiként, amelyek nem felelnek meg az uniós termelőkre vonatkozó előírásoknak.
Soha nem érkezik meg az előre kifizettetett termék, vagy ami még borzasztóbb, kamu jegyet vásároltunk egy külföldi koncertre, sporteseményre, amivel csak akkor szembesülünk, amikor már odautaztunk. Van remény a pénz visszaszerzésére. Így működik a chargeback.
Az Otthon Start program az idei évet is alapjaiban határozza meg, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz – mondta Panyi Miklós a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.