George Noble, a Fidelity egykori alapkezelője "csillagászati" kockázatokra figyelmeztet az OpenAI-hoz kapcsolódó befektetéseknél. Bejegyzésére Michael Burry, a 2008-as amerikai ingatlanválságot előre jelző befektető is felfigyelt, aki úgy kommentálta: "Ez nem meglepő, és nem fog az OpenAI-jal véget érni." - tudósított a MarketWatch.
5+1 elemből álló akcióterv indul a vendéglátóipar támogatására, amelynek célja a szektor versenyképességének javítása és a fekete foglalkoztatás visszaszorítása,
A Steak ’n Shake amerikai gyorsétteremlánc 2026. március 1-jétől bitcoinban fizetett bónuszt vezet be a vállalat által üzemeltetett éttermekben. A konstrukció értelmében a munkavállalók minden ledolgozott óra után 0,21 dollár értékű bitcoint kapnak. A Steak ’n Shake egy 1934 óta üzemelő étteremlánc, ami főleg az Egyesült Államok területén van jelen
Átadták a Nemzet Gazdásza címet az Országházban. Idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó vette át az elismerést.
Az Európai Bizottság korábban jelezte, hogy szerinte uniós részről elég a már megkapott tagállami jóváhagyás a szabadkereskedelmi rész alkalmazásához, más okból viszont még amúgy is várni kellene.
Ugyan nemrég a tagállamokat tömörítő Európai Tanácson sikeresen megszavazták az EU-t Dél-Amerikával összekötő Mercosur-megállapodást, az együttműködést ellenző országok közül többen jelezték, hogy a Parlament berkein belül fogják folytatni az "ellenállást". Az elsősorban szélsőbalról és jobbról ellenzett partnerség persze más pártcsaládokat is mego
2021. július 1-jén léptek életbe az elektronikus kereskedelemre vonatkozó új általános forgalmi adó (hozzáadottérték-adó) szabályai. A 2021. április 1-jétől, valamint a 2021. július 1-jétől alkalmazandó legfontosabb szabályokat ismerteti információs füzetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Eddigi húsz éve alatt a Fruit Logistica innovációs díja megbízható trendmutató iránytű lett, egyúttal marketingértéke is figyelemre méltó – kíváncsian várjuk, idén melyik két újdonság nyeri el. Aki ott lesz Berlinben, ne felejtsen el szavazni!
A legendás piaci elemző, Peter Brandt arra figyelmeztet, hogy a Bitcoin ($BTC) árfolyama további jelentős korrekció előtt állhat, és akár az 58 000–62 000 dolláros sávig is visszaeshet. A több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkező technikai elemző ezt a napi grafikonon kirajzolódó negatív piaci struktúrára alapozza. Brandt szerint a Bitcoin
Elismert e-kereskedelmi és logisztikai felsővezetővel bővült a 30 éve stabilan működő, magyar hátterű vegyipari gyártó, a Polinvent Kft. menedzsmentje. Táncsics András, aki mostantól a cég társ-ügyvezetőjeként folytatja pályafutását, a nagyvállalati és startup-világban szerzett tapasztalataival támogatja a cég technológiai és nemzetközi expanzióját
A John Deere 2024-ben újragondolta precíziós technológiai kínálatát, és létrehozta a Precision Ag Essentials csomagot, amely kedvező belépést biztosít a precíziós gazdálkodás világába, és bármilyen gépen, kortól és márkától függetlenül használhatók a navigációs és egyéb intelligens mezőgazdasági megoldások. A koncepció lényege, hogy a hardvercsomag
Újabb jelentős bérfejlesztésről állapodott meg a BKV vezetése a szakszervezetek képviselőivel. 2026-ban összesen 9,2 százalékkal emelkednek a bérek a társaságnál.
A médiacégbe nem a MET, hanem Lakatos Benjamin mint magánember szállt be. Bár a magyar üzletember csak pénzügyi befektető lesz, az ő 35 százalékánál senkinek sem lesz nagyobb pakettje.
A nemzetközi turisták száma 4 százalékkal nőtt 2025-ben. Mintegy 1,52 milliárd ember utazott világszerte tavaly, közel 60 millióval több, mint 2024-ben az Ensz madridi székhelyű idegenforgalmi szervezetének (Unwto) keddi jelentése szerint.
Az IFM is segíthet az újévi fogadalom megtartásában. 2026-ban is ingyenesen segíti a nyelvtanulást a Kréta Idegennyelvi Felkészítő Modul. A lehetőség a szülőknek is rendelkezésre áll. A Kréta IFM élményalapú tanulási rendszere sokat segíthet abban, hogy a nehezebb időszakokon is átlendítse a nyelvtanulókat. Az alkalmazás játékos feladatai és életsz
Január 16-án a kecskeméti Neumann János Egyetemen került sor a FruitVeB és a NAK közös szervezésű posztharveszt konferenciasorozatának újabb, immár harmadik állomására.
Az elmúlt években bővült az elérhető családtámogatások köre, azonban az egyedülálló szülőknek továbbra sincs egyszerű dolguk. A párban élők bizonyos élethelyzetekben több kedvezménnyel számolhatnak, de a hiteligénylés és az ingatlanvásárlás is jóval nagyobb kihívást jelent az egyedülállók számára. Megnéztük, hogy nemtől, életkortól és a nevelt gyer
A Duna House ingatlantranzakciós adatai alapján 2025 végére országos szinten korrekció indult a lakásárakban. A nominális lakásárindex 13 pontos csökkenéssel 387 pontra esett vissza 2025 utolsó negyedévében, miközben a panel- és téglaárindexek többségében is lefelé mozdulás volt tapasztalható. Egyetlen markáns kivételt a budapesti panellakások jele
A kriptopiac ismét megmutatta, milyen gyorsan képes politikai és geopolitikai hírekre reagálni – majd ugyanilyen tempóban kijózanodni. A „US Oil” néven futó USOR token néhány óra leforgása alatt látványos emelkedést produkált, majd meredek zuhanásba váltott, miután a kezdeti narratíva mögött egyre több kérdőjel jelent meg. Egy hír, ami mémérmévé vá
A geopolitikai átrendeződés, valamint a gyorsuló éghajlati és technológiai trendek alapvetően formálják át a befektetési prioritásokat és az eszközallokációt idén.
Ciklonok alakítják majd Európa, azon belül Magyarország időjárását a következő napokban. Jelenleg Dél-Európában egy Harry névre keresztelt légörvény kavarog, holnap délután pedig Portugáliában is kialakul majd, egy Ingrid névre keresztelt ciklon.
Négy év alatt közel kétszeresére drágult az éttermi étkezés, megfogyatkoztak és kevesebbet is költenek a vendégek, miközben elszálltak az éttermek költségei.
Megszületett a 2026-os bérmegállapodás a BKV Zrt.-nél, az idén összesen 9,2 százalékkal emelkednek a bérek a társaságnál - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
A mozis premiereket bújva könnyen elkaphat minket a déjá vu érzése. Az idei filmes műsor is tele van ismerős címekkel, amelyeknek a végén csak a sorszám változott. Most sorra vettük a fontosabb mozis folytatásokat és azt is eláruljuk, hogy szerintünk melyekre érdemes várni.
A Berkshire Hathaway bejegyeztette teljes Kraft Heinz-részesedését, ami megnyithatja az utat Warren Buffett egyik legnagyobb befektetési kudarcának lezárása előtt - írta a Cnbc.
Hatmilliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kap Miskolc, hogy visszaszerezze a Diósgyőri Acélművek (DAM) teljes területét – közölte a vármegyeszékhely sajtóosztálya.
Az ételrendelési piac dinamikusan növekszik az elmúlt években, de ennek bizony árnyoldala is van: a csomagolóanyagok, a szállítás és az élelmiszer-pazarlás komoly környezeti terhelést jelentenek. A fogyasztók egy része ráadásul ma már nemcsak gyors megoldást keres az étkezés megoldására, hanem felelős szolgáltatókat is. A gasztronómiai szektor szer
A nemzetközi turisták száma 4 százalékkal nőtt 2025-ben. Mintegy 1,52 milliárd ember utazott világszerte tavaly, közel 60 millióval több, mint 2024-ben az ENSZ madridi székhelyű idegenforgalmi szervezetének (UNWTO) keddi jelentése szerint.