Szigorítana az airbnb szabályokon a főváros első kerülete, ahol akár be is tilthatják a rövid távú lakáskiadást. Elsőként a VI. kerületben lépett érvénybe ilyen szigorítás, ahol a kiadó lakások átlagos bérleti díja 1 százalékkal csökkent egy év alatt.
A városiasodás egyre inkább átalakítja a környezetet, csökkentve a természetes élőhelyeket és veszélyeztetve a növény- és állatfajokat. A települési zöldterületek, mint parkok és kertek, menedéket nyújthatnak a beporzó rovaroknak, ha természetközelibb kezelést kapnak. Ezek a kezdeményezések nemcsak a biológiai sokféleséget növelik, hanem javítják a
Fontos tudni, hogy épp most van a szezon tetőzése, tehát a tudatos magatartás éppen most, ebben az időszakban a legfontosabb - hívja fel a figyelmet friss Facebook-bejegyzésében Kemenesi Gábor virológus.
Gyorsuló ütemben csökken a magyar népesség, és a jelenlegi trendek alapján 2030-ra akár 9 millió alá is zuhanhat az ország lakosságszáma - hangzott el a CEU Demokrácia Intézet rendezvényén, ahol demográfusok elemezték a helyzetet.
Együttműködési megállapodást írt alá az Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatala (Nasa) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel arról, hogy az egyetem a műholdas talajnedvesség-mérési adatok validációjában támogatja az amerikai kormányzati ügynökséget.
Megközelítőleg 17 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a TV2 Zrt-re a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. A testület továbbá egy, az ATV-n sugárzott burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét is szankcionálta.
Vegyesen alakult, kevéssé változott csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről – például laktóz- vagy gluténérzékenységről – szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal – emlékeztet az adóhivatal.
Magyar feliratos előzetest kapott a Donald Trump feleségéről, Melania Trumpról szóló dokumentumfilm. A produkció rendezője Brett Ratner – akit jelenleg szexuális erőszakkal vádolnak.
Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolással, – így például laktóz vagy gluténérzékenyek –, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal.
Mire kell figyelnie a nonprofit szervezetnek az átadás, értékesítés során adózási szempontból? Milyen kötelezettségek keletkeznek, illetve melyek a legfontosabb számviteli, adózási és jogszabályi előírások? Gyüre Ferenc adótanácsadót, okleveles könyvvizsgálót hallhatják.
A megújuló energiaforrások térnyerése látványos, de nem garantálja a fosszilis korszak végét. Egy friss tanulmány szerint a probléma szerkezeti, nem technológiai: ha a megújulók bővülése csak az energiaigény növekedését szolgálja, a globális kibocsátás nem csökken. Az EU példája mutatja, hogy a kereslet alakítható, és ez kulcs a sikerhez.
Az EU ellenőrzési rendszereinek hiányosságai miatt veszélybe kerülhet az európai olívaolaj biztonságossága és nyomonkövethetősége az Európai Számvevőszék jelentése szerint.
A nagy globális deviza- és kötvénypiaci csapkodásban meglepően stabil tudott maradni a forint az elmúlt napokban. Sőt, míg a múlt héten 388 felett is járt az euró árfolyama, addig ma reggel 384 körüli kurzust látunk.
A film Bruce Springsteen zenei és alkotói pályafutását emeli reflektorfénybe. A siker árnyoldalait bemutató alkotás tavaly októberben került a mozikba, és rögtön népszerűvé vált a rajongók körében. Jeremy Allen White – aki maga is gitározik és énekel – szívvel-lélekkel alakítja az ikonikus énekest. Színészi játékát kritikusok is elismerték, szerepé
Hétfőn bombaként robbant a hír, miszerint elérhetetlenné vált Magyarországról a világ vezető előrejelzési platformja, a Polymarket, amely például tökéletesen jósolta meg többek között a 2024-es amerikai elnökválasztás eredményét. Hasonlóan a Polymarkethez, a Kalshi is predikciókkal és közösség-vezérelt fogadásokkal foglalkozik, ahol többek között a
Az elmúlt hetekben több halálos kimenetelű közúti baleset történt havas, jeges útviszonyok között. Ezek jelentős részében nem megfelelő gumiabroncs-választás, elhasználódott vagy rossz állapotú abroncs, helytelen fékezési technika, valamint a téli útviszonyok kockázatának alábecsülése játszott szerepet. A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértő
A nyugati dióburokfúrólégy súlyos károkat okoz a hazai diótermelésben, de a jelenlegi kemény téli fagyok reményt adhatnak a kártevő visszaszorítására. Szakértők szerint a tartós hideg időjárás csökkentheti a kártevő populációját, ami javíthatja az idei terméskilátásokat.
Úgy néz ki, hogy a januári rezsistop a kedvezményes határ (mennyiségi limit) alatti és feletti többletfogyasztásra is érvényes lesz - legalábbis Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook posztja alapján. Azonban továbbra is rengeteg a nyitott kérdés, amelyekre hamarosan, a 10 órakor kezdődő Kormányinfón kaphatunk válaszokat.
Románia egyelőre nem csatlakozik a Béketanácshoz, mivel az államnak nincs egymilliárd dollárja a belépési díj megfizetéséhez. Cikkünket délelőtt frissítettük a Kormányinfón elhangzottakkal. Mi történt? Románia egyelőre nem csatlakozik a Béketanácshoz, mivel az államnak nincs egymilliárd dollárja a belépési díj megfizetéséhez – közölte az Antena 3 h
A streaming-szolgáltatók és az otthoni kényelem korában talán pár emberben felmerül a kérdés: miért vennénk a fáradtságot, hogy célba vegyük a legközelebbi színházat? A válasz éppen abban rejlik, amit a digitális világ sosem tud megadni nekünk: a megismételhetetlen jelenlét erejében.
Beszűkülő lehetőségek, növekvő álláskeresési idő, lassan javuló foglalkoztatási kedv – néhány fontos hívószó a Magyar Közgazdasági Társaság kerekasztal-beszélgetéséből, amelyen a meghívott szakértők a 2026-os munkaerőpiaci várakozásokat vették nagyító alá. Szó volt a harmadik országbeli munkavállalók behozataláról, a külföldön élő magyarok ese
A szálló por koncentrációja túllépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP) polgármester elrendelte a füstködriadó tájékoztatási fokozatát Miskolcon - közölte a vármegyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtóosztálya csütörtökön.
A szálló por koncentrációja túllépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért Tóth-Szántai József polgármester elrendelte a füstködriadó tájékoztatási fokozatát Miskolcon - közölte a vármegyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtóosztálya az Mti-vel
Az Európai Unió egyre nagyobb pénzügyi és politikai tétet tesz fel arra, hogy csökkentse Kínától való függését a kritikus nyersanyagok, különösen a ritkaföldfémek terén. Ennek egyik zászlóshajója az észak-svédországi Kiruna térségében található Per Geijer lelőhely, amely Európa eddig ismert legnagyobb ritkaföldfém-projektje. A projektet az EU strat
Magyarország madárfaunájának egyik különleges életmódot folytató faja a vízirigó. Kristálytiszta vizű hegyi patakokhoz kötődik, állandó madarunk, hazai fészkelőállománya mindössze 1-5 párra tehető.
Az EP-képviselők biztosítani akarják a légi utasok jogát a visszatérítésre vagy az út átfoglalására, valamint kártérítésre, amennyiben a járat több mint háromórás késéssel indul, törlik, vagy ha megtagadják az utastól a beszállást. A Tanács ezzel szemben azt szorgalmazza, hogy kártérítést csak négy-hat órás késés esetén lehessen igényelni, a repülé
A csütörtöki Kormányinfón a legtöbb kérdés a januári nagy hideg miatti, rezsit érintő kormánydöntéssel kapcsolatban érkezett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. Egyelőre annyi ismert, hogy a kormányban felállt egy munkacsoport Lantos Csaba energiaügyi miniszter vezetésével és a részletek kidolgozása a következő egy hétben valósu
Az energia-technológia fejlesztése érdekében még szorosabb és hatékonyabb együttműködésre van szükség a különböző iparágak között – ez a fő üzenete a Schneider Electric davosi találkozón résztvevő, a cég vezérigazgatója, Olivier
Megközelítőleg 17 millió forint bírságot szabott ki a héten a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a TV2 Zrt.-re a Megasztár két tavalyi adásának jogsértése miatt. Az ATV 125 ezer forintos bírságot kapott egy, a Híradójába csempészett reklámriport miatt, amivel a csatorna a MOL hot-dogját népszerűsítette.
Gigászi menetelést tartott az elmúlt hónapokban ez a nemesfém. A szárnyalás ellenére egyre többen sebezhetőnek érzik mostanra az ezüstöt és jelenlegi árszintjét. Jobb félni, mint megijedni, ezért utánajártunk, hogy milyen erők mozgatják a világpiaci jegyzést, és mi az, ami miatt érdemes csínján bánni az arany kistestvérének becézett nemesfémmel. Kö
Az M1 regionális e-matrica kapcsán sok helyen és esetben jelenik meg téves vagy nem egyértelmű információ. Ezeket tisztázza a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útdíj Üzletága.
Az Apple vezeti a Brand Finance legújabb Global 500 rangsorát a Microsoft és a Google előtt. A világ legértékesebb márkáit bemutató listán nagyot lépett előre az NVIDIA, ami már az ötödik pozícióban van, ráadásul egy év alatt közel százmilliárd dollárral tudta növelni márkaértékét. Az amerikai technológiai márkák továbbra is uralják az élmezőnyt a
Bár a reggelek még igazi téli hangulatot idéznek, fogcsikorgató hideggel, a hét második felében egy lassú, de biztos enyhülés veszi kezdetét hazánkban.
Az elektromos autók és a plug-in hibridek németországi elterjedése továbbra is erősen jövedelemfüggő: minél magasabb egy háztartás nettó jövedelme, annál nagyobb az esélye annak, hogy elektromos meghajtású járművet tart – derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatásából.
Megközelítőleg 17 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a TV2 Zrt.-re a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. A testület továbbá egy, az ATV-n sugárzott burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét is szankcionálta.
A klímaváltozásról, a vízmegtartásról és a magyar mezőgazdaság jövőjéről tartott kerekasztal-beszélgetést a Klímapolitikai intézet. Az ágazat szakértői szerint, bár az elmúlt években Magyarország jelentős előrelépéseket tett a vízvisszatartás, a tájhasználat vízgazdálkodási szempontú átalakítása és az öntözésfejlesztés területén, ugyanakkor az agrá
Az esti hírműsorokban tűntek fel, és bár ma már nem látni őket naponta a képernyőn, egyikük sem távolodott el a média világától, mert abban egyetértenek, hogy a vérbeli újságíró nem tud teljesen hátat fordítani szakmájának. Összeállításunk első részében Hardy Mihály, Radnai Péter, Stahl Judit beszél karrierútjukról és annak változásairól; a második