Elődjéhez, Ferenc pápához hasonlóan XIV. Leó is úgy döntött, hogy nem költözik be a vatikáni paloták pápai lakosztályába, hanem egyszerűbb, személyre szabott otthont alakít ki magának.
Az emberiség ősidők óta fogyaszt különböző afrodiziákumokat. Ezek készülhetnek egészen hétköznapi alapanyagokból, mint a bármelyik konyhaszekrényben fellelhető fűszerek, illetve olyan ritkaságokból is, amelyek akár egy egész állatfaj fennmaradását is veszélyeztethetik. Te tudod, mire jók az afrodiziákumok, miért fogyasztották őket régen és miért né
Az IAB Hungary Médiaszekciójába tartozó tíz magyar kiadó vállalat és kereskedőház 2025 őszén fogott össze és állított közös listát prémium felületeiről és hirdetési megoldásairól, amelyek elérhetőségét korlátozzák az open programmatic piactereken. Idén januárban a Médiaszekció egy újabb tagja, az Infinety Group is csatlakozott a kezdeményezéshez.
A K&H által megkérdezett jellemzően huszonéves fiataloknak átlagosan 807 ezer forint megtakarításuk van, ami a kutatások tíz éves történetének legmagasabb összege. Az érem másik oldala: a fiatalok 45 százalékának egy fillér spórolt pénze sincs.
A kriptovaluta-világ talán legnagyobb ellentmondása, hogy bár az anonimitást és a privát szférát erősítik, a bűnözők kedvenc infrastruktúrájává is váltak. Az úgynevezett mixerek, vagyis a tranzakciók „összekeverésére” szolgáló protokollok évek óta a szabályozók célkeresztjében állnak, azonban érdemi előrelépést nem sikerült tenni azok bekategorizál
Aggasztó mennyiségű, köztük tartósan megmaradó növényvédőszer-maradványt találtak magyar almákban egy 13 országra kiterjedő európai vizsgálatban: a hazai minták mindegyike tartalmazott egészségkárosító peszticideket, szemben a 85 százalékos uniós átlaggal - közölte a Népszava.
Elhunyt Fenyő Miklós, a magyar zenei élet legendája. Az Artisjus-, Fonogram- és eMeRTon-díjas előadóművész, dalszerző, szövegíró, rock and roll énekes és zenekarvezető több mint fél évszázadon át volt meghatározó alakja a hazai popkultúrának. A „jampikirály”, aki pálmafás, színes ruhás, sosemvolt Amerikát álmodott ide, Hungáriába – és akivel generá
Kihúzták az Ötöslottó 2025/5. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal sem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 6. héten már 4 milliárd 290 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
A világon több mint kétmilliárd ember agyában található meg egy Toxoplasma gondii nevű parazita, amelyről sokáig az orvostudomány úgy gondolta, hogy teljesen inaktív, nyugalmi állapotban marad. A Kaliforniai Egyetem tudósainak friss kutatása ezt megcáfolta: egerek agyában még a hosszú távú fertőzést követően is újraaktiválódhatnak - írta meg a Scie
A Bitcoin árfolyama szombat délután meredeken, mintegy 7,1 százalékkal zuhanva 80 000 dollár alá esett. Ez 2025 áprilisa óta nem látott mélypontot jelent - számolt be a Bloomberg.
A világ legnagyobb részecskegyorsítója január közepe óta több ezer franciaországi otthon fűtéséhez járul hozzá. A globálisan is úttörő kezdeményezés célja, hogy csökkentse a hagyományos energiaforrásoktól való függőséget, valamint a szén-dioxid-kibocsátást.
A Digitap ($TAP) nagyjából 263%-os emelkedést ért el korai árképzési szakaszához képest, miközben a SOL 120 dollár körül forog, de nem tud hasonló lendületet felmutatni. Ez az ellentét megváltoztatja a befektetők piaci szemléletét.
Elon Musk SpaceX vállalata egymillió műhold pályára állítását tervezi, amelyek a Nap energiáját hasznosítva, mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontokként működnének – derül ki az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz (FCC) pénteken benyújtott kérelemből.
A májusi A Mi Erdőnkben már beszámoltunk a Tolnai Zöldútról. A különböző nehézségű túraútvonalak végállomása Hőgyészen volt, a következő évben viszont Szakály lesz a végcél.
Elon Musk SpaceX vállalata egymillió műhold pályára állítását tervezi, amelyek a Nap energiáját hasznosítva, mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontokként működnének – derül ki az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz (FCC) pénteken benyújtott kérelemből.
Sokan gondolják, hogy az egyetemi és főiskolai évek automatikusan beleszámítanak a szolgálati időbe a nyugdíj megállapításakor, a valóság azonban jóval összetettebb. Nem mindegy, mikor, milyen formában és hol folytatott valaki felsőfokú tanulmányokat. Farkas András nyugdíjszakértő hírlevelében bemutatja, mikor minősül szolgálati időnek a tanulás, é
A Ford előzetes tárgyalásokat folytatott a kínai Xiaomi elektromosautó-gyártóval egy olyan partnerségről, amely megnyithatná az utat a kínai autógyártók előtt az amerikai piacra – nyilatkozta négy, az ügyet ismerő forrás a Financial Timesnak. A hagyományosan amerikai érdekeket képviselő Ford lépése azért lenne különösen meglepő, mert Donald Trump a
Lezajlott az idén immár 9. alkalommal megrendezett TMG Reag Talajélet Konferencia és Szakkiállítás. A tapasztalatokról Szabó Attilát, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének (TMG) elnökét kérdeztem.
2025 végén legalább az elmúlt tíz év legkisebb értékére esett a magyarországi szélerőművek áramtermelése, miközben az erősen külföldi importra szoruló hazai földgáztüzelésű erőművek által előállított villamos energia mennyisége évtizedes csúcsra emelkedett. A decemberi termelési adatok ismét rávilágítanak az időjárásfüggő megújulóenergia-források b
Szlalomozó autók, idegesebb sofőrök, lassabb haladás, útjavító munkások - tipikus jelenetek az ország bármely pontján az utakról, ezekben a napokban. Ugye ismerős lehet? Az ok: január végére több helyen a magyar utakon valóságos kátyútenger alakult ki. Ilyenkor megszokásból autózni komoly veszély lehet, olyan helyen is érhet bennünket meglepetés az
Annak ellenére, hogy a január intenzív havazással kezdődött nemcsak Magyarországon, hanem a Dolomitokban is, és ezzel fellélegezhettek a pár nap múlva kezdődő téli olimpia szervezői, a múlt hosszútávú tendenciái és klímamodell-eredmények egyre kevesebb potenciális helyszínt tartanak megfelelőnek téli olimpia megrendezésére.
A 2026. január 31-i határidőig az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók eleget tettek - a 2025. december 31-én fennálló vagyoni állapotra vonatkozó - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek - közölte Hargitai János, az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnöke szombaton az MTI-vel.
A sikeres vezetés titka nemcsak abban rejlik, hogy mit teszel, hanem abban is, mit kerülsz el mindenáron. Ha valóban nagyszerű vezető akarsz lenni, fontos felismerni, mely szokások ronthatják a bizalmat, a csapatmunkát és a hatékonyságot. Megmutatjuk, hogy mik azok a dolgok, amiket mindenképp kerülj el. Egy jó vezető tudja, hogy: nagyon jól kell is
A BiztosDöntés.hu szakértői összefoglalták, mire kell figyelni, hogy "maradéktalanul" kihasználhassuk a február 1-jén jelentősen megemelkedő keretet, és bemutatják a bankok által kínált további – esetenként külföldön is elérhető – lehetőségeket.
A Waymo mintegy 16 milliárd dolláros tőkebevonásra készül, amely közel 110 milliárd dollárra értékelné az önvezető autókat fejlesztő vállalatot – értesült bennfentes forrásokból a Bloomberg News.
2025-ben jelentős változások történtek a globális gazdaság szerkezetében, ez bizonytalanságot hozott a befektetők számára. A tavaly megindult folyamatok 2026-ra is hatást gyakorolnak majd, ami indokolttá teheti a befektetési stratégiák felülvizsgálatát – mondta az InfoRádióban az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője.
A nyugdíj előtti álláskeresési segély (NYES) azoknak a nyugdíjhoz közel álló álláskeresőknek nyújt segítséget az életvitelükhöz, akik tartósan nem tudnak munkaviszonyt létesíteni A segélyt az álláskeresési járadék kimerítését követően, a nyugdíjkorhatárt megelőző 5 éven belül lehet igényelni - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgál
A hétvégén több hullámban érkezhet havazás Magyarországra, de a friss hó mennyisége jelentős eltéréseket mutathat térségenként. Az előrejelzések szerint az ország északi és északkeleti részein valószínűbb a számottevőbb havazás, ezeken a területeken akár 3–6 centiméter friss hó is hullhat vasárnap estig. A középső országrészben inkább 1–3 centiméte
A Fitch Solutions csoporthoz tartozó BMI kockázatelemző a gyenge növekedés és a magas hiány miatt kényszerű kiigazításokra figyelmeztetett egy felmérésben a választások utáni időszakra. Orbán Viktor miniszterelnök Hatvanban kijelentette: szó sem lesz megszorításokról.
A klímaváltozás egyre inkább érezteti hatását az ivóvízellátásban is: gyakoribb árvizek, melegebb nyarak és erősebb algásodás terheli a vízbázisokat és a vízrendszereket. Ilyenkor több klórra van szükség a fertőtlenítéshez. Már csak emiatt is egyre fontosabb szerepet kapnak az olyan vegyszermentes fertőtlenítési technológiák, mint az ózon és az Uv-
Az elmúlt év komoly kihívások elé állította a mezőgazdasági termelőket. A kiszámíthatatlan klímakörnyezet és a járványos állatbetegségek megjelenése és a piaci krízisek ismételten ráirányították a figyelmet a gazdálkodói tudatosság és a mezőgazdasági kockázatkezelés jelentőségére. A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uni
Néhány hét múlva kezdetét veszi a márciusi lakásbiztosítási kampány. Ezekben a hetekben mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, keressen akár olcsóbb díjazású, vagy éppen magasabb biztosítási összegű megoldást. Ezek a váltással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók.
Megszületett a megállapodás a 2026. évi bérfejlesztésről a Magyar Posta és a Postás Szakszervezet között, a kétéves bérmegállapodásban a 2026. évre eredetileg rögzített 7 százalékos bérfejlesztési mérték 10 százalékra emelkedik, és növekszik a béren kívüli juttatások keretösszege bruttó 420 000 forintra - közölte a Magyar Posta pénteken az MTI-vel.
Szigorú követelményeket állított az erdőirtásmentes termékekről szóló rendelet azokkal szemben, akik agribusiness szereplőként - többek között - a szarvasmarha, szója, csokoládé és kakaó termékvonalon tevékenykednek termelőként, saját termékeiket magasabb hozzáadott értékkel értékesítő, komplex tevékenységben aktív gazdálkodóként vagy élelmiszeripa
Kürt Péter fiatal kora ellenére elszántságával és jó ötletével, a minőségi motoros ruházatokkal egyből lenyűgözte a Cápákat. A befektetők sorra osztották meg motoros élményeiket, eközben Csillag Péter egy szokatlan szenvedélyéről is szó esett. A vállalkozó végül nem csak befektetést, hanem a Raiffeisen Bank Jövő vállalkozója különdíjának jelölését
Korántsem indult unalmasan az idei év a hazai agrárium szereplői számára, hiszen a tejpiacon és a sertéspiacon is jelentős áresést tapasztalnak a szereplők. De vajon hogyan befolyásolja mindez az érintett cégek működését és megakadhatnak-e emiatt a tervezett ágazati fejlesztések? Erről és a Mercosur-megállapodás kapcsán kialakult helyzetről beszélt
Elfogtak a Pest vármegyei nyomozók egy 43 éves férfit, aki egy Kft. ügyvezetőjeként hamisan igazolta aranykalászos gazda képzések teljesítését az ügyfeleinek - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.