2026. január 6. kedd

jan. 6
18:03
Fontos bejelentés érkezett: január végéig nem kapcsolják ki az áramot és a gázt azoknál sem, akiknek nagy tartozásuk van (Portfolio)
Az Energiaügyi Minisztérium felkérte az MVM-et, hogy hosszabbítsa meg az eredetileg ma lejáró kikapcsolási moratóriumot a lakossági fogyasztók esetében - jelentette be Czepek Gábor miniszterhelyettes.
jan. 6
18:09
Kvíz: Neked is kötelező olvasmány volt a Légy jó mindhalálig? Lássuk, mire emlékszel Nyilas Misi kalandjaiból! (Pénzcentrum)
Több mint száz évvel ez előtt, 1920-ban jelent meg Móricz Zsigmond híres regénye, a Légy jó mindhalálig. Bár Móricz nem annak szánta, művét a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb gyermekregényeként tartjuk számon, és ma is a 7-8. osztályos tanulók legfontosabb kötelező olvasmányai közé soroljuk. Ha te is azok közé tartozol, akik valóban elolvasták
jan. 6
18:21
Fellebbez a 444 a Kovács Gergely-ügyben született helyreigazítási ítélet után (Media1)
A lap azt írja, annak ellenére élnek a fellebbezésekkel, hogy többségében elutasításra került a Kétfarkú Kutya Párt elnökének keresete, azaz a pereket összességében szerintük ők nyerték meg.
jan. 6
18:27
Letölthető VálaszAdó adózási szaklapok 2026 (Adózóna)
Havonta megjelenő kiadványainkból tájékozódhat a 2026-os adóváltozásokról, összefoglalva az adott hónap legfontosabb jogszabályváltozásait, eseményeit és egyéb tudnivalóit. VálaszAdó digitális kiadványainkat kizárólag előfizetőink olvashatják.
jan. 6
18:30
Zárásra felrobbant a Mol árfolyama (Privátbankár)
A BUX 3243,61 pontos, 2,87 százalékos emelkedéssel, 116 425,94 ponton zárt kedden.
jan. 6
18:45
Influenzásan köhécselt a forint (Menedzsment Fórum)
A magyar fizetőeszköz kissé gyengült a keddi bankközi kereskedésben.
jan. 6
18:51
Rég volt ennyire jó éve a magyar tőzsdének, mint 2025-ben (KKV Magazin)
Remekelt 2025-ben a Budapesti Értéktőzsde, a Bux index 40 százalékot emelkedett és végül 111 031,79 ponton zárt. Az éves részvényforgalom 4 453 milliárd forintot tett ki, míg decemberben 387 milliárd forint értékű tranzakció zajlott le, ami napi átlagban 20,4 milliárd forintot jelent. A hónap során az Mbh Bank nagyszabású nyilvános részvényértékesí
jan. 6
19:03
NAV: új jövedéki adótörvény szerinti jogcímkódok (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette honlapján az új jövedéki adótörvény szerinti jogcímkódokat.
jan. 6
19:03
Hidegfront söpör végig Európán: iskolák zártak be, vonatok álltak le, repterek bénultak meg (Portfolio)
Súlyos fennakadásokat okozott Európa-szerte a havazás és a hideghullám: kedden több országban bezárták az iskolákat, a légiközlekedés és a közúti forgalom is akadozik.
jan. 6
19:06
A forint mintha száraz bejglit látott volna (Privátbankár)
A magyar fizetőeszköz kissé gyengült a bankközi kereskedésben kedden.
jan. 6
19:09
Érzékenyen reagált az MVM a rendkívüli hidegre (Menedzsment Fórum)
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) felkérésére az MVM januárban sehol nem kapcsolja ki a lakosági áram- és gázszolgáltatást.
jan. 6
19:09
A GVH összesen 22 millió forint bírságot szabott ki a Rondogo honlapot működtető cseh cégre (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 22 millió forint bírságot szabott ki a Rondogo honlapot működtető cseh cégre - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
jan. 6
19:15
Itt a hó – de ne nyúljon rögtön az útszóró sóhoz! Veszélyesebb lehet, mint gondolná (Magyar Mezőgazdaság)
Beköszöntött az igazi nagybetűs TÉL, a csúszós utak és járdák gyors megoldást követelnek. A legtöbben automatikusan az útszóró sóhoz nyúlnak – pedig ez a megszokott módszer jóval több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.
jan. 6
19:15
Binance Earn – hozamtermelés a kriptódra, túlbonyolítás nélkül (BitcoinBázis)
A Binance Earn egy egyszerű módja annak, hogy a Spot tárcádban tartott kriptók ne csak ott „üljenek”, hanem közben hozamot is termeljenek. Nincs szükség aktív kereskedésre vagy folyamatos figyelemre, néhány kattintással elérhető passzív jövedelmet kínál. Fontos ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a hozamok nem fixek, és kriptós környezetben mindig
jan. 6
19:27
Új szabályok a bioüzemanyagokra – mit jelenthet ez az agráriumnak? (Agroinform)
2026-tól szigorodó fenntarthatósági és bekeverési előírások alakítják át a bioüzemanyag-piacot, ami közvetlen hatással lehet a hazai mezőgazdaságra.
jan. 6
19:33
Személyi hitelek: jóval meghaladja az 1000 milliárd forintot a 2025-ös volumen (Üzletem)
Tavaly novemberben is meghaladta a 90 milliárd forintot az újonnan kötött személyi hitelek volumene – derült ki a Magyar Nemzeti Bank által publikált adatokból. 2025 első 11 hónapját nézve a novemberi adat nem számít kiemelkedőnek, ugyanakkor év/év alapon így is jelentős, 30 százalékot meghaladó a bővülés – írja a Bank360.
jan. 6
19:39
Gyengült kissé a forint kedden (ProfitLine)
Gyengült kissé a forint kedden az euró és a dollár ellenében a bankközi piacon, svájci frankban a jegyzése viszont alig változott a kora reggeli álláshoz képest.
jan. 6
19:45
December hozta meg a fordulatot a pótkocsiszegmensben (Agroinform)
Az év nagy részében visszafogottabb értékesítést követően decemberben jelentős növekedés volt tapasztalható az új mezőgazdasági pótkocsik piacán.
jan. 6
19:45
BaSys Csoport „Óriási humán tőke van a cégeinkben” (KKV Magazin)
A BaSys Kft. mérnök-közgazdász tulajdonosa Zürichben tanult szervezetfejlesztőnek, majd It-területen kezdett marketing-tanácsadásba. Cégét is Svájcban alapította, de idővel irányt váltott, amiben szerepe volt annak is, hogy szabadidejében zenével foglalkozott. Vállalkozása a professzionális audiotechnika és a szórakoztatóelektronika területén vált
jan. 6
19:51
Globális memóriachip-hiány hajtja a chipgyártók részvényeit (Mínuszos)
A mesterséges intelligencia (AI) iránti kereslet világszerte feszíti a memóriachip-piacot, miközben a befektetők tartós áremelkedésre
jan. 6
19:51
Gigabites verseny Magyarországon: kié a leggyorsabb internet? (ICT Global)
A magyarországi vezetékes internetszolgáltatások piaca 2025-re minden eddiginél élesebb versenybe lépett. Az nPerf frissen publikált éves barométere alapján egyértelműen kirajzolódik kik állnak az élmezőny élén.
jan. 6
19:57
A TV2 volt a legnézettebb csatorna 2025-ben (Márkamonitor)
Ez már a 3. év, és a 4. őszi szezon zsinórban, amikor főműsoridőben is nyerni tudott a Tv2 mindkét kiemelt korcsoportban (A18-59, A4+) a főcsatornát tekintve, és a csatornacsaládok versenyében egyaránt. A sikeres évzárásnak köszönhetően pedig a fő kereskedelmi korcsoportban már 10 hónapja folyamatosan őrzi piacvezető pozícióját a Tv2 és a Tv2 Csopo
jan. 6
20:09
Digitap ($TAP) vs 0,38 USD-os ADA: Miért a $TAP a legjobb kriptó, amit 2026-ban érdemes megvenni? (ProfitLine)
A Cardano jelenleg 0,38 dollár körül kereskedik, miközben a befektetők újragondolják, hogy a nagykapitalizációjú blokklánc-hálózatok képesek-e még olyan hozamokat produkálni, mint korábban. A folyamatos fejlesztések ellenére a piaci hangulat érezhetően óvatosabbá vált, a kereskedők pedig azt kérdőjelezik meg, hogy vajon elegendő-e pusztán egy jó na
jan. 6
20:15
Fordulat jöhet 2026-ban, erre érdemes odafigyelni (Infostart)
A BNP Paribas szakértői több fontos megállapítást is tettek az európai gazdaságra váró eseményekkel kapcsolatban.
jan. 6
20:15
A téli fagy előnyei a konyhakertben (Magyar Mezőgazdaság)
Január első felében az előrejelzések szerint több olyan nap is lesz, amikor éjszaka fagy, és nappal sem sokkal emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. Bár ilyenkor kellemetlenül hideg van, ez számos előnnyel is jár a konyhakertekben.
jan. 6
20:18
Szaúd-Arábia a jövő hónapban megnyitja pénzügyi piacát minden külföldi befektető előtt (Privátbankár)
Szaúd-Arábia azt tervezi, hogy február 1-jétől megnyitja pénzügyi piacait minden külföldi befektető előtt – jelentette be a Perzsa-öböl menti ország piacfelügyeleti hatósága kedden, miközben enyhíti a szabályokat, hogy több külföldi pénzt vonzzon be.
jan. 6
20:21
Hasznos újítás a Samsungtól (MMonline)
A Samsung bemutatta a The Freestyle+ készüléket, a vállalat legújabb, mesterséges intelligenciával ellátott, hordozható projektorát, amelyet úgy terveztek, hogy sokoldalúbb és személyre szabottabb szórakoztató élményt nyújthasson a legkülönbözőbb helyiségekben. A Freestyle+ ötvözi a kompakt hordozhatóságot, a jobb fényerőt és az AI-alapú képernyőop
jan. 6
20:27
Kritikus helyzetbe került Európa egyik legnagyobb repülőtere, több mint 600 szerdai járatot töröltek (Portfolio)
A folytatódó havazás miatt az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér legkevesebb 600 járatot töröl szerdán - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál kedden.
jan. 6
20:29
Narancs riasztást adtak ki Magyarországon: bedurvult a hóhelyzet - Van, ahol több mint 20 centi hó várható (Portfolio)
Hófúvás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Veszprém vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd este.
jan. 6
20:39
Megszólalt az AMD vezére az AI-ról: éppen az ellenkezője történik, mint amitől mindenki fél (Portfolio)
Lisa Su, az AMD vezérigazgatója a keddi CES-en arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia nem lassította, hanem éppen felpörgette a vállalat toborzását, és ma már kifejezetten azokat veszik fel, akik magabiztosan használják az AI-technológiát - számolt be a Cnbc.
jan. 6
20:45
Három út az exportvezérelt Európához, avagy mit tanít nekünk Norvégia, Ciprus és Dánia? (Infostart)
Mi köt össze egy északi energiatermelőt, egy mediterrán szolgáltatásgazdaságot és egy high-tech iparra épülő skandináv államot? Meglepő módon az export szerepének gyors erősödése. Norvégia, Ciprus és Dánia különböző pályákon mozogtak, mégis ugyanabba az irányba jutottak. Az export/GDP mutató emelkedése mindhárom esetben mélyebb gazdasági alkalmazko
jan. 6
20:45
Masszív veszteségben Saylor cége a kifulladt Bitcoin bikapiac miatt (BitcoinBázis)
A Michael Saylor nevével fémjelzett Strategy újabb figyelemre méltó pénzügyi adatokat tett közzé: a vállalat 2025 negyedik negyedévében 17,44 milliárd dolláros nem realizált veszteséget könyvelt el digitális eszközein. Az adat egy friss jelentésből derült ki, és jól mutatja, milyen mértékben függ a cég mérlege a Bitcoin árfolyammozgásaitól. A veszt
jan. 6
20:45
TV2–RTL: kiderült, ki végzett az élen a 2025-ös nézettségi versenyben (Media1)
2025-ben teljes napon és főműsoridőben is a TV2 volt a legnézettebb tévécsatorna Magyarországon, miközben csatornacsalád-szinten is a TV2 Csoport végzett az élen a Nielsen Közönségmérés adatai alapján. Az RTL a megelőző két évhez hasonlóan ezúttal is a második helyen zárt, ugyanakkor saját értékelése szerint streamingoldalon rendkívül erős éve volt
jan. 6
20:57
Két nap alatt 75 százalékot száguldott a venezuelai tőzsde (Portfolio)
A venezuelai tőzsde irányadó indexe, az IBC idén már közel kétszeresére emelkedett. A részvénypiaci rali azt követően gyorsult be, hogy az amerikai hatóságok elfogták Nicolás Maduro volt elnököt.
jan. 6
21:03
Több mint 600 járatot töröl az amszterdami repülőtér szerdán (Adózóna)
A folytatódó havazás miatt az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér legkevesebb 600 járatot töröl szerdán – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál kedden, közölte az MTI.
jan. 6
21:09
A Mercedes Magyarországra hozza az A-osztály gyártását is az idei évtől (ProfitLine)
A Mercedes Magyarországra hozza az A-osztály gyártását is az idei évtől - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
jan. 6
21:15
Csipkés álmok (Magyar Mezőgazdaság)
Egy kis vidéki házban, ahol minden tárgy egy régi történetet mesél – megmutatom, hogyan kelhetnek új életre a múlt kincsei, írja a szerző, Drab Melinda a Házam… asztalom… című könyvéről.
jan. 6
21:27
Csendesedő pénzesőt hozott az új év a bankoknál (MMonline)
Az új évben is nagyon sok jóváírási akcióval találkozhatnak azok a lakossági ügyfelek, akik bankszámlát nyitnának, vagy hitel felvételére készülnek, ám néhány, 2025. végével kifutó akciót nem hosszabbítottak meg a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az Otthon Start hitel ugyanakkor kivétel: it
jan. 6
21:39
Oulu és Trencsén Európa kulturális fővárosai 2026-ban (Üzletem)
Az Európai Bizottság támogatásával a finnországi Oulu és a szlovákiai Trenčín egész évben kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak és előadásoknak ad otthont.
jan. 6
21:45
Vigyázz! Ezeket a kerti teendőket nem szabad félvállról venni januárban! (Agroinform)
Ne várj a tavaszi rohamra! Már most érdemes nekilátni a kerti teendőknek, hogy idén is bőséges termésnek örülhess. Mutatjuk, mit ne hagyj ki januárban!
jan. 6
22:21
Ismét megjelent a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében (Üzletem)
A Nébih laboratóriuma Csongrád-Csanád vármegyében két hízó pulyka tartó gazdaságban igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az érintett állományok felszámolása folyamatban van.
jan. 6
22:39
Az MVM senkinél nem kapcsolja ki az áram- és gázszolgáltatást (ProfitLine)
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) felkérésére az MVM ebben a hónapban sehol nem kapcsolja ki a lakosági áram- és gázszolgáltatást - mondta a tárca parlamenti államtitkára kedden.
jan. 6
22:51
A Block Scholes jelentése kiemeli a tokenizált részvények növekedését, a Bitgetet kulcsfontosságú piaci hajtóerőként említve (KriptoMagazin)
A Bitget, a világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (Universal Exchange, UEX), szerepel a Block Scholes, egy vezető digitális eszközelemző és kutatócég frissen megjelent jelentésében, amely a tokenizált részvények gyors növekedését és a tőzsdék szerepének átalakulását vizsgálja a hagyományos és az on-chain piacok összekapcsolásában. A Block Scholes j
jan. 6
23:15
Hat egymást követő hónapban áll mínuszban Michael Saylor cége (KriptoMagazin)
A Strategy (MSTR) részvényei 2025 második felében hat egymást követő hónapban estek, ami először fordult elő azóta, hogy a vállalat 2020 augusztusában a bitcoint vállalati tartalékeszközzé tette. A szokatlanul tartós gyengélkedésre Chris Millas kriptoelemző hívta fel a figyelmet egy, a részvény havi teljesítményét bemutató adatsor alapján. Millas j

2026. január 7. szerda

jan. 7
0:09
Oeconomus: az OECD is értékeli a kormány gazdaságösztönző intézkedéseit (Infostart)
A korábbi prognózisokhoz képest kedvezőbb forgatókönyv alakulhat ki.
jan. 7
0:09
Hivatalos: eladta első számú gólvágóját a Ferencváros, Görögországba igazolt Varga Barnabás (vg.hu)
Az AEK Athén együttesében folytatja pályafutását a magyar válogatott csatár.
jan. 7
0:09
100 fős kísérlettel bizonyították be, hogy az online jelenlét milyen terhet ró a bolygóra (Forbes)
A kísérlet során 100 fő hat hét alatt közel tizenháromezer kilométernyi autóútnak megfelelő kibocsátástól kímélte meg a bolygót,
jan. 7
0:09
A világ 10 legprofitábilisabb cége – a TOP pénztermelők listája (rtl.hu)
Miközben a legtöbb vállalat a költségek szorításában lavírozik, létezik egy szűk elit, amely elképesztő hatékonysággal alakítja át bevételeit nyereséggé. Ezek a cégek nem csupán sok pénzt keresnek, hanem aránytalanul sokat tartanak meg belőle. Megnéztük a világ legprofitábilisabb nagyvállalatait nettó nyereséghányad alapján.
jan. 7
0:09
Az OpenAI számára 2026 döntő év lehet (Fintech)
A történelem egyik leggyorsabban növekvő technológiai cége egyre nagyobb kockázatokkal néz szembe. Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman az elmúlt két évben egyszerre próbált több fronton előnyhöz jutni: miközben a vállalat a legfejlettebb AI-modellek fejlesztésében továbbra is piacvezető szerepre törekszik, egyre több, egymással párhuzamos kezdemé
jan. 7
0:09
Elindult Hámori Barbara új podcastje: A Te Kék Zónád (Digital Hungary)
Híres emberek személyes küzdelmeit mutatja be A Te Kék Zónád című podcast. Hámori Barbara, a műsor háziasszonya barátait, színészeket és pályatársait látja vendégül, akik meglepő őszinteséggel nyílnak meg és mesélnek életük legnehezebb időszakáról, életmódjukról, átalakulásaikról, függőségeikről, valamint arról, hogyan tudják a hivatásukkal járó st

Keresés