Az éves szinten járó kedvezményes földgázmennyiség nem vész el, azt legkésőbb az éves elszámolószámlában minden ügyfél esetében elszámolja az MVM - közölte a társaság szombaton Facebook-bejegyzésében.
2024-től a nyugdíjelőleget már nem határozatban, hanem végzésben állapítják meg. Felmerül a kérdés, hogy ez a formai változás milyen hatással lehet a nyugdíjasokra és magukra a nyugdíjakra. Érdemes részletesebben utánanézni a témának, mert sokak számára fontos következményekkel járhat ez a módosítás. Mit jelent ez pontosan egy nyugdíjas szemszögébő
2025-ben a DataHouse adatai szerint 128 155 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami 15,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 110 961-es értéket. Noha ezzel öt éve nem látott szintre emelkedett a használtautó-import, ez a volumen továbbra is jelentősen elmarad a Covid-járványt megelőző időszak évi 155-160 ez
A Volkswagen-csoport Wolfsburgban elindította önvezető kutatójárműve, a Gen.Urban1 következő tesztfázisát. Az intenzív próbák után az autó már valódi városi forgalomban közlekedik. A kutatási projekt azt vizsgálja, hogy az utasok hogyan
Az év első napjaiban még sokan érzik úgy, hogy most valóban minden másképp lesz. Többet tanulnak, pályát váltanak, új készségeket sajátítanak el, vagy végre komolyan veszik az önfejlesztést. Az újévi fogadalmak azonban évről évre ugyanabba az akadályba ütköznek: a lelkesedés gyorsabban fogy el, mint ahogy az eredmények megjelennek. Sokan ilyenkor m
A geopolitikai bizonytalanság és az éles piaci kilengések ellenére a magyar Lightyear-felhasználók 2025-ben nagyrészt megtartották befektetéseiket. A hosszú távú befektetési számlákra befizetett összegek több mint 90%-a az adóév lezárása után is a piacon maradt, ami egyértelmű elmozdulást jelez a hosszú távú vagyonépítés irányába. Ezzel párhuzamosa
A Matolcsy-korszakban általános meggyőződéssé vált, hogy a forint gyengülésre van ítélve. Az új MNB-vezetés ezen próbál változtatni, ezért különösen nagy a tétje a következő pár hónapnak.
Az univerzum legnagyobb galaxisaiban pár milliárd éve már nem keletkeznek csillagok, azt viszont a tudósok sem értik teljesen, hogy miért. Ez annál is rejtélyesebb, hogy számos galaxis még mindig tartalmaz gázt - vagyis az alapvető "üzemanyagot", amely új csillagok létrejöttéhez szükséges.
David Lammy brit miniszterelnök-helyettes szerint az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance is elfogadhatatlannak tartja az X-en terjedő, mesterséges intelligenciával készült szexualizált képeket, köztük a nőket és gyermekeket célzó deepfake-eket.
A megszorítások határozták meg Románia utóbbi félévét, s a folyamat 2026-ban is folytatódik. A 2024-re elszabadult költségvetési hiánynak nem tett jót, hogy négy választást is rendeztek keleti szomszédunknál, ebből egyet – az elnöki pozícióért zajló megmérettetést – az első forduló után érvénytelenítettek. Az elmúlt évek ismétlődő válságai, a Covid
Már csak napok vannak hátra a közszolgálatban dolgozók számára a nettó egymillió forintos Otthontámogatás igénylésére. Fontos tudni, hogy aki nem lép időben, az lemarad, és 2026-ban már nem kaphatja meg ezt az összeget.
A járművek villamosítása és intelligens funkcióinak gyors terjedése jelentősen átalakítja az autóipari félvezetőpiacot a következő években – mutat rá a TrendForce legfrissebb elemzése, amely szerint a globális piac értéke a
Elsőként kutatási céllal, majd lakossági megfigyelésre alkalmas okos madáretetőket is piacra dobtak az Egyesült Államokban, amelyeket azóta számos országban használnak.
Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja, tehát jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt a szerződésekben szereplő, átlagos kamat tovább csökken az egyik legnépszerűbb lakosság
A téli erdő látványa sokakat csábít kirándulásra, ám ilyenkor a természet iránti felelősség különösen hangsúlyossá válik. A vadállomány számára minden felesleges zavarás többletenergia-felhasználást jelent, amely csökkenti a túlélés esélyét. A kijelölt utak elhagyása, a motoros járművek illegális használata vagy a vadgazdálkodási létesítmények megm
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy az átalányadózó egyéni vállalkozót webshopból történő értékesítés esetén milyen számlaadási kötelezettség terheli. A kérdésre Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt.
2025-ben végig a XIII. kerület volt a legkeresettebb budapesti kerület a Duna House közreműködésével ingatlant kereső ügyfelek historikus adatai alapján. Az év során hónapról hónapra 20–25% közötti érdeklődési aránnyal vezette a rangsort, decemberben azonban megtört ez a trend, és hosszú idő után egy másik kerület került az élre.A decemberi adatok
Csökkenő átlagdíjon tudtak biztosítást kötni az autósok 2025-ben, a kötelező biztosítás 11, a casco pedig 5,8 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel korábban – közölte az Insura.hu biztosításközvetítő csütörtökön, saját adatai alapján.
Orbán Viktor 2024-ben összesen 14 hosszabb online interjút adott, ezek YouTube-nézettsége és reakciói jelentős eltéréseket mutatnak a tavaszi és a decemberi időszak között.
Nem csak az indulás óta, de negyedéves alapon is nagyságrendi ugrást mutat a qvik-forgalom: 2025 harmadik negyedévében közel 10 milliárddal, 17 milliárd forintra emelkedett az az összeg, amelyet az azonnali fizetési rendszerre alapozott, korszerű fizetési mód felhasználásával fizettek a kereskedőknél az emberek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter
Az EU-ban évente körülbelül 3000 tonna műanyagot használnak fel kizárólag uborkacsomagolásra. Ha az új megoldás beválik, az uborkák csomagolásából teljes mértékben kiiktatható lesz a műanyag anélkül, hogy ez a minőségét hátrányosan befolyásolná.
Az utóbbi években az édesburgonya látványos karriert futott be, és ma már sokan a hagyományos burgonya egészségesebb alternatívájaként tekintenek rá. De vajon jogos ez a megkülönböztetés, vagy inkább trendről beszélünk?
Meaghan Oppenheimer nagy sikerű „Hazudj!” drámasorozatának következő évada január 13-án debütál a Disney+ felületén. Grace Van Patten Lucy Albright szerepében, Jackson White pedig Stephen DeMarco karaktereként tér vissza a sorozatba – az összeszokott színészpár ismét együtt játszik, hogy új fordulatokkal gazdagítsák a folytatást. A harmadik évad az
Az OffGrid egy szokatlan megközelítéssel készül belépni a kriptokártyák piacára: a vállalat egy olyan Visa-alapú kriptokártya bevezetését tervezi, amelynek használatához nem szükséges személyazonosság-ellenőrzés (KYC). A kártya működése egyszerű: a felhasználók közvetlenül saját kriptotárcájukból tölthetik fel az OffGrid kártyát, az egyenleg pedig
Szakaszos vándorlás Dél-Zalától a Mecsekig csodás tájakon, a végére hóban-sárban. Nem könnyű kilogisztikázni a kezdőpontok és végpontok megközelítését, de érdemes, és idősebbek is elkezdhetik. Élmények, emlékek, jótanácsok. Ács a kéken, 2. rész.
Nem hozott további kamatcsökkentéseket a személyi kölcsönöknél 2026. első hónapja. Jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok.
Az ünnepi időszak a kriptopiacon jelentős változásokat hozott: miután élesedett a börtönbüntetést is kilátásba helyező magyar szabályozás, sorra jelentették be a kivonulásukat a kriptós cégek a magyarpiacról. Összefoglaltuk, mi minden történt az elmúlt hetekben, és mi következhet most.
Ha egészséges nassolnivalót keresünk, a hummusz szinte mindig felmerül a dietetikusok ajánlásaiban. Ez nem véletlen: a krémes növényi alapú étel nemcsak ízletes, hanem rendkívül tápanyagdús is.
A téli időszak meglehetősen komoly megterhelést jelent a növényzet számára. A sokszor súlyos fagyok mellett esetenként a nagy mennyiségű hó is gondokat okozhat számukra. A hó alapvetően nagyon jó hőszigetelő képességű anyag, így védi az általa beterített növényeket a szélsőséges hőmérséklet ingadozásoktól, de néha a jóból is megárt a sok.