Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn a Közlekedésinfón beszélt a jelenleg tesztüzem alatt álló Budapest-Belgrád vasútvonalról. A miniszter szerint a vasútvonalon február 20-án indul a teherforgalom, a tervek szerint pedig március 15-én el indulhat a személyforgalom is. A sajtótájékoztatón a miniszter azt is elmondta, hogy a Déli-körv
Világszinten is az élmezőnybe tartozott 2025-ben a magyar tőzsde, a BUX index 40 százalékot emelkedett, az OTP több mint 60 százalékot ralizott, a 4iG árfolyama pedig több mint négy és félszeresére emelkedett 2025-ben. A tavalyi kiemelkedő tőzsdei teljesítmény apropóján tartottak ma sajtótájékoztatót a Budapesti Értéktőzsdén, az eseményen beszédet
„Nemcsak a kiválasztás a kulcs, hanem a folyamatos képzés is rengeteget számít. A világ gyorsan változik, alkalmazkodni kell hozzá. A munkavállalói készségeket is ehhez kell igazítani. A munkáltatóknak kulcsszerepük van ebben” – mondta Tóth Ágnes, a Prohuman Zrt. vezérigazgatója. A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Innováció kiadványában je
A közösségi média egyre nagyobb figyelmet fordít a kriptovaluták árfolyamára, ebben pedig természetesen Elon Musk is meglátta a lehetőséget. A filantróp üzletember már bő négy éve birtokolja a Twitter-t, amit át is keresztelt X-re azzal a céllal, hogy az első számú kriptovaluta-támogató közösségi médiaplatform legyen, ha már a Meta-termékek, mint a
Január 20. után végleg elúszhat a 2026 előtt felvett lakáshitelekhez kapcsolódó, 1 millió forintos közszolgálati otthonteremtési támogatás, mivel a határidő jogvesztő. Havi szinten is számottevő összeg maradhat az érintetteknél. Hiszen a támogatás fejenként jár, ha például egy házaspár mindkét tagja mindkét tagja jogosult rá, akkor akár havi 1
A téli fűtési szezon kezdetével az elmúlt napokban országszerte jelentősen romlott a levegő minősége. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint négy városban már veszélyes, tizenháromban pedig egészségtelen a levegő a fokozódó lakossági fűtés és a kedvezőtlen meteorológiai viszonyok miatt - írta a Nnygyk.
Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy megakadályozza az Exxon Mobil venezuelai olajipari befektetéseit, mivel a vállalat neki nem tetsző kijelentést tett a legutóbbi találkozójukon. Eközben a Goldman Sachs friss elemzése szerint az olajárak idén várhatóan csökkennek, mert a kínálat bővülése piaci többletet okoz, miközben az orosz, ve
A Mapei Reference Grand Prix nemzetközi pályázatán Best Project díjat nyert az egri Főszékesegyház felújítási projektje – közölte a Mapei Kft. A díjat a vállalat az Egri Bazilika természetes kőburkolatának megújításában végzett szakmai munkájáért kapta, amely során termékeivel és szakértői támogatásával járult hozzá a rekonstrukcióhoz.
Egyre több kriptovalutákkal foglalkozó felhasználó számol be arról, hogy jelentősen visszaesett a kriptós tartalmak láthatósága az X (korábban Twitter) felületén. A jelenség heves vitát váltott ki a közösségben, ahol egyesek szándékos elnyomással, mások technikai és piaci okokkal magyarázzák a változást. A kritikák középpontjába Nikita Bier, az X t
Hideg téllel és komoly piaci bizonytalansággal indult 2026 az állattenyésztésben. Dr. Wagenhoffer Zsombor a tej-, sertés-, húsmarha- és juhágazat kilátásairól.
Ha a munkáltató fizetésképtelenné válik, a munkavállalókat is komoly hátrány érheti, hiszen akár jelentős munkabér-követelésük is felhalmozódhat. Hogyan kaphatják meg az elmaradt munkabért, ha a munkáltató nem rendelkezik a tartozások kifizetéséhez szükséges vagyonnal? Mikor jelent segítséget a Bérgarancia Alap? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvé
Január 20-ig kell dönteni az érintetteknek a 2026 előtt felvett lakáshitelekhez kapcsolódó 1 millió forintos közszolgálati otthonteremtési támogatásról.
Egy korai Ethereum-befektető – az úgynevezett „OG bálna” – teljes egészében felszámolta ETH-pozícióját, és a becslések szerint mintegy 274 millió dollár
A magyar olajcég lehet a befutó a NIS orosz kézben lévő tulajdonrészének megszerzésére, a felvásárlás ezzel együtt nem tűnik egyszerűnek az elemző szerint.
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2százalékkal kisebb volt a 2025. októberinél, írja jelentésében az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. A kormány máris reagált a friss adatokra.
Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-ném
Az Európai Parlament előtt áll a döntés az Eu-Mercosur kereskedelmi megállapodás jövőjéről, miután azt az uniós tagállamok állandó képviselői minősített többséggel elfogadták. A képviselőknek mérlegelniük kell a geopolitikai és gazdasági szempontokat, valamint a megállapodás európai mezőgazdaságra gyakorolt súlyos következményeit.
Az utóbbi időben számos kérdés érkezett az Adózóna oldalán arra vonatkozóan, hogy a tartós megbízási jogviszony mennyiben érinti a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek társadalombiztosítási jogállását.
A téli talajtakarás kulcsfontosságú a talaj hőmérsékletének és nedvességének megőrzésében, de nem mindegy, milyen anyagot választunk. Mutatjuk az előnyöket és a gyakori hibákat!
A grönlandi őslakosokat, az inuitokat nagy hányadában ugyan már kitelepítették, de már a betelepültek is függetlenséget akarnak. A dán kegyetlenséget látva értjük, miért. Elemzésünk harmadik része következik.
Az utóbbi időben számos kérdéssel találkoztunk arra vonatkozóan, hogy a tartós megbízási jogviszony mennyiben érinti a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek társadalombiztosítási jogállását.
Több százan gyűltek össze Los Angeles utcáin, amikor a teherautó közéjük hajtott. Tömegbe hajtott egy teherautó egy Los Angeles-i tüntetésen, amelyet az iráni demonstrálók támogatására szerveztek – jelentette a Knbc helyi hírtelevízió. A beszámoló szerint több száz ember gyűlt össze és vonult fel Los Angeles egyik városrészében, Westwoodban, hogy
Veszélybe került a dollár és a Fed függetlensége Jerome Powell drámai bejelentése után. Pénzügyi háború a küszöbön. Az arany 4600 dollár közelében, a Bitcoin pedig a 92 000 dolláros szinttel küzd ismét, miközben a héten érkező inflációs adatok (CPI) és termelői árindexek (PPI) újabb olajat önthetnek a tűzre. Készüljfel a piac leghevesebb hetére, és
Ma már nem a tank a módi — ha nagyon ugrálsz, akkor szabotázzsal tesznek tönkre. Ha érvelni merészelsz a saját érdekedben, akkor a "jogállamisági bunkósbottal" csapnak le.
2026. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján különleges lehetőség várja a kultúra iránt érdeklődőket: számos neves hazai múzeum állandó kiállításai lesznek ingyenesen látogathatók. A kezdeményezés célja, hogy minél többen közelebb kerülhessenek nemzeti kulturális örökségünkhöz. Ingyenes múzeumlátogatás
A Samsung – az Olimpiai és Paralimpiai játékok nemzetközi partnereként – bemutatja a 2026-os milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra kiutazó Team Samsung Galaxy csapatát, amelynek úttörő nemzetközi sportolói a vállalat "A nyitottság mindig nyer" ("Open always wins") hitvallását közvetítve készülnek a közelgő sporteseményre. Az új csa
Átfogó mérleget vont a közlekedés elmúlt éveiről Lázár János. A Közlekedésinfón jelentős béremelést vetített előre a MÁV–Volán-csoportnál. Beszélt emellett a hóhelyzetről és annak további hatásairól is. A miniszter bejelentette az új KRESZ nyilvánosságra hozatalát. Megerősítette, hogy február végén megnyílik a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarorsz
December közepén csoportosan támadtak rá 14 év alatti cigány fiatalok egy 13 éves magyar fiúra Pápán, a Kisliget néven ismert helyi parkban. A sértettet még akkor is ütötték-rúgták, amikor földre ker
Novemberben 2,260 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya. Az export értéke 8,372 milliárd euró volt, 0,1 százalékkal kevesebb, mint 2024 novemberében, az import 5,3 százalékkal 10,633 milliárd euróra csökkent. Ezzel 29,770 milliárd euróra nőtt Románia tizenegyhavi külkereskedelmi mérleghiánya - közölte hétfőn az Országos Statisztik
A Köckerling Allrounder – profiline – egy igazi sokoldalú, univerzális eszköz, amely kiválóan alkalmas a tarlóhántásra csakúgy, mint a redukált, mulcshagyó vagy akár a hagyományos művelési rendszerben a magágykészítésre. Természetesen ragyogóan helytáll a köztes növények, valamint a hígtrágya bedolgozásakor is.
A Bitcoin bányászata rendkívül energiaigényes folyamat, amelynek egyik mellékhatása a nagy mennyiségű hőtermelés. Egyre több kezdeményezés azonban azt mutatja, hogy ez a „hulladékhő” lakóépületek és üvegházak fűtésére is hasznosítható, részben ellensúlyozva a fűtési költségeket. A koncepció lényege, hogy a bányászgépek által termelt hő nem vész el,