2011. október 31. hétfő

okt. 31
5:24
Veszélyben a közel-keleti békefolyamat (Kripto Akadémia)
Múlt héten megkezdődtek Jeruzsálemben a közvetett tárgyalások Izrael és a Palesztin Hatóság között. A Hamász által uralt gázai övezetből azonban újabb rakétatámadás érte Izraelt, amelyre az légicsapással válaszolt. A hét végére eszkalálódott a konfliktus, az Iszlám Dzsihád vállalta a felelősséget a rakétatámadásokért és közölte, nincs szándékában leállítani azokat. Mahmúd Abbász tehetetlen, a…
okt. 31
5:42
Észak-afrikai diktátorok végnapjai (Kripto Akadémia)
Hónapok alatt söpört el afrikai diktátorokat az arab tavasz. Ám megannyi kérdés megmarad. Például az, milyen sors vár Tunéziára, Egyiptomra vagy Líbiára a demokratikus átalakulás során? Valóban sikerül egyfajta nyugati demokráciát megteremteni? Vagy ugyanaz történik, ami Iránban, az 1979-es forradalom után, s ezek az országok elindulnak az iszlamizálódás útján, fenyegetve ezzel az egész közel-…
okt. 31
5:44
Bangkok már csak a homokzsákokban bízik (Kripto Akadémia)
Tévedtek az előrejelzések, szombaton nem tetőződött az ár a thai fővárosban, a legmagasabb vízszint mára várható. Bangkok külső kerületei víz alatt vannak, több millióan hagyták el lakóhelyüket, a városközpontban azonban zavartalan a turista forgalom. Egy magyar orvoscsoport is segítséget nyújt a katasztrófa sújtotta Thaiföldnek.
okt. 31
6:00
Véres merénylet Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az egyik legsúlyosabb terrorakciót követték el Afganisztánban a nemzetközi békefenntartók ellen Kabultól nyugatra, Darulaman körzetében.
okt. 31
6:02
Kiterjedt szerb akció iszlamisták ellen (Kripto Akadémia)
Szerbiában 17 iszlám fundamentalistát vettek őrizetbe azt követően, hogy pénteken egy vahhabita férfi merényletet akart elkövetni az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége ellen. A B-92 rádió értesülései szerint a rendőrség Novi Pazarban - e városból származott a támadó -, valamint Tutinban, és Sjenicában tartott razziákat.
okt. 31
6:04
Radicová távozik a Dzurinda-pártból is (Kripto Akadémia)
Iveta Radicová szlovák miniszterelnök asszony a Mikulás Dzurinda által irányított Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) szombati zólyomi Központi Tanácsán bejelentette, hogy távozik a pártból.
okt. 31
8:06
Tartalék főváros építésén gondolkodik Japán (Kripto Akadémia)
Második, tartalék főváros építésén gondolkodik Japán, a település átvenné Tokió szerepét, ha a fővárosban nagyobb földrengés vagy más katasztrófa miatt megbénulna az élet.
okt. 31
8:24
Oroszországban kalinyingrádi kisfiú a 7 milliárdodik ember (Kripto Akadémia)
Az oroszországi Kalinyingrádban éjfél után 2 perccel született meg hétfőn a Föld 7 milliárdodik polgárának tartott kisfiú.
okt. 31
8:42
Legalább 30 évig tart majd a Fukusima-1 bezárása (Metropol)
Legalább 30 évig tart majd a természeti katasztrófában tönkrement Fukusima-1 atomerőmű bezárása, pedig a létesítményből sokkal kevesebb radioaktív anyag jut már ki, mint korábban, és viszonylag stabil - állítja egy szakértőkből álló bizottság, amelyet a japán kormány kért fel egy jelentés elkészítésére az erőművel kapcsolatban.
okt. 31
8:44
A Föld népessége elérte a hétmilliárdot (Metropol)
Az oroszországi Kalinyingrádban éjfél után 2 perccel született meg hétfőn a Föld 7 milliárdodik polgárának tartott kisfiú. Az egészséges újszülött, aki a Pjotr nevet kapta szüleitől 3600 grammal és 50 centiméterrel éjfél után két perccel jött a világra.
okt. 31
9:00
Izrael bombázta a Gázai övezetet (Metropol)
Izraeli vadászgépek egy olyan célpontot bombáztak hétfő hajnalban a Gázai övezet déli részén, ahonnan előzőleg rakétákat lőttek ki a zsidó állam területére - közölte az izraeli katonaság.
okt. 31
9:18
A jobboldali jelölt győzött a bulgáriai elnökválasztáson (Infostart)
A jobbközép kormányzó párt jelöltjét választották államfőnek Bulgáriában a nem végleges hivatalos eredmények szerint - közölte hétfőn a választási bizottság.
okt. 31
9:18
Tévés Star Wars-paródián dolgoznak (Kripto Akadémia)
A Star Wars-filmeket parodizáló animációs sorozaton dolgozik Seth Green, a Family Guy sztárja.
okt. 31
9:54
Kínai EFSF-dilemmák: Félni vagy örülni (Kripto Akadémia)
Miközben az európai unió illetékesei Kínától várnak pénzügyi támogatást az euroövezeti mentőalap, az úgynevezett EFSF további megerősítéséhez, erősödnek a félelmek is az ázsiai "óriás" politikai befolyásának esetleges növekedése miatt.
okt. 31
10:12
A német pénzügyminiszter szerint költségvetési unió kell (Metropol)
Az euróövezeti válság megmutatta, hogy a valutauniónak a közös monetáris politika mellett költségvetési unióra is szüksége van - mondta a Financial Timesnak a német pénzügyminiszter.
okt. 31
10:12
Schäuble: a válság mutatja, hogy költségvetési unió kell (Kripto Akadémia)
Az euróövezeti válság megmutatta, hogy a valutauniónak a közös monetáris politika mellett költségvetési unióra is szüksége van - mondta a Financial Timesnak a német pénzügyminiszter.
okt. 31
10:48
Voltak törvénysértések a kirgiz elnökválasztáson (Kripto Akadémia)
A kirgiz központi választási bizottság hétfőn elismerte, hogy voltak törvénysértések a vasárnapi elnökválasztáson, amelyet a szavazatok 95 százalékos összesítése szerint Almazbek Atambajev, az oroszbarátnak tartott miniszterelnök több mint 62 százalékkal nyert meg az 5,5 milliós, stratégiai szempontból fontos egykori szovjet tagköztársaságban.
okt. 31
11:24
Börtönre ítélték Seseljt (Metropol)
Másfél éves börtönbüntetéssel sújtotta Vojislav Seselj szerb radikális pártvezetőt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék hétfőn, mert egy könyvben olyan tanúkat felfedő információkat hozott nyilvánosságra, akik a törvényszék védelmét élvezték.
okt. 31
12:18
Szívinfarktushoz vezethet a rossz alvás (Metropol)
Aki alvásproblékmákkal küzd, hajlamosabb a szív- és érrendszeri betegségekre is, ezen pedig az altatószerek sem segítenek - mutatta ki egy széleskörű norvég kutatás, amelynek eredményei a Circulation című folyóiratban jelentek meg.
okt. 31
12:18
Kábítószerek internetes kereskedőire csapott le a kínai rendőrség (Kripto Akadémia)
Több mint 12 ezer embert vettek őrizetbe Kínában, mert részt vettek a kábítószer-fogyasztást elősegítő online üzletben - jelentette a kínai média hétfőn.
okt. 31
13:12
Öngyilkos robbantás Kazahsztánban (Metropol)
Öngyilkos robbantás és egy különálló robbanószerkezet okozott károkat a nyugat-kazahsztáni Atirau városának központjában hétfő reggel.
okt. 31
13:30
Öngyilkos robbantás Kazahsztán nyugati nagyvárosában (Kripto Akadémia)
Öngyilkos robbantás és egy különálló robbanószerkezet okozott károkat a nyugat-kazahsztáni Atirau városának központjában hétfő reggel.
okt. 31
13:48
Líbiába érkezett a NATO főtitkára (Kripto Akadémia)
Előre be nem jelentett látogatásra Líbiába érkezett hétfőn Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára - jelentette az AFP hírügynökség.
okt. 31
14:24
Megszavazta a palesztinok felvételi kérelmét az UNESCO közgyűlése (Kripto Akadémia)
Teljes jogú tagjai közé választotta a Palesztin Hatóságot hétfőn Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO.
okt. 31
14:26
Videofelvétel készült Sanader és Hernádi Zsolt "megállapodásáról"? (Kripto Akadémia)
Valótlanságnak nevezte és visszautasította a Mol magyar olajipari társaság a horvát Jutarnji List napilap hétfői állítását, amely szerint egy videofelvétel bizonyítja, hogy Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök és Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója az előbbinek szóló kenőpénzben állapodott meg egy zágrábi étteremben.
okt. 31
14:42
Második fővárost épít Japán? (Infostart)
Tartalék főváros építésén gondolkodik Japán, a település átvenné Tokió szerepét, ha a fővárosban nagyobb földrengés vagy más katasztrófa miatt megbénulna az élet.
okt. 31
14:42
Videofelvétel Sanader és Hernádi "megállapodásáról"? (Metropol)
Valótlanságnak nevezte a Mol a horvát Jutarnji List napilap hétfői állítását, amely szerint egy videofelvétel bizonyítja, hogy Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök és Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója az előbbinek szóló kenőpénzben állapodott meg egy zágrábi étteremben.
okt. 31
15:00
Kína bízik az euróövezetben (Metropol)
Kína úgy gondolja, hogy stratégiai partnere, az euróövezet képes megoldani gazdasági problémáit - mondta a kínai elnök, Hu Csin-tao (Hu Jintao) hétfőn Bécsben.
okt. 31
15:36
Mától hétmilliárdan vagyunk (Infostart)
Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) jelentése szerint ma elérte a Föld népessége a hétmilliárdot. A Plan International brit segélyszervezet jelképesen egy indiai újszülött kislányt választott a hétmilliárdodiknak, Oroszország és a Fülöp-szigetek szerint viszont az övék a megtisztelő cím.
okt. 31
16:30
Kiírták a parlamenti választásokat Horvátországban (Metropol)
December 4-én tartják Horvátországban a parlamenti választásokat, amelyeknek az ellenzék az esélyese a kormánypártot megrengető korrupciós botrányok miatt.
okt. 31
16:48
Naponta 1500-an esnek fegyveres erőszak áldozatául (Metropol)
Az ENSZ hétfőn felhívásban sürgette, hogy vessenek véget az erőszak és az elmaradottság veszélyes spiráljának egy olyan pillanatban, amikor naponta mintegy 1500 ember hal meg erőszakos cselekményekben világszerte.
okt. 31
17:24
A londoni elemzők meredeken rontották a közép-európai GDP-előrejelzésekeiket (Kripto Akadémia)
Meredeken rontották hétfőn a jövő évre szóló euróövezeti - és ezzel összefüggésben a közép-európai és benne a magyar - növekedési előrejelzéseiket londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint 2012-ben nem zárható ki recesszió a valutaunióban.
okt. 31
17:26
A reformáció napját ünnepelték a német keleti tartományokban (Kripto Akadémia)
A reformáció emléknapját ünnepelték hétfőn a túlnyomó többségben evangélikusok lakta német keleti tartományokban.
okt. 31
18:18
Megszavazta a palesztinok felvételét az UNESCO - Magyarország tartózkodott (Kripto Akadémia)
Magyarország tartózkodott azon a hétfői szavazáson Párizsban, amelyen az ENSZ-tagállamok többsége támogatta a Palesztin Hatóságnak a világszervezet Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe, az UNESCO-ba teljes jogú tagként történő felvételét.
okt. 31
19:12
Kína visszautasítja az amerikai hackervádat (Kripto Akadémia)
Peking - külügyi szóvivője útján - hétfőn visszautasította és hamisnak nevezte azt a washingtoni vádat, miszerint hadserege vélhetően hackertámadást intézett két amerikai tudományos műhold információs rendszere ellen.
okt. 31
19:30
Washington felfüggeszti az UNESCO finanszírozását (Metropol)
Az Egyesült Államok hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének, az UNESCO-nak a finanszírozását, miután a szervezet megszavazta a Palesztin Hatóság teljes jogú tagságát.
okt. 31
19:48
Folytatódik a sztrájk az Air France-nál (Kripto Akadémia)
Harmadik napja sztrájkoltak az Air France légikísérő hétfőn. A francia légitársaság vezetősége ugyanakkor azt közölte, hogy a járatok 85 százalékát el tudja indítani.
okt. 31
20:06
Halálos áldozatokat követelt a hóvihar az USA-ban (Metropol)
Közel kétmillióan maradtak áram nélkül hétfőn az Egyesült Államok északkeleti részén, ahol a korai hóviharnak eddig 12 halálos áldozata van - közölték a helyi hatóságok.
okt. 31
20:06
Keresztet állítottak a II. világháborús bombázás áldozatainak emlékére (Kripto Akadémia)
Keresztet állítottak hétfőn az érsekújvári (Nové Zámky) Szent József temetőben azon több ezer ember emlékére, akik a várost a II. világháború végén ért bombázásoknak estek áldozatul.
okt. 31
21:18
Megválasztották az új líbiai kormányfőt (Metropol)
Abdul al-Rahim al-Kíb tripoli származású akadémikus személyében Líbia átmeneti vezetése megválasztotta az arab ország új miniszterelnökét.

Keresés