Felfüggesztette az Amazon autópálya építését a bolíviai kormány, miután a fővárosban kirobbant tüntetéssorozat és annak leverése erőszakba torkollt - írta meg az AP amerikai hírügynökség helyi tudósítója.
Két év alatt közel a felére esett vissza a Budapest által a kárpátaljai magyar közösségnek nyújtott nyílt pályázati támogatás. A kormányváltás után a támogatáspolitikában bekövetkezett elvonás mellett még az szembetűnő, hogy a budapesti kormány kárpátaljai kedvence, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az annak holdudvarához tartozó szervezetek szinte nem tudnak olyan pályázatot…
Az euróövezeti mentőcsomag kérdése koalíciós feszültséget okozott Pozsonyban, felmerült annak a lehetősége, hogy bizalmi szavazással kötik össze a mentőcsomag megszavazását.
Negyvenegy évi bujkálás után rendőrkézre került Portugáliában az egyik legkeresettebb amerikai bűnöző: Lisszabon elővárosában fogták el az emberölés és gépeltérítés miatt elítélt George Wrightot, aki 1970-ben szökött meg a börtönből.
A Gazprom tanulmányozza az Európai Bizottság által európai energetikai társaságoknál, köztük a Gazprom két leányvállalatánál végrehajtott, előre be nem jelentett ellenőrzések ügyét, és szerdán közzéteszi állásfoglalását - mondta kérdésre válaszolva Szergej Kuprijanov, az orosz monopólium szóvivője kedden késő este.
Az idei esztendő választási kudarcai, illetve támogatottságának tartós csökkenése nyomán irányváltásra készül a neonácinak tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).
Szakértők szerint a kontinens fontos édesvízkészletét képző alpesi gleccserek, tavak és források már most fogyóban vannak egyes vidékeken, a gleccserek fokozódó olvadása pedig végleg "elzárhatja a csapot".
Eltávolították a csallóközi Gúta (Kolárovo) magyar helységnévtábláját, Halász Béla független megyei képviselőt pedig közúti tábla engedély nélküli kihelyezése miatt feljelentették- jelentette az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerdán.
Két kiskorút vett őrizetbe a temerini rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy még hétfőn megvertek egy 16 éves boldogasszonyfalvai fiút. A hírt az újvidéki rendőrség közleményben jelentette be, amelyben nem tért ki az incidens résztvevőinek nemzetiségére, azonban hangsúlyozta: feltételezhető, hogy a támadás "etnikai indíttatású volt".
Közzétették egy betegbiztosítási pénztár ügyfeleinek adatait egy internetes jogvédő hálózat osztrák tagjai szerdára virradóra, így tiltakozva a távközlési adatok tárolásának és az adatkezelésnek a biztonsági hiányosságai ellen.
Nyomást gyakorolhat egyes magyar bankok hitelprofiljára a devizaalapú kölcsönök piaci árfolyam alatti végtörlesztésének lehetővé tétele, és az "ilyen intézkedések" hátráltathatják a magyar bankrendszer hosszú távú fejlődését is - vélekedett szerdán Londonban kiadott értékelésében a Fitch Ratings, amely szerint a lépés "veszélyes precedenst" teremthet a térségben
Szaúd-Arábia az ultrakonzervatív iszlám fellegvára, ám az észak-afrikai forradalmak Rijádra is hatással vannak. Abdullah király bejelentette, bevezeti a szavazati jogot a nők számára, ami szinte forradalmi változásnak számít az állam életében. Persze Rijád még távol van attól, hogy igazi demokráciává váljék: korábcsütésre ítéltek egy nőt, mert autót merészelt vezetni.
A svájci parlament alsóháza szerdán a kormány ellenében megszavazta azt az indítványt, hogy tiltsák be a burka - a nők arcát elfedő muzulmán lepel - viselését bizonyos nyilvános helyeken, így a tömegközlekedési eszközökön.
eg kellene teremteni az euróövezeti tagországok távozásának mechanizmusát - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint Görögországnak előbb-utóbb mindenképpen ki kell lépnie a valutaunióból.
Irán azt tervezi, hogy hadihajókat vezényel az Egyesült Államok atlanti partvidékének közelébe - jelentette szerdán az IRNA hivatalos iráni hírügynökségre hivatkozva a CNN.