Darázsfészekbe nyúlt Pierre Péan oknyomozó francia újságíró, amikor a napokban a párizsi Fayard kiadónál megjelentette "A miniböröndök köztársasága" című könyvét. Ő csak egyetlen afrikai árnyékherceget, az Élysée-palota hajdani titkos összekötőjét leplezte le, másnapra azonban kettő lett belőle.
Ma szavaz a pozsonyi parlament az Iveta Radicová kormánya elleni bizalmatlansági indítványról. Bár a Robert Fico-vezette Smer javaslata minden bizonnyal megbukik, a koalíció munkájának megítélésén ez mit sem változtat.
Görögországot ismét az államcsőd fenyegeti. Ha a kormányzat nem kapja meg az újabb pénzügyi segítséget, már október közepétől nem marad pénze a közalkalmazottak és a nyugdíjak kifizetésére. A kabinet ezért újabb és újabb intézkedésekkel próbál meg bevételhez jutni.
Másfél héttel azután, hogy New Yorkból Párizsba érkezett Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) májusban lemondott vezérigazgatója, kihallgatta őt a párizsi rendőrség egy 2003-as ügy kapcsán. A vád ellene ezúttal is szexuális erőszak.
Robbanás történt tegnap egy francia atomerőmű területén. A detonáció 11 óra 45 perckor következett be egy használt fűtőelemeket tároló részlegben azután, hogy a helyszínen tűz ütött ki.
Megkezdődött a határon túli magyar kérelmezők számára szeptember elején az idei oktatás-nevelési támogatások utalása; Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) új vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy az idén életbe lépő banki átutalásoknak köszönhetően jelentős megtakarításra számítanak, amelyet korábban a lebonyolító szervek működése és a postai költségek emésztettek fel.
Vetélytársainak kereszttüzébe került a republikánus elnökaspiránsok hétfő esti tévévitájában Rick Perry, aki jelenleg a saját pártján belül a legnagyobb támogatást élvezi a hivatalos jelöltség elnyeréséért.
Az EU 27 tagországának gazdasági és pénzügyminiszterei legközelebb e hét végén, pénteken és szombaton értekeznek a lengyelországi Wroclawban. Megpróbálják fölszedni az euróövezeti államadósság-válság júliusban, a nyári szabadság előtt elejtett szálait, csak most még mélyebbre kell hajolniuk értük, mint másfél hónappal ezelőtt.
Népszerűbb a fiatalok körében a Jaroslaw Kaczynski vezette lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt mint fő vetélytársa, a kormányzó Polgári Platform (PO) - derült ki két friss közvélemény-kutatás adataiból.
A kínai rendőrség őrizetbe vett 32 embert, akik a gyanú szerint törvénytelen úton gyártottak és értékesítettek újrahasznosított étolajat - adta hírül keddi közleményében a közbiztonsági minisztérium.
Állást keresnek Németországban azoknak a volt keletnémet belügyi beosztottaknak, akiket még ma is az egykori állambiztonsági minisztérium (Stasi) megmaradt iratait kezelő szövetségi hivatal alkalmaz.
Ausztria megvizsgálja, hogy mennyiben jogszerű a devizahitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztéséről szóló magyar kormányzati javaslat - jelentette ki az osztrák kancellár kedden egy sajtótájékoztatón.
Magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelnek a szlovákiai pedagógusok. Követeléseiknek kedden Pozsonyban tüntetésen adtak nyomatékot. A kormány épülete előtt lezajlott nagygyűlésen mintegy 8-10 ezer ember gyűlt össze.
Akciótervet fogadott el az atomerőművek biztonságos működésének javításáról kedden a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa a márciusi japán földrengés okozta balesetekre reagálva.
Közel nyolcmilliárd eurónyi európai uniós támogatás felhasználását gyorsíthatja fel Görögország a témával foglalkozó európai bizottsági munkacsoport eddigi vizsgálatai szerint.
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban túlnyomó többséggel megszavazta azokat az intézkedéseket, amelyek - az EU-tagállamok kormányait képviselő Tanáccsal egyeztetett módon - megerősítik az uniós határőrizetet, kibővítik az ezzel foglalkozó uniós ügynökség, a Frontex mandátumát.