A Wikileaks oknyomozó portál birtokában lévő amerikai, diplomáciai sürgönyök több mint felét hozták már nyilvánosságra: 143 ezer dokumentum volt tegnap elérhető. Megugrott a magyar vonatkozású iratok száma is, majdnem háromszázat lehet végigböngészni. Szó esik bennük a volt és jelenlegi miniszterelnökökről, Magyarország befolyásos asszonyairól, a roma támadásokról és azzal párhuzamosan a…
Az Irén (Irene) hurrikán miatt legkevesebb tíz ember meghalt az Egyesült Államok keleti partvidékén, kétmillió embernek kellett elhagynia az otthonát, és csaknem hárommillióan maradtak áram nélkül. A hurrikán okozta hatalmas esőzések következtében vasárnap reggel kiléptek medrükből New York folyói. Több mint kilencezer légijáratot töröltek, köztük a New York-Budapest járatot is.
A nemzetközi közösségnek többet kellene tennie a mintegy 12 millió hontalan lehetetlen helyzetének megoldására. Ezeknek az embereknek, akiket egyetlen ország sem tekint állampolgárának, gyakran az alapvető emberi jogait sem biztosítják - riadóztatott az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Helikopterrel mentettek meg több hegymászócsoportot, köztük két magyar alpinistát is a hidegfront miatt támadt hóviharban az osztrák Alpokban szombaton. A két budapesti hegymászó délután adott le segélyhívást, hogy a leesett hó miatt a Dachstein-hegység déli oldalán rekedtek.
Huszonnyolc ember halálát okozta és harminchetet megsebesített egy öngyilkos merénylő vasárnap este Bagdad nyugati részén egy szunnita mecsetben - közölte az iraki belügyminisztérium.
Egyre betegesebbek a németek - legalábbis erre utal a szövetségi statisztikai hivatal most közzétett kimutatása, amely szerint az alkalmazottak tavaly betegség miatt átlagosan 15 napot maradtak távol munkahelyüktől. Az ezredfordulót követő gazdasági nehézségek idején ez az átlag alig érte el a tíz napot.
A New York-iak fellélegezhettek: a metropolis jobbára elkerülte a hurrikánként indult Irén vihar pusztítását. Az Egyesült Államokban azonban így is milliók maradtak áram nélkül és több mint egy tucat ember vesztette életét.
A líbiai felkelők tízezer foglyot szabadítottak ki a Kadhafi-rezsim börtöneiből azóta, hogy a múlt héten behatoltak az ország fővárosába - közölte hétfőn a lázadók szóvivője. Ahmed Bani hozzátette, hogy mintegy 50 ezer bebörtönzöttről még semmit sem tudnak.
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető szülővárosa, Szirt ellen vonultak a kormányellenes lázadók hétfőn. A líbiai vezető holléte továbbra sem ismert, elképzelhető, hogy továbbra is a fővárosban, Tripoliban rejtőzködik, amely a múlt héten került a lázadók kezére. Az biztos, hogy felesége és három gyereke Algériában van.
Hamis okmányokkal, holland útlevéllel akart belépni az országba két iráni férfi a gyékényesi vasúti határátkelőhelyen; a rendőrök átadták őket horvát kollégáiknak, akik a legközelebbi vonattal visszairányították az irániakat Horvátországba - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
A magyarok a harmadik legtöbbet dolgozók az Európai Unióban, de ha a készülő új Munka Törvénykönyve 300-ra emeli a lehetséges túlórák számát, akkor az élre kerülhetnek - állapítja meg a Policy Solutions politikai elemző és politikai kommunikációs tanácsadó intézet legfrissebb elemzésében.
Független hercegséggé lépne elő egy mindössze 598 lakosú olasz városka, hogy elkerülje a kormány által költségcsökkentés céljából tervbe vett önkormányzat-összevonásokat, amelyek az 1000-nél kisebb lélekszámú településeket érintenék - írta a The New York Times hétfőn.
Újra működik a kórházak többsége Líbia fővárosában Tripoliban, kivéve az Abu Slim-et, ahol több száz holttestet találtak nemrégiben; elsősorban a fegyverek okozta sérülések miatt jönnek az emberek az egészségügyi intézményekbe, sok közöttük a gyermek.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára támogatja azt kezdeményezést, hogy a svájci törvényhozók 16-ról 18 évre emeljék a legális prostitúció korhatárát.
Verespatakra látogatott hétfőn Traian Basescu román államfő, aki megerősítette, hogy támogatja a helyszínen tervezett aranybánya megnyitását, de előtte a román államnak újra kell tárgyalnia a beruházóval a bányakoncessziós szerződést.