Líbia fővárosában robbanások döreje és fegyverropogás hallatszott mára virradóra. A kormányszóvivő szerint fegyveres lázadók kis csoportjai hatoltak be a Tripoliba, de a kormányerők visszaverték őket és megkezdték az ellentámadást.
A kairói kormány nem elégszik meg Izrael bocsánatkérésével az 5 egyiptomi rendőr halála miatt. A kabinet ugyanakkor nem közölte, hogy korábbi döntésének megfelelően továbbra is haza kívánja-e rendelni nagykövetét a zsidó államból.
Vietnamban több mint 50 embert vettek őrizetbe a rendőrök egy Kína elleni tüntetésen. A megmozdulásokat egy május végi eset váltotta ki, amikor kínai hadihajók feltartóztattak egy méréseket végző vietnami olajkutató hajót a Dél-kínai tengeren.
Tunézia a líbiai kormányellenes lázadókat irányító Átmeneti Nemzeti Tanácsot ismeri el a líbiai nép egyetlen törvényes képviselőjeként - jelentette be a külügyminisztérium. A lépés jelentős fordulat Líbia nyugati szomszédjának politikájában, mert az ország eddig semlegesen viselkedett a líbiai vezető rendszerével és annak ellenzékével szemben.
A Világkereskedelmi Szervezet főtitkára szerint újabb világgazdasági válság lehet a gyenge európai és amerikai vezetés miatt. Pascal Lamy a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban úgy vélte: az eurókötvény bevezetése segíthetne az adósságválság elhárításában, de csak a kötelező költségvetési fegyelemmel együtt.
Fennáll a veszélye egy újabb gazdasági világválságnak, s ez összefügg azzal, hogy Európában és az Egyesült Államokban gyenge a vezetés - mondta a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) főtitkára egy vasárnapi osztrák lapnak adott interjúban.
Őrizetbe vette a Hamász több tagját az izraeli hadsereg Ciszjordániában azután, hogy a palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnya rakétákat lőtt ki a Gázai övezetből Izraelre.
Ír munkásokat várnak Új-Zélandon, hogy részt vegyenek a földrengés sújtotta Christchurch újjáépítésében. A Times című brit napilap szerint legalább 8 ezer emberre lenne szükség a februári, 181 halálos áldozatot követelő földrengésben megrongálódott 100 ezer lakás és más épületek újjáépítéséhez.
Moammer Kadhafi líbiai vezető elmenekült a harcok sújtotta líbiai fővárosból - jelentette vasárnap "jól értesült tripoli körökre" hivatkozva a dpa német hírügynökség.
Oroszországban folytatódik a vita a nyugtalan Észak-Kaukázus finanszírozásáról, és ezúttal Dmitrij Medvegyev államfőnek javasolták, hogy avatkozzon be a kérdés eldöntésébe - írta hétvégi számában a Kommerszant című orosz lap Medvegyev és Magomedszalam Magomedov dagesztáni elnök múlt heti találkozójáról.
Több mint kétezer holttestet találtak jeltelen sírokban Kasmír indiai részén - közölte vasárnap nyilvánosságra hozott jelentésében egy indiai állami bizottság.
Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke kínai látogatásának utolsó napján, vasárnap visszautasította azt a felvetést, hogy csökkenne az Egyesült Államok gazdasági ereje és kijelentette, hogy országa fizetésképtelenségére soha nem kerülhet sor.
Az első orosz Lopakodó vadászrepülőgépnek félbe kellett szakítania a felszállást a X. Moszkvai Légi és Űrkutatási Szalonon (MAKSZ) a Moszkva melletti Zsukovszkijban, és újra kudarcba fulladt egy Bulava ballisztikus rakéta kilövésére tett kísérlet vasárnap.