2011. augusztus 11. csütörtök

aug. 11
5:57
Sokallják a spanyolok a pápalátogatás árát (Kripto Akadémia)
.Jövő keddtől Spanyolországban rendezik meg a katolikus fiatalok minden évben megrendezendő világtalálkozóját Mint minden alkalommal, a pápa ezúttal is ellátogat a rendezvényre. XVI. Benedek megjelenését azonban egyes egyházi csoportok nem fogadják nagy örömmel.
aug. 11
5:59
Augusztus végén távozik a japán kormányfő (Kripto Akadémia)
Kan Naoto japán miniszterelnök tegnap közölte, hogy a hónap végén kész lemondani. Távozása után hat év alatt a hatodik kormányfő léphet hivatalba.A rendkívül népszerűtlenné vált Kan szerdán az alsóház előtt vázolta távozásának feltételeit. Már korábban is jelezte, akkor hajlandó lemondani, ha az alsóházban sikerül elfogadtatni három fontos törvényt.
aug. 11
6:01
Gyémánt berakásos kontaktlencse (Kripto Akadémia)
Egy indiai szemész forradalmi újítással állt elő: aranyozott, gyémánt berakásos kontaktlencséket készít. Chandrashekhar Chawannak az adta az ötletet, hogy a felesége ékszert rakatott az egyik fogára.
aug. 11
6:03
Egyre népszerűbb a Szim Salom (Kripto Akadémia)
Méltatlan szövegkörnyezetben, a Jobbik képviselőjének szájából hangzott el a Szim Salom zsidó közösség neve legutóbb a magyar parlamentben, az egyházi törvény vitájában. A Szim Salomot egyelőre nem ismerték el hivatalos egyházként, ám ettől még él és gyarapszik. De vajon milyen ez a közösség, és miben különbözik a többi zsidó felekezettől?
aug. 11
6:05
Európát szakította szét a Berlini Fal (Kripto Akadémia)
Fél évszázada, 1961. augusztus 13-án kezdték építeni a hidegháború jelképének tartott Berlini Falat, amely 28 évre szakította ketté a német fővárost. Ez idő alatt az NDK határőrei legalább 136 személyt öltek meg. Ők megpróbálták a lehetetlent, s át akartak mászni nyugati részre.
aug. 11
6:07
Mélyrepülésben Netanjahu népszerűsége (Kripto Akadémia)
Izraelben 22 szakértő vizsgálja az ország szociális helyzetét. Az akadémikusok szeptemberben egy 17 kormánytagból álló, úgynevezett gazdasági tanácsnak adják elő reformjavaslataikat. Októberben pedig törvényeket nyújtanak be a szociális különbözőségek csökkentésére.
aug. 11
6:09
Geldof kikelt Párizs és Berlin ellen (Kripto Akadémia)
Bob Geldof, a jótékonysági akcióiról ismert ír rocksztár éles támadást intézett Franciaország és Németország ellen, mert a két ország szerinte megalázóan kevés pénzt bocsátott a kelet-afrikai éhezők rendelkezésére.
aug. 11
6:33
Viszonylagos nyugalom az angliai városok utcáin (Infostart)
A több napig tartó randalírozások, gyújtogatások és fosztogatások után viszonylagos nyugalom volt csütörtökre virradóra a nagy-britanniai városokban, ahol rendőrök ezrei ügyeltek a biztonságra.
aug. 11
6:51
Rendőröket gyilkolt a pokolgép Pesavarban (Infostart)
Pokolgép robbant fel csütörtök reggel egy rendőröket szállító busz mellett az északnyugat-pakisztáni Pesavar városában, a támadásban öten meghaltak, és többtucatnyian megsebesültek - közölte egy helyi rendőrségi illetékes. Később újabb öngyilkos merénylet történt.
aug. 11
7:09
Belgrád hajthatatlan (Infostart)
Az észak-koszovói válságnak vége, de Belgrád nem engedheti meg, hogy Pristina kiépítse saját intézményeit a szerbek lakta térségben, sem pedig azt, hogy Szerbiát kipenderítsék Koszovóból - szögezte le Borislav Stefanovic, a szerb-albán párbeszédben részt vevő belgrádi küldöttség vezetője. A főtárgyaló a Blic című belgrádi napilapban csütörtökön megjelent interjúban beszél erről.
aug. 11
7:09
90 ezren ideiglenes menedékhelyeken élnek Japánban (Metropol)
Öt hónappal a pusztító erejű márciusi japán földrengés, illetve az azt követő szökőár után a távol-keleti országban még mindig közel 90 ezren élnek ideiglenes menedékhelyeken - közölte csütörtökön a japán sajtó.
aug. 11
7:45
Most kezdődik csak az igazi háború a deficitcsökkentésről (Infostart)
Túlnyomórészt adóemelés-ellenes keményvonalasokat jelölt az amerikai Kongresszus deficitcsökkentő bizottságába a republikánus párt, ami arra utal, hogy a továbbiakban sem lankad az adósságplafon emelésével kapcsolatban kibontakozott, kis híján technikai csődhöz vezető washingtoni belháború.
aug. 11
8:57
Szervezett a káosz (Metropol)
Szemtanúk szerint a randalírozók furgonokkal járnak fosztogatni. Cameron további intézkedéseket jelenthet be.
aug. 11
8:59
Hat kilométer magas hamufelhő Kamcsatkán (Metropol)
Kitört csütörtökön az oroszországi Kamcsatka-félszigeten lévő Sivelucs vulkán, a keletkezett hamuoszlop egészen 6 ezer méter magasságig emelkedett, a jelenséget földrengések sorozata kísérte - közölte csütörtökön az orosz Tudományos Akadémia geofizikai szolgálata.
aug. 11
9:33
Szíria: két újabb városba vonultak be a katonák (Metropol)
Két újabb városba vonult be a szíriai hadsereg csütörtök reggel az ország északi és középső részén, hogy elfojtsa a kormányellenes népi felkelést - közölték szíriai emberi jogi aktivisták.
aug. 11
11:39
Magyarország elismeri Dél-Szudánt (Metropol)
Magyarország független államnak ismeri el Dél-Szudánt a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározat szerint.
aug. 11
12:33
A CIA 10 év után engedett szabadon egy egyiptomi férfit (Metropol)
Kiengedtek kairói börtönéből egy terrorizmussal gyanúsított, majd elítélt egyiptomi férfit, akit 2001-ben Svédországból Egyiptomba vitt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) - közölte csütörtökön az Amnesty International (AI) svéd szervezete.
aug. 11
14:03
Párizsban bekérették az ukrán nagykövetet (Metropol)
Bekérették a francia külügyminisztériumba Ukrajna párizsi nagykövetét, hogy kifejezzék a francia kormány "súlyos aggodalmát" Julija Timosenko volt ukrán kormányfő őrizetbe vétele miatt - közölte csütörtökön a francia külügyi tárca.
aug. 11
15:15
A kormányfő a rend helyreállítását ígérte (Infostart)
David Cameron brit miniszterelnök szerint a kormány elsődleges kötelessége a rend helyreállítása az utcákon, és ezért minden szükséges lépést meg is tesznek.
aug. 11
15:15
Devizahitelek - A károsultak pereit támogató munkaanyagot készített a Szociális Kerekasztal (Kripto Akadémia)
A devizában eladósodott lakáshitel-károsultak bírósági jogérvényesítését szolgáló 55 oldalas munkaanyagot készített a Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal (MSZF SZK) - közölte Simó Endre, a fórum szervezője csütörtökön Budapesten; a jogászok és közgazdászok által összeállított gyűjteményt eljuttatják a megyei ügyvédi kamarákhoz is.
aug. 11
15:33
Tüntetők foglalták el a líbiai nagykövetséget Stockholmban (Metropol)
Tüntetők foglalták el csütörtökön a líbiai nagykövetséget Svédország fővárosában. Egy szemtanú elmondása szerint "teljes a zűrzavar" az épületben, a tüntetők kiabálnak, Moammer el-Kadhafi líbiai vezető képeit és könyveket dobálnak ki az ablakokon.
aug. 11
15:33
Obamáék súgtak a bin Ladenről forgató Kathryn Bigelow-nak? (Kripto Akadémia)
Szigorúan titkos információkat szivárogtattak ki a bin Ladenről forgató Kathryn Bigelow-nak, hogy a jövő évi elnökválasztás előtt mozikba kerülő film javítsa Obama újraválasztásának esélyeit - ezzel vádolják politikai ellenlábasai az Obama-adminisztrációt.
aug. 11
16:09
Tüntetők foglalták el a líbiai nagykövetséget Stockholmban (Infostart)
Stockholmban tüntetők foglalták el a líbiai nagykövetséget. A betöréskor a nagykövetség személyzete nem tartózkodott az épületben, és senki sem sérült meg.
aug. 11
16:09
Lövöldözés volt az észt védelmi minisztériumban (Metropol)
"Fegyveres incidens" volt csütörtökön az észt védelmi minisztérium épületében - közölte egy szóvivő. Részeteket egyelőre nem tudni.
aug. 11
16:09
Hillary-hegyhát Új-Zélandon (Kripto Akadémia)
Hegyhátat neveznek el Sir Edmund Hillaryről, a Mount Everest egyik első meghódítójáról.
aug. 11
16:11
Egymillió állásra lehet jelentkezni Németországban (Infostart)
Németországban csaknem egymillió állásra vártak jelentkezőket, ami 190 ezerrel több az egy évvel korábbinál.
aug. 11
16:45
Lövöldözés volt az észt védelmi minisztériumban (Metropol)
"Fegyveres incidens" volt csütörtökön az észt védelmi minisztérium épületében - közölte a tárca szóvivője.
aug. 11
17:03
Spanyolország ideiglenesen korlátozhatja a román munkások munkavállaláshoz való jogát (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság csütörtökön engedélyezte Spanyolországnak, hogy ideiglenesen korlátozza a román munkások hozzáférését a spanyol munkaerőpiachoz.
aug. 11
17:21
Oroszország - Prohorov miniszterelnöknek ajánlkozik (Kripto Akadémia)
Mihail Prohorov orosz milliárdos, aki nemrég a Jobboldai Ügy (más fordításban Igaz Ügy) párt élére állt, csütörtökön újra leszögezte, hogy kész vállalni a miniszterelnöki posztot, de hozzátette: olyan programokkal, amelyben nem hisz, nem lehet kormányfő.
aug. 11
17:39
Brit zavargások - Cameron a rend helyreállítását ígéri a parlamentben (Kripto Akadémia)
David Cameron brit miniszterelnök szerint a kormány elsődleges kötelessége a rend helyreállítása az utcákon, és ezért minden szükséges lépést meg is tesznek.
aug. 11
18:51
Brit zavargások: gyakran nem szegények rabolnak (Metropol)
Amint a bíróságok elé kerülnek az első őrizetbe vett fosztogatók Nagy-Britanniában, a brit közvéleményt felháborítja, hogy több esetben korántsem szegény, nincstelen fiatalokról van szó, ahogyan korábban hírül adták. David Cameron miniszterelnök szerint bizonyítékok vannak arra, hogy bandák állnak a fosztogatások mögött.
aug. 11
18:53
A délszláv háború újabb gyanúsítottjait állítják bíróság elé (Metropol)
Szarajevó csütörtökön kiadta Horvátországnak Mile Dakicot, az egykori horvátországi krajinai szerb autonóm körzet volt alelnökét, akit távollétében már 20 év börtönbüntetésre ítélt egy horvát bíróság.
aug. 11
19:09
Tallinnban életét vesztette a túszejtő (Metropol)
A korábbi jelentéssel ellentétben mégis van egy halálos áldozata a tallinni védelmi minisztériumban lezajlott fegyveres incidensnek, maga a túszejtő.
aug. 11
19:27
Felháborítja a brit közvéleményt a fosztogatók társadalmi háttere (Kripto Akadémia)
Amint a bíróságok elé kerülnek az első őrizetbe vett fosztogatók Nagy-Britanniában, a brit közvéleményt felháborítja, hogy több esetben korántsem szegény, nincstelen fiatalokról van szó, ahogyan korábban hírül adták.
aug. 11
19:29
A vádlottak megjelenését sürgeti a Haríri-gyilkosságot vizsgáló bíróság vezetője (Kripto Akadémia)
A Hezbollah libanoni síita szervezet négy tagjának bíróság előtti megjelenését sürgette Antonio Cassese, a Rafík Haríri néhai libanoni miniszterelnök meggyilkolásának ügyében vizsgálódó különleges ENSZ-törvényszék (STL) elnöke csütörtökön.
aug. 11
21:51
Nem helyezték szabadlábra Timosenkót (Infostart)
Immár ötödször utasította el a kijevi bíróság, hogy szabadlábra helyezze a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt volt ukrán kormányfőt.
aug. 11
22:45
50 évvel ezelőtt épült a berlini fal (Metropol)
Berlint kettévágta, de a két világrendet is jelképezte. Egy éjszaka alatt húzták fel a szögesdrót akadályt. 1961. augusztus 13-án kezdték el építeni a berlini falat.
aug. 11
22:45
Az EMNT szerint elfogadhatatlan a szlovák állampolgársági törvény (Kripto Akadémia)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint elfogadhatatlan a hatályos szlovák állampolgársági törvény, amely "mélységesen alkotmány- és demokrácia-ellenes, kirekesztő és diszkriminatív" - olvasható a romániai magyar szervezet csütörtöki nyilatkozatában.

Keresés