2011. augusztus 1. hétfő

aug. 1
5:21
Lemondatta volna a vezetést a merénylő (Kripto Akadémia)
Újabb részletek szivárogtak ki a július 22-ei norvégiai kettős merénylet elkövetőjének pénteki nyilatkozatáról. Anders Behring Breivik 10 órás interjúja kezdetén a miniszterelnök és kabinete, a király, valamint a vezérkar lemondásához kötötte vallomását - számolt be róla az NRK norvég közszolgálati adó.
aug. 1
5:39
Diktátum helyett párbeszédet! (Kripto Akadémia)
A palesztinok az ENSZ Közgyűlés elé vinnék ügyüket - a testület határozatainak ugyan nincs jogkövetkezménye, ám ha rábólintana egy önálló palesztin államra, akkor a döntés után felpöröghetne az intifáda és magasra csaphatna az erőszak Ciszjordániában is. A héten Budapesten járt Dore Gold izraeli államférfi, akinek a Harc Jeruzsálemért című könyve nemrég a Hetek Kiadó gondozásában jelent meg.
aug. 1
5:41
Rakétavita (Kripto Akadémia)
Rövid ideig abban a hitben ringatóztunk, hogy az amerikai rakétapajzs telepítése körül kirobbant korábbi feszültséget elfelejthetjük. Sokáig nem tartott ez az állapot.
aug. 1
5:57
Magyar szakhatóság is véleményez (Kripto Akadémia)
Már csak a román környezetvédelmi minisztérium jóváhagyásától függ a verespataki aranybánya megnyitása, miután a művelődésügyi miniszter, Kelemen Hunor aláírta a Kirnyik-hegység régészeti mentesítési bizonylatát. Borbély László környezetvédelmi miniszter állítja: csak akkor lesz engedély, ha száz százalékos biztonságot garantál a befektető. Az LMP tiltakozik, a román fél augusztus 9-ig várja a…
aug. 1
5:59
Hama városa a tét (Kripto Akadémia)
Harci kocsikkal indítottak támadást tegnap a szír biztonsági erők Hama városa ellen, az összecsapásokban legalább 80 ember vesztette életét, jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). Az iraki határon is feléledtek a harcok.
aug. 1
6:01
Újabb rengés Japánban (Kripto Akadémia)
Erős földrengés rázta meg Japán középső részét, Honsu szigetét tegnap hajnalban - jelentette a Japán Meteorológiai Szolgálat. Helyi idő szerint reggel 3 óra 54 perckor a Richter-skála szerinti 6,5 erősségű földmozgás következett be Tokiótól északkeletre, 210 kilométerre. Az epicentrum Fukusima tartomány magasságában, a Csendes-óceánon volt, 40 kilométerrel a felszín alatt. Az ügynökség nem adott…
aug. 1
6:03
Ki nem állhatják Mladicsot börtöntársai (Kripto Akadémia)
Ratko Mladics már szinte minden hágai vádlottal összeveszett, s nemcsak horvátokkal, hanem a szerbekkel is - tudta meg a belgrádi Press Online. A lap szerint az egykori boszniai szerb hadseregtábornok rendkívül fárasztó személyiség.
aug. 1
6:33
Megegyeztek az amerikai adósságplafon emeléséről (Infostart)
A demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről - jelentette be a Fehér Házból közvetített televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.
aug. 1
6:35
Meggyilkoltak egy magyar származású férfit Angliában (Infostart)
Nagy-Britanniában megöltek egy magyar származású férfit.
aug. 1
6:51
Megkezdődik a ramadán (Kripto Akadémia)
Hétfőn megkezdődik a muzulmán böjti hónap, a ramadán az arab országok többségében.
aug. 1
7:27
Szíria - Elborzasztotta a nemzetek közösségét a hamai "mészárlás" (Kripto Akadémia)
Megdöbbentette és elborzasztotta a nemzetközi közösség vezető politikusait a szíriai hadsereg vasárnap végrehajtott támadása, amelynek következtében mintegy száz civil vesztette életét, sokan pedig megsebesültek Hama városban.
aug. 1
7:45
Ki kell vágni a híres platánfákat (Infostart)
Gombafertőzés miatt ki kell vágni a dél-franciaországi Canal du Midit szegélyező platánfákat. A kórokozó valószínűleg amerikai katonák fertőzött fügefából készült lőszeresládáikkal érkezett az országba. A betegség csaknem 10 ezer fát érint.
aug. 1
8:03
Hamarosan ítéletet hoznak Iránban a kémkedéssel vádolt amerikaiak perében (Kripto Akadémia)
Nem hozott ítéletet a teheráni bíróság a két éve letartóztatott, kémkedéssel vádolt három amerikai állampolgár perének tárgyalását vasárnap.
aug. 1
8:39
Terroristák akciója volt a hétvégi kínai vérengzés? (Infostart)
Pakisztánban kiképzett vallási szélsőségesek állnak a Kasgár (Kashgar) városban a hét végén elkövetett erőszakos akciók mögött - állítja hétfői közleményében a városi kormányzat.
aug. 1
8:41
Halott menekültekre bukkantak Lampedusán (Infostart)
Lampedusa közelében 25 holttestet talált az olasz parti őrség egy bevándorlókat szállító hajó fedélzetén. A halottak nemzetiségét és haláluk okát még nem tudni.
aug. 1
9:51
Megöltek egy idős magyar férfit Angliában (Metropol)
Gyilkosság áldozata lett egy magyar származású idős férfi Angliában. A BBC vasárnap esti beszámolója szerint a 76 esztendős, "magyarországi születésű" férfi holttestét otthonában, a közép-angliai Wellingborough kisvárosban találták meg.
aug. 1
9:51
Élesen bírálja a Merkel vezette CDU-t egy volt német konzervatív vezető (Kripto Akadémia)
Erwin Teufel - aki 1991 és 2005 között, összesen 14 éven keresztül Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke, a kilencvenes években pedig 6 éven át a Német Kereszténydemokrata Unió alelnöke volt - előbb egy vasárnapi újságban, majd valamennyi hétfői lapban megjelent írásában annak a nézetnek adott hangot, hogy a párt elvesztette korábbi arculatát, elhanyagolja a keresztény értékeket, és…
aug. 1
9:53
Tűzvész tombolt Korfun és Krétán (Metropol)
A két görög szigeten a tűzoltóknak vasárnap délutánra sikerült eloltaniuk a tüzeket, azonban így is több száz lakosnak kellett elhagynia otthonát.
aug. 1
11:03
Uszálynak ütközött kishajó - Minden szabálytalan volt (Kripto Akadémia)
A vasárnap hajnalban a Moszkva folyón uszálynak ütközött kis sétahajón, amelynek utasai közül kilencen haltak meg, minden szabálytalan volt, ami csak az lehetett - derül ki az orosz lapok hétfői beszámolóiból.
aug. 1
11:57
Magyarország is jól jár a brüsszeli döntéssel (Infostart)
Enyhíti az EU-források felhasználásának társfinanszírozási előírásait a gyengébb helyzetűnek ítélt tagállamok, köztük Magyarország számára a brüsszeli EU-bizottság, így ezeknek az országoknak kevesebb önrésszel kell majd kiegészíteniük az uniós finanszírozásokat - írta brüsszeli értesüléseit idézve hétfőn a Financial Times.
aug. 1
12:33
Szmolenszki katasztrófa - Újabb lemondások várhatók a lengyel hadseregnél (Kripto Akadémia)
Elkerülhetetlen, hogy a Miller-jelentés nyomán újabb lemondások következzenek a lengyel hadseregben Bogdan Klich nemzetvédelmi miniszter távozása után - írta a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap hétfőn, nem hivatalos értesülésekre hivatkozva.
aug. 1
12:51
Újabb újságírósztrájk a BBC-nél az elbocsátások miatt (Kripto Akadémia)
Két héten belül a második újságírósztrájk kezdődött hétfőn a BBC-nél a tervezett nagyarányú elbocsátások miatt.
aug. 1
13:27
Bugár: forduljanak bírósághoz az állampolgárságukat elvesztők (Kripto Akadémia)
Bugár Béla, a kormánykoalíciós Híd párt elnöke azt javasolja, hogy a szlovák állampolgárságukat elvesztők bírósági úton próbálják meg visszaszerezni azt.
aug. 1
13:45
Újabb matricák a magyar nyelvhasználat érdekében Szlovákiában (Infostart)
A magyar nyelv használatát szorgalmazó újabb matricák jelentek meg hétfőre virradóra több dél-szlovákiai városban.
aug. 1
13:45
Egy idős ember szerint talán lelőtték Gagarin repülőgépét (Metropol)
Jurij Gagarin, a világűrben járt első ember repülőgépét talán lelőtték - ennek a lehetőségét vetette fel egy idős ember a Moszkovszkij Komszomolec című lapban hétfőn.
aug. 1
13:45
Brüsszel enyhíti a társfinanszírozási szabályokat, Magyarország is kedvezményezett (Kripto Akadémia)
Enyhíti az EU-források felhasználásának társfinanszírozási előírásait a gyengébb helyzetűnek ítélt tagállamok, köztük Magyarország számára a brüsszeli EU-bizottság, így ezeknek az országoknak kevesebb önrésszel kell majd kiegészíteniük az uniós finanszírozásokat - írta brüsszeli értesüléseit idézve hétfői internetes kiadásában a Financial Times.
aug. 1
13:47
Mától ramadán több arab országban (Metropol)
Hétfőn megkezdődik a muzulmán böjti hónap, a ramadán az arab országok többségében. Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Katarban, Kuvaitban, Jemenben, Egyiptomban és Tunéziában egyaránt hétfőn kezdődik a ramadán, amely a holdállástól függően 29, illetve 30 napos lehet.
aug. 1
14:03
Újabb sztrájk a BBC-nél (Infostart)
Két héten belül már a második újságírósztrájk kezdődött a BBC-nél a tervezett nagyarányú elbocsátások miatt.
aug. 1
14:03
Dél-Korea és Japán 46 hektáron vitatkozik (Metropol)
Dél-Korea megakadályozta hétfőn három japán parlamenti képviselő látogatását egy vitatott hovatartozású szigetre; a lépést nagyon sajnálatosnak nevezte a tokiói külügyminisztérium.
aug. 1
14:03
Engedetlenségi mozgalom Varsóban a közösségi közlekedés drágulása ellen (Kripto Akadémia)
"Polgári engedetlenségi mozgalmat" hirdettek a közösségi közlekedés jegyárainak augusztus 16-tól esedékes drasztikus emelése ellen lengyel aktivisták Varsóban - jelenti a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap fővárosi melléklete.
aug. 1
14:21
Újabb matricák a magyar nyelvhasználat érdekében Szlovákiában (Kripto Akadémia)
A Facebook közösségi portálon található információk szerint a kezdeményezés mögött most a Kétnyelvű Dél-Szlovákia - Dvojjazycné Juzné-Slovensko nevű csoport áll.
aug. 1
14:39
Nincsenek meg a feltételek a NATO-beavatkozáshoz Szíriában (Infostart)
"Nincsenek meg a feltételei" egy szíriai katonai beavatkozásnak - jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Midi Libre című francia napilapnak adott nyilatkozatában.
aug. 1
14:57
Gyorsabban lehívható az uniós támogatás (Metropol)
Hat országnak - köztük Magyarországnak - tenné lehetővé az Európai Bizottság, hogy kisebb arányban járuljon hozzá azokhoz a projektekhez, amelyeket az Európai Unióval együtt társfinanszíroz - jelentette be Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
aug. 1
16:27
Újabb EU-szankciók Szíriával szemben, BT-fellépést sürget Ashton (Infostart)
Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője egyértelmű álláspont kidolgozására szólította fel az ENSZ BT-t Szíriával kapcsolatban, miközben az EU a negyedik szankciócsomagot fogadta el Damaszkusszal szemben hétfőn.
aug. 1
17:39
Rekordszintű sugárzás a fukusimai erőmű két reaktora között (Metropol)
Rekordszintű sugárzást mértek a fukusimai atomerőmű két, márciusban megrongálódott reaktora között - közölte a Japán északi részén fekvő létesítményt üzemeltető Tepco vállalat hétfőn.
aug. 1
17:57
Nem minősítik beszámíthatatlannak az ámokfutót (Infostart)
Nem fogják beszámíthatatlannak minősíteni a norvégiai mészárlás és terrormerénylet elkövetésével gyanúsított Anders Breiviket - derült ki norvég forrásokból. A helyi törvények szerint csak a pszichózis hatása alatt cselekvők nem beszámíthatóak, de a szélsőséges nézeteket valló férfi pontosan tudhatta, mit követ el.
aug. 1
17:57
Magyar betörőt fogtak Krk szigetén (Metropol)
Eljárás indult egy magyar férfi ellen, akit azután fogtak el a horvát rendőrök, hogy Krk szigetén betört egy utazási irodába - közölte honlapján hétfőn a horvátországi tengermellék-hegyvidék (Primorsko-goranska) megyei rendőrkapitányság.
aug. 1
18:51
Erős földrengés rázta meg Japánt (Infostart)
Erős, 6-1-es fokozatú földrengés rázta meg hétfőn Japán középső és keleti részét, áldozatokról és anyagi károkról azonban nem érkezett jelentés és a hatóságok tengeri szökőár veszélyére sem figyelmeztettek.
aug. 1
19:45
Húszezer rabot engedhetnek szabadon (Infostart)
Venezuela új börtönügyi minisztere szerint az országban fogva tartottak 40 százaléka nem való rács mögé - adta hírül hétfőn az El Nacional című napilapra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió internetes portálja.
aug. 1
20:03
Obama Twitter-akciójáról (Metropol)
Dojcsák Dánielt, a HWSW szakújságíróját kérdeztük Obama félresikerült Twitter-akciójáról.

Keresés