Berlusconi a következő, 2013-as parlamenti választáson is miniszterelnök-jelöltként indul - közölte a Szabadság Népe nevű kormánypárt főtitkára, Angelino Alfano. Bejelentése szöges ellentétben áll a kormányfő néhány nappal ezelőtti kijelentésével, amikor bélsárhoz hasonlította országát, ahonnan minél előbb el akar menekülni.
Hárommillió eurót áldoz az Európai Unió a rovarevés népélelmezési lehetőségeinek tanulmányozására. Brüsszeli szakértők úgy vélik, hogy a rovarok amellett, hogy megoldanák az élelmiszerhiány problémáját, ezt ráadásul környezetkímélő módon kínálnák. A bogarak, férgek és egyéb csúszómászók húsa koleszterinben és zsírban szegény.
Továbbra is Francois Hollande számít a legesélyesebb jelöltnek Nicolas Sarkozyval szemben - derül ki az Ipsos-Logica Business Consulting felméréséből, amelyet szeptember elején készítettek közel ezer fő megkérdezése alapján.
Huszonhét év börtönbüntetésre ítélte a hágai Nemzetközi Törvényszék Momcilo Perisicet, a volt jugoszláv hadsereg vezérkari főnökét a délszláv háború alatt elkövetett háborús bűnök elkövetése és bűnsegédlet miatt. A 67 éves tábornok végig tagadta az ellene felhozott vádakat. A volt jugoszláv kormány támogatta az 1991-1995 között, Boszniában és Horvátországban harcoló szerb katonákat.
"Bontsuk le a válság falát!" jelszóval vonultak utcára tegnap a szakszervezetek Olaszország-szerte. A becslések szerint milliók tüntettek a Berlusconi-kormány megszorító csomagja ellen.
Elvben megnyílt az út a Szerbia és Koszovó közötti áruforgalom felújítása között azt követően, hogy múlt pénteken Brüsszelben megállapodásra jutottak Szerbia és Koszovó képviselői ez ügyben. A kompromisszum értelmében Belgrád elismeri a koszovói vámhatóság olyan bélyegzőjét, amelyen nincs rajta a koszovói állami címer. A megállapodás ugyan jó pont a szerb kormánynak az Európai Unió szempontjából,…
Moszkva keményen lépett fel Ukrajnával szemben, jelezte, bármit tesz Kijev, a már korábban megkötött, energetikai szerződések szerinti fizetési kötelezettségének eleget kell tennie.
Egy férfi lelőtt három embert, további nyolcat pedig megsebesített kedden az egyesült államokbeli Nevada állam fővárosának egyik éttermében, majd fegyverével fejbe lőtte magát, és kórházba szállítása után meghalt.
Két nagy erejű robbanás történt szerda reggel az északnyugat-pakisztáni Kvetta városában egy kormányzati épületnél; a helyi média szerint 15 ember életét vesztette, és több mint 20-an megsebesültek.
Nagy erejű pokolgép robbant szerda délelőtt az indiai főváros, Újdelhi központjában a felsőbíróság épületénél, a detonációban tíz ember életét vesztette, ötvenen megsebesültek - közölte az indiai belbiztonsági minisztérium tisztségviselője.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta eltelt évtized terrorizmus elleni harca abból a szempontból sikeresnek tekinthető az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, hogy az Egyesült Államokban és Európában az elmúlt években a terrorszervezetek nem követtek el nagyobb merényletet, de a terrorizmus teljes felszámolása nem lehetséges.
Csütörtökön kezdődnek a kolozsvári nemzetközi repülőtér 3500 méteres kifutópályájának építési munkálatai - írja a Krónika című kolozsvári napilap szerdai számában.
Megválik tisztétől Micheline Calmy-Rey svájci elnök, pontosabban nem jelölteti magát újra a szövetség tanács (kormány) tagjainak a sorába mandátumának decemberi lejárta után - jelentette az ATS svájci hírügynökség.
Felszállás közben lezuhant egy Jak-42-es típusú utasszállító repülőgép szerdán Oroszországban, a jaroszlavli repülőtér mellett. Az első információk szerint a halálos áldozatok száma 36 - jelentette az Interfax hírügynökség.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) sztárjai is részvétüket fejezték ki a szerdán repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt jaroszlavli hokisok hozzátartozóinak, családtagjainak. A lezuhant gépen több volt NHL-es is utazott.
Elmaradt a szenzáció - legalábbis így értékelték a szerdai német lapok a WikiLeaks internetes hírportál alapítójának Julian Assange-nak nagy érdeklődéssel várt, előző napi berlini "bejelentkezését".