2011. november 12. szombat

nov. 12
6:00
Monti lehet a kormányfő (Kripto Akadémia)
A vártnál sokkal gyorsabban elfogadhatja az olasz parlament két háza a reformprogramot, így Berlusconi már ezen a héten távozhat. A miniszterelnök, aki kedden jelentette be lemondási szándékát, már támogatja Giorgio Napolitano elnök azon felvetését, mely szerint Mario Monti, volt olasz belső piaci uniós biztos vezesse az új kormányt.
nov. 12
6:02
Milliókat fenyeget éhínség (Kripto Akadémia)
Több mint 9 millió embert fenyeget az éhínség és járvány, amennyiben a nemzetközi segélyszervezeteknek nem sikerül összegyűjteniük a pakisztáni árvíz utáni szükséghelyzet felszámolásához szükséges pénzt. Az adakozókedv azonban nagyon alacsony, a szervezetek azon a ponton vannak, hogy nemsokára fel kell függeszteniük tevékenységüket.
nov. 12
6:04
Életfogytiglan a halálbrigád vezetőjének (Kripto Akadémia)
Az iraki Abu Graib börtönben elkövetett kegyetlenkedésekhez hasonlóan, az afganisztáni úgynevezett halálbrigád ténykedése súlyos csorbát ejtett az amerikai hadsereg hírnevén.
nov. 12
6:06
Belgrád egyre távolodik az Európai Uniótól? (Kripto Akadémia)
Továbbra is rendkívül feszült a helyzet Koszovóban. A rendezetlen viszony miatt veszélybe került Szerbia uniós csatlakozási álma. Napokon belül a belgrádi parlament elé kerül a kormány Koszovóról szóló nyilatkozata, de egyes pártok feltételekhez kötik annak elfogadását.
nov. 12
6:08
Egy lépéssel közelebb a Berlusconi éra vége (Kripto Akadémia)
Megszavazta tegnap az olasz parlament az Európai Uniónak megígért megszorító csomagot, ma a képviselőháznak kell döntenie ugyanebben a kérdésben. A gazdasági-pénzügyi csomag elfogadása után véget ér Olaszországban a Berlusconi éra.
nov. 12
6:10
WTO-tag lesz Moszkva (Kripto Akadémia)
Hosszú és kínkeserves folyamat után végre megnyílik az út Oroszország előtt a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO) való belépés előtt. Moszkva csatlakozásáról decemberben döntenek a WTO tagországok kereskedelmi miniszterei, s az ország januártól nyerheti el a teljes tagságot. Olyan időpontban teljesül Moszkva régi kívánsága, amikor a világ újabb válságokkal találta szembe magát, és a kiút mindenki…
nov. 12
9:54
Ma véget érhet a Berlusconi-éra (Metropol)
380 igen szavazattal a római képviselőház is megszavazta szombaton a megszorító költségvetési csomagot, s így megnyílt az út Silvio Berlusconi lemondása előtt.
nov. 12
9:54
Varsói zavargások - Egy magyar állampolgárt is őrizetbe vettek (Kripto Akadémia)
A pénteki lengyel nemzeti ünnepen Varsóban kitört zavargások nyomán a hatóságok 210 személyt - köztük egy magyar állampolgárt - vettek őrizetbe, az összecsapásokban 40 rendőr könnyebben megsérült, a rendbontók 14 URH-s kocsit vertek szét - közölte a varsói rendőrkapitányság szóvivője.
nov. 12
10:12
Putyin: Berlusconi az "utolsó mohikánok egyike" az európai politikában (Kripto Akadémia)
Silvio Berlusconi az európai politikában az "utolsó mohikánok egyike" - mondta a távozó olasz miniszterelnök tevékenységéről egy szakértői beszélgetésen pénteken késő este az orosz kormányfő.
nov. 12
10:48
Egy magyar állampolgárt is őrizetbe vettek Varsóban (Infostart)
A pénteki lengyel nemzeti ünnepen Varsóban kitört zavargások nyomán a hatóságok 210 személyt - köztük egy magyar állampolgárt is - vettek őrizetbe, az összecsapásokban 40 rendőr könnyebben megsérült, a rendbontók 14 járőrkocsit vertek szét - közölte a varsói rendőrkapitányság szóvivője.
nov. 12
11:24
Orron harapott egy választót egy szavazási biztos (Metropol)
Orron harapott egy szavazót egy szavazási biztos az Egyesült Államokban. Az eset Clevelandben történt a helyi választáson.
nov. 12
11:24
Csáky: az állampolgárság mindenkinek magánügye (Kripto Akadémia)
Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökségi tagja szerint a magyar állampolgárság, illetve a kettős állampolgárság minden ember magánügye, de amíg a vonatkozó szlovák törvények nem demokratikusak, nincs értelme erről beszélni.
nov. 12
11:42
Csáky: Az állampolgárság mindenkinek magánügye (Infostart)
Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökségi tagja úgy véli, hogy a magyar állampolgárság, illetve a kettős állampolgárság minden ember magánügye, de amíg a vonatkozó szlovák törvények nem demokratikusak, nincs értelme erről beszélni.
nov. 12
11:42
Varsói zavargások: egy magyart is őrizetbe vettek (Metropol)
A pénteki lengyel nemzeti ünnepen Varsóban kitört zavargások nyomán a hatóságok 210 személyt - köztük egy magyar állampolgárt - vettek őrizetbe, az összecsapásokban 40 rendőr könnyebben megsérült, a rendbontók 14 URH-s kocsit vertek szét - közölte a varsói rendőrkapitányság szóvivője. Mint Maciej Karczynski szombaton a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, 29 személyt kórházba szállítottak.
nov. 12
13:30
Varsói zavargások: a jobb- és baloldali tüntetők a rendőrséggel tűztek össze (Kripto Akadémia)
A pénteki lengyel nemzeti ünnepen, a függetlenség napján a radikális nemzeti, illetve a szélsőbaloldali és anarchista tüntetők egy része nem főként egymással, hanem a rendőrökkel vívott utcai csatát - hangsúlyozta a Rzeczpospolita.
nov. 12
14:06
Robbanás egy iráni katonai támaszponton (Infostart)
Robbanás volt szombaton egy iráni katonai támaszpont lőszerraktárában a fővárostól, Teherántól 40 kilométerre nyugatra, a Reuters hírügynökség szerint tizenöten meghaltak.
nov. 12
15:36
Az Arab Liga felfüggeszti Szíria tagságát, s visszahívja nagyköveteit (Infostart)
Az Arab Liga szombaton úgy döntött, hogy felfüggeszti Szíria tagságát, kitiltja a tanácskozásokról, amíg a damaszkuszi vezetés nem hajtja végre a pánarab szervezet megbékélési tervét, s nem vet véget a kormányellenes tüntetőkkel szembeni véres megtorlásoknak.
nov. 12
16:30
Fellegi: most van a legjobb alkalom a magyar-kínai együttműködésre (Kripto Akadémia)
Kínai vállalkozókkal, pénzügyi cégekkel való megbeszélésekkel folytatódott Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kínai látogatásának sanghaji programja szombaton.
nov. 12
17:06
Jövőre drágul az autópálya használat Csehországban (Infostart)
Drágábbak lesznek jövőre a sztrádamatricák Csehországban. A 3,5 tonnán aluli gépkocsinál, amelyek közé a személyautók is tartoznak, az éves matrica az idei 1200 koronáról 1500 koronára (18 200 forint) emelkedik.
nov. 12
17:42
A tervezettnél tovább maradhat hatalmon az átmeneti görög kormány (Infostart)
Az eredetileg tervezett száz napnál várhatóan hosszabb ideig marad hivatalban a görög átmeneti kormány - közölte szombaton az előző nap beiktatott kabinet egyik magas rangú tagja.
nov. 12
18:00
Az olasz képviselőház megszavazta a megszorító költségvetést, Berlusconi távozhat (Infostart)
A szenátus után az olasz képviselőház is megszavazta szombaton a gazdasági megszorításokat tartalmazó költségvetési csomagot. A forgatókönyv szerint ezt követően lesz az utolsó kormányülés, majd Silvio Berlusconi kormányfő Giorgio Napolitano államfőnek benyújtja lemondását.
nov. 12
18:36
Ezrek várják az utcán Berlusconi távozását (Kripto Akadémia)
380 igen szavazattal a római képviselőház is megszavazta szombaton a megszorító költségvetési csomagot, s így megnyílt az út Silvio Berlusconi lemondása előtt.
nov. 12
21:18
Hivatalosan is Almazbek Atambajev a kirgiz elnökválasztás győztese (Infostart)
Hivatalosan is Almazbek Atambajev szociáldemokrata kormányfő győzött Kirgíziában az októberi elnökválasztásokon - jelentette be a központi választási bizottság.
nov. 12
23:42
Lemondott Berlusconi (Metropol)
Róma központjában a távozó miniszterelnök ellen tüntettek. A köztársasági elnöki palota közleményben tudatta a miniszterelnök Silvio Berlusconi lemondását és azt, hogy az államfő Giorgio Napolitano vasárnap megkezdi a parlamenti pártok delegációival való konzultációt az új kormányfő megnevezéséről.

Keresés