Két iráni hadihajó haladt át a Szuezi-csatornán tegnap - közölték egyiptomi források. A hajók Szíriában kötnek ki, ahol egy hadgyakorlatban vesznek részt. Az akciót Izrael súlyos provokációnak tartja. Az 1979-es iszlám forradalom óta első ízben fordul elő, hogy iráni hadihajók keljenek át a Szuezi-csatornán.
Hetvenötre emelkedett az új-zélandi Christchurch városát kedden megrázó földrengés ismert halálos áldozatainak a száma, miközben gőzerővel folyik az esetleges túlélők utáni kutatás - közölték a helyi hatóságok.
Helyreállt a rend Líbia legtöbb nagyvárosában - közölte kedd éjszaka a tripoli parlament elnöke, hozzátéve, hogy a biztonsági erők "visszaszerezték pozícióikat". Mohamed Zwei, az Általános Népi Kongresszus vezetője arról is beszámolt, hogy vizsgálóbizottságot állítottak fel, amelynek feladata a Moammer Kadhafi elleni, nyolc napja tartó felkelés körülményeinek kivizsgálása lesz.
Szükségállapotot hirdetett John Key miniszterelnök Új-Zélandon, ahol a friss adatok szerint legkevesebb 75 ember vesztette életét és több mint háromszázan tűntek el a keddi, 6,3-es erősségű földrengésben. Az egész országra érvényes szükségállapotról azután döntöttek, hogy a földmozgás által sújtott Christchurch város hatóságai kedden már rendkívüli állapotot hirdettek a térségben.
Aggodalommal tölti el Izraelt a Maghreb-térségben, és most már a Közel-Keleten is zajló lázongás - mondta az InfoRádiónak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Gazdik Gyula szerint újabb arab-izraeli háború kitörése nem fenyeget, de a rakétatámadások és kommandós akciók elképzelhetőek.
Az olajpiac ellátása szempontjából kulcsfontosságú észak-afrikai és közel-keleti országokban zajló megmozdulások az elemzők szerint növelik az olajszállítási zavaroktól tartó piacok félelmét. A szakértők elsősorban a polgárháború szélére sodródott Líbia miatt aggódnak, de emlékeztetnek, hogy Bahreinben, Jemenben és Iránban is zajlanak megmozdulások.
Egy internetes gyűjtőportálon sokkoló amatőr felvételeken mutatják be a Közel-Keleten és Észak-Afrikában kitört zavargások, tüntetések eseményeit. A jellemzően mobiltelefonnal készült képsorokon utcán menekülő emberek és gyilkosságok is láthatók, ezért kizárólag erős idegzetű felnőtteknek ajánlott az oldal. Az oldalon a Líbiában zajló eseményekről készült videofelvételeket is bemutatnak.
Meghirdették "a harag napját" Szaúd-Arábia szerte a Facebook közösségi portálon; szerda reggelig több mint 460-an csatlakoztak a választott vezetőket, a nőknek nagyobb szabadságot és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelő felhíváshoz.
Közös állásfoglalásban kritizálta a szöuli kormányt több dél-koreai vallási csoport a száj- és körömfájásban megbetegedett állatok élve eltemetése miatt. A szabályozás szerint az állatok levágását végző hatósági embereknek a fertőzött állatokat vagy meg kell ölniük, vagy el kell altatniuk, mielőtt eltemetik őket, ám a gyakorlatban ez ritkán valósul meg, és az ország több részén élve földelik el az…
Minden hatodik uniós állampolgár túlzsúfolt helyen lakik - derült ki az Eurostat szerdán közzétett jelentéséből, amely az európaiak lakáskörülményeit vizsgálta. A felmérés szerint az Európai Unió állampolgárainak 42 százaléka lakásban, 34 százaléka önálló házban, 23 százaléka pedig félig önálló házban (például ikerházban) él.
Görögországban általános sztrájkot hirdettek mára a szakszervezetek. A munkabeszüntetéssel a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoznak a köz- és magánszféra munkavállalói.
Az Európai Unió készen áll arra, hogy a következő órákban kimenekítse Libanonból az ott tartózkodó mintegy tízezer európait - közölte szerda délben az Európai Bizottság. Olivier Bailly, a testület egyik szóvivője szerint a tagállamok már megkezdték állampolgáraik evakuálását, a Bizottság pedig készen áll arra, hogy segítséget nyújtson nekik ebben.
Pozsonyban nemzetiségi identitásuk felvállalására szólította fel a közelgő népszámláláson a kisebbségekhez tartozókat a szlovák miniszterelnök-helyettes. Rudolf Chmel azt mondta: Szlovákia előnyként, és nem veszélyforrásként fogja fel a társadalom soknemzetiségű jellegét.
Franciaország teljesíteni akarja az egyiptomi főügyész kérését, hogy fagyasszák be Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnöknek és családjának az országban fellelhető vagyonát.
Három hónapig tartó külföldi gyógykezelés után szerdán hazatért Szaúd-Arábiába Abdullah király - jelentette az al-Akbarija állami televízió. A beszámoló szerint a rijádi repülőtéren Szultan bin Abdul Aziz koronaherceg és a kormány több tagja fogadta a királyt, akinek hazatérése miatt nemzeti ünnepnappá nyilvánították a szombati napot.
Huszonhét év börtönre ítélte a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék Vlasztimir Djordjevics volt szerb belügyminiszter-helyettest.
Könnygázt vetettek be a rendőrök a tüntetők ellen Athénban, nem messze a parlament épületétől. Ezt megelőzően a tiltakozók köveket és görögtüzeket hajigáltak feléjük. Az összecsapás a kormány megszorító intézkedései elleni szakszervezeti tüntetésen történt.
Londoni értesülések szerint a líbiai olajtermelés ötöde kiesett az országban zajló összecsapások miatt. Szerda délután az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára meghaladta a 110 dolláros lélektani határt. A Nomura japán bank szakértői úgy vélik, a nyersolaj ára akár a 220 dollárig is emelkedhet. Az Európai Bizottság közölte: kimenekítik a Líbiában tartózkodó tízezer uniós polgárt az…
A görög rendőrség könnygázzal oszlatta fel néhány, kövekkel dobálózó tüntető csoportját Athén belvárosában. Az egész napos országos sztrájkkal a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoztak a köz- és magánszféra munkavállalói.
Libanon néhány napja megtagadta a leszállási engedélyt egy magánrepülőgéptől, amely Moamer Kadhafi egyik fiának libanoni származású feleségét szállította. Ezt egy biztonsági tiszt mondta szerdán az AFP francia hírügynökségnek.
Az olaszországi német ajkúak kettős, osztrák-olasz állampolgárságát kezdeményező aláírásokat adott át szerdán egy dél-tiroli párt az osztrák parlamentnek - közölték parlamenti képviselők.
Egyre duzzad a botrány és nő a feszültség Washington és Iszlámábád között egy rejtélyes amerikai miatt, aki januárban Lahorban zavaros körülmények között agyonlőtt két pakisztánit.
Moamer Kadhafi líbiai vezető személyesen rendelte el az 1988-ban a skóciai Lockerbie-nél lezuhant utasszállító felrobbantását - ezt nyilatkozta Musztafa Abdeldzsalid korábbi líbiai igazságügyi miniszter a svéd Expressen című lap honlapján szerdán megjelent interjúban.
Az eddigi információk szerint nincs magyar áldozata az új-zélandi Christchurchben két napja bekövetkezett nagy erejű földrengésnek - mondta el telefonon Szentirmay Klára wellingtoni tiszteletbeli főkonzul helyi idő szerint csütörtök reggel.
Holnap kezdik tárgyalni a líbiai menekültek helyzetét az Európai Unió belügyminiszterei. Pintér Sándor belügyminiszter szerint látható közös lépéseket kell tenni az EU tagállamai részéről, és konkrét felajánlásoknak kellene születni. Az eu2011.hu honlapnak adott interjúban a magyar belügyminiszter arról is beszélt, hogy segíteni kell a menekültáradat miatt leginkább fenyegetett Olaszországnak.
Egykori kommunista lehet Silvio Berlusconi egyik legnagyobb politikai ellenfele. Puglia régió elnöke, Nicola Vendola ugyanis jelezte: szívesen lenne a kormányfő kihívója. A baloldali környezetvédők elnöke Olaszország legnépszerűbb politikusa. Többen kedvelik, mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, Pierluigi Bersanit, valamint az Értékek Itáliájának első emberét, Antonio Di Pietrót.
Tunéziában a többi forrongó arab országhoz képest kisebb az esélye annak, hogy iszlám szélsőségesek kerüljenek hatalomra - nyilatkozta lapunknak az észak-afrikai országban tartózkodó Eörsi Mátyás korábbi országgyűlési képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése liberális frakciójának korábbi vezetője.
Fölényes győzelmet aratott a chicagói polgármesterválasztáson Rahm Emanuel. A Demokrata Párt egyik legdinamikusabb politikusa, Barack Obama volt személyzeti főnöke a szavazatok 55 százalékát szerezte meg, legyőzve öt ellenfelét. Emanuel - akit nemcsak Obama, de Bill Clinton volt elnök is támogatott - a fekete voksok többségét is elnyerte, annak ellenére, hogy egy fekete politikusnő, Carol Moseley…
A szlovák kormány tudatában van annak, hogy rohamos ütemben emelkednek az élelmiszerárak. Januárban az alapvető élelmiszer-ipari termékek országos átlagban 2,6 százalékkal drágultak az előző hónaphoz viszonyítva, évközi viszonylatban pedig 5,8 százalékos volt a drágulás. Egyes előrejelzések szerint az idén akár 8-10 százalékos áremelkedés is várható.
Nicolas Sarkozy francia elnök szerdán európai uniós szankciók elfogadását sürgette Líbia ellen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagja kedden este tartott zárt ülése után elítélte a líbiai vérontást és az erőszakcselekmények azonnali beszüntetésére szólította fel Tripolit. Elítélte Líbiát az Arab Liga is.
Folytatódik a kutatás a túlélők után Új-Zélandon. Az országot pusztító erejű földrengés rázta meg kedden. Az áldozatok száma 75-re nőtt, több száz személyt eltűntként tartanak nyilván. Becslések szerint a halálos áldozatok száma elérheti majd a háromszázat.
Az amerikai elnök szerdán segítséget ajánlott fel Új-Zélandnak, amelyet két napja pusztító erejű földrengés rázott meg - közölte a szóvivője, Jay Carney.
Az al-Kaida észak-afrikai szárnya teljes támogatásáról biztosította a líbiai felkelőket. Barack Obama amerikai elnök felszólította a líbiai vezetést, hogy haladéktalanul vessen véget a "gyalázatos és elfogadhatatlan" vérontásnak. A tripoli kormánynak felelnie kell az erőszakért - tette hozzá külügyminisztere, Hillary Clinton.
Kadhafi egyik fia szerint apjának kulcsszerepe lesz az új rendszer felépítésében Líbiában, Moamer Kadhafi "a nép nagy atyjaként ad majd tanácsot". Szaadi Kadhafi, Líbia 41 éve hatalmon levő diktátorának 38 éves, harmadik fia erről egy telefonos interjúban beszélt a Financial Timesnak.
Az Al-Kaida észak-afrikai csoportja megfogadta, mindent megtesz azért, hogy segítse a Moamer Kadhafi elleni felkelést Líbiában. A szervezet elfogott üzenete szerint a felkelők harca minden, Allahot és tanítását szerető muszlim harca.
"Elsődleges feladatunk a Líbiában rekedt EU-állampolgárok hazahozatala az unióba" - mondta Pintér Sándor belügyminiszter Brüsszelben, az uniós országok belügyminisztereinek tanácskozása előtt. Pintér a magyar EU-elnökség képviseletében elnököl a megbeszélésen.
Helyi idő szerint csütörtökön délután öt óra előtt indul utolsó útjára a NASA legrégebbi űrhajója, a Discovery a floridai Kennedy Űrközpontból. A Discovery 1984-ben szállt fel először, és csütörtökön lövik fel harminckilencedszer.
Tizenegy ember halt meg a drogkartellek utcai összecsapásában kedden és szerdán Acapulco városában, Mexikóban. A gyilkosságok ebben az országrészben majdnem mindennaposak, múlt hétvégén tizenhárom embert öltek meg a kábítószer-kereskedelem feletti ellenőrzéséért vívott háborúban.
Egyelőre csak találgatások vannak arról, hogy Líbia olajtermelése mennyivel esett vissza a polgárháborús helyzet fokozódásával, azonban szinte biztosra vehető, hogy jelenleg az ország 1.6 millió hordó/napos kapacitásának csak kevesebb mint a felén történik kitermelés. Az egyébként is feszített olajárak a hírekre reagálva tovább emelkedtek, a Brent esetében az áprilisi határidős kereskedésben 119…
98-an már biztosan meghaltak, 226 embert még keresnek az új-zélandi Christchurchben a kedd déli, 6,3-es erősségű földrengés után. A 390 ezres városban dolgozó mentőcsapatok nem hajlandóak feladni a keresést, bár óráról órára csökken az esélye annak, hogy túlélőket találnak.
Egy magyar állampolgár is volt azon az ukrán Il-76-os katonai repülőgépen, ami 163 embert menekített ki Líbiából szerda este - adta hírül az ukrán Podrobnosztyi televíziós híradóműsor. A Tripoli repülőteréről induló ukrán gép felszállását több ízben elhalasztották.
Julian Assange kiadható a svéd hatóságoknak - döntött az illetékes brit bíró. A WikiLeaks alapítóját szexuális bűncselekménnyel vádolják a skandináv országban.
Egyre csökken a Moammer Kadhafi líbiai államfő és a hozzá hű erők által ellenőrzött terület mérete. A kormány közben fegyvereik beszolgáltatására szólította fel a felkelőket.
Komoly élelmiszerhiánnyal küzd Észak-Korea, ami arra kényszeríti az embereket, hogy takarmánynövényeket egyenek. Ezt amerikai segélyszervezetek jelentették, miután a kommunista országba látogattak.
Egy év alatt a kétszeresére nőtt Japánban a gyermekpornográfia áldozatainak száma - derül ki az ország rendőrségének adataiból. A hatóságok ezt a növekedést akarják megállítani. Japán a gyermekekről készült pornográf felvételek egyik fő forrása, az országban ugyanis nem büntetik az ilyen képek vagy videók birtoklását, csak azok terjesztését.