2011. február 23. szerda

febr. 23
12:33
Szaúd-Arábiában is meghirdették a "harag napját" (Infostart)
Meghirdették "a harag napját" Szaúd-Arábia szerte a Facebook közösségi portálon; szerda reggelig több mint 460-an csatlakoztak a választott vezetőket, a nőknek nagyobb szabadságot és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelő felhíváshoz.
febr. 23
12:33
Bolgár repülőgépes evakuálás Tripoliból (Metropol)
A második bolgár repülőgép is megérkezett Tripoliból Szófiába, amely bolgár állampolgárokat menekített ki.
febr. 23
12:51
Tömegpusztító fegyvereket is bevethet Kadhafi (Metropol)
Tömegpusztító fegyvereket is bevethet saját népe ellen Kadhafi líbiai vezető - mondta szerdán Lord David Owen volt brit külügyminiszter, aki szerint a nemzetközi közösségnek repüléstilalmi övezetet kellene létesítenie Líbia légterében.
febr. 23
12:53
Lemondott a Kadhafi-alapítvány főtanácsadója (Metropol)
A líbiai hatalomnak a polgári lakossággal szembeni erőszakcselekményei miatti tiltakozásul lemondott tisztségéről a Kadhafi-alapítvány ügyvezető igazgatója, Juszef Szavani - közölte szerdán az al-Dzsazíra arab hírtévé.
febr. 23
13:27
Kimenekítik az EU-polgárokat (Metropol)
Az Európai Unió tagállamai és az Európai Bizottság megkezdték a Líbiában tartózkodó, mintegy 10 ezer EU-állampolgár kimenekítését - jelentette be a végrehajtó testület szóvivője szerdán Brüsszelben.
febr. 23
13:29
Tüntetőkkel csapott össze a görög rendőrség (Metropol)
A görög rendőrség könnygázzal oszlatta fel néhány tucatnyi, kövekkel dobálózó tüntető csoportját szerdán Athén belvárosában.
febr. 23
13:45
Megöltek egy kopt keresztény papot Dél-Egyiptomban (Infostart)
Megöltek egy kopt keresztény papot Egyiptom déli részén; a gyilkosság hírére tiltakozásul több ezer keresztény vonult az utcára.
febr. 23
14:03
Állatok élve eltemetésével vádolják a dél-koreai hatóságokat (Kripto Akadémia)
Közös állásfoglalásban kritizálta a szöuli kormányt több dél-koreai vallási csoport a száj- és körömfájásban megbetegedett állatok élve eltemetése miatt. A szabályozás szerint az állatok levágását végző hatósági embereknek a fertőzött állatokat vagy meg kell ölniük, vagy el kell altatniuk, mielőtt eltemetik őket, ám a gyakorlatban ez ritkán valósul meg, és az ország több részén élve földelik el az…
febr. 23
14:21
Túlzsúfolt helyen lakik az európaiak hatoda (Kripto Akadémia)
Minden hatodik uniós állampolgár túlzsúfolt helyen lakik - derült ki az Eurostat szerdán közzétett jelentéséből, amely az európaiak lakáskörülményeit vizsgálta. A felmérés szerint az Európai Unió állampolgárainak 42 százaléka lakásban, 34 százaléka önálló házban, 23 százaléka pedig félig önálló házban (például ikerházban) él.
febr. 23
14:39
Kadhafi - áldásból átok (Metropol)
Moammer Kadhafi, akkor még ezredesként, 1969-ben szerezte meg a hatalmat Líbiában. Nemsokára kiderült: Kadhafi nem egyszerű puccsista, hanem társadalmi forradalmár.
febr. 23
14:57
Görögországban általános sztrájkot hirdettek mára a szakszervezetek (Infostart)
Görögországban általános sztrájkot hirdettek mára a szakszervezetek. A munkabeszüntetéssel a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoznak a köz- és magánszféra munkavállalói.
febr. 23
14:57
Az arab felfordulás átterjedhet az USA-ra is (Metropol)
Az arab világon végigsöprő felkelések át fognak terjedni Európára és Észak-Amerikára - jósolta Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök. A változást követelő népakarat véget fog vetni az arrogáns hatalmak általi elnyomásnak; felkelések fogják sújtani Európát és Észak-Amerikát.
febr. 23
14:57
Líbia - AZ EU néhány óra alatt kimenekítheti az európaiakat (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió készen áll arra, hogy a következő órákban kimenekítse Libanonból az ott tartózkodó mintegy tízezer európait - közölte szerda délben az Európai Bizottság. Olivier Bailly, a testület egyik szóvivője szerint a tagállamok már megkezdték állampolgáraik evakuálását, a Bizottság pedig készen áll arra, hogy segítséget nyújtson nekik ebben.
febr. 23
15:15
Chmel: Szlovákiában előny, és nem veszélyforrás a soknemzetiségű jelleg (Infostart)
Pozsonyban nemzetiségi identitásuk felvállalására szólította fel a közelgő népszámláláson a kisebbségekhez tartozókat a szlovák miniszterelnök-helyettes. Rudolf Chmel azt mondta: Szlovákia előnyként, és nem veszélyforrásként fogja fel a társadalom soknemzetiségű jellegét.
febr. 23
15:17
Párizs hajlik a Mubarak-vagyon befagyasztására (Infostart)
Franciaország teljesíteni akarja az egyiptomi főügyész kérését, hogy fagyasszák be Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnöknek és családjának az országban fellelhető vagyonát.
febr. 23
15:33
Reformokat ígért a hazatérő szaúdi uralkodó (Kripto Akadémia)
Három hónapig tartó külföldi gyógykezelés után szerdán hazatért Szaúd-Arábiába Abdullah király - jelentette az al-Akbarija állami televízió. A beszámoló szerint a rijádi repülőtéren Szultan bin Abdul Aziz koronaherceg és a kormány több tagja fogadta a királyt, akinek hazatérése miatt nemzeti ünnepnappá nyilvánították a szombati napot.
febr. 23
16:09
Huszonhét évet kapott az egykori szerb rendőrfőnök (Infostart)
Huszonhét év börtönre ítélte a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék Vlasztimir Djordjevics volt szerb belügyminiszter-helyettest.
febr. 23
16:45
Görögország: összecsaptak a rendőrök és a tüntetők (Kripto Akadémia)
Könnygázt vetettek be a rendőrök a tüntetők ellen Athénban, nem messze a parlament épületétől. Ezt megelőzően a tiltakozók köveket és görögtüzeket hajigáltak feléjük. Az összecsapás a kormány megszorító intézkedései elleni szakszervezeti tüntetésen történt.
febr. 23
17:03
A pilóták bombázás helyett kiugrottak a gépből (Metropol)
Lezuhant egy líbiai harci repülőgép Bengázi közelében, mert a pilótái a város bombázása helyett inkább kiugrottak ejtőernyővel - írta szerdán a Kurina című helyi lap.
febr. 23
18:15
Ezek lehetnek a következményei a líbiai lázongásoknak (Infostart)
Londoni értesülések szerint a líbiai olajtermelés ötöde kiesett az országban zajló összecsapások miatt. Szerda délután az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára meghaladta a 110 dolláros lélektani határt. A Nomura japán bank szakértői úgy vélik, a nyersolaj ára akár a 220 dollárig is emelkedhet. Az Európai Bizottság közölte: kimenekítik a Líbiában tartózkodó tízezer uniós polgárt az…
febr. 23
18:15
A korom miatt olvadnak gyorsabban a Himalája gleccserei (Metropol)
Bár a gleccserek olvadásának elsődleges oka a globális felmelegedés, sokat ront a helyzeten a korom lerakódása is - jelentették be a svájci Paul Scherrer Intézet (PSI) kutatói Villingenben.
febr. 23
18:51
Kettészakadt Líbia (Metropol)
Szorosabb ellenőrzésük alá vonták a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű milicisták szerdán Tripolit, miközben az ország keleti felének nagy részét ellenőrzés alatt tartó, Kadhafi távozását követelő ellenzékiek azt állítják, a fővároshoz egyre közelebb fekvő városok felett veszik át az ellenőrzést.
febr. 23
18:53
A jobboldali jelöltek szebbek, mint a baloldaliak (Metropol)
A jobboldali jelöltek Finnországban jobban néznek ki, mint a baloldaliak, ami előnyt jelent számukra a választásokon - állapították meg tanulmányukban svéd és finn közgazdászok.
febr. 23
19:09
Könnygázzal oszlattak Athénben (Infostart)
A görög rendőrség könnygázzal oszlatta fel néhány, kövekkel dobálózó tüntető csoportját Athén belvárosában. Az egész napos országos sztrájkkal a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoztak a köz- és magánszféra munkavállalói.
febr. 23
19:09
Nem engedték leszállni Kadhafi menyének repülőjét Libanonban (Kripto Akadémia)
Libanon néhány napja megtagadta a leszállási engedélyt egy magánrepülőgéptől, amely Moamer Kadhafi egyik fiának libanoni származású feleségét szállította. Ezt egy biztonsági tiszt mondta szerdán az AFP francia hírügynökségnek.
febr. 23
19:11
A dél-tiroliak kettős állampolgárságáért gyűjtöttek aláírásokat Ausztriában (Infostart)
Az olaszországi német ajkúak kettős, osztrák-olasz állampolgárságát kezdeményező aláírásokat adott át szerdán egy dél-tiroli párt az osztrák parlamentnek - közölték parlamenti képviselők.
febr. 23
19:45
Ámokfutás Ibizán (Metropol)
Tucatnyi embert megkéselt szerdán egy ámokfutó Spanyolországban, Ibiza szigetén - közölte a csendőrség.
febr. 23
20:21
Ámokfutás Ibizán (Infostart)
Tucatnyi embert megkéselt szerdán egy ámokfutó Spanyolországban, Ibiza szigetén - közölte a csendőrség.
febr. 23
20:23
Diplomatának tekinthető-e a két pakisztánit lelőtt CIA-testőr? (Infostart)
Egyre duzzad a botrány és nő a feszültség Washington és Iszlámábád között egy rejtélyes amerikai miatt, aki januárban Lahorban zavaros körülmények között agyonlőtt két pakisztánit.
febr. 23
20:39
Guttenberget megfosztották doktori címétől (Infostart)
A bayreuthi egyetem megfosztotta doktori fokozatától a német védelmi minisztert - közölte az egyetem rektora.
febr. 23
21:33
Volt minisztere szerint Kadhafi személyesen rendelte el a lockerbie-i merényletet (Kripto Akadémia)
Moamer Kadhafi líbiai vezető személyesen rendelte el az 1988-ban a skóciai Lockerbie-nél lezuhant utasszállító felrobbantását - ezt nyilatkozta Musztafa Abdeldzsalid korábbi líbiai igazságügyi miniszter a svéd Expressen című lap honlapján szerdán megjelent interjúban.
febr. 23
22:09
Új-zélandi földrengés: nincs magyar áldozat (Infostart)
Az eddigi információk szerint nincs magyar áldozata az új-zélandi Christchurchben két napja bekövetkezett nagy erejű földrengésnek - mondta el telefonon Szentirmay Klára wellingtoni tiszteletbeli főkonzul helyi idő szerint csütörtök reggel.
febr. 23
22:09
Líbia: Menekültáradat indult az országból (Kripto Akadémia)
Holnap kezdik tárgyalni a líbiai menekültek helyzetét az Európai Unió belügyminiszterei. Pintér Sándor belügyminiszter szerint látható közös lépéseket kell tenni az EU tagállamai részéről, és konkrét felajánlásoknak kellene születni. Az eu2011.hu honlapnak adott interjúban a magyar belügyminiszter arról is beszélt, hogy segíteni kell a menekültáradat miatt leginkább fenyegetett Olaszországnak.

2011. február 24. csütörtök

febr. 24
5:54
Orosz helyett kínai harci gépeket plakátoztak ki Szentpétervárott (Infostart)
Kínai harci repülőgépeket plakátoztak ki az orosz honvédelmi ünnepre orosz gyártmányúak helyett Szentpétervárott.
febr. 24
5:57
Berlusconi új kihívója (Kripto Akadémia)
Egykori kommunista lehet Silvio Berlusconi egyik legnagyobb politikai ellenfele. Puglia régió elnöke, Nicola Vendola ugyanis jelezte: szívesen lenne a kormányfő kihívója. A baloldali környezetvédők elnöke Olaszország legnépszerűbb politikusa. Többen kedvelik, mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, Pierluigi Bersanit, valamint az Értékek Itáliájának első emberét, Antonio Di Pietrót.
febr. 24
5:59
Eörsi: Tunéziában kisebb az iszlám-veszély (Kripto Akadémia)
Tunéziában a többi forrongó arab országhoz képest kisebb az esélye annak, hogy iszlám szélsőségesek kerüljenek hatalomra - nyilatkozta lapunknak az észak-afrikai országban tartózkodó Eörsi Mátyás korábbi országgyűlési képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése liberális frakciójának korábbi vezetője.
febr. 24
6:01
Fölényesen győzött Emanuel (Kripto Akadémia)
Fölényes győzelmet aratott a chicagói polgármesterválasztáson Rahm Emanuel. A Demokrata Párt egyik legdinamikusabb politikusa, Barack Obama volt személyzeti főnöke a szavazatok 55 százalékát szerezte meg, legyőzve öt ellenfelét. Emanuel - akit nemcsak Obama, de Bill Clinton volt elnök is támogatott - a fekete voksok többségét is elnyerte, annak ellenére, hogy egy fekete politikusnő, Carol Moseley…
febr. 24
6:03
Lisztsegélyt osztana a Radicová-kormány (Kripto Akadémia)
A szlovák kormány tudatában van annak, hogy rohamos ütemben emelkednek az élelmiszerárak. Januárban az alapvető élelmiszer-ipari termékek országos átlagban 2,6 százalékkal drágultak az előző hónaphoz viszonyítva, évközi viszonylatban pedig 5,8 százalékos volt a drágulás. Egyes előrejelzések szerint az idén akár 8-10 százalékos áremelkedés is várható.
febr. 24
6:05
Szankciókat sürget Sarkozy (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia elnök szerdán európai uniós szankciók elfogadását sürgette Líbia ellen. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagja kedden este tartott zárt ülése után elítélte a líbiai vérontást és az erőszakcselekmények azonnali beszüntetésére szólította fel Tripolit. Elítélte Líbiát az Arab Liga is.
febr. 24
6:15
Versenyfutás az idővel (Kripto Akadémia)
Folytatódik a kutatás a túlélők után Új-Zélandon. Az országot pusztító erejű földrengés rázta meg kedden. Az áldozatok száma 75-re nőtt, több száz személyt eltűntként tartanak nyilván. Becslések szerint a halálos áldozatok száma elérheti majd a háromszázat.
febr. 24
6:48
Obama segítséget ajánlott a földrengés miatt Wellingtonnak (Infostart)
Az amerikai elnök szerdán segítséget ajánlott fel Új-Zélandnak, amelyet két napja pusztító erejű földrengés rázott meg - közölte a szóvivője, Jay Carney.
febr. 24
7:06
Az al-Kaida segítséget ígért a líbiai felkelőknek (Infostart)
Az al-Kaida észak-afrikai szárnya teljes támogatásáról biztosította a líbiai felkelőket. Barack Obama amerikai elnök felszólította a líbiai vezetést, hogy haladéktalanul vessen véget a "gyalázatos és elfogadhatatlan" vérontásnak. A tripoli kormánynak felelnie kell az erőszakért - tette hozzá külügyminisztere, Hillary Clinton.
febr. 24
7:27
Az al-Kaida a líbiai felkelőket támogatja (Metropol)
Az al-Kaida észak-afrikai szárnya, az Iszlám Maghreb al-Kaidája teljes támogatásáról biztosította a líbiai felkelőket, és megígérte, hogy minden tőle telhető segítséget megad nekik a Kadhafi ezredes elleni harcukban.
febr. 24
8:57
Líbia: Kadhafi a jövőben nem vezető, hanem a nemzet atyja és tanácsadó lehet (Kripto Akadémia)
Kadhafi egyik fia szerint apjának kulcsszerepe lesz az új rendszer felépítésében Líbiában, Moamer Kadhafi "a nép nagy atyjaként ad majd tanácsot". Szaadi Kadhafi, Líbia 41 éve hatalmon levő diktátorának 38 éves, harmadik fia erről egy telefonos interjúban beszélt a Financial Timesnak.
febr. 24
9:51
Halálos baleset a 43-as főúton (Metropol)
Félpályán elindulhatott a forgalom a 43-as úton, Deszk határában, ahol csütörtök reggel halálos baleset történt.
febr. 24
10:27
Líbia: Az Al-Kaida terrorszervezet is Kadhafi elleni harcra szólít (Kripto Akadémia)
Az Al-Kaida észak-afrikai csoportja megfogadta, mindent megtesz azért, hogy segítse a Moamer Kadhafi elleni felkelést Líbiában. A szervezet elfogott üzenete szerint a felkelők harca minden, Allahot és tanítását szerető muszlim harca.
febr. 24
11:18
Pintér: Elsődleges feladat az uniós állampolgárok hazajuttatása Líbiából (Infostart)
"Elsődleges feladatunk a Líbiában rekedt EU-állampolgárok hazahozatala az unióba" - mondta Pintér Sándor belügyminiszter Brüsszelben, az uniós országok belügyminisztereinek tanácskozása előtt. Pintér a magyar EU-elnökség képviseletében elnököl a megbeszélésen.
febr. 24
11:39
Utolsó útjára indul a Discovery (Kripto Akadémia)
Helyi idő szerint csütörtökön délután öt óra előtt indul utolsó útjára a NASA legrégebbi űrhajója, a Discovery a floridai Kennedy Űrközpontból. A Discovery 1984-ben szállt fel először, és csütörtökön lövik fel harminckilencedszer.
febr. 24
11:41
Újabb tizenegy halott a mexikói drogkartellek háborújában (Kripto Akadémia)
Tizenegy ember halt meg a drogkartellek utcai összecsapásában kedden és szerdán Acapulco városában, Mexikóban. A gyilkosságok ebben az országrészben majdnem mindennaposak, múlt hétvégén tizenhárom embert öltek meg a kábítószer-kereskedelem feletti ellenőrzéséért vívott háborúban.
febr. 24
11:54
Kadhafi fölégeti az olajmezőket? (Infostart)
Egyelőre csak találgatások vannak arról, hogy Líbia olajtermelése mennyivel esett vissza a polgárháborús helyzet fokozódásával, azonban szinte biztosra vehető, hogy jelenleg az ország 1.6 millió hordó/napos kapacitásának csak kevesebb mint a felén történik kitermelés. Az egyébként is feszített olajárak a hírekre reagálva tovább emelkedtek, a Brent esetében az áprilisi határidős kereskedésben 119…

Keresés