A mexikói Guadalajarában 30-an meghaltak, 37-en megsebesültek tegnap hajnalban, amikor ismeretlenek kézigránátot dobtak egy bárba, majd tüzet nyitottak a vendégekre. A hatóságok szerint leszámolás történt, amely egy korábbi összeszólalkozás következménye volt. A szóváltás egyik résztvevője azzal a fenyegetéssel távozott a szórakozóhelyről, hogy megtorolja sérelmeit.
Egy beteg asszony halálra fagyott, amikor négy társával az utcára rakta őket az orvosuk Kijevben - adta hírül vasárnap az Ukr.net hírportál. Az orvos egy elhagyatott temető előtt rakta ki az idős, hajléktalan betegeket és azt ígérte nekik, hogy hamarosan autó jön értük, amely egy másik kórházba szállítja őket.
Szabadon engedtek két újabb politikai foglyot Kubában a kormány és a katolikus egyház megállapodásának köszönhetően. Annak ellenére mehettek haza, hogy nem voltak hajlandók elhagyni a szigetországot.
Az egyiptomi katonák dulakodtak több tucatnyi tüntetővel a kairói Tahrír-téren vasárnap. Az elszántak addig nem akarják elhagyni a teret, amíg végre nem hajtották a reformokat.
Új készenléti hitelmegállapodást szorgalmaz a Nemzetközi Valutaalappal a szerb központi bank vezetője. Dejan Soskics azt mondta: az egyezség nem jelentené azt, hogy az ország fel is használná a keretösszeget, inkább elővigyázatossági intézkedésről volna szó. A kormány még nem nyilatkozott a kérdésről.
Humanitárius vészhelyzetet hirdetett az olasz kormány szombat este, miután több ezer észak-afrikai menekült érkezett az ország déli részébe. A legtöbben Tunéziából érkeztek, akik a válság elől menekülnek északra.
Mintegy ezer újabb tunéziai illegális bevándorló érkezett vasárnap hajnalban az olaszországi Lampedusa szigetének partjaihoz - közölte az olasz parti őrség.
Négy kisebb bank vált fizetésképtelenné az Egyesült Államokban a múlt héten, jelezvén, hogy a gyengébb tőkeerejű bankok számára még nem ért véget a pénzügyi válság.
Mintegy ezer újabb tunéziai illegális bevándorló érkezett vasárnap hajnalban az olaszországi Lampedusa szigetének partjaihoz - közölte az olasz parti őrség.
Egy magas rangú NATO-parancsnok szerint kritikus állapotban van a szlovák hadsereg, évekkel le van maradva a korszerűsítésben, s az állami költségvetésből is egyre kevesebb jut a hadsereg fejlesztésére.
Kínában ezentúl a nemzetbiztonság védelme szempontjából megvizsgálják a külföldi cégek vállalatfelvásárlásait és a külföldi részvételű vállalategyesüléseket.
Az egyiptomi katonai kormányzat vasárnap feloszlatta a parlamentet, és felfüggesztette az alkotmányt. A demokráciát követelő tüntetőknek ez volt a két fő követelése azóta, hogy Hoszni Mubarak elnök távozott a hatalomból.
Értékes műtárgyakat loptak el a kairói Egyiptomi Múzeumból, köztük több fáraószobrot - közölték vasárnap egyiptomi tisztségviselők. A kormányellenes tüntetések első napjaiban törtek be a múzeumba a fosztogatók, akik törni-zúzni kezdtek az épületben. A múzeum kurátorai még vizsgálják, pontosan mekkora veszteség keletkezett.
Szexbotrányai miatt nők százezrei tüntettek vasárnap Rómában és több mint kétszáz olasz városban Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen. A megmozdulások azt jelzik, hogy az olasz nők egy jelentős része elfordult a sorozatosan szexbotrányokba keveredő kormányfőtől, aki pedig korábban biztos szavazóinak tekintette a konzervatív nőket.
Az Egyiptomot irányító katonai tanács vasárnap felfüggesztette az ország alkotmányát, és bejelentette, hogy a készülő új alkotmányt népszavazásra fogják bocsátani. A hadsereg közölte, hogy fél évig irányítják Egyiptomot a választásokig tartó átmeneti időszakban.
A Drezdát elpusztító szövetséges bombázás 66. évfordulójára emlékeztek vasárnap a Németország keleti részén fekvő városban. A második világháború vége előtt több mint ezer amerikai és brit repülőgép egy éjszaka alatt porig rombolta a menekültekkel teli Drezda városát.
Hoszni Mubarak távozása nyomán a katonák vették kezükbe az irányítást Kairóban. A fegyveres erők főtanácsa vasárnap bejelentette, felfüggesztik az egyiptomi alkotmányt, feloszlatják a parlamentet. Hat hónap múlva választásokat írnak ki, addig a korábban kinevezett átmeneti kormány irányítja az országot.
Rómában nők ezrei tüntettek tegnap Silvio Berlusconi ellen, mondván, a női nem megalázása, amit az olasz kormányfő művel. Olaszország mintegy kétszáz városában vonultak tüntetők az utcára.
Legnagyobb éves konferenciájukat tartották az amerikai konzervatívok, a szombati zárónapon szokás szerint megszavaztatták a résztvevőket, hogy kit indítanának legszívesebben Barack Obama ellenében 2012-ben.
A Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) együttműködést ajánlott fel a kormánykoalíciónak, miután a Bugár Béla által irányított Híd bejelentette, hogy nem szavazza meg a kabinet által kezdeményezett jogszabályokat.
Chilében újabb, a Richter-skála szerinti 6,6-es erősségű földrengést volt tegnap este. Az amerikai földrengésjelző szolgálat tájékoztatása szerint a földmozgás epicentruma Talca városától mintegy 100 kilométerre nyugatra, 25 kilométeres mélységben volt. Károkról nem érkezett jelentés, és szökőár- riasztást sem rendeltek el.
A közelmúltbeli egyiptomi események állítólag aláásták Hoszni Mubarak volt államfő egészségét; több egyiptomi és arab lap arról számolt be, hogy a hatalomból távozott idős politikus állapota súlyos.
Védelmébe vette a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, Julian Assange-t egy Washington által körözött radikális hitszónok hétfőn egy hangfelvételen.
Kolumbia elnöke kész lenne legalizálni a kábítószereket az erőszak és a bűnözés csökkentésére, ha a világ így döntene. A konzervatív Juan Manuel Santos erről vasárnap megjelent interjúkban beszélt.
A korábbi éveknél felszabadultabban ünnepelhetik a Valentin-napot hétfőn Indonéziában, ahol az iszlám tanács idén már nem adott ki tiltó határozatot a keresztény alapokon nyugvó ünnepnap ellen. Malajziában azonban a vallási hatóságok emberi ellen kell bujkálniuk az ünnep alkalmából összebújni akaró szerelmeseknek. Iránban pedig hiába keresnek a fiatalok az ünnephez kapcsolódó üdvözlőlapokat, azok…
Hétfőn még kihasználhatják a Valentin-napra készülő, de pénzszűkében lévő amerikai fegyvertulajdonosok egy alabamai bolt ajánlatát, ahol erotikus játékszert adnak a leadott fegyverekért cserébe. A bolt tulajdonosa az anyagi segítségnyújtás mellett azért is vállalta az akciót, hogy csökkentsék az utcákon lévő fegyverek számát.
Már most beköszöntött a tavasz a Kim Dzsong Il észak-koreai vezető szülőhelyének tartott, és róla elnevezett hegycsúcson - jelentette hétfőn a hivatalos észak-koreai állami hírügynökség. Észak-Korea két nap múlva ünnepli a "Kedves Vezér" születésnapját.
Öngyilkos merényletet követtek el hétfőn egy szállodánál az afgán főváros központjában. A robbantón kívül meghalt legalább két biztonsági őr, megsebesült két polgári személy, egy civil pedig eltűnt - közölték afgán és nyugati tisztségviselők.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő szerint a baloldali ellenzék áll a vasárnapi, egész országra kiterjedő, a nők méltóságáért szervezett tüntetések mögött, amelyeken több százezer nő vett részt.
Ismét Szalám Fajjádot bízta meg kormányalakítással hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnök, közvetlenül azután, hogy a miniszterelnök benyújtotta eddigi kabinetjének lemondását - közölték palesztin hivatalos források.
Katonai rendőrök és katonák vették körül hétfőn a kairói Tahrír téren még kitartó néhány tucatnyi tüntetőt; távozásra szólították fel őket, majd a kiszabott egyórás határidő lejártával kiszorították őket a főváros központi teréről, amely január 25-e óta a kormányellenes tüntetések centruma volt.
Egyetértenek az Európai Unió tagországainak oktatásügyi miniszterei abban, hogy a nemzetközi gazdaság válságból kilábalás rövid távú intézkedései mellett a hosszú távú növekedés alapjainak lefektetésére is szükség van. Ezért az oktatáshoz és képzéshez kötődő intézkedéseket továbbra is támogatni kell - jelentette be az elnöklő Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfőn Brüsszelben, miután a…
Romániában az autópályák használatáért nem kell külön díjat fizetni az autósoknak, de minden az országba behajtó jármű után útadót kell fizetni. A romániai utakon a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre jóval nagyobb díjat szabnak ki, amely akár az évi 1210 eurót is elérheti.
Felkérte öccsét, Harry-t Vilmos herceg, hogy legyen az esküvői tanúja, amikor április 29-én oltár elé viszi Kate Middleton-t - közölte hétfőn a St. James palota. A bejelentés szerint Kate is a saját testvérét, Filippát kérte fel nyoszolyólánynak.
Mintegy kétezer tüntető van újra Kairó központi Tahrír terén, ismét útját állva a forgalomnak, csupán néhány órával azután, hogy katonai rendőrök és katonák kitessékelték onnan az utolsó néhány tucat demokráciapárti tiltakozót - közölték szemtanúk.
Szlovákiában a 3,5 tonnánál nehezebb teherautóknak és buszoknak a megtett kilométerek alapján kell úthasználati díjat fizetni. A díjfizetés nem csak autópályákon és gyorsforgalmi utakon kötelező, hanem egyes elsőrendű utak kijelölt szakaszain is. A nehézgépjárművek úthasználati díjának összege több tényezőtől függ.
Béremelést és a munkahelyi körülmények javítását követelő országos sztrájkot kezdtek a dolgozók hétfőn több egyiptomi ágazatban. Szünetel a munka a bankokban, a tömegközlekedésben, a turizmusban, az olajiparban, a textiliparban, az állami médiánál, és a kormányzati hivatalokban- közölte az egyik szakszervezeti szövetség vezetőségi tagja.
Barack Obama amerikai elnök hétfőn hosszú távú költségvetési elképzeléseket tárt a kongresszus elé, azzal a céllal, hogy a szövetségi hiány tíz év múlva több mint egybillió dollárral (ezermilliárd dollárral) kevesebb legyen, mint az eddigi folyamatok szerint várható lenne.