Szombaton megkezdődött Líbiában a nemzetközi haderő támadása, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanács csütörtöki határozata tett lehetővé. A nemzetközi koalíciós erők légicsapást mértek több líbiai létesítmény ellen. Az ENSZ BT határozata a civil lakosság megóvása és Moammer Kadhafi megállítása érdekében légtérzár felállítását engedélyezi, és lehetőséget ad arra, hogy légicsapások is induljanak. Éjszaka…
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség meghatározta a fukusimai baleset besorolását. A Japánban mért sugárzási adatok angol nyelven is elérhetők a világhálón.
A francia légierő egyik gépe tüzet nyitott a líbiai hadsereg egyik járművére szombat délután, azóta viszont az amerikaiak átvették a hadművelet irányítását. A Pentagon ugyanis bejelentette, hajóikról 110 rakétát lőttek ki líbiai célpontokra.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a fekete március a romániai magyarság szabadságharcának a része, és erre minden évben emlékezni kell. Kelemen Hunor Marosvásárhelyen, a 21 évvel ezelőtti véres események évfordulóján úgy fogalmazott: a történelem menete csak akkor visszafordíthatatlan, ha jól vonják le a tanulságokat, hiszen még ma is pillanatok alatt lehet nacionalista…
Lapbeszámoló szerint a japán szervezett alvilág tagjai, a jakuzák az első között siettek a március 11-ei földrengés és szökőár károsultjainak a segítségére.
Csak korlátozott mértékben kíván szerepet vállalni a Líbiában indított katonai akcióban az Egyesült Államok. Az amerikai elnök azután beszélt erről, hogy Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Kanadával és Olaszországgal együtt tegnap megkezdte a polgári lakosság védelmét célzó hadműveleteket. Az eddigi jelentések szerint mintegy 20 célpontot támadtak az amerikai, francia és brit vadászgépek.
Japánban a legújabb hivatalos adatok szerint több mint 8100 ember meghalt és csaknem 13 ezer eltűnt a március 11-i földrengésben. Ezzel a természeti katasztrófa a legnagyobb tragédiának számít Japán második világháború utáni történelmében.
Húszezer fölé emelkedett a múlt pénteki földrengésben és az azt követő szökőárban meghaltak vagy eltűntek száma - közölte vasárnap a japán rendőrség, hozzátéve: félő, hogy az áldozatok száma tovább fog növekedni.
A Rasmussen Reports jelentése szerint most először kerültek többségbe azok az amerikaiak, akik azt szeretnék, ha a katonai alakulatokat legkésőbb egy éven belül kivonnák Afganisztánból. Bár a republikánusok hagyományosan támogatják az afgán missziót, körükben is nőtt a csapatkivonás támogatóinak aránya.
Huda al-Baan lépése tiltakozás a pénteki szanaai tüntetés 52 halálos áldozatot követelő, erőszakos megfékezése miatt. Korábban hasonló okból jelentette be távozását az idegenforgalmi miniszter is.
Németországban parlamenti választások kezdődtek Szász-Anhalt tartományban. Németország ötödik legkisebb, az egykori NDK-hoz tartozott régiójában mintegy 2 millióan járulhatnak az urnák elé, hogy megválasszák az új törvényhozást, és egyben véleményt mondjanak a politikai pártok munkájáról.
Líbiában a legújabb jelentések Tripoliban és Bengáziban is szünetelnek a nemzetközi koalíció légicsapásai a Moammer Kadhafihoz hű erők egységei ellen. Az ENSZ felhatalmazása után tegnap indult nemzetközi katonai akciókban több mint 20 célpontot bombáztak Közben a Reuters és az al-Arabíja arab hírtelevízió információi szerint a líbiai hadsereg elvonult Bengázi alól.
Túlélőket találtak a mentőcsapatok Isinomaki városban kilenc nappal a 9-es erejű földrengés és az azt követő szökőár után - közölte vasárnap a japán rendőrség.
Japánban 21 ezer fölé nőtt a földrengés és az azt követő szökőár áldozatainak száma, és félő, hogy ez még tovább emelkedhet, hiszen csak Mijagiban 15 ezren haltak meg.
A vasárnap hajnali órákig tartott a Líbia elleni nemzetközi támadás, francia vadászgépek, amerikai hadihajók és egy brit tengeralattjáró részvételével. A líbiai hatóságok szerint a francia repülők támadásával kezdődött akcióban legkevesebb 48 ember vesztette életét.
A nyugatiak, kiváltképpen Franciaország katonai akciót indítottak Líbia ellen azzal a bevallott céllal, hogy megdöntik Moammer Kadhafi hatalmát, a küldetés kimenetele azonban bizonytalan.
Legkevesebb három bányász életét vesztette, 45 pedig a föld alatt rekedt, amikor robbanások sorozata miatt beomlott egy szénbánya a pakisztáni Beludzsisztán tartományban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
Nem használják többé a japán Fukusima 1-es számú (Daiicsi) atomerőművét, amelynek reaktoraiban a március 11-i földrengést és cunamit követően sorozatos balesetek történtek - jelentette be vasárnap a tokiói kormány szóvivője.
A fukusimai erőműbaleset után egyre élesebb a vita Németországban az atomerőművek jövőjéről és az atomenergia alkalmazásáról. A környezetvédő Zöldek a hét végén minden korábbinál radikálisabb javaslattal álltak elő, sürgetve, hogy 2017-ig - azaz a következő kormányzati ciklus végéig - minden német erőművet vonjanak ki a forgalomból.
Szíriában harmadik napja tartanak a kormányellenes tüntetések, ismét ezrek vonultak az utcára Deraa városában. Közben kormányküldöttség érkezett a Damaszkusztól 120 kilométerrel délre fekvő városába, hogy csillapítsa az elégedetlenséget, és találkozzon azokkal az emberekkel, akiknek a hozzátartozóit a kormányerők az elmúlt napok zavargásaiban megölték.
A svájciak óriási többsége (87 százaléka) az atomerőművek leállítását óhajtja országában - derül ki egy vasárnap közzétett felmérésből, amely a japán nukleáris létesítményekben nagy károkat okozó földrengés és cunami után készült.
Pénzért vállalták kereskedelmi érdekeket szolgáló törvénymódosítások benyújtását és vállalati tanácsadói munkakör betöltését magukat lobbistáknak kiadó brit újságírók megkeresésére európai parlamenti képviselők, köztük kelet-európaiak.
Lobbibotrányba keveredett és lemondott egy osztrák európai parlamenti képviselő. Ernst Strasser, a kisebbik osztrák kormánypárt az Osztrák Néppárt küldöttségvezetője volt az Európai Parlamentben.
Hosszú időn át senki sem vette komolyan annak a lehetőségét, hogy a Földközi-tenger térségében cunami pusztíthat, noha ez ott is fenyeget, ha nem is olyan mértékben, mint a Csendes-óceán partjain. Jövőre viszont már nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is felkészülnek az esetleges pusztító tengermozgás előrejelzésére: 2012-ben megkezdi működését az a központ, amelynek feladata az Atlanti-óceán…
Meglőtték Wyclef Jeant hiphopsztárt a vasárnapi haiti elnökválasztás előestéjén - közölte az énekes szóvivőjére hivatkozva a brit Daily Mail weboldala. A beszámoló szerint az énekest a kezén érte a találat és azonnal kórházba vitték, ahonnan az ellátás után elengedték. A merénylet további részletei egyelőre nem ismertek, így azt sem tudni, hogy ki támadt rá Jeanra a főváros, Port-au-Prince mellett…
Václav Havel volt cseh köztársasági elnök, akit március 8-a óta a légzőutak erős gyulladása miatt a prágai katonai kórházban kezeltek, vasárnap elhagyta a kórházat.
Oroszország vasárnap felhívással fordult a Líbia elleni katonai akciókban részt vevő államokhoz, hogy szüntessék be "az erőszak válogatás nélküli alkalmazását", a nem katonai célpontokra mért csapásokat.
Mintegy 3000 embert vettek őrizetbe szellemi tulajdonjog megsértésének gyanújával tavaly november óta Kínában. A nagyszabású akció során hamisítványokat készítő és forgalmazó gyárakat, üzleteket és weboldalakat is bezárattak a hatóságok.
Várhatóan komoly hatása lesz Japán és az egész világgazdaság idei növekedésére a japán földrengés- és szökőár-katasztrófának, bár a japán gazdaságban a beinduló újjáépítési munkák miatt jövőre valószínűleg erős fellendülés kezdődik - jósolták hétvégi előrejelzéseikben londoni makroelemzők.
Bugár Béla, a szlovák kormánykoalícióban részt vevő Híd párt elnöke őszig várna Szlovákia kettős állampolgárságról szóló törvényének módosításával. A politikus a Szlovák Televízió vasárnapi vitaműsorában véleményét azzal indokolta, hogy ki kellene várni, amíg eldől, aktív vagy passzív választójogot kapnak Magyarországon a szlovákiai magyarok, akik magyar állampolgárságért folyamodnak.
A japán hatóságok egyre több helyen találnak radioaktív részecskékkel szennyezett élelmiszernövényeket a sérült japán atomerőmű környékén - jelentette vasárnap a Kyodo japán hírügynökség. Az erőműtől több mint száz kilométerre található Hitacsi városában vizsgált spenótokon talált radioaktív jód mennyisége majdnem harmincszorosa volt a megengedett értéknek.
Sikeresen helyreállították az áramszolgáltatást vasárnap a földrengésben és cunamiban megsérült japán atomerőmű kettes számú reaktoránál - jelentette a japán sajtó. Az erőművet üzemelő cég így megkezdheti a kettős természeti katasztrófában megsérült hűtőrendszer beindítását. Közben az erőműnél folyamatosan csökkent a radioaktív sugárzás mértéke, míg az hűtőmedencék vize száz Celsius-fok alá…
Érvényes az alkotmány reformjáról szóló, tegnapi egyiptomi népszavazás. A választásra jogosultak nagyjából 70 százaléka járult az urnákhoz, és a 29 tartományból 10-ben a résztvevők 65-86 százaléka igennel voksolt.
Stabilizálódott a helyzet a japán Fukusima erőműben. Már nem kell a legrosszabb helyzettől tartani- mondta a Roszatom orosz állami korporáció elnöke. Szergej Kirijenko szerint számítani lehet hidrogénrobbanásokra és a sugárzó anyagok szivárgására, de a legsúlyosabb események már megtörténtek, a nukleáris szennyeződés túlnyomó része pedig a Csendes-óceán felé távozott.
Az exit poll felmérések szerint első ízben kerültek be a környezetvédő Zöldek, míg a szavazatok 33 százalékával a konzervatív CDU maradt a legerősebb politikai párt a németországi Szász-Anhaltban, ahol vasárnap tartottak tartományi parlamenti választásokat.
Olyan mértékű sugárszennyeződés érte Japánban a BBC Filharmonikus Zenekarának hangszereit, hogy a japán turnéról hazaérkező társulat csomagja megszólaltatta a manchesteri repülőtér biztonsági berendezéseit, bár a sugárzás szintje nem volt veszélyes az egészségre.
Egyiptomban ismét őrizetbe vették az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet alvezérének a testvérét, aki tíz év után csütörtökön szabadult ki a börtönből - közölték vasárnap belbiztonsági források.