2011. március 28. hétfő

márc. 28
5:21
Nem ura a helyzetnek Fukusima üzemeltetője (Kripto Akadémia)
Egyre kevésbé ura a helyzetnek a fukusimai erőmű üzemeltetője, a TEPCO. Tegnap a cég saját magát vonta kétségbe. A cég először azt közölte, hogy drámaian nőtt a 134-es izotópú jód mértéke a Fukusima-I-es erőmű 2-es blokkjában a vízben, hiszen a radioaktív anyag a normális szint tízmilliószorosa. Így minden munkálatot le kellett állítani a reaktornál.
márc. 28
5:39
Mindent tagad a volt ukrán államfő (Kripto Akadémia)
Vádat emeltek Leonyid Kucsma ukrán ex-államfő ellen, s akár tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják a Georgij Gongadze ellenzéki újságíró ellen 2000 őszén elkövetett gyilkosság ügyéből kifolyólag. A főügyészség elnöki hivatali jogkörének túllépésével vádolja az ország elnöki székét 1994-től 2005-ig betöltő államférfit.
márc. 28
5:57
Orbán elégedett a magyar elnökséggel (Kripto Akadémia)
Mandátumának félidejéhez érve a magyar EU-elnökségnek sikerült elérnie az időarányosan kitűzött célok többségét - hangsúlyozta Orbán Viktor pénteki brüsszeli sajtóértekezletén.
márc. 28
5:59
Százezrek tüntettek a brit fővárosban (Kripto Akadémia)
Több százezren, egyes adatok szerint kétszázötvenezren tiltakoztak Londonban David Cameron kormányának megszorító intézkedései ellen. Súlyos összecsapások történtek a rendőrség és a tüntetők között, kétszáz embert őrizetbe vettek.A brit fővárosban orvosok, tanárok, kórházi ápolók és közalkalmazottak százezrei vonultak az utcára.
márc. 28
6:01
Nyomulnak előre a felkelők (Kripto Akadémia)
Tripoli felé kívánnak indulni a líbiai lázadók, akik hétvégén több sikert értek el. A Bengáziban megtartott sajtóértekezletükön azt állították, sorra szabadítják fel a líbiai városokat, s nemsokára már a fővárosban lesznek. Közben újabb összecsapások voltak Szíriában.
márc. 28
7:09
Japánban lefújták a szökőárriadót (Infostart)
Japánban már csaknem a 11 ezret is elérte a március 11-én pusztító földregés és szökőár halálos áldozatainak száma, 16 244 embert eltűntként tartanak nyilván. A legtöbb halálos áldozat Mijagi prefektúrában volt.
márc. 28
7:11
Szocialista győzelem a franciaországi helyhatósági választáson (Infostart)
Franciaországban az ellenzéki szocialisták nyerték meg a részleges helyhatósági választásokat: a franciák alig 44 százaléka járult a második fordulóban az urnákhoz, hogy újraválassza a megyei tanácsok tagjainak mintegy felét.
márc. 28
7:45
Internet-előfizetéshez ajándék fegyver (Kripto Akadémia)
Az előzetes aggodalmak ellenére kirobbanó sikert hozott egy kanadai üzlet meghökkentő akciója, melyben ajándék fegyvert kínált az előfizetőknek. A hamiltoni RadioShack egyik boltjának homlokzatán az alábbi hirdetés olvasható: "Védd meg magad Dish Network előfizetéssel: fegyvert adunk ajándékba" .
márc. 28
8:21
A pihentetett fűtőrudak okozhatják a fukusimai erőmű rádioaktív szennyeződését (Infostart)
Japánban a pihentetett fűtőrudak okozhatják a fukusimai erőmű 2-es reaktorblokkjában lévő, a reaktor hűtéséhez használt víz radioaktív szennyeződését. A japán kormányszóvivő valószínűsíti, hogy nem sérült meg a reaktorburok, a reaktorblokkot körülvevő, rozsdamentes acélból készült doboz. Szerinte a radioaktivitás elsősorban a reaktorépületen belül maradt, és most arról kell gondoskodni, hogy az…
márc. 28
8:21
A NATO irányítja mostantól a műveletet Líbiában (Kripto Akadémia)
Átvette a NATO a líbiai katonai akció teljes irányítását az Egyesült Államok vezette koalíciótól, a légtérzárat kikényszerítő és az indoklás szerint a civileket bármi áron megvédő fellépésre az ENSZ adott felhatalmazást.
márc. 28
8:23
Líbiában folytatják előrenyomulásukat a lázadók (Infostart)
Líbiában folytatják előrenyomulásukat a lázadók, akik állítólag bevették Moammer Kadhafi szülővárosát, Szirtet, bár ezt független források még nem erősítették meg. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió is Szírt bevételéről számolt be reggel a lázadók képviselőre hivatkozva.
márc. 28
8:25
Afganisztáni merénylet, 15 halottal (Infostart)
Afganisztánban 15 halálos áldozata és ugyanennyi sérültje van egy öngyilkos merényletnek.
márc. 28
8:39
Felújítja egykori csehországi otthonát a hírhedt "prágai hóhér" fia (Infostart)
A náci Németország egyik kegyetlen SS-vezetőjeként elhíresült Reinhard Heydrich (1904-1942) fia felajánlotta, hogy rendbe hozatja azt a Prága melletti falucskában található romos kastélyt, ahol a második világháború végéig élt együtt édesanyjával és testvéreivel.
márc. 28
9:33
Szirtet és Tripolit támadták a szövetségesek vasárnap este (Kripto Akadémia)
A líbiai fővárost és Moamer Kadhafi szülővárosát, Szirtet is támadták a nyugati szövetségesek vasárnap éjjel.
márc. 28
9:51
Cunamiriadó és újabb utórengés hétfőn (Kripto Akadémia)
Cunamiriadót rendeltek el Japán északkeleti tengerpartjain, miután egy újabb, 6,1-es erősségű földrengés rázta meg a szigetországot.
márc. 28
10:09
Történelmi győzelmet arattak a Zöldek Németországban (Infostart)
Németországban történelmi győzelmet arattak a Zöldek a tegnapi tartományi parlamenti választásokon.
márc. 28
10:27
Páros eutanáziát hajtottak végre Belgiumban (Infostart)
Páros eutanáziát hajtottak végre Belgiumban egy idős, gyógyíthatatlanul beteg házaspáron, akiket kívánságuknak megfelelően egyszerre segítettek a halálba - jelentette a La Libre Belgique című belga
márc. 28
10:27
Japán erőmű: Betegállományban volt a megsérült létesítményt működtető cég vezetője a krízis idején (Kripto Akadémia)
Beteget jelentett és táppénzre ment a nukleáris krízis idején a március 11-ei japán földrengésben és szökőárban megsérült Fukusima 1 nevű atomerőművet is működtető Tokyo Electric Power (TEPCO) elnöke.
márc. 28
11:03
Japán erőmű: Sugárzás a tengerben a nem működő reaktorok mellett is (Kripto Akadémia)
A megengedett radioaktívjód-szint 1150 szeresét mérték a tengervízben a fukusimai erőmű ötös és hatos reaktora közvetlen közelében, mindössze harminc méterre a blokkoktól - jelentette be a japán nukleáris biztonsági ügynökség hétfőn.
márc. 28
11:21
Japán erőmű: Kormányfeddés a pontatlan mérésekért (Kripto Akadémia)
Elfogadhatatlannak nevezte a japán kormány szóvivője hétfőn, hogy a hétvégén téves mérési adatokat közölt a március 11-ei kilences erejű földrengésben és az azt követő, 14 méteres hullámmal érkező szökőárban súlyosan megsérült fukusimai atomerőmű üzemeltetője.
márc. 28
11:39
Berlusconi megjelent a bíróság előtt (Infostart)
Nyolc év után először jelent meg a bíróság előtt hétfőn Milánóban az olasz kormányfő.
márc. 28
11:57
Az atomerőmű-baleset okozhatta a zöldek sikerét a német tartományi választáson (Kripto Akadémia)
A japán atomerőmű-baleset miatti félelmek okozhatták az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bukását és az atomenergia-ellenes zöldek történelmi sikerét a baden-württembergi tartományi választásokon. A zöldek előretörtek Rajnavidék-Pfalzban is, ahol az eddig egyedül kormányzó szociáldemokraták koalícióra kényszerülnek velük.
márc. 28
12:15
Statisztikai hiba végezhet Európa csodaországával (Kripto Akadémia)
Súlyos gondok vannak a lengyel statisztikákkal - hívta fel a figyelmet néhány napja a lengyel jegybank tanácsadója, Miroslaw Gronicki korábbi pénzügyminiszter.
márc. 28
12:33
Több ezer varangyot pusztítottak el Ausztráliában (Kripto Akadémia)
Tizennégyezer mérgező cukornádvarangyot pusztítottak el Ausztráliában hétfőn, az éves kártevőirtáson Townsvilleben. Önkéntes természetvédők a békákat műanyag zacskókba tették, majd hagyták, hogy azok a tasakokban megfulladjanak.
márc. 28
13:09
Jeszenszky Géza szerint Szlovákia uniós szabályokba ütközhet (Kripto Akadémia)
Uniós szabályokba ütközhet az a szlovákiai terv, mely szerint az állami szervek állapíthatnák meg, melyik állampolgár szerzett a szlovákon kívül más állampolgárságot is és ezért szankcionálnák is őket - egyebek közt erről beszélt a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában Jeszenszky Géza.
márc. 28
13:27
Líbia: Kadhafiék megállították az ellenzéki előrenyomulást (Kripto Akadémia)
Megállították Moamer Kadhafi líbiai vezető katonái az ellenzéki csapatok nyugati előrenyomulását az észak-afrikai ország közepén lévő Szirttől 140 kilométerre. A lázadók Kadhafi szülővárosán keresztül akarták folytatni útjukat a főváros, Tripoli felé, de még a település közelébe sem sikerült eljutniuk.
márc. 28
13:45
Egyre kevesebben kérnek menedékjogot (Kripto Akadémia)
Tovább csökkent a 44 úgynevezett iparosodott országban menedéket kérők száma. A legtöbben Szerbiából, Afganisztánból és Kínából próbálnak máshol menekültstátuszt szerezni. Magyarországon összesen 47 százalékkal esett vissza a kérelmek száma, míg a legnagyobb csoportban, a szerb állampolgárok körében 73 százalékos volt a visszaesés.
márc. 28
14:03
Újabb várost foglaltak el a líbiai felkelők (Infostart)
A líbiai tengerparton nyugat felé nyomuló felkelők hétfőn elfoglaltak egy újabb várost, a Ben-Dzsavádtól 20 kilométerrel nyugatra fekvő en-Naufalíját, és így már csak 120 kilométerre vannak Moammer Kadhafi líbiai vezető szülővárosától, Szirttől - jelentette az al-Dzsazíra hírtelevízió.
márc. 28
14:03
28 ezer áldozat és eltűnt Japánban (Kripto Akadémia)
28 ezerre emelkedett a március 11-ei földrengés és az ezt követő, tízméteres hullámokkal érkező szökőár halálos áldozatainak és eltűntjeinek hivatalos száma a rendőrség hétfői bejelentése szerint. A rendőrök összesítik az érintett prefektúrák adatait, és hivatalos kimutatásuk szerint 10.901 ember meghalt, 17.649 pedig eltűnt a katasztrófában. A sérültek száma 2.776.
márc. 28
14:39
Hetven halott egy jemeni lőszergyár-robbanásban (Kripto Akadémia)
Hetven ember - köztük több gyerek - halt meg, közel száz pedig megsérült, amikor robbanás történt hétfőn egy dél-jemeni lőszergyárban, Dzsár városa mellett.
márc. 28
14:57
Szeptemberben lesznek a parlamenti választások Egyiptomban (Infostart)
Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat, de az elnökválasztás pontos időpontját még nem jelölték ki - jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.
márc. 28
15:15
Házi őrizetben van Mubarak és családja (Infostart)
Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és családtagjait - jelentette be hétfőn az arab országot Mubarak lemondása óta irányító katonai tanács.
márc. 28
17:03
Fokozatosan vonja magához a NATO a műveletek irányítását (Infostart)
Nem "egyetlen gombnyomásra", hanem fokozatosan, néhány nap alatt vonja teljesen magához a NATO a líbiai katonai műveletek irányítását - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Brüsszelben Oana Lungescu, az atlanti szervezet szóvivője. Mint mondta, az átadás-átvételi szakasz megkezdődött, a műveletben részt vevő országok sorra rendelik erőiket és kapacitásaikat a NATO hatáskörébe. Mindez néhány napig…
márc. 28
21:33
Egyre többen ellenzik az atomenergiát (Infostart)
A japán katasztrófa eredményeként, nem meglepő módon csökkent az atomenergia használatának lakossági támogatottsága az Egyesült Államokban. Jelenleg minden második amerikai ellenzi az atomenergia használatát.

Keresés