2011. március 28. hétfő

márc. 28
5:21
Hamlet fiatalokat látogat (Spa Trend Online)
Mind több színházi előadás készül úgy, hogy beférjen akár egy tanterembe is. Így a fiatalok természetes közegébe vihető a színház. És ott, rögtön, helyben meg is beszélhetők velük a látottak. Az ilyen nívós produkciókból figyelemre méltó seregszemlét rendeztek.
márc. 28
6:51
Meg kell őrizni az intimitást (Spa Trend Online)
A világhírű londoni társulat, a Cheek by Jowl a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a héten két alkalommal a Macbethtel vendégszerepelt a Nemzeti Színházban. A társulat egyik alapítóját, a produkció rendezőjét Declan Donnellant a holnapi nemzetközi színházi világnap kapcsán többek között arról kérdeztük, hogyan látja a színház jövőjét.
márc. 28
6:53
EU-könyvrajongók pesti Mekkája (Spa Trend Online)
Magyarország az Európai Unió soros elnöke, és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szervezői azt találták ki, hogy idén, eltérve a hagyományoktól, nem egy országot, s annak íróit, költőit látják vendégül, hanem a sokféle kultúrájú Unió összes tagországát.
márc. 28
7:09
Tiltakoznak az alkotóművészek (Spa Trend Online)
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete közleményben tiltakozik a kormány döntése ellen, mely szerint április 30-val megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány.
márc. 28
7:11
Tata, a nyolcvanéves Don Quijote (Spa Trend Online)
Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus, a Bihari Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Együttes volt művészeti igazgatója tegnap ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Ma este pedig a táncos szakma nagyszabású gálaesttel köszönti őt a Vígszínházban.
márc. 28
9:18
Kállai-díj először (Metropol)
Avar István színművésznek és Breuer Ottónak, a Magyar Színház tiszteletbeli főügyelőjének adták át tegnap este a most először kiosztott Kállai Ferenc Életmű Díjakat.
márc. 28
10:09
A családok foglalták el az észak-amerikai mozikat a hétvégén (Infostart)
A ropi naplója című, kiskamaszokról szóló családi vígjáték folytatására ültek be a legtöbben a hétvégén az Egyesült Államok és Kanada filmszínházaiba.
márc. 28
11:39
Zelei Miklós nyerte a 16. Magyar Drámaíró Versenyt (Infostart)
Zelei Miklós A sivatag rózsája című drámája nyerte a 16. Magyar Drámaíró Versenyt.
márc. 28
12:18
Elhunyt Kornis György festőművész (Metropol)
Életének 85. évében elhunyt Kornis György festőművész, a Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának tagja - tudatta a család nevében Divéky István. A festőművészt rövid, súlyos betegség után vasárnap este érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
márc. 28
15:00
Amy Adams játssza Superman barátnőjét, Loist (Metropol)
Amy Adams kapta Lois Lane szerepét a Warner Bros. készülő Superman-filmjében, amelyben a főhőst Henry Cavill alakítja.
márc. 28
16:27
Márta István a POSZT művészeti vezetője (Spa Trend Online)
Elvállalta Márta István, az Új Színház igazgatója és a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) művészeti vezetését-olvasható a szinhaz.hu portálon. Az új igazgató, aki idén még csak megfigyelőként vesz részt az ország legfontosabb színházi seregszemléjén, jelentős változtatásokra készül.
márc. 28
17:06
Egy jakuzalány kálváriája (Metropol)
Shoko és nővére, Maki is a jankik, azaz a lázadó tinilányok életformáját, a bulizást és a hígítózást választotta.
márc. 28
18:15
Izraeli-palesztin koncert Budapesten (Spa Trend Online)
Különleges élményben lehet része a koncertlátogatóknak holnap: Magyarországon most először egy színpadon lép fel egy palesztin és egy izraeli formáció - a világ legismertebb konfliktusának két pólusa. Este kilenckor együtt koncertezik a budapesti Gödör Klubban a palesztin SAZ és az izraeli Balkan Beat Box.

Keresés