Tiltakozott a Pro Európa Liga elnöke, Smaranda Enache emberjogi aktivista a Jobbik Marosvásárhelyre kihelyezett vezetőségi gyűlése miatt. A meghirdetett lakossági fórumot végül nem tartják meg, elmarad Vona Gábor, a Jobbik elnökének péntek délutáni, Marosvásárhelyre tervezett előadása is, mivel a marosvásárhelyi római katolikus plébánia visszamondta a marosvásárhelyi Jobbik Baráti Körrel kötött…
Michael Roth, a Német Szociáldemokrata Párt frakcióvezető-helyettese elégtelennek tekinti a médiatörvény módosításait. Ami az MSZP-t illeti, a politikus személyi megújulást szorgalmaz és felszólítja a pártot: elemezze őszintén választási veresége okait. Michael Roth német parlamenti küldöttség tagjaként járt Budapesten.
Előretörtek az ázsiaiak a Forbes magazinnak a világ milliárdosait összegző listáján. Ugyanakkor a Facebook alapítóinak köszönhetően csökkent a milliárdosok átlagéletkora - derült ki az amerikai lap jelentéséből. Az első három helyet ugyanakkor a "régiek" foglalják el.
Nem akar távozni tisztségéből Kan Naoto japán kormányfő, aki illegális adomány elfogadása miatt újra a bírálatok kereszttüzébe került a szigetországban; a külügyminiszter egy hasonló ügy miatt a hét végén már lemondott.
Az Egyesült Államok hamarosan katasztrófavédelmi egységeket küld Líbia keleti részébe - közölte az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Az ENSZ szerint az afrikai ország háromnegyed részébe nem jut el humanitárius segély.
Heves, 7,9-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Japán északkeleti partvidékét, a fővárosban, Tokióban kilengtek az épületek, egy nagyobb tűz keletkezett, a hatóságok hat-tíz méter magas hullámra vonatkozó cunamiriadót rendeltek el - jelentette az NHK állami televízió és közölték szemtanúk. A CNN szerint eddig nyolc halálos áldozatról tudnak.
A republikánus többségű wisconsini törvényhozás a három hete tartó tiltakozássorozat és a honatyák közötti éles konfrontáció ellenére csütörtökön elfogadta azt a törvényt, amely a kollektív tárgyalás jogától csaknem minden területen megfosztotta az állami alkalmazottak szakszervezeteit.
Várhatóan részt vesz az Endeavour áprilisi startján a január elején fejbelőtt Gabrielle Giffords - jelentette be a NASA szóvivője. Az űrsikló kapitánya, a súlyos fejsérülést szenvedett kongresszusi képviselőnő férje, Mark Kelly lesz.
Japán, Kelet-Oroszország, a Fülöp-szigetek és a Mariana-szigetek térségére rendelték el legmagasabb szintű szökőárriadót a péntek hajnali földrengés után - közölte a Csendes-óceáni Cunami-figyelő Központ.
A Tokiótól északkeletre fekvő Ibaraki prefektúrában egy ember életét vesztette a földrengés következtében - közölte a prefektúra kormányzója. Ez az első hivatalos megerősítése annak, hogy áldozatot is követelt a 8,9-es erejű földrengés.
Líbiában még mindig több mint tíz tonnányi mustárgáz van, noha Tripoli már évekkel ezelőtt aláírta a vegyi fegyverek betiltását célzó egyezményt - közölte a Vegyi Fegyver Tilalmi Szervezet (OPCW) egyik illetékese. Michael Luhan szerint azonban Líbia már elpusztította a fegyverek használatát lehetővé tevő rendszereket.
Jelentős károkat okozott Japán északkeleti részén a pénteki nagy erejű földrengés és az azt követő cunami. A japán nemzeti televízió úgy tudja, hogy a katasztrófa legalább 32 halálos áldozatot követelt. A hivatalos japán jelentés szerint a földrengés 8,8-as erősségű volt. A cunamiriadót már az Egyesült Államok keleti partvidékére is kiterjesztették.
Athénba érkezett péntek hajnalban az a görög katonai repülőgép, amely három, egy nappal korábban szabadon engedett holland katonát szállított el Líbiából. Otte Beeksma holland védelmi miniszter korábban megerősítette, hogy a két férfi és egy nő elhagyta Tripolit, és "jó egészségi állapotban" vannak.
A zavargások hatására csaknem teljesen megszűnt a líbiai olajkitermelés - közölte pénteken a francia olajipari vállalat, a Total ügyvezető igazgatója. Christophe de Margerie szerint mostanra 1,4 millió hordóval csökkent a kitermelés, ami azt jelenti, hogy napi 300 ezer hordó alá esett a bányászat.
Nincs jogilag kötelező ereje egy olyan jellegű határozatnak, mint amelyet csütörtökön fogadott el az Európai Parlament a magyarországi médiatörvény kapcsán - mondta a Független Hírügynökségnek Zgut Edit politológus, a Kitekintő rovatvezetője.
Az Európai Parlamentnek a magyarországi médiatörvénnyel kapcsolatos döntésével foglalkoznak az erdélyi magyar napilapok. A két országos erdélyi napilap - Új Magyar Szó és a Krónika - szögesen ellentétes véleményeket fogalmaz meg.
Ötvenhárom országra terjesztették ki a cunamiriadót, miután a Richter-skála szerinti 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét. A hullámok elérték Tajvant, a Fülöp-szigeteket, Oroszországot és Indonéziát, legutóbb pedig Hawaiit. Két-háromszáz holttestre bukkantak a japán Mijagi prefektúra székhelye, Szendai tengerpartján, a város közelében található egyik vegyipari üzemben…
Bármiféle katonai lépés előtt diplomáciai úton kell megpróbálni rendezni a válságot - mondta Martonyi János a Magyar Rádiónak adott pénteki interjúban. A külügyminiszter hangsúlyozta: folytatni kell az emberek segélyezését.
Ötvenhat indiai pilóta bukott meg az elmúlt két évben alkoholteszteken - derült ki az ország polgári légügyi minisztériumának pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből. A dokumentum szerint tíz pilótát el is bocsátottak állásából, miután kiderült, hogy ittasan állt munkába.
Idő előtt robbant fel egy pokolgép a pakisztáni Pesavar egyik mecsetjében - közölte az észak-pakisztáni város rendőrsége, hozzátéve, hogy a detonáció nem sokkal azelőtt következett be, hogy a hívek beléptek volna a mecsetbe a pénteki imára. Mint közölték, ennek köszönhető, hogy nem sebesült meg senki a támadásban.
Az amerikai földtani intézet szerint a Richter-skála szerinti 8,9-es földrengés rázta meg Japán ésszakkeleti partvidékét. A víz autókat, épületeket sodort el, Tokióban pedig pánik tört ki és a közlekedés is megbénult. Japánban tíz méter magas hullámra vonatkozó cunamiriadót rendeltek el, ami a legmagasabb szintű figyelmeztetés. Az előrejelzések szerint fél tíz körül érik el a hullámok Taivan…
Tokió belvárosában leállt a tömegközlekedés, ezért többen a központban ragadtak és nem tudnak hazamenni - mondta az InfoRádiónak Haruna Haigaki, aki Tokióban volt a földrengés idején. A cunami a főváros keleti részét nem érte el, az ország északi területein azonban sokan szorulnak segítségre.
Elindult a földrengés sújtotta Japánba a Magyar Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 elnevezésű csoportjának két tagja, egy nagyobb létszámú csapat pedig készenlétben van. Pavelcze László, a baptisták vészhelyzet-kezelési igazgatója azt mondta az InfoRádiónak, hogy egy ehhez hasonló katasztrófa esetén sorrendet kell felállítani a mentésnél.
A japán hadsereg háromszáz repülőgépet és negyven hajót készít elő a földrengés és cunami által érintett területeken zajló mentés támogatására. Az országot újabb és újabb utórengések rázzák meg, miközben az egyik atomerőmű két kilométeres körzetéből kiköltöztették az embereket. A Richter-skála szerinti 8,9-es erősségű rengés hatására korábban a Csendes-óceán medencéjében cunamiriadót rendeltek el,…
Fegyelmezetten folytatta a munkáját a japán dolgozók többsége a szigetország történelmének legnagyobb földrengése után - mondta el az InfoRádiónak egy magyar programozó Tokióból. Nyerges Norbert szemtanúja volt, ahogy a főváros toronyházainak felső emeletei legalább két métert kilengtek.
A fukusimai atomreaktort működtető japán áramszolgáltató vállalat közlése szerint növekszik a nyomás a reaktorban, és a radioaktivitás szintje a turbinának helyet adó épületben.
Az Egyesült Államok és szövetségesei szorosabbra húzzák a hurkot Moammer Kadhafi líbiai vezető nyaka körül - jelentette ki pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
Megerősítették a líbiai szankciók kiterjesztését az uniós állam-, illetve kormányfők a 2011. március 11-i rendkívüli brüsszeli találkozójukon. Orbán Viktor magyar kormányfő az Európai Tanács ülése után üdvözölte az elfogadott "óvatos" nyilatkozatot, és kijelentette, hogy az Uniónak tartózkodnia kell minden olyan katonai jellegű művelettől, amely az arab népek bizalmának elvesztéséhez vezethet.
Állítása szerint csak heccből ugrott le a Golden Gate hídról az a tizenéves amerikai iskolás, aki osztálykiránduláson járt az öngyilkosok kedvelt célpontjának tekintett 1937-ben épült nevezetességen.