2011. március 11. péntek

márc. 11
5:03
Vége: flört miatt dobta ki a magyar sztárt barátnője (ATV)
A magyar rapper egy villalakóval flörtölt, ami miatt szakított vele kedvese.
márc. 11
5:18
Új médiatörvényt vár az Európai Parlament (Alternatív Energia)
A magyar médiatörvény további felülvizsgálatát sürgeti az Európai Parlament a tegnap nagy többséggel elfogadott állásfoglalás szerint. Ezzel a határozattal a képviselők deklarálták, a szabályozás az e heti módosítás ellenére sem európai. Magyar ügyben - EP-tagságunk óta - először hoztak elítélő állásfoglalást.
márc. 11
5:20
Fideszes álnéven: más ezért gyanúsított lett (Alternatív Energia)
Csupán "hibáról" beszél a Fidesz egyik képviselőjük, a Bács-Kiskun megyei kormányhivatalt vezető Kerényi János álnév-botránya miatt, ahogy a dupla költségtérítést felvett fideszes Papcsák Ferenc és Zsiga Marcell is csak hibának érezte, hogy jogsértő módon jutottak többlet-jövedelemhez.
márc. 11
5:21
Ellopta az áldozat lábát a mentős - nem tudták visszavarrni (ATV)
Egy korábbi tűzoltót és mentőst már korábban elítéltek, amiért egy baleset helyszínéről elvitte az egyik sérült lábának leszakadt részét, a történet még nem ért véget, a láb egykori tulajdonosa ugyanis a múlt héten beperelte némi kártérítés reményében.
márc. 11
5:23
"Boszorkányüldözés" A médiatörvény ellen szavazott az EP + videó (ATV)
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta a magyar médiatörvényt kritizáló állásfoglalást - Kovács Zoltán, a kommunikációért felelős államtitkár a határozat elfogadására azt mondta, hogy "folytatódik a boszorkányüldözés".
márc. 11
5:36
Súlyos rendőri hibák a Balla Irma-ügyben (Alternatív Energia)
Végéhez közelít másodfokon is a Balla Irma-gyilkosság büntetőpere a Debreceni Ítélőtáblán: néhány tanú meghallgatása után tegnap elhangzottak a perbeszédek. Az ügyész 15 év fegyházat kért Schönstein Sándorra, aki a vád szerint meggyilkolta édesanyját.
márc. 11
5:38
Tulajdonosváltás az UD-s cégben (Alternatív Energia)
Túladott Morvay Tamás tulajdonos-ügyvezető a North Atlantic Protector (NAP) Kft.-n, a társaság új tulajdonosa az Építési Piac Szolgáltató Kft. lett, amelynek 2009-es mérlege a HVG szerint veszteséget és több tízmillió forint adósságot mutatott, s melyet az a Bacsa Mihály birtokol, aki "hagyott már hátra fantomcéget".
márc. 11
5:40
Medinán ér véget a lokátor "saga"? (Alternatív Energia)
Két év múlva megépülhet a harmadik hazai NATO-lokátor. A leendő berendezést a zöldek kisöpörték a Mecsekből. A háromdimenziós radar a tervek szerint sík földről pásztázza majd a légteret. Emiatt néhány szakértő máris aggályokat támasztott. A zöld tiltakozásból politikai történetté vált mecseki háború azonban úgy látszik, ezennel véget ér.
márc. 11
6:12
"Pongyolán megfogalmazott" népszavazási szabályok vannak az alkotmánytervezetben (Infostart)
Súlyos kritikát fogalmazott meg az InfoRádiónak Tóth Zoltán választási szakértő a kormánypárti alkotmánytervezet népszavazásról szóló fejezetének elolvasása után. Azt azonban helyesli az Európai Választási Szakértők Szövetségének elnöke, hogy a Fidesz és a KDNP csak ötévente tartana önkormányzati választásokat.
márc. 11
6:33
Bárdos András a médiáról: a villantásnak van piaca (ATV)
A volt hírigazgató szerint a média nem tudja befolyásolni a politikát, és le is tett arról, hogy megpróbálja.
márc. 11
6:51
Az E.ON-hoz szállhat át a Malév elnöke (ATV)
A Magyar Hírlap információi szerint várhatóan lemond a Malév Zrt. igazgatósági elnöki tisztéről Winkler János a cég pénteki közgyűlésén, és egy új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes kap megbízást a cégnél.
márc. 11
6:53
"Kalasnyikovot nyomtak a fejének" - azt hitte, helyben megölik (ATV)
Kadhafista légicsapásoktól védene a légtérzárlat az afrikai ország felett, ugyanis a felkelők nem tudják felvenni a harcot az ezredeshez lojális légierővel.
márc. 11
7:06
Munkát és kenyeret követelnek a romák - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság azt írja, hogy munkát és kenyeret követel majd több tízezer roma április 15-én a parlament előtt. A Magyar Nemzet figyelmeztet: több hónapra elveszítik a hallgatói jogviszonyukat azok, akik az alapszak után egyből mesterképzésre jelentkeznek.
márc. 11
7:09
Az adóssághalmozó polgármesterek nem indulhatnának újra (ATV)
A nagy adósságot felhalmozó városok polgármesterei és önkormányzati képviselői nem indulhatnának újra a következő választáson - közölte a Világgazdaság pénteken kormányzati tervekre hivatkozva.
márc. 11
7:24
Letöltendő börtön egy 13 éves lány megrontásáért (Alternatív Energia)
Első fokon egy év négy hónap börtönre ítélte a Szeghalmi Városi Bíróság azt a férfit, aki egy 13 éves kislányt rontott meg. A 36 éves férfi végig tagadott, de a bíróság a lány ellentmondó vallomásai ellenére is bizonyítottnak látta a férfi bűnösségét.
márc. 11
7:42
Kukázásra szólított fel, előállították a tüntetőt (Alternatív Energia)
A rendőrök elvitték azt a férfit, aki csütörtökön este egy VIII. kerületi demonstráción kukázásra szólította fel a többieket. A Baross utca és a József körút kereszteződésénél a Város Mindenkié Csoport tüntetett a kerületi önkormányzat kukázást tiltó rendelete miatt.
márc. 11
7:45
Felelősségre vonnák a kommunista bűnök elkövetőit (ATV)
A Magyar Nemzet értesülése szerint megnyílhat az út a legjelentősebb kommunista bűnök elkövetőinek tényleges felelősségre vonása előtt.
márc. 11
8:00
Mától ismét változik a Károly körút forgalmi rendje (Alternatív Energia)
Péntektől ismét változik a forgalmi rend Budapesten, a Károly körúton. Reggeltől az út forgalma az V. kerületi oldalról átkerül a VII. kerületi oldalra: az Astoria irányába két, a Bajcsy-Zsilinszky út felé pedig egy sávot alakítanak ki.
márc. 11
8:02
Ma nyílik az Orchidea Fesztivál (Alternatív Energia)
Péntektől vasárnapig tartja az orchidea fesztivált a Magyar Orchidea Társaság a budapesti SYMA Csarnokban.
márc. 11
8:03
Egyre több a radikális muszlim az USA-ban (ATV)
A közösség nem segíti a hatóságokat.
márc. 11
8:05
Vizelete buktatta le a bankrablót, 21 évet kapott (ATV)
Három napon át rejtőzött egy koppenhágai bank széftermében két tolvaj, hogy kiürítse a trezorokat.
márc. 11
8:18
Fülnyomat volt a bizonyíték a betörő ellen (Alternatív Energia)
Egy fülnyomat szolgált bizonyítékul egy Veszprém megyei betörőbanda vezére ellen. A rendőrség még 2010 tavaszán fogta el Tapolcán a három betörőt, később derült ki, hogy egy korábbi betörésnél rögzített fülnyomat a vezérüké.
márc. 11
8:20
Szabotálják a Tettye Forrásházat? (Alternatív Energia)
Összehangolt támadások is lehettek a Tettye Forrásház ellen a közelmúltban elkövetett bűncselekmények. Sándor Zsolt, a Tettye Zrt vezérigazgatója szerint szabotázsakció gyanúja is felmerülhet - írja a Magyar Nemzet.
márc. 11
8:21
Gyurcsány: Ranschburg Jenő emlékére (ATV)
A csütörtökön elhunyt Ranschburg Jenő pszichológusra emlékezik blogjában Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. Az alábbiakban a bejegyzést szerkesztés nélkül közöljük.
márc. 11
8:36
Milliókért plasztikázzák a bankrablót (Alternatív Energia)
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizeti annak a bankrablónak a plasztikai műtétjét, aki még tavaly lőtte fejbe magát egy rablási kísérletnél. A 29 éves férfi 2010 áprilisában egy pénzintézetet akart kirabolni a budapesti Árpád-hídnál - írja a Blikk.
márc. 11
8:39
Hatalmas földrengés, elérte a cunami Japán partjait - percről percre videókkal (ATV)
Heves, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg pénteken Japán északkeleti partvidékét.
márc. 11
8:54
Füst a metróban: a Moszkva térig járnak a szerelvények (Infostart)
A Moszkva térig már jár a 2-es metró - közölte a BKV fődiszpécsere.
márc. 11
8:54
Nem jár a 2-es metró a Délinél (Metropol)
Autóbuszokkal pótolják a metrót a 2-es vonalon a Déli pályaudvar és a Deák tér között, mert a pályaudvarnál füstöl az áramellátó gépház - közölte a BKV fődiszpécsere pénteken kora délelőtt. Jelenleg az Örs vezér terétől már a Moszkva térig közlekednek a szerelvények.
márc. 11
8:54
Netes hozzászólás miatt nyomoztat a volt polgármester (Alternatív Energia)
"A fent említett két szoci káder lopott már annyit, hogy soha se kell nekik dolgozni, igaz soha se dolgoztak." Emiatt az oroscafe.hu-n megjelent komment miatt tett feljelentést a rendőrségen Fetser János volt orosházi szocialista polgármester, egykori országgyűlési képviselő. A rendőrség kérésére az internetes portál kiadta a cikkükhöz hozzászóló adatait.
márc. 11
8:56
Agancsozók és rapsicok (Metropol)
Tíz vaddisznó és egy szarvas tetemét emelték ki hétfőn egy befagyott tóból a Pilisi Parkerdő munkatársai, az állatok az illegális agancsgyűjtők elől menekültek.
márc. 11
8:57
Kész a Fidesz tervezet - ami Semjénnek fontos, mind benne van + videó (ATV)
Magyarország új alkotmánya a himnusz első sorával kezdődik majd, de ezenkívül a tegnap nyilvánosságra hozott javaslat szerint több újdonság is lesz benne - a frakcióülésen a családi választójogról folyt a legélénkebb vita.
márc. 11
9:12
Sztrájk előtt a közmédiában? (Alternatív Energia)
Sztrájk előtti helyzet alakult ki a közmédiumoknál. Az ezeknél működő tizenhárom szakszervezet egységesen azt kéri a médiaszolgáltatási alaptól, hogy a március végén várható egyeztetésen kezdődjenek tárgyalások az elégséges szolgáltatásokról - nyilatkozta Lázár András, a közmédiumok szakszervezeteinek ágazati elnöke a Népszabadságnak.
márc. 11
9:14
Retorziók jönnének az adósság fejében (Alternatív Energia)
Feloszlathatnák a képviselő testületet, az előre hozott választáson pedig nem indulhatna a volt polgármester és a képviselők, ha a település túlzott adósságot halmoz fel a jövőben - tudta meg a Világgazdaság.
márc. 11
9:30
Rákay: Nem én írtam alá a szerződéseket (Alternatív Energia)
Pályázaton nyerték a milliós megbízásokat, a szerződéseket pedig korábban az ügyészség is vizsgálta és törvényesnek találta - mondta a Blikknek Rákay Philip.
márc. 11
9:32
A mozgólépcső fékberendezése gyulladt ki a Délinél (Alternatív Energia)
A mozgólépcső biztosító fékberendezése gyulladt ki pénteken reggel a Déli pályaudvarnál, a metróban. Senki nem sérült meg, az utasokat a BKV munkatársai kiküldték az állomásról, mikor a füstöt észlelték. Az állomásszintre füst szivárgott le, ezt reggel kilenc óra előtt már elkezdték kiszellőztetni.
márc. 11
9:33
Kína összeesküvést sejt a dalai láma lemondása mögött + videó (ATV)
Kína szerint a dalai láma a nemzetközi közösséget akarja megtéveszteni azzal, hogy lemond a tibeti emigráns kormány vezetéséről. A buddhista vezető az 1959-es tibeti felkelés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen jelentette be, hogy kész átadni a tisztséget egy szabadon választott vezetőnek.
márc. 11
9:35
Elbujdokolt a fiatal rendőrfőnöknő a drogbandák elöl + videó (ATV)
Az USA-ba menekült.
márc. 11
9:37
Tolna megyében építik fel a NATO radart + videó (ATV)
A Zengő és Tubes után síkságra tervezték át a NATO radart.
márc. 11
9:48
Túlságosan sok és olcsó a taxi? (Alternatív Energia)
Egy most megjelent minisztériumi rendelettervezet szerint a taxiengedély legfeljebb öt évre szólna, és megújításához a taxisoknak fizetős tanfolyamokra és vizsgákra kellene járniuk - írja a Világgazdaság.
márc. 11
9:50
MSZP: Hende Csabát ismét félrevezették (Alternatív Energia)
Félrevezették Hende Csaba honvédelmi minisztert az MSZP szerint a Koszovóban a HM EI Zrt. által működtetett állítólagos fürdőszobaszalon kapcsán. A miniszter korábban több helyen nyilatkozott arról, hogy több mint 90 millió forintért fürdőszobaszalont működtetett Koszovóban a tárca legnagyobb vagyongazdálkodási cége még Szekeres Imre idején.
márc. 11
9:51
Soha nem volt ennyi dollármilliárdos + videó (ATV)
A gazdagokra nem hat a válság.
márc. 11
10:06
Megverték a közterület felügyelőket jegyellenőrzés közben (Alternatív Energia)
A BKV ellenőrök munkáját segítő közterület-felügyelőket vertek meg csütörtökön utasok a III. kerületi Szentlélek téren.
márc. 11
10:08
Pontatlanságok vannak az alkotmánytervezetben (Alternatív Energia)
Az Alkotmány tervezetében szereplő népszavazással kapcsolatos szabályok gyakran pongyolák, gyengék, esetenként értelmezhetetlenek - nyilatkozta az InfoRádiónak Tóth Zoltán, az Európai Választási Szakértők Szövetségének elnöke.
márc. 11
10:09
Kukázott a férfi, elvitték a rendőrök (ATV)
A Város Mindenkié Csoport tüntetett a tiltó rendelet ellen.
márc. 11
10:24
Drogos volt, de meggygógyult a Baptista Szeretetszolgálat elnöke (Alternatív Energia)
Drogos volt a 15 éves Baptista Szeretetszolgálat elnöke. Szenczi Sándor a Fejér Megyei Hírlapnak beszélt arról, hogyan tört ki a drog és a nyomor rabságából.
márc. 11
10:27
Évekig rabolt ki bankokat Budapesten a családapa - feladta magát + videó (ATV)
2008-ban 3-at, 2010-ben 5-öt és idén egyet: összesen 9 bankot rabolt ki a férfi az elmúlt 3 évben.
márc. 11
10:29
A japán földrengés képekben (ATV)
Minden idők egyik legerősebb japán földmozgását követően mintegy 10 méteres szökőár érte el a partokat. A CNN eddig 18 halálos áldozatról tud. Galéria.
márc. 11
10:45
Navracsicstól kérnek segítséget az építőipari maffia ellen a vállalkozók (ATV)
A Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért (MMV) szervezet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek és Szaló Péter belügyminisztériumi helyettes államtitkárnak címzett levelében kér segítséget azon "fehérgalléros gazdasági bűnözői körök" ellen, amelyek tönkre teszik az építőipart - az MMV a levelet pénteken juttatta el az MTI-nek.
márc. 11
11:00
Elbocsátja hét egykori szt-tiszt alkalmazottját a Külügyminisztérium - újabb ügyek lehetnek (Infostart)
A Külügyminisztérium hét egykori, szigorúan titkos állományú (szt) tisztet azonosított be alkalmazottjai között, munkaviszonyukat a tárca vezetése megszünteti. Nem kizárt, hogy a Külügyminisztériumban további vizsgálatok lesznek egykori feltételezett szt-tisztek esetében; újabb nevek felmerülése esetén ezeknek a vizsgálatoknak létjogosultságuk van - mondta Németh Zsolt.
márc. 11
11:00
Egyesített nyomozásban a honvédelmi viszkisdoboz ügy és Fapál lakásvásárlása (Alternatív Energia)
Egy korábban indult nyomozáshoz csatolta a Központi Nyomozó Főügyészség a Budapesti Katonai Ügyészségtől kapott iratokat a honvédelmi Minisztériumnál történt állítólagos miniszteri kenőpénzek kapcsán.

Keresés