2011. március 19. szombat

márc. 19
5:18
Összeírná a kormány a határon túliakat is? (Alternatív Energia)
Bevonná az idei népszámlálás adatszolgáltatói körébe az egyszerűsített honosítási eljárással állampolgárságot szerző, de nem hazánkban élő magyarokat az Orbán-kormány - legalábbis egy lapunk birtokába került belső kormányzati dokumentumból ez derül ki. A cenzust teljes egészében lebonyolító Központi Statisztikai Hivatal nem tud a szándékról, a kormány pedig egyelőre nem szolgált érdemi válasszal.
márc. 19
5:18
Palira vették az ENSZ-et, tovább dörögnek a diktátor ágyúi + videó (ATV)
A külügyminiszter tűzszünetet jelentett be, miközben Kadhafi megpróbálja kilőni a felkelőket a nyugati országrészből.
márc. 19
5:20
Nem lesz a nemzeté az új alkotmány (Alternatív Energia)
Rossz úton csak rossz eredményre lehet jutni, ezért a Fidesz most készülő alkotmánya nem lesz a nemzeté - jelentette ki tegnap az MSZP elnökségi ülését követően Mesterházy Attila.
márc. 19
5:22
Megkötözött lábbal is tudni kell táncolni (Alternatív Energia)
Akik ma a politikát diktálják, nem szeretnek semmit, ami más, ami eltérő, ami különös - véli Jancsó Miklós. A Kossuth-díjas filmrendező szerint azonban csak olyan filmet érdemes csinálni, ami különbözik a többitől, másfajta. Viszont annak, aki ma másfajta filmben gondolkodik, szembe kell néznie azzal, hogy nagyon nehéz a társadalmat analizálni. A megszokottól némiképp eltérő beszélgetés következik…
márc. 19
5:36
Érdekvédelmi egyesületet alapítottak az iszapkárosultak (Alternatív Energia)
A vörösiszap-katasztrófa területén élők érdekképviselete céljából Esélyt az Életre a Vörösiszap Után néven egyesületet alapítottak devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi lakosok. Az alapítók minden, az érintett településeken élő embert károsultnak tekintenek az ingatlanok értékvesztése és a széleskörű utóhatások miatt.
márc. 19
5:38
Egész évben védekezni kell (Alternatív Energia)
Bár az igazi kullancs szezon még csak most keződik, a szakemberek arra intenek, hogy egész évben védekezni kell a vérszívó, betegséget terjesztő rovar ellen. Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban eddig 450-et vizsgáltak meg, 17,3 százalékukban Lyme-kórt okozó egy vagy több baktériumot találtak, olvasható a National Geographic márciusi számában.
márc. 19
5:40
Már Szalaiék is vizsgálódnak Az Este miatt (Alternatív Energia)
Vizsgálatot indított az Magyar Televízió Az Este című műsorának politikai kiegyensúlyozatlansága miatt a médiahatóság. Egy beadvány alapján kezdték meg az eljárást, aszerint 2010 június 14-20. között az MSZP mindössze egyetlen alkalommal szerepelt "annak ellenére, hogy számos olyan politikai tárgyú téma volt a a műsorban, melyben a kiegyensúlyozottság érdekében szükséges lett volna a szocialisták…
márc. 19
5:42
Újabb fideszes rokon kapott állást (Alternatív Energia)
Pályáztatás nélkül kapott vezetői megbízást a Somogy megyei kormányhivatalban Gelencsér Attila fideszes országgyűlési képviselő felesége - számolt be a Blikk. Gelencsér - aki a térség egyéni képviselője a parlamentben, emellett a somogyi közgyűlés elnöke - a lappal azt közölte: nem járt közben felesége megbízása ügyében.
márc. 19
5:44
Heten a hétről (Alternatív Energia)
Mit szól ahhoz, hogy a Tel Aviv-New York tengely után lelepleződött a Bécs-Moszkva-Brüsszel tengely is?
márc. 19
5:46
Elalvó sofőr - halálos baleset (Alternatív Energia)
Évente több száz közúti közlekedési baleset oka Magyarországon, hogy egy sofőr vezetés közben elalszik. A minapi soroksári úti, három halálos áldozatot követelő balesetben is szerepet játszhatott az alvászavar, pontosabban az aluszékonyság és a kimerültség.
márc. 19
5:48
Új utascsarnok Ferihegyen (Alternatív Energia)
Megnyitották pénteken - az új nevén - Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér korszerű, új csarnokát, amely a ferihegyi 2-es terminál A és B épülete között helyezkedik el. Az utasok elöször március 27-én használhatják az új létesítményt.
márc. 19
5:51
Havazás Magyarországon (Infostart)
A Mátrában havazásba fordult az eső, szombat reggel friss hó borította a sípályát Kékestetőn. Az átmenetileg beköszöntött kora tavasz visszavonulni kényszerült, a mediterrán ciklonhoz kapcsolódó hidegfront ismét 10 fok alá hűtötte a levegőt, a magasabb hegyekben pedig fagypont körül alakul a hőmérséklet.
márc. 19
6:30
A földrengés után kitartott, az atomveszély űzte el a magyar anyát + videó (ATV)
Patrícia most jött haza Japánból – két és fél éve él Tokióban kisfiával és férjével.
márc. 19
6:48
"Idegesítő feje van" - egy méterről köpték le a magyar sztárt (ATV)
Gyermekkori álma válik valóra a sztárnak önálló nagyszabású koncertjével. Nem tagadja, hogy rengeteg lány érdeklődik iránta, ám ő egy igazi lelki társra vágyik.
márc. 19
7:24
Luxusutak, halál és egy kis boszorkányüldözés + videó (ATV)
9 gyógyszeripari céget büntettek 52 millióra, mert orvosokat vesztegettek meg.
márc. 19
7:39
A cigányság helyzete: Pintér ezt a leckét kapta Orbántól - lapszemle (Infostart)
A Gyöngyöspatán is járőröző polgárőrökhöz hasonló szervezetek tevékenységének megállítására kap megbízást Pintér Sándor belügyminiszter. Az Origo információi szerint ez dőlt ez azon a tegnapi találkozón, amelyen Orbán Viktor a cigányság helyzetéről tárgyalt a romaügyekért felelős államtitkárral, Balog Zoltánnal és az Országos Cigány Önkormányzat vezetőjével, Farkas Flóriánnal.
márc. 19
8:00
Repülőgépek bombáztak Líbiában szombat hajnalban (ATV)
Pénteken a líbiai vezető az ENSZ BT döntést kritizálva megfenyegette a nyugatot: a dirva gyarmatosításnak tengeri háború lehet a vége. Líbia szerint egy katonai beavatkozás esetén le fognak lőni minden - polgári és katonai - tengeri járművet a Földközi-tengeren. Közben a líbiai fegyverszünet ellenére újabb bombázásra került sor Bengáziban.
márc. 19
8:18
Fordulat a Hunvald-ügyben: fideszes képviselő is van a vádlottak között (Alternatív Energia)
Tiszafüreden lett kompenzációs listáról fideszes képviselő Lipcsey György Imre, a Hunvald György egykori, VII. kerületi polgármester nevével fémjelzett ingatlanpanama botrány egyik vádlottja - írja a Blikk.
márc. 19
8:18
Azonnali visszavonulásra szólította fel Kadhafit Obama (ATV)
Barack Obama azonnali visszavonulásra szólította fel Kadhafit.
márc. 19
8:36
Frekvenciapályázatok: 59 helyet oszt ki a Médiatanács (Alternatív Energia)
Idén 59, köztük öt budapesti rádiós frekvencia kiosztásáról dönt a Médiatanács. A testület azt ígéri, hogy a médiaszolgáltatási díjakat ezentúl arányosan, több szempont figyelembe vételével állapítják meg.
márc. 19
8:36
Újabb földrengés, Japán az atomkatasztrófa szélén, percről percre (ATV)
A japán mérnököknek sikerült kiépíteniük egy elektromos vezetéket a fukusimai atomerőműhöz, s még szombaton négy reaktornál akarják helyreállítani az áramszolgáltatást - közölte a szigetország atombiztonsági ügynöksége. Kérdés azonban, hogy időben helyre tudják-e állítani a súlyosan sérült reaktorok hűtését, vagy pedig - ahogy azt tették Csernobilban is - homokkal és betonnal beszórva kell a…
márc. 19
8:38
Jövőben az állam dönti el, ki a cigány, a román, az örmény + videó (ATV)
Legalábbis ez az alkotmánytervezet egyik olvasata.
márc. 19
8:54
Viharos szél, eső, havas eső várható (Alternatív Energia)
Egész nap borult lesz az ég, csak délután, az Alpokalján vékonyodik, majd csökken a felhőzet. A Dunántúlon egyre kevesebb helyen, viszont keleten, északkeleten, később a Duna-Tisza-közén is többfelé várható eső, zápor. Főként a hegyekben havas eső, esetleg átmeneti havazás is előfordulhat.
márc. 19
8:54
Lezuhant az autópályáról - mentők vitték el (ATV)
Leesett az M7-es autópályáról egy személyautó pénteken reggel.
márc. 19
8:56
Orbánnak tapsolók: 1,25 milliót kaptak (Alternatív Energia)
1,25 millió forintot fizettek a szervezők annak a statisztaszervező cégnek, amely a tapsoló statisztákat biztosította Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszéde alatt a Nemzeti Múzeumnál - írja a Népszabadság.
márc. 19
8:58
Égett a papírgyár Csepelen - Képgaléria! (Alternatív Energia)
A gyár területén egy nyitott oldalú épületben, körülbelül 200 négyzetméteres területen lángoltak a papírbálák. A tűz nem veszélyeztette a környező épületeket, de egy targonca megsemmisült.
márc. 19
9:12
Nem a felüljáróról zuhant a kocsi az M7-esre (Metropol)
A reggeli, elsődleges rendőrségi információkkal ellentétben nem a felüljáróról zuhant le egy utánfutót húzó személyautó az M7-es autópályára szombaton kora reggel - közölte a rendőrség.
márc. 19
9:12
Huszonöt lakást kellett kiüríteni a bomba miatt Budapesten (Alternatív Energia)
Zsarolás miatt indított eljárást a rendőrség a József körúti bank előterében elhelyezett csomag miatt. A füstölő táskát délután tette le valaki, a hátizsákot tűzszerészek vizsgálták át, végül egyikük a közeli metróépítkezés területére vitte, ahol felrobbantotta azt. A pénzintézet felett lakók nem sokkal ezután - már bőven az esti órákban - térhettek vissza otthonukba. Ezzel körülbelül egy időben a…
márc. 19
9:12
Meghalt a sztár - túlélte az autóbalesetet, de elvitte a rák (ATV)
71 évesen, hosszú betegséget követően elhunyt a híres basszusgitáros.
márc. 19
9:14
Polgárőrök adták a molotov-koktélt, amit a romák házaira dobtak (Alternatív Energia)
Már a perbeszédekre készültek a felek a 2008-as pátkai Molotov-koktélos támadás tárgyalásán, mikor az ügyészség bejelentette: megtalálták az igazi támadót - írja a Népszabadság.
márc. 19
9:45
Bánkúton is esik a hó (Infostart)
Esik a hó a bükki sícentrumban, Bánkúton - mindez a síklub honlapján is látható. A felvonók nem járnak.
márc. 19
9:48
Megváltozhat a BKV-megállók neve is (Metropol)
A főváros rendezné a BKV-megállók elnevezésének kérdését, az eddigi gyakorlatot ugyanis nem szabályozta semmi - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
márc. 19
9:48
Korrupció elleni főügyészségi osztály alakul (Alternatív Energia)
Új ügyészségi osztály alakul a kiemelt korrupciós ügyek felderítésére - értesült a Magyar Nemzet igazságügyi forrásokból.
márc. 19
9:48
A West-Balkán-tragédia a Sziget-fesztivált is hátba szúrhatja + videó (ATV)
A három lány halála miatt a belügy nagyon kemény szabályozással állt elő.
márc. 19
9:50
Már Bengáziban vannak Kadhafi katonái - percről-percre (ATV)
Az Egyesült Államok, Franciaország, Egyesült Királyság és arab országok szombaton találkoznak, hogy megvitassák a katonai lehetőségeket Líbia ellen. Ezzel egy időben a felkelők szerint Kadhafi csapatai már Bengázi határában állnak - hajnalban pedig újabb légicsapásokra került sor, a légtérzár és "fegyverszünet" ellenére. A legfrissebb hírek szerint pedig Kadhafi csapatai már Bengáziban vannak.
márc. 19
10:03
Ledöntötték a doni emlékművet Kömlődön (Infostart)
Péntek este vandálok ledöntötték Kömlőd közösségi összefogással emelt doni emlékművét és több épületet is megrongáltak - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei település alpolgármestere szombaton az MTI-t.
márc. 19
10:06
Esik a hó Bánkúton (Metropol)
Esik a hó a bükki sícentrumban, Bánkúton - tette közzé honlapján a síklub szombaton. Bánkúton három centiméteres hó borítja a lejtőket, a hőmérséklet nulla fok alatt van, a sífelvonók nem működnek.
márc. 19
10:06
"Az egész megye cigányságával találják magukat szembe" (Alternatív Energia)
A Hajdú-Bihar megyei kisebbségi önkormányzat elnöke nem lepődne meg azon, ha a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület áprilisra tervezett többhetes hajdúhadházi járőrözésének egyik célja igazából az etnikai feszültségek szítása lenne - írja a Hajdú-Bihari Napló.
márc. 19
10:08
A kormánynegyedet is vizsgálnák (Alternatív Energia)
Az elszámoltatási kormánybiztos a MÁV-val közösen vizsgálja a kormányzati negyed beruházás egyik elemét, a Nyugati pályaudvar melletti ingatlan 8,5 milliárd forintos megvásárlását - írja a Magyar Nemzet.
márc. 19
10:24
Pénzügykutató: Csökkenő reálkereset, növekvő fogyasztás (ATV)
A kormány által vállalt 3,8 százalék helyett akár a 4,5 százalékot is elérheti a tavalyi költségvetési hiány.
márc. 19
10:26
Semmisségi törvény helyett amnesztia (ATV)
A Magyar Helsinki Bizottság az Alkotmánybírósághoz fordult.
márc. 19
10:42
Újabb nagykövetcserékről döntött a Külügyminisztérium (Alternatív Energia)
Újabb nagykövetcserékről döntött a Külügyminisztérium - írja a Magyar Nemzet. Hat diplomáciai állomáshelyen lesz vezetőváltás: Pozsonyban, Újdelhiben, Vilniusban, Athénban, Tokióban és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél.
márc. 19
11:15
Kinyit a Sándor-palota (Infostart)
Két napon keresztül, szombaton és vasárnap kinyílik a Sándor-palota ajtaja: a nyílt napokon az érdeklődők megnézhetik az épület lovagtermét és a köztársasági elnök dolgozószobáját is.
márc. 19
11:18
Az államtitkár megállítaná a gyógyítók elvándorlását (Alternatív Energia)
A gyógyítók elvándorlásának megállításáért az intézményvezetők is sokat tehetnek - mondta a Magyar Hírlapnak Szócska Miklós egészségügyi államtitkár.
márc. 19
11:18
Ha az USA támad, Kadhafi mellett fognak harcolni a szomszédai (ATV)
A líbiai külügyminiszter-helyettes szerint egy külföldi intervenció Kadhafi mellett sorakoztatná fel az észak-afrikai országokat.
márc. 19
11:20
Nőket akartak szerezni a debreceni börtönből kitört rabok (Alternatív Energia)
Vascsővel feszítették fel cellájuk ajtaját a rabok a hét elején a debreceni büntetés-végrehajtási intézetben - írja a Blikk.
márc. 19
11:36
A megélhetéshez való jog is bekerülne az alkotmányba? (Alternatív Energia)
Szociális Kerekasztalt hívott össze a Magyar Szociális Fórum azért, hogy a készülő alkotmányba bekerüljön a megélhetéshez való jog. A Kerekasztal tanácskozást március 26-án, szombaton tartják, Budapesten.
márc. 19
11:36
Újabb földrengés rázta meg Japánt, Fukusima közelében (ATV)
A Richter-skála szerinti 6,1-es erejű földrengés rázta meg Japán. A rengés epicentruma a súlyosan megsérült fukusimai atomerőmű közelében volt.
márc. 19
11:38
"Fekete" bértapsolók miatt háborognak a szocialisták (ATV)
Az Egyenes Beszéd vendége: Török Zsolt.
márc. 19
11:54
Mégsem utazhatnának ingyen a szolgálaton kívüli rendőrök (Metropol)
Visszavonná a szolgálaton kívüli rendőrök ingyenes BKV-utazásáról szóló rendeletet a Fővárosi Önkormányzat.

Keresés