2011. március 30. szerda

márc. 30
1:30
Hiába vezettünk, a hollandok 5-3-ra fordítottak (ATV)
5-3 - ezzel az eredménnyel ért véget a labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának selejtező mérkőzése kedd este Amszterdamban.
márc. 30
5:06
„Hatalmas meglepetés” Visszatér a képernyőre a magyar műsorvezető (ATV)
Pedig már lezárta azt a korszakot.
márc. 30
5:21
Kisípolta Wittnert a fővárosi MSZP (Alternatív Energia)
Embertelen kijelentései miatt demonstrált tegnap az MSZP budapesti szervete Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, valamint az őt védelmébe vevő Fidesz-KDNP ellen. Az ellenzéki párt tagjai és több száz szimpatizánsa a fővárosi, Szentkirályi utcai Fidesz-székház előtt mutattak fel piros lapot Wittnernek, a több száz lapot pedig ott is hagyták a Fidesz-irodára tűzve.
márc. 30
5:23
Ismét megvezették Brüsszelt (Alternatív Energia)
Több valótlanságot és félrevezetést tartalmazó fordítást küldött Brüsszelbe a kormány az alkotmány-tervezet ügyében arra a meghallgatásra, amelyet kedden tartott az EP néppárti frakciója. Erre civil szervezetek hívták fel a figyelmet, amire az volt a Fidesz válasza, hogy a képviselők később egy másik, pontosabb fordítást is kaptak. Ezt a trükköt a médiatörvény ügyében már bevetette a kabinet.
márc. 30
5:24
Jó hír az embereknek: befagyasztanák a rezsiket (ATV)
Az ígéretek szerint a kormány mindenáron előáll egy rezsi-befagyasztó javaslattal. A GKI vezető elemzője azt mondja: ez egy meglehetősen piacidegen változtatás, ami rossz megoldás lenne a gazdaság, és a versenyképesség számára.
márc. 30
5:39
Sürgeti az íreket Navracsics a gázoló ügyében (Alternatív Energia)
Az ír igazságügyi miniszterhez fordult Navracsics Tibor a 2000-ben Leányfalun két gyermeket halálra gázoló Francis Ciarán Tobin kiadatásának ügyében: az igazságügyminiszter szerint ugyanis "aggodalomra ad okot", hogy bár a dublini Legfelsőbb Bíróság legutóbb a férfi kiadatása mellett döntött, Tobin megfellebbezte ezt.
márc. 30
5:41
Nem vallott a bűnösségéről Somogyi Ábel (Alternatív Energia)
Az ügyész kizárását kérte peréből az a budapesti joghallgató, aki a vád szerint 22 ember megölését tervezte: szerinte ugyanis az rokona annak a nyomozási bírónak, aki elfogásakor kihallgatta őt, ez pedig szerinte kizáró ok. A Fővárosi Bíróságon tegnap pár óra alatt kiderült, ez nem igaz, ennek ellenére elnapolták a pert. Somogyi Ábel szerint az "állam terrorgépezete" csinált bűnöst belőle.
márc. 30
5:43
Mégsincs repedés az iszaptározón (Alternatív Energia)
A 7-es kazetta fala nem repedt meg, állapota stabil - cáfolta a hétfőn megjelent híreket az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka. A szennyező anyagok beszállítása azonban egyelőre nem indul újra. Bár a tározó tetején víz jelent meg, a mérések szerint az nem veszélyes és a mennyisége folyamatosan csökken.
márc. 30
5:45
Nyílt ülés zárt ajtók mögött (Alternatív Energia)
A hírszerzés - jelenlegi nevén a Magyar Köztársaság Információs Hivatala - központjába kihelyezett ülésen hallgatta meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a titkosszolgálat éves beszámolóját. A jelentést, illetve a főigazgató, valamint a hat területi igazgató beszámolóját a testület egyhangúlag elfogadta - közölte lapunkkal Molnár Zsolt, a testület szocialista tagja.
márc. 30
6:33
Szemben az autópályán - Megindult a forgalom az M6-oson (Infostart)
Megindult a forgalom az M6-os autópálya 50-es kilométerének közelében, ahol hajnalban három ember halt meg, amikor egy, a forgalommal szembe haladó személyautó kisteherautóval ütközött.
márc. 30
6:36
Videó: az egyik kanyarban kiesett a motor hátsó kereke (ATV)
A versenyző megúszta a balesetet.
márc. 30
6:38
Európai Bíróság, tüntetések: szakszervezetek az alkotmány ellen (ATV)
Április 9-ére hat szakszervezeti konföderáció és az európai szakszervezeti szövetség hirdetett tiltakozó demonstrációt az új alkotmány és a kormány tervezett munkavállalói jogokat sértő programja miatt.
márc. 30
6:51
Határon túli magyar szervezetek támogatásait is vizsgálja majd Budai Gyula (Infostart)
A magyar kormány által a határon túli magyar szervezeteknek és egyéb intézményeknek nyújtott állami támogatások ügyében is vizsgálódik majd az elszámoltatási kormánybiztos.
márc. 30
7:27
Orbán: van értelme annak, hogy polgármesterek legyenek parlamenti képviselők (Infostart)
Orbán Viktor szerint bár volt és van értelme annak, hogy polgármesterek parlamenti képviselők legyenek, mégis az összeférhetetlenség mellett érvel, ugyanis a 2014-től létrejövő 200 fős parlament esetében "nem ülhet bent 50-100 polgármester, mert akkor beszűkülne a politikai osztály, ami egészségtelen lenne". A miniszterelnök erről az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorának szerdai adásában…
márc. 30
7:27
Ítélet várható az "országos fővajda" büntetőperében (Alternatív Energia)
Szerdán ítélet várható a magát országos fővajdának tartó Kállai Csaba büntetőperében. A vád szerint Kállai Csaba, aki egyben a Vajdák a Romákért Alapítvány kuratóriumának elnöke is volt, nagy vagyoni haszon ígéretével többeket rábírt arra, hogy az ország különböző helyein vajdák legyenek.
márc. 30
7:30
Obama nem zárja ki a líbiai felkelők felfegyverzését (ATV)
Barack Obama amerikai elnök nem zárja ki a líbiai felkelők felfegyverzését annak érdekében, hogy távozásra bírja Kadhafit.
márc. 30
7:45
A vízdíjra nincs moratórium - lapszemle (Infostart)
A vízdíjakra ma még nem vonatkozik moratórium - írja a Népszabadság. Harrach Péter a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy jövő januártól életbe léphet az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó jogszabály.
márc. 30
7:45
Festmények, szobrok Gyurkovics Tibor emlékére (Alternatív Energia)
Idén lenne 80 éves lenne Gyurkovics Tibor. Ebből az alkalomból ismert magyar képzőművészek úgy döntöttek, hogy kiállítást rendeznek a két és fél éve elhunyt Kossuth-díjas író, költő emlékére. A tárlat március 30-a és május 20-a között várja majd az érdeklődőket a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban.
márc. 30
7:48
Halálos baleset miatt félig lebénult az M6-os (ATV)
Halálos baleset történt szerda hajnalban az M6-os autópályán Iváncsa térségében.
márc. 30
8:06
Több mint félszáz halott a tikriti mészárlásban (ATV)
Legalább 58 halottja van a terroristák jól szervezett támadásának az iraki Tikritben. Szaddám Huszein szülővárosában, a szunnita ellenállás egykori központjában katonának öltözött támadók rohanták le a tartományi tanács székházát.
márc. 30
8:21
Már most le lehet cserélni a téli gumit (Infostart)
Megelőzhetik a sorban állást azok, akik már most nyárira cseréltetik autójukon a téli gumit. A Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági üzletágának igazgatója azt javasolja: ha négy helyett csak két új abroncsra van pénz, az a kettő a hátsó tengelyre kerüljön.
márc. 30
8:21
Hármas halál az M6-oson - három férfi az áldozat (Alternatív Energia)
Három férfi az áldozata a szerda hajnali, M6-oson történt karambolnak. Egyiküket még nem tudták azonosítani. A rendőrség mindemellett vizsgálja, hogy a forgalommal szemben haladó autós fogyasztott-e alkoholt vagy drogot, ahogy azt is, hol hajtott fel a sztrádára.
márc. 30
8:39
Széthullanak az állami autók! (Alternatív Energia)
Lehetséges, hogy küszöbön áll a kormányzati autók cseréje, annak ellenére, hogy a miniszterelnök azt megtiltotta - számol be szerdai számában a Blikk.
márc. 30
8:42
Januártól bezárhatnak a boltok vasárnaponként (ATV)
Évente csak 12 alkalommal lehetnének nyitva.
márc. 30
8:44
Drágult a benzin, olcsóbb lett a gázolaj (ATV)
Mindkettő esetében két forint a különbség.
márc. 30
8:46
A Facebook nem távolítja el a harmadik intifádára felhívó honlapot (ATV)
A Jeruzsálem Post úgy értesült, hogy a közösségi hálózat üzemeltetői szerint, „a harmadik intifádára” felhívó arab nyelvű oldal nem szólít fel Izrael elleni erőszakra, ezért a Facebook csak az egyéni erőszakos bejegyzéseket távolította el.
márc. 30
8:48
Lélegeztetőgépre került a magyar származású világsztár (ATV)
Múlt héten is rosszul lett egyszer.
márc. 30
8:57
Megrongálták a kiskörei vízlépcső zsilipjeit (Alternatív Energia)
Megrongálták a kiskörei vízlépcső zsilipjeit helyi színesfém-tolvajok a rézkábelekért - írja a Heves Megyei Hírlap.
márc. 30
9:00
Befagyasztják a panelprogramot (ATV)
Ebben az évben már nem hirdetnek új panelprogramot, és a korábban beérkezett pályázatok jelentős részét is a szén-dioxid kvótákból a jövőben befolyó összegek terhére fizetik ki – tudtuk meg Bencsik János klíma és energiaügyért felelős államtitkártól. Családi házak energetikai beruházásaira viszont hamarosan új pályázatok jelennek meg.
márc. 30
9:15
Általános gond a fog elvesztése (Metropol)
Fogazatunk részleges vagy teljes elvesztése idősebb korban népbetegségnek számít. Nagyon sok ember él Magyarországon, akinek hiányzó fogait kivehető műfogsor pótolja. Sajnos, a kivehető protézis viselete már messze nem olyan komfortos dolog, mintha saját fogaink lennének.
márc. 30
9:15
Japán tőzsdenyitás: minimális erősödés (Alternatív Energia)
Minimális erősödéssel, 0,36 százalékkal magasabb értékkel nyitott a tokiói tőzsde szerda reggel a keddi záráshoz képest. A Nikkei 225 index 34,29 ponttal 9493,97 pontra emelkedett a korai kereskedés folyamán.
márc. 30
9:18
Pár év alatt a térség legvonzóbb befektetési helye lesz Magyarország (ATV)
Legalábbis a kormány tervei szerint, melyet a patrióta gazdaságpolitikáról tartott előadása során ismertetett Matolcsy György.
márc. 30
9:20
Líbia: menekülnek a lázadók két városból is (ATV)
A Moammer Kadhafihoz hű kormányerők támadásai miatt a líbiai felkelők sietve hagyják el Brega és Rasz-el-Unúf városát, és kelet felé, Bengázi irányába hátrálnak - jelentették szerdán arab tévéállomások.
márc. 30
9:36
Korrigált a KSH, de a munkanélküliségi adat nem változott (ATV)
11,5 százalék volt 2010 decembere és 2011 februárja között.
márc. 30
9:38
Goal.com: a mezőny legjobbja Gera Zoltán volt (ATV)
8,5-es értékeléssel még Affelayt is megelőzte.
márc. 30
9:51
Eltört a sín, késnek a vonatok Füzesabony és Mezőkövesd között (Alternatív Energia)
Az egyik vágányt le is kellett zárni, a szerelvények 10-15 perccel hosszabb menetidővel közlekednek.
márc. 30
9:53
Megkezdődött az életveszélyes házak bontása Kulcson (Alternatív Energia)
Megkezdődött hét életveszélyessé vált ház és nyaraló bontása Kulcson. A januári löszfal-csúszás óta nem léphettek be ezekbe a tulajdonosok.
márc. 30
9:54
Elefántcsontpart: 20 ezren menekültek be egy templomba (ATV)
Több mint húsz ezer ember menekült egy templom épületébe Elefántcsontparton, ahol továbbra is polgárháborús helyzet uralkodik. Az ország nyugati részén lévő település körzetében egyre intenzívebbek a harcok. A helyi pap a BBC-nek elmondta, sokan lőfegyver okozta sebesülésekkel érkeztek a templomba, ahol hallani lehet a fegyverropogást. Egyesek asztal alá bújva próbálnak fedezéket találni a golyók…
márc. 30
9:55
Késnek a vonatok a szobi vonalon (Alternatív Energia)
Tíz-tizenöt percet késnek a vonatok a Budapest-Vác-Szob vonalon.
márc. 30
10:09
Csontos a tárgyalás elhalasztását kérte (Metropol)
Felfüggesztették a romagyilkosságok büntetőperének tárgyalását szerdán a Pest Megyei Bíróságon, miután az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád nem válaszolt az anyja nevére, illetve állandó lakhelyére vonatkozó bírói kérdésekre. Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt vádlott megtagadták a vallomástételt. Csontos István meghallgatásával folytatódik a romagyilkosságok büntetőperének második tárgyalása.
márc. 30
10:09
Újabb gyanú Stadler ellen (Alternatív Energia)
Két cége miatt újabb büntetőeljárás indult Stadler József ellen - értesült a Magyar Nemzet.
márc. 30
10:12
Félbeszakadt a romagyilkosságok tárgyalása (ATV)
Rövid kényszerű szünet után folytatódott a romák elleni gyilkosságsorozat tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. Az első rendű vádlott - a korábbi médiaértesülésekkel ellentétben - mégsem tesz vallomást, ahogy a másod- és a harmadrendű vádlott sem. A negyedrendű vádlott viszont - bűnössége részbeni elismerésével - megkezdte vallomástételét.
márc. 30
10:14
Orbán: folyamatos és masszív megerősítésre van szükségünk (ATV)
Orbán Viktor szerint bár volt és van értelme annak, hogy polgármesterek parlamenti képviselők legyenek, mégis az összeférhetetlenség mellett érvel, ugyanis a 2014-től létrejövő 200 fős parlament esetében "nem ülhet bent 50-100 polgármester, mert akkor beszűkülne a politikai osztály, ami egészségtelen lenne." A miniszterelnök erről az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorának szerdai adásában…
márc. 30
10:27
Csalás miatt nyomoznak a volt miniszter ügyében (Alternatív Energia)
Nyomozást rendelt el az ügyészség csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt az Oszkó-féle tartási szerződések kapcsán - mondta a Magyra Hírlapnak Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
márc. 30
10:29
Félbeszakadt a romagyilkosságok tárgyalása (Alternatív Energia)
Elkezdődött, majd rögtön félbeszakadt a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat tárgyalása a Pest Megye Bíróságon. A szerdai napra a vádlottak meghallgatását tervezik.
márc. 30
10:30
Változást ígérnek és készen állnak a kormányzásra a németországi Zöldek (ATV)
A történelmi győzelmet aratott Zöldek változást ígérnek, és készen állnak a kormányváltásra. A visszaesett kereszténydemokraták az atomenergia terén végrehajtott hirtelen irányváltást igyekeznek hitelesíteni és elfogadtatni, míg a szabaddemokraták a nemzetközi helyzetet okolják a vereségért.
márc. 30
10:32
Borsik: vissza fog ütni, hogy a kormány nélkülözi a párbeszédet (ATV)
A szakszervezetek és a munkaadók is többször kezdeményezték a kormánynál, hogy vitassák meg az alkotmány tervezetét.
márc. 30
10:34
Videó: ifjú csatár vezette sikerre a selecaót (ATV)
Neymar kétszer talált be Skócia ellen.
márc. 30
10:45
Van, ami megtörheti a Fidesz-fölényt? (Infostart)
A Fidesz népszerűségvesztése ellenére egyik ellenzéki erő sem képes reális alternatívát nyújtani a kormánnyal szemben - írja legutóbbi tanulmányában a Méltányosság Politikaelemző Központ.
márc. 30
10:45
Romagyilkosságok - miért szakadt meg a tárgyalás? (Alternatív Energia)
A vádlott köteles megmondani személyes adatait a tárgyalást vezető bírónak, de a büntetőeljárásról szóló törvényben nincs szankció arra, ha mégis megtagadná az ilyen jellegű adatközlést - mondta el a Független Hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő ügyvéd.

Keresés