2011. március 27. vasárnap

márc. 27
5:24
Hosszú évek után adásban békült ki a két magyar énekes (ATV)
Nem tudta, hogy barátja miért tett annyi mindent érte, miután kiszabadult a börtönből.
márc. 27
5:26
Változások a kormányban: öten pályázhatnak Martonyi helyére + videó (ATV)
Távozhat posztjáról Martonyi János. A Népszabadság információi szerint a külügyminiszter nyáron, ha véget ér Magyarország soros uniós elnöksége, leköszön a magyar diplomácia éléről.
márc. 27
6:15
Nyáridő vasárnaptól (Infostart)
Vasárnap hajnaltól a nyári időszámítás van érvényben. Az órákat hajnali 2 órakor kellett 3 órára előreállítani. Az óraátállítás a BKV és a MÁV menetrendjét is érinti.
márc. 27
6:36
Egy éven belül kétszer esett össze a pályán egy magyar focista (ATV)
Tavaly több hónapot hagyott ki, majd gyógyultnak nyilvánították.
márc. 27
8:42
Tömeges „törölköző-bedobás” Gondok lehetnek az egészség ügyben + videó (ATV)
A rezidensek figyelmeztetnek, ugyanis sok jogsérelem éri őket, külföldön pedig akad számukra munka.
márc. 27
8:57
Az életfogytig tartó szabadságvesztés is bekerülhet az alkotmányba - hírösszefoglaló (Infostart)
Bekerülhet az életfogytig tartó szabadságvesztés is a készülő alkotmány szövegébe. A klímavédelemről tárgyaltak az uniós környezetvédelmi miniszterek Gödöllőn. Líbiában visszafoglalták a felkelők a stratégiai fontosságú Adzsdábíja városát.
márc. 27
8:59
Magyar-ukrán-ruszin kerekasztal (Infostart)
Magyar-ukrán-ruszin nyilvános kerekasztal-beszélgetést szervezett a Kárpát-medencei Megbékélés Mozgalom keretében Surján László európai parlamenti képviselő Beregszászon.
márc. 27
9:00
Beszorult a WC-be, megbukott: nem lehet magyar állampolgár a celeb (ATV)
Majdnem lemaradt a vizsgáról, majd olyan nehéz kérdéseket kapott, hogy újra kell próbálkoznia.
márc. 27
9:15
Spéder Zsolt: Kettős az elvárás az apákkal szemben (Infostart)
Kettős elvárás alakult ki az apákkal szemben - mondta a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója. Spéder Zsolt azt mondta: egyre erősebb az elvárás, hogy a korábbi tradicionális kenyérkereső apa feladatkör kiegészüljön a családi életben való aktívabb részvétellel.
márc. 27
9:18
Két várost visszafoglaltak a líbiai lázadók (ATV)
Két várost is visszafoglaltak az ellenzéki erők Moamer Kadhafi hadseregétől szombaton. A líbiai vezető katonái Azsdabíját és Bregát is feladták. Ez volt a felkelők első komolyabb katonai sikere azóta, hogy a nyugati légicsapások a múlt szombaton elkezdődtek.
márc. 27
9:54
Ma helyezeik végső nyugalomra Arnóth Sándor fideszes honatyát (ATV)
Vasárnap helyezik végső nyugalomra Arnóth Sándort, Püspökladány polgármesterét. A tragikus autóbalesetben elhunyt politikus temetése a püspökladányi köztemetőben lesz. A szertartásra rengeteg embert várnak.
márc. 27
10:45
A Századvég készíthet tanulmányokat a Fidesznek (Infostart)
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. készíthet hat, egyenként legalább 30 oldalas gazdaságpolitikai elemzést a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának.
márc. 27
10:47
Az alkotmányjavaslat módosító javaslatairól tárgyal az Országgyűlés a jövő héten (Infostart)
A részletes vitára bocsátott alkotmányjavaslat módosító javaslatairól tárgyal az Országgyűlés jövő heti, holnapra és péntekre kiírt ülésén. A parlamenti munka a hét első napján a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik.
márc. 27
10:48
Fóti kettősgyilkosság: órákon át faggatták a férfit (ATV)
Megromlott a viszonya volt élettársával és a nő anyjával, hetekig nem láthatta gyerekét sem - az RTL Híradó információi szerint erről beszélt vallomásában a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja a nyomozóknak. A férfi péntek délután adta fel magát. A rendőrök az ő levele alapján, szerda este találtak rá a két asszony holttestére. Őket brutálisan meggyilkolta, gyermekét azonban nem bántotta.
márc. 27
10:49
Hamisítás elleni stratégia (Infostart)
Középtávú stratégiát dolgoz ki a kormány számára a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. A szervezet közleménye szerint az állami szervekből, valamint iparági és szakmai érdekképviseleti szervezetekből álló testület koordináló szerepet tölt be a hamisítás elleni fellépésben.
márc. 27
10:50
Líbiai lázadó vezető beismerte, hogy kapcsolatban áll Al-Kaida harcosokkal (ATV)
A Kadhafi ellenes líbiai lázadók parancsnoka beismerte, hogy a lázadók vezetői között olyan "al-kaida harcosok" néven ismert iszlám militáns személyek is vannak, akik Irakban amerikai katonák meggyilkolásában is részt vettek. A WikiLeaks táviratok, helyi riporterek valamint független elemzők is kimutatták, hogy a líbiai vezető, Moamer Kadhafi ellenzéke között jelen vannak az iszlamista politikai…
márc. 27
11:03
Denaturált szeszből készített pálinkát egy bánhorváti férfi (Infostart)
Aroma hozzáadásával, denaturált szeszből készített pálinkát egy bánhorváti férfi.
márc. 27
11:03
Orbán Viktor kezd hétfőn a parlamentben (Alternatív Energia)
Folytatódik az alkotmányozás jövő héten is a parlamentben. Hétfőn napirend előtt a miniszterelnök fogja ismertetni a nemzeti konzultáció, azaz a visszaérkezett kérdőívek eredményeit. Ezután lezárják az alkotmány általános vitáját és döntenek az alkotmánytervezetek részletes vitára bocsátásáról.
márc. 27
11:21
Továbbra is nagy a torlódás a magyar-ukrán határon (Metropol)
Az Ukrajnába tartó kamionok hat, míg a Magyarországra belépő személyautók egy órát kényszerülnek várakozni a záhony-csapi határátkelőhelyen vasárnap délelőtt - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
márc. 27
11:24
Hirtelen halál a pályán: ez áll a sportolók tragádiái mögött (ATV)
Ha fiatal, csúcsformában lévő sportembereknek 24-órás EKG felvételt készítenek, nem ritkán észlelnek olyan szabálytalan szívütéseket, amelyek miatt bárkit további vizsgálatok végett azonnal kórházba dugnának. Olasz sportorvosok vizsgálata igazolta, hogy ha ilyen ritmuszavarok hátterében nincs kimutatható szervi szívbaj, a versenyzés megfelelő ellenőrzéssel folytatható.
márc. 27
11:26
Orbánnal kezd a parlament holnap (ATV)
Folytatódik az alkotmányozás jövő héten is a parlamentben. Hétfőn napirend előtt a miniszterelnök fogja ismertetni a nemzeti konzultáció, azaz a visszaérkezett kérdőívek eredményeit. Ezután lezárják az alkotmány általános vitáját és döntenek az alkotmánytervezetek részletes vitára bocsátásáról.
márc. 27
11:42
Japán: még hónapokig bírkózhatnak az erőművel (ATV)
Még hosszú ideig elhúzódhat a március 11-ei földrengés és cunami során megsérült Fukusima 1 atomerőmű stabilizálása, a létesítmény közelében a tengerben mért sugárzási szint is emelkedik - figyelmeztetett a japán kormány.
márc. 27
11:44
Szegedi drogtanyán ütöttek rajta a rendőrök (ATV)
Dílereket és kábítószer fogyasztókat fogtak a rendőrök Csongrád megyében a napokban. Az egyenruhások több mint 20 embert állítottak elő, közülük hármat őrizetbe is vettek.
márc. 27
11:57
Továbbra is nagy a torlódás a magyar-ukrán határon Záhonynál (Infostart)
Továbbra is nagy a torlódás a magyar-ukrán határon Záhonynál.
márc. 27
12:33
MSZF: Egy évvel el kell napolni az új alaptörvény elfogadását (Alternatív Energia)
Egy évvel napolják el az új alaptörvény elfogadását - ezzel a javaslattal fordult a Szociális Kerekasztal a kormányhoz és az országgyűléshez. A Magyar Szociális Fórum azt szeretné, hogy adjanak módot az embereknek arra, hogy elmondhassák, milyen jogokat akarnak az alaptörvénybe iktatni.
márc. 27
12:33
Hőkamerával találtak meg egy eltűnt pszichiátriai beteget (Metropol)
Sikeres akciót hajtott végre a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat és a rendőrség vasárnapra virradóra Kiskovácsi környékén, ahol megtaláltak egy eltűnt pszichiátriai beteget - tudatta a szolgálat vezetője az MTI-vel.
márc. 27
12:36
Fukusima miatt nőtt a radioaktívitás egy kínai tartományban (ATV)
Alacsony szintű radioaktív sugárzást észleltek Északkelet-Kína légkörében. Az ország hatóságai szerint a levegőben észlelhető radioaktív jód a március 11-ei kilences erejű földrengésben és az azt követő szökőárban megsérült japán Fukusima 1 atomerőműből származik.
márc. 27
12:38
A Századvég készíthet gazdasági tanulmányokat a Fidesz-nek (ATV)
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. készíthet hat, egyenként legalább 30 oldalas gazdaságpolitikai elemzést, nettó 24,3 millió forintért az Országgyűlés Hivatala Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának - a hirdetmény nélküli tárgyalásos egyszerű közbeszerzési eljárás eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
márc. 27
13:27
Az MSZP szerint óriási csalódás lesz az új alkotmány (Metropol)
Az MSZP szerint az egész ország számára óriási csalódást kelt majd az új alkotmány, mivel abban 262 kormánypárti politikus kényszeríti rá akaratát tízmillió emberre.
márc. 27
13:30
Összecsapások a több százezres londoni tüntetés után (ATV)
Összecsaptak a brit rendőrök az üveget hajigáló tüntetőkkel szombaton London belvárosában, ahol nem sokkal korábban még 250 ezren tiltakoztak békésen a kormány kiadáscsökkentő lépései ellen. Az összecsapásokban 84 ember megsérült, 214-et pedig őrizetbe vettek. A néhány száz maszkos fiatal megtámadta a híres Ritz Hotelt, elfoglalt egy drága élelmiszer-áruházat, szétvert boltokat, bankfiókokat és…
márc. 27
13:45
Nyomozást rendelt el a sugárzó anyagok ügyében a NNI (Infostart)
Nyomozást rendelt el a szombaton Budapesten talált sugárzó anyagok ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte a szervezet helyettes szóvivője.
márc. 27
13:45
Nyomozás a budapesti sugárzó anyagok ügyében (Metropol)
Nyomozást rendelt el a szombaton Budapesten talált sugárzó anyagok ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte a szervezet helyettes szóvivője.
márc. 27
13:47
Rasz Lanuf a felkelők kezére került (Infostart)
A líbiai felkelők kezére került vasárnap Rasz Lanuf - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség.
márc. 27
13:48
Cserbenhagyót keres a rendőrség: meghalt az elgázolt biciklis (ATV)
33 éves férfi az áldozat.
márc. 27
13:50
Képtelen fogyni a megasztár, új módszerben bízik (ATV)
Néhány kilótól mindenképpen megszabadulna.
márc. 27
14:06
"Nem tudott meghalni" Wittner Tollert is gyalázta (ATV)
Felháborodását fejezte ki az MSZP Baranya Megyei Szervezete, hogy Wittner Mária fideszes képviselő Toller Lászlóról is "alapvető emberi érzéseket nélkülözve" nyilatkozott. A politikus ugyanis úgy fogalmazott: Pécs volt polgármestere "sem tudott meghalni, mert királyt csinált a böszméből".
márc. 27
14:24
Sugázó anyagok Budapesten, nyomozást rendeltek el (ATV)
Nyomozást rendelt el a szombaton Budapesten talált sugárzó anyagok ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte a szervezet helyettes szóvivője az MTI megkeresésére.
márc. 27
14:42
Atomellenes tüntetések Japánban (ATV)
Több száz ember tüntetett a japán fővárosban a nukleáris energia ellen vasárnap. Innen 250 kilométerre északra van a március 11-ei földrengésben és szökőárban súlyosan megsérült Fukusima 1 atomerőmű, amely immár minden idők második legsúlyosabb nukleáris balesetét okozta.
márc. 27
15:15
Ezrek búcsúztatták Arnóth Sándort (Metropol)
Gyászolók tízezres tömege vett végső búcsút az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármestertől vasárnap, Püspökladányban, a városi köztemetőben.
márc. 27
15:18
Ezrek vettek végső búcsút a fideszes honatyától (ATV)
Gyászolók tízezres tömege vett végső búcsút az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármestertől vasárnap, Püspökladányban, a városi köztemetőben.
márc. 27
15:20
"A Közel-Kelet veszett kutyája" A NYT leleplezi Kadhafit (ATV)
2009-ben Kadhafi ezredes vezető munkatársai összehívták a Líbiában működő 15 nemzetközi olajtársaság vezetőit és azt követelték, hogy cégeik adják össze azt a másfél milliárd dollárt, amelyet Líbiának a Pan Am légitársaság 103-as járatának felrobbantása, azaz a Lockerbie-i merénylet és más terrortámadások miatt kell megfizetnie. Amennyiben erre nem hajlandók, közölték velük, az "komoly…
márc. 27
15:51
MSZP: Ne csökkentsék a tankötelezettség korhatárát! (Infostart)
Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy ne csökkentsék a tankötelezettség korhatárát, mert az állam feladata, hogy minél tovább az oktatásban tartsa a gyermekeket.
márc. 27
15:53
Ezrek vettek végső búcsút Arnóth Sándortól (Infostart)
Gyászolók ezrei vettek végső búcsút az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármestertől Püspökladányban.
márc. 27
15:55
Milyen szakokra kell majd emelt szintű érettségi? (Infostart)
2013-tól két emelt szintű érettségi vizsga kell az orvosira - derült ki a nemrég megjelent kormányrendeletből. A felsőoktatási intézmények eddig maguk határozhatták meg a követelményt.
márc. 27
16:12
Kadhafi szülővárosa felé tartanak a felkelők (ATV)
Újabb város a lázadók kezén.
márc. 27
16:14
Az MSZP ellenzi a tankötelezettség korhatárának csökkentését (ATV)
Kérik a kormányt, ne tegye.
márc. 27
16:48
Újabb részlet: Vilmos herceg gyerekkori csemegéjét eheti az esküvőn (ATV)
Csokitortát készít a sztárcukrász.
márc. 27
17:03
Elindult a lejtőn a Fidesz népszerűsége - Betelt a pohár? (Alternatív Energia)
Az utóbbi két hónapban több mint félmillió szavazatot veszített a Fidesz, a Tárki szerint pedig már minden harmadik szavazójuk pártolt el tőlük. A politológus szerint a mostani eredmények az elmúlt hónapok tendenciáit erősítették meg, ugyanakkor szembetűnő bizonytalanok magas aránya.
márc. 27
17:06
„A terv az volt, hogy embereket ölünk” Bíróság előtt a Kill Team (ATV)
Egy amerikai katonai bíróság 24 év börtönre ítélte Jeremy Morlockot, a hadsereg egyik katonáját. A férfi bevallotta, hogy három civilt megölt Afganisztánban egy olyan csoport tagjaként, akik Kill Team-nek hívták magukat. A férfiak ráadásul a holttestek mellett fényképezkedtek is.
márc. 27
17:42
Schmitt: Hogy én szt-tiszt lettem volna? (ATV)
"Ez annyira képtelenség, ezzel nem is foglalkozom" - nyilatkozta az államfő az Új Néplapnak.

Keresés