2011. március 27. vasárnap

márc. 27
8:54
Sugárzó anyagot találtak egy budai lakásban (Infostart)
Suárzó anyagot találtak tegnap egy budapesti lakásban lomtalanítás közben. A mentők a helyszínről három férfit és két nőt vittek kórházba, de a vizsgálatok szerint egyiküknek sem történt baja. Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: egy lomtalanítást végző cégtől kaptak bejelentést, hogy az I. kerületi Mészáros utcában egy lakás lomtalanítása közben a megengedettnél…
márc. 27
10:42
Használhatják az utazók a repülőtér új utasforgalmi csarnokát (Infostart)
A mai naptól használhatják az utazók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnokát.
márc. 27
13:06
Hőkamerával találtak meg egy Kiskovácsiról eltűnt pszichiátriai beteget (Infostart)
Sikeres akciót hajtott végre a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat és a rendőrség vasárnapra virradóra Kiskovácsi környékén, ahol megtaláltak egy eltűnt pszichiátriai beteget - tudatta a szolgálat vezetője.
márc. 27
13:42
Sötétbe borult a világ, még Japán is csatlakozott (Infostart)
A világ 134 országának több ezer településén aludtak ki a fények szombat este helyi idő szerint fél kilenckor a Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája (Earth Hour) elnevezésű akciója keretében, a klímavédelem és az energiatakarékosság jegyében.
márc. 27
14:36
Mentett madarakat engedtek szabadon a miskolci állatkertben (Infostart)
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark ismét mentett madarakat engedett szabadon, ám maradtak még jó néhányan, amelyek továbbra is gondozásra szorulnak.
márc. 27
16:42
Ne hagyjuk, hogy a diéta diktáljon! (Infostart)
Túlzásba vitt diéta és edzés, bizonyos élelmiszercsoportok teljes kizárása a táplálkozásból, törekvés arra, hogy az étrend szuperegészséges legyen. Ezek az ortorexia nervosa tünetei, amelyek tízből egy nőt és húszból egy férfit érintenek.
márc. 27
18:30
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták:
márc. 27
18:32
Halálos baleset az M2-es fóti lehajtójánál (Infostart)
Egy ember életét vesztette, egy másik súlyosan megsérült az M2-es autóút fóti lehajtójánál vasárnap délután történt balesetben; az utat teljes szélességében lezárták - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője
márc. 27
20:18
Milyen sportot válasszon az, akinek fáj a térde? (Infostart)
Rengeteg embernek fáj a térde, a csípője, ám ez nem befolyásolja a rendszeres mozgásban. Holott ilyen panaszok esetén feltétlenül fontos lenne ízületkímélő sportokat választanunk, amelyek nem rontják tovább a helyzetet. Mit válasszunk?
márc. 27
21:48
Iskolások is mentik a békákat (Infostart)
Az elmúlt közel két hétben csaknem 40 ezer kétéltűt mentettek meg a természetbarátok a "Farmosi békamentés" elnevezésű akcióban.

Keresés