2011. március 18. péntek

márc. 18
3:12
Döntött az ENSZ: légi csapásokat mérhetnek Kadhafi erőire (ATV)
Az első bombázások hamarosan megkezdődhetnek.
márc. 18
5:00
Hosszas hallgatás után megszólalt a letartóztatott magyar sztár (ATV)
Törölték az elfogatóparancsot.
márc. 18
5:18
Szürke, vagy nem is olyan szürke eminenciás? (Alternatív Energia)
Diplomája sincs, ugyanakkor kendo világbajnokságot nyert. Az újságolvasók szélesebb köre néhány hete ismerhette meg nevét, annak kapcsán, hogy új barátnőt választott Kapócs Zsóka színésznő személyében. Habony Árpádról van szó, Orbán Viktor egyik legbizalmasabb tanácsadójáról, akinek hatalmáról legendák keringenek, de aki abszolút kerüli a nyilvánosságot. Hogyan lett a pestlőrinci fiúból az ország…
márc. 18
5:18
Vágó: hiába mondja, hogy nem, Orbán mégiscsak enged Brüsszelnek (ATV)
„Amit pedig a nép mond, arra a füle botját se mozgatja”.
márc. 18
5:20
Elhunyt Arnóth Sándor (Alternatív Energia)
Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere és sofőrje is meghalt abban a balesetben, amely az M3-as autópályán történt. A balesetet valószínűleg egy, a forgalommal szemben haladó autó okozta, amelynek vezetője szintén életét vesztette. Azt egyelőre nem tudni, milyen hosszú utat tett meg forgalommal szemben a baleset okozója és miért hajtott ellenkező irányban a…
márc. 18
5:22
Botrányok után szigort ígérnek a Fideszben (Alternatív Energia)
Jelentősen szigoríthatja a Fidesz-frakció saját etikai bizottságának jog- és hatáskörét - értesült lapunk. A cél az, hogy a testület érdemben szankcionálhassa és eredményesen megelőzhesse a jogsértő módon, többszörösen költségtérítéshez, illetve más javadalmazáshoz jutó képviselők újabb botrányait.
márc. 18
5:24
MSZP: egypárti alkotmány készül (Alternatív Energia)
Elfogadhatatlan a magyar médiatörvény, amelyet vissza kellene végre vonni - jelentette ki tegnap Philip Cordery, az Európai Szocialista Párt (PES) főtitkára. A politikus az MSZP-vel közösen rendezett médiaszeminárium szünetében azt mondta, mivel az Európai Bizottság alapjogi szempontból nem vizsgálta a jogszabályt, ezért az általa kezdeményezett és az Országgyűlésben elfogadott módosításokat az…
márc. 18
5:26
Egyházi roma iskolahálózat alakul (Alternatív Energia)
Négy roma felsőoktatási szakkollégiumot indítanak keresztény felekezetek a kormány támogatásával. Erről írt alá szándéknyilatkozatot Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az egyházak képviselőivel.
márc. 18
5:36
Külföldön készült a "Válassz magyart!" (Alternatív Energia)
Bulgáriában készült a magyar termékek vásárlására buzdító ingyen cd, amelyet a Magyar Termék Nonprofit Kft. jelentetett meg a múlt héten - számolt be az Index. Mint írták, csaknem 27 ezer példányban gyártották le és a Heti Válasz mellékleteként adták ki a Válassz magyart! című lemezt, amely egy reklámfilmet tartalmazott, és számos adattal próbálta rádöbbenteni a hazai fogyasztókat a választás…
márc. 18
5:38
Egy bátonyterenyei fotó margójára (Alternatív Energia)
Van Magyarországon egy olyan szervezet, amely azt írta zászlajára: küzdj másokért! A felszólítás középpontjában hazánk harcművészei állnak, akik intézményesített formában próbálnak testi, lelki segítséget nyújtani a rászoruló gyermekeknek.
márc. 18
5:40
Esztergom: lemondás, vita és szakítás (Alternatív Energia)
Az alpolgármester lemondása és a Fidesz-KDNP közti "szakítós dráma" tarkította tegnap az esztergomi önkormányzat képviselőtestületének ülését, amelyet amúgy az elmúlt hónapokban általánossá vált vádaskodó hangulat és heves, személyeskedéstől sem mentes vita jellemzett. Az ülésen Batyikné Csőke Ágnes LMP-s alpolgármester egészségi okokkal és azzal indokolta lemondását, hogy önkormányzati munkáját…
márc. 18
5:42
Liszt Ferenc Ferihegyre költözött (Alternatív Energia)
Szerdán döntött az Országgyűlés: a ferihegyi légikötő a jövőben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nevet viseli. A tárcaközi földrjzinév-bizottság ragaszkodott volna a Ferihegy elnevezés megtartásához is. A bizottság "ellenszegülő" vezetőjét azonnal menesztették. Kossuth-díjas zeneszerzőnk szerint a keresztelő csupán szimbolikus gesztus.
márc. 18
6:30
Videó: lekönyökölte az ellenfelet, majd az ütőjét is elrúgta (ATV)
Nem volt túl sportszerű a megmozdulás.
márc. 18
6:45
Magyar pálinkafőzdék sikere az osztrák Destillata versenyen (Infostart)
Eredményesen szerepeltek a magyar pálinkafőzdék a nemrégiben megtartott osztrák Destillata elnevezésű nemzetközi párlatversenyen - mondta Wolfgang Lukas, a rendezvény ügyvezető igazgatója.
márc. 18
6:48
Hiába a kilakoltatási moratórium, árverezhetik az adósok lakásait + videó (ATV)
Nem jelent érdemi segítséget a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása - mondják a szakemberek. A Széchenyi Hitelszövetség vezetője híradónknak azt mondta: inkább egy hosszútávú adósságrendezési programra lenne szükség. Közben a svájci frank hirtelen erősödése miatt izgulhatnak a devizahitelesek. Elemzők szerint ez egyelőre csak átmenetileg jelent problémát.
márc. 18
6:50
AZ ENSZ BT támogatja a Kadhafi elleni akciót (ATV)
Az első bombázás hamarosan megkezdődhet.
márc. 18
7:03
Fellázadhatnak a bírák - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság beszámolója szerint Baka András főbíró alkotmányosan aggályosnak tartja a Balsai-féle semmisségi törvényt. A Magyar Nemzet arról ír, hogy megvan az első gyanúsítottja a 2006-os őszi zavargásoknak.
márc. 18
7:24
Vizsgálat indult Az Este kiegyensúlyozatlansága miatt (ATV)
Hatósági vizsgálatot indított az MTV Az Este című műsorának politikai kiegyensúlyozatlansága miatt a médiahatóság - értesült a Népszabadság.
márc. 18
7:42
"Nagyon súlyos" a helyzet a fukusimai erőműnél (ATV)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint a fukusimai atomerőműnél már az is nagy eredmény, hogy a helyzet nem lett rosszabb. Helyre állhat a reaktor áramellátása.
márc. 18
8:15
Mi adhat szárnyakat a pedagógusoknak Hoffmann Rózsa szerint? (Infostart)
A tanárok szakmai ellenőrzése szárnyakat adhat a pedagógusoknak - mondta az oktatásért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. A javaslatot korábban a Pedagógusok Szakszervezete visszautasította.
márc. 18
8:18
Hajdúhadházon folytatná tevékenységét a Szebb Jövőért (Metropol)
A rendőrség szerint elhagyták a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) tagjai a Heves megyei Gyöngyöspatát csütörtök este. A szervezet helyi csoportot kialakítva lenne jelen a jövőben a településen.
márc. 18
8:18
Eltávolíthatják a vesztegetési ügy szereplőit (Alternatív Energia)
Méltatlansági eljárást indítottak a főtisztek és tisztek ellen, akik ellen vádat emeltek a Honvédelmi Minisztériumnál kipattant vesztegetési ügyben. Lefokozzák és el is távolíthatják őket a Magyar Honvédség kötelékéből - tudta meg a Magyar Nemzet.
márc. 18
8:18
Repülnek a külgazdasági diplomaták (ATV)
A külgazdasági attasék 58 százalékát lecserélik, de a tárca szerint szó sincs kampányszerű váltásról - írta a Világgazdaság.
márc. 18
8:20
Navracsics: újra meg kell tanulni dolgozni (Metropol)
„Az a célunk, hogy a magyar közigazgatás megkopott hírnevét az ambiciózus fiatalokkal újraalkossuk, és hogy a közigazgatás mosolygós legyen” - mondta lapunknak Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes szívesen vitázna az alkotmány­ról az ellenzéki pártokkal is, ugyanakkor nem szeretne megerősítő népszavazást.
márc. 18
8:36
Átdolgoznák az új diszkótörvényt (Metropol)
Szakmaiatlan, átgondolatlan és betarthatatlan az új szabályozás – így lehetne összefoglalni a fesztivál- és rendezvényszervezők véleményét az új diszkótörvényről.
márc. 18
8:36
Nem kapták meg a pénzt: veszélyben az új magyar világszabadalom + videó (ATV)
Veszélyben az új magyar szabadalom, az úgynevezett onko-kés fejlesztése. Jelenleg daganatos kutyákat mentenek a speciális szikével, de az innovációs alap és egyéb források befagyasztása miatt a kutatók attól tartanak, hogy a sebészeti eszköz piacra kerülése nem Magyarországhoz kötődik majd.
márc. 18
8:54
Kadafiék már tárgyalnának a tűzszünetről (ATV)
Több ezren ünnepeltek a líbiai ellenzéki tüntetők fellegvárának számító Bengázi főterén, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön engedélyezte a légicsapásokat Moamer Kadafi csapatai ellen. A líbiai kormányzat az ENSZ-döntés után nem sokkal jelezte, hogy kész tárgyalni egy tűzszünet bevezetéséről és közölte, hogy nem küld kormányerőket Bengáziba. Az EU közölte, hogy kész a határozat…
márc. 18
8:56
"Már csak 5 évet akarok élni" - Cáfol a magyar énekes (ATV)
Úgy látszik, hogy sokan komolyan vették viccelődését.
márc. 18
9:30
2006 ősz: megvan az első gyanúsított (Alternatív Energia)
A Debreceni Katonai Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki egy rendőrt abban a büntetőeljárásban, amelyet Gulyás Gergely, a 2006-os hatósági jogsértéseket vizsgáló albizottság fideszes elnöke kezdeményezett - írja a Magyar Nemzet.
márc. 18
9:30
Drágult a gázolaj: a dízeleknek már csak a fogyasztása jobb (ATV)
Öt forinttal emelkedett pénteken a gázolaj ára a hazai kutakon, a benzin ára ezúttal nem változik. A szokásos szerdai árváltozási időpont a hét eleji két munkaszüneti nap miatt tolódott mára. Az üzemanyagok ára a drágulással csaknem azonos: a benzin átlagos ára 376 forint maradt, a gázolajé pedig 377 forintra emelkedett. Ez egyébként újabb rekord.
márc. 18
9:32
Budapest liberális ébredése? (Alternatív Energia)
A liberális értékek magyarországi újjászületéseként jellemezte a keddi sajtószabadságot védő tüntetést a befolyásos Economist brit hetilap blogja. A szerző, A.L.B. csütörtöki, budapesti keltezésű bejegyzésében kijelentette: a pártoktól mentes március 15-i megmozdulás egy új, liberális értékeket képviselő párt megalakulásának előhírnöke lehet.
márc. 18
9:45
Figyelem: változik a vonatok menetrendje szombaton! (Infostart)
A munkáltatókra és az általuk foglalkoztatottakra kiterjedő rendelet értelmében a naptár szerinti munkarendtől eltérve március 19-én, szombaton pihenőnap helyett munkanap lesz. A megváltozott munkarend érinti a személyszállító vonatok közlekedési rendjét.
márc. 18
9:48
Gulyás: ha a pénz a lényeg, akkor állampolgárságot Angelina Jolienak (ATV)
Komoly veszélyt rejt a demokráciára nézve, ha állami juttatásból élők döntik el a választásokat, ezért jó a gyerekszavazat, illetve a royalisták is érezzék a magukénak az országnevet – interjú Gulyás Gergellyel, az Alkotmány-előkészítő Bizottság fideszes alelnökével.
márc. 18
9:50
"Női betegekkel masszíroztatta magát a félmeztelenre vetkőzött ápoló" (ATV)
A beszámoló szerint "gyakran okozott súlyos sérüléseket azzal, hogy is a kulcscsomóját hozzávágta a betegekhez."
márc. 18
10:06
110 kilósra hízott - orvosi segítséget kér a magyar sztár (ATV)
"Most latolgatom a zsírleszívás gondolatát"
márc. 18
10:24
Felmérés: nem lesz japán atomkatasztrófa a többség szerint (Alternatív Energia)
Nem lesz atomkatasztrófa Japánban - így válaszolt a látogatók valamivel több mint fele a Független Hírügynökség internetes oldalán (fuggetlenhir.hu) feltett kérdésre. A napi szavazás eredményei szerint a válaszadók nem egészen 12 százaléka vélte úgy, hogy felrobban a fukusimai erőmű, vagyis lesz katasztrófa.
márc. 18
10:24
Török Gábor: Választás 2012-ben? (ATV)
"Látva a kormány támogatottságának lassú erózióját, feltételezhető, hogy a jövő év elején a mostanihoz képest alacsonyabb, de még mindig a siker reményével kecsegtető tábora lesz a Fidesznek."
márc. 18
10:26
Nőttek a keresetek (ATV)
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,6 százalékkal voltak magasabbak idén januárban az előző év januárjához képest. A nettó kereset átlagosan 3,3 százalékot emelkedett a vizsgált időszakban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közölt gyorsjelentéséből.
márc. 18
10:28
Bekerülhetnek az alkotmányba, akik igennel szavaznak rá (ATV)
Az LMP szerint a Fidesz csak a történelembe akarja beírni magát.
márc. 18
11:00
Fizetős lesz a New York Times internetes oldala (ATV)
A New York Times című amerikai lap csütörtökön ismertette régóta várt terveit weboldalának fizetőssé tételéről. A neves újság honlapján március 28-ától csak havi húsz cikket lehet majd ingyen elolvasni, a teljes eléréshez pedig legalább 15 dollárt kell fizetni. A digitális előfizetés sikere vagy sikertelensége nagy hatással lehet a sajtóipar jövőjére.
márc. 18
11:18
Postarablás Budapesten - belső információkkal segíthették a támadót (Alternatív Energia)
Vizsgálják a nyomozók, hogy a posta alkalmazottai is segítették-e a csütörtök esti Budapesten történt fegyveres támadást. A Független Hírügynökség információi szerint az elmúlt egy évben több hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény is történt, ezért is kerülhetett az ügy a Nemzeti Nyomozó Irodához a Budapest Rendőr-főkapitányság helyett.
márc. 18
11:18
Agyonlőtték az operatőrt - több tucat támadás érte a sajtósokat (ATV)
Újabb újságírót tartóztattak le Kadafi csapatai - Szaif al-Iszlám, az ezredes fia szerint azonban hamarosan szabadon fogják engedni. Az amerikai The Newy York Times négy munkatársával vesztette el a kapcsolatot, az Al-Dzsazíra egyik operatőrét pedig lelőtték.
márc. 18
11:36
Videó: vicces előadással melegítettek a Milan játékosai (ATV)
A La Gazetta dello Sport szervezte a performanszt.
márc. 18
11:38
„Gyöngyöspatán nem cigányterror van, hanem nyilas terror” (ATV)
Horváth Aladár szerint a rendőrségnek fel kellene lépnie.
márc. 18
11:40
Líbia lezárta a légterét (ATV)
Líbia lezárta légterét a forgalom elől, pár órával azután, hogy ENSZ Biztonsági Tanácsa légicsapásokat engedélyezett az ország ellen - közölte pénteken a légiirányítók európai szervezete. A repülésmentes övezet bevezetését támogató Franciaország közlése szerint "órákon belül" megindulhatnak a líbiai kormányerők elleni légicsapások.
márc. 18
11:54
Nyomoznak a mezőkövesdi Szálasi-emlékmű ügyében (Alternatív Energia)
Tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt rendelt el nyomozást a mezőkövesdi rendőrkapitányság a múlt szombaton felállított Szálasi-emlékoszlop ügyében. A gyanú szerint megvalósult a tiltott jelkép nagy nyilvánosság előtti bemutatása, propagálása, hiszen a megemlékezésről készült felvételek felkerültek az internetre.
márc. 18
11:54
„Miért engedte meg Isten?” A japán vallások válasza a tragédiára (ATV)
A japánok büszkék szekuláris társadalmukra, legtöbbjük nem tartozik egy valláshoz sem, ennek ellenére időnként igen vallásosan viselkednek
márc. 18
11:56
Pilóta nélküli gépekkel segíti Mexikót az USA + videó (ATV)
Csak felderíteni fognak, fegyvereik nem lesznek.
márc. 18
11:58
Feloszlik a világhírű zenekar: utoljára játszanak Budapesten (ATV)
Tizenöt év után jutottak el erre a döntésre.
márc. 18
12:12
Megvan a 6 milliárd a Margit hídra (Metropol)
A kormány döntött a Margit hídi beruházás 6 milliárd forintos európai uniós forrású támogatásáról; a döntés a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben.

Keresés