2011. április 3. vasárnap

ápr. 3
15:51
Volt miniszter alakíthat kormányt Szíriában (Kripto Akadémia)
A volt mezőgazdasági minisztert kérte fel Basar al-Asszád szíriai államfő a kormányalakításra - közölte vasárnap a SANA állami hírügynökség. Az 58 éves Adel Szafar az eddig is kormányzó Baath párt tagja, és 2003 óta töltötte be a miniszteri posztot a kormányban. Mohammed Nadzsi Otri miniszterelnök kedden jelentette be lemondását, amit az államfő el is fogadott.
ápr. 3
16:09
Karzai a Korán-égetés elítélésére szólította fel az amerikai kongresszust (Infostart)
Az afgán államfő felszólította vasárnap az Egyesült Államok kongresszusát, hogy ítélje el az amerikai lelkipásztor Korán-égetését és akadályozza meg annak megismétlődését - áll a kabuli elnök iroda közleményében.
ápr. 3
16:11
Kárpátalján újra meggyalázták a vereckei honfoglalási emlékművet (Infostart)
Kárpátalján a napokban ismét meggyalázták és tovább rongálták a vereckei magyar honfoglalási emlékművet, amelyre ezúttal fehér festékkel önkényuralmi jelképeket mázoltak.
ápr. 3
16:45
Beindította az internetes használtautó eladást a Tesco (Infostart)
A brit Tesco áruház vasárnap elindította az internetes használtautó értékesítést, hogy ezzel is változatossá tegye tevékenységét és fellendítse saját banki szolgáltatását.
ápr. 3
16:45
Merénylet egy pakisztáni zarándokhelyen (Kripto Akadémia)
Pokolgép robbant egy szunnita zarándokhelynél a Pakisztán középső részén fekvő Pandzsáb tartományban, megölve legkevesebb hat muzulmán hívőt - közölte vasárnap a helyi önkormányzat vezetője. Iftikhar Sahu szerint a szerkezetet Ahmed Szultan síremlékénél helyezték el Dera Ghazi Khan városban.
ápr. 3
16:47
A NATO légiereje 184 bevetésen járt szombaton Líbiában (Infostart)
A NATO légiereje 184 bevetést hajtott végre szombaton Líbia fölött - jelentették be Brüsszelben.
ápr. 3
17:21
Háromszáz új benzinkutat nyit Romániában egy azeri cég (Infostart)
Háromszáz új üzemanyagtöltő állomást tervez létesíteni Romániában az azerbajdzsáni Socar állami kőolajipari társaság a következő három évben - számolt be a Trend azeri hírportál.
ápr. 3
17:57
A katonai tanács cáfolja, hogy Mubarak Németországba távozott volna (Infostart)
Cáfolta a hatalmától megfosztott Hoszni Mubarak egyiptomi elnök Németországba való távozásának sajtóhírét vasárnap az Egyiptomban a hatalmat gyakorló legfelső katonai tanács.
ápr. 3
17:57
Svéd Gripenek szálltak le egy magyarországi bázison (Kripto Akadémia)
Megérkezett Szicíliába az a nyolc svéd JAS Gripen vadászgép, amelyeket a skandináv ország a líbiai offenzívához ajánlott fel. A The Local című svéd hírportál vasárnapi beszámolója szerint a harci gépek Magyarországon is leszálltak, mielőtt szombat délután landoltak volna a Sigonella bázison.
ápr. 3
17:59
Aszódi: Sok a téves információ a fukusimai balesettel kapcsolatban (Infostart)
Bár a fukusimai atomerőműben mostoha körülmények között dolgoznak a kárelhárításban segédkező munkások, a sugárzás miatt nincsenek közvetlen életveszélyben - közölte Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója, hozzátéve, más téves információk is megjelentek a szökőárban megsérült erőművel kapcsolatban.
ápr. 3
20:03
Véreskezű Nero, a szupersztár (Infostart)
A véres kezű Nero személyét és uralkodását mutatja be egy napokban megnyílt kiállítás az ókori császár életének eredeti helyszínén: az általa felgyújtott városban, Rómában.
ápr. 3
20:39
A múlt ködébe vész a történelemoktatás Nagy-Britanniában (Infostart)
A múlt ködébe tűnik a történelemtudás Nagy-Britanniában, a tantárgy oktatása egyre szegényesebb - mutatnak rá immár a brit kormány tanfelügyelői is.
ápr. 3
21:15
Kazahsztánban csaknem 90 százalékos volt a részvétel a mai elnökválasztáson (Infostart)
Kazahsztánban a hivatalos adatok szerint csaknem 90 százalékos volt a részvétel a mai elnökválasztáson.
ápr. 3
21:51
Lázadás egy túlzsúfolt libanoni börtönben (Kripto Akadémia)
Békésen ért véget egy lázadás Libanon legnagyobb börtönében vasárnap - közölte az ország biztonsági főparancsnoka. A Rumieh büntetés-végrehajtási intézetben amnesztiát és jobb életfeltételeket követeltek a fogvatartottak, akik végül feladták az egész napon át tartó megmozdulást.

2011. április 4. hétfő

ápr. 4
5:57
Tovább nőtt a thaiföldi áradások áldozatainak száma (Kripto Akadémia)
Negyvenre emelkedett a Thaiföld déli részét sújtó áradások áldozatainak száma - közölte a bangkoki kormány vasárnap, hozzátéve, hogy a természeti csapás miatt még mindig több ezer ember kényszerül menedékhelyeken tölteni az éjszakát.
ápr. 4
5:59
Városokért folyik a harc (Kripto Akadémia)
Továbbra is véres harcok folynak Líbiában a Moamer el-Kadhafihoz hű kormányerők és a felkelők között. A diktátor kormányzata elutasította az utóbbiak tűzszüneti ajánlatát. Úgy tűnik, az a légi támogatás, melyben a nyugati szövetségesek részesítik a felkelőket, az elmúlt napokban lecsökkent. A Kadhafi-ellenes erők másrészről viszont fegyverutánpótlási és kiképzési támogatást kapnak.
ápr. 4
6:01
Győri szerint senki sem mellőz bennünket (Kripto Akadémia)
Mit sikerült elérni és mi az, ami feltehetően elmarad - és főként, miért marad el - a magyar uniós elnökség időszakában? Mekkora Magyarország súlya s mennyi megértés övezi a budapesti kormány tevékenységét Európában? Mit szól Orbán Viktor március 15-i beszédéhez? - ezekről kérdeztük Győri Enikőt, a külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkárát a magyar elnökség félidejében.
ápr. 4
6:15
Vonzani fogja a turistákat a brit hercegi pár (Kripto Akadémia)
Nemzetközi hírnévre számít a brit Anglesey szigete, miután a tervek szerint Vilmos herceg és menyasszonya, Kate Middleton az esküvő után itt fognak élni egy darabig. A herceg a királyi légierő helikopterpilótájaként már most is a szigeten lévő bázison él, és várhatóan ide viszi majd haza néhány hét múlva a feleségét is.
ápr. 4
6:17
Újraavatták a kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot (Kripto Akadémia)
A magyar és román állam képviselői szombaton Kolozsváron hivatalosan átvették a két ország kormányának közös támogatásával restaurált Mátyás-szoborcsoportot. Fadrusz János szobrászművész remekének restaurálásáról 2009 júliusában írt alá szerződést Románia és Magyarország. A két állam 400-400 ezer euróval járult hozzá a felújítás költségeihez.
ápr. 4
6:19
Bugár: Orbán ne avatkozzon be Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Sokszor úgy tűnik, megnyilvánulásaival Orbán Viktor magyar miniszterelnök megpróbálja befolyásolni a szlovák törvényhozó testület vitáját, bizonyos lépéseivel pedig csak bonyolítja a Híd helyzetét - vélte Bugár Béla, a magyar-szlovák párt elnöke.
ápr. 4
6:51
Ma estig harcolnak az amerikai gépek NATO-kötelékben (Infostart)
Ma estig vehetnek részt az amerikai gépek a NATO kötelékében a líbiai kormányhadsereg elleni támadásokban. A washingtoni kormány csütörtök este jelentette be, hogy az amerikai gépek csak szombatig bombáznak, kivéve, ha a NATO vezetése kifejezetten kéri a részvételüket, és Washingtonban jóváhagyják azt. A NATO az utóbbi napok rossz időjárási viszonyai miatt kérte a kétnapos hosszabbítást.
ápr. 4
7:09
Földrengés rázta meg reggel Indonéziát (Infostart)
Indonéziában a Richter-skálán mért 6,7-es erősségű földrengés volt reggel Jávától délre.
ápr. 4
7:11
Nazarbajevet szinte mindenki szereti (Infostart)
A szavazatok 95,5 százalékával nyerte meg a kazahsztáni elnökválasztást a hivatalban lévő államfő, Nurszultan Nazarbajev - jelentette be a központi választási bizottság elnöke előzetes eredményekre hivatkozva.
ápr. 4
7:13
Tudta, hogy hogy van Azánia nevű állam is? (Infostart)
Szomáliai politikusok bejelentették vasárnap egy új állam létrehozását a polgárháború sújtotta kelet-afrikai ország határain belül, amit a mogadishui gyenge központi kormány elítél, mert szerinte ez csak növeli a káoszt az országban.
ápr. 4
7:45
Újabb tüntetés volt Jemenben (Infostart)
Újabb tüntetés volt Jemenben, ezúttal a Vörös-tenger partján fekvő Hudaidában. A tiltakozók a helyi elnöki palota elé akartak vonulni, de a rohamrendőrök a tömegbe lőttek.
ápr. 4
8:39
Kadhafi két fia elárulta az apját (Infostart)
Moammer Kadhafi líbiai vezető két fia megoldást javasol a líbiai konfliktus rendezésére, amelynek értelmében apjukat kitennék a hatalomból, hogy megnyissák az utat egy alkotmányos demokrácia megteremtése előtt - közölte egy diplomata és egy líbiai tisztviselő vasárnap.
ápr. 4
9:33
Újabb darabjait találták meg a két éve lezuhant Air France-gépnek (Infostart)
Víz alatti kutatócsapatok az Air France légitársaság csaknem két éve lezuhant, 447-es számú járatának több darabját találták meg az Atlanti-óceánban, újabb reményt keltve, hogy fény derül a 228 ember halálát okozó szerencsétlenség okaira.
ápr. 4
9:51
Andor László: Németország profitál a munkaerő-piac megnyitásából (Infostart)
Andor László szerint Németországnak csakis előnye származik munkaerő-piacának teljes megnyitásából.
ápr. 4
9:53
Nyugállományba vonult a mianmari junta vezetője (Infostart)
Nyugállományba vonult Than Sve tábornok, a mianmari katonai junta vezetője, aki majdnem két évtizeden át vaskézzel irányította az ázsiai országot, majd a múlt héten átadta a hatalmat az új kormánynak - közölte hétfőn egy ranguni illetékes.
ápr. 4
11:57
Robbantás Pakisztánban (Infostart)
Pakisztán északnyugati részén 6 ember meghalt, nyolcan pedig megsebesültek, amikor pokolgép robbant egy autóbusz-pályaudvaron.
ápr. 4
11:59
Barak újabb lakásépítéseket engedélyezett (Infostart)
Négy ciszjordániai zsidó telepen engedélyezte a lakásépítési tervek elkészítését az izraeli védelmi miniszter.
ápr. 4
12:15
A tengerbe eresztenek 11,5 ezer tonna sugárszennyezett vizet (Infostart)
A tengerbe eresztenek 11,5 ezer tonna enyhén sugárszennyezett vizet a megsérült japán atomerőműből - jelentette be hétfőn az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco.
ápr. 4
12:33
Japán tudatosan a tengerbe engedi a sugárszennyezett vizet (Infostart)
A tengerbe eresztenek 11,5 ezer tonna enyhén sugárszennyezett vizet a megsérült japán atomerőműből - jelentette be hétfőn az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco.
ápr. 4
12:51
Kína megafúziót tervez a réziparban (Infostart)
Óriásfelvásárlásra készül Kína legnagyobb rézipari vállalata, a Minmetals Resources: 6,5 milliárd dollárt ajánlott az Equinox Minerals nemzetközi csoportért, amelynek részvényeit a torontói és a Sydney-i tőzsdén jegyzik, és amelynek Zambiában és Szaúd-Arábiában vannak jelentős rézbányái.
ápr. 4
14:03
Jemeni tűzpárbaj a tüntetés után (Infostart)
Mintegy tizenöt tüntető meghalt és több tucatnyian megsebesültek a biztonsági erők golyóitól hétfőn a jemeni Taizz városában, Szanaa fővárostól délre: a demonstráció résztvevői Ali Abdalláh Száleh elnök távozását követelték - közölte egy kórházi forrás.
ápr. 4
14:39
Most már hivatalos: újraindul az elnökségért Barack Obama (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn egy rövid, az internetre feltöltött videóban hivatalosan is bejelentette: harcba száll azért, hogy 2012-ben újraválasztassa magát.
ápr. 4
14:39
Nagy mennyiségű radioaktív vizet engednek az óceánba a sérült erőműből (Kripto Akadémia)
Mintegy 11.500 tonnányi radioaktív vizet készülnek a tengerbe önteni a fukusimai erőműnél. Erre azért van szükség, hogy helyet szabadítsanak fel a létesítményben az ennél is nagyobb sugárzást kapott víznek - jelentette be hétfőn a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült atomerőmű üzemeltetője.
ápr. 4
14:41
Új állam született Szomáliában (Kripto Akadémia)
Szomáliai politikusok bejelentették vasárnap Nairobiban, hogy új államot hoztak létre országuk területén Azánia néven. Ezzel a regionális közigazgatási egységek száma tízre növekedett Afrika szarván. Hivatalosan még egy ország sem ismerte el az új államot.
ápr. 4
14:43
Megbélyegezték Vilmos és Kate házasságát (Kripto Akadémia)
Bélyeggel sokkolta a csendes-óceáni Niue szigetállam a brit nemzetközösség királypárti állampolgárait. A New Zealand Post által a sziget kérésére kibocsátott bélyeg ugyanis középen perforálva - azaz egymástól elválasztva - ábrázolja Vilmos herceget és párját, Kate Middletont - írta hétfőn a The Register brit hírportál.
ápr. 4
15:51
Hivatalos: Obama újrázni akar (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy indulni fog a 2012-es elnökválasztáson és már most megkezdte támogatóinak mozgósítását a választási kampányra. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki lesz a hivatalban lévő elnök kihívója. A republikánus jelöltaspiránsok közül eddig még egy sem emelkedett ki a mezőnyből.
ápr. 4
16:45
Lezuhant az ENSZ egyik repülőgépe Kongóban (Infostart)
Lezuhant az ENSZ egyik repülőgépe leszállás közben hétfőn a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában, és huszonhatan életüket vesztették - közölte egy kongói illetékes.
ápr. 4
17:21
Pozsony aggasztónak tartja a magyarországi szlovákok helyzetét (Infostart)
Jóllehet lassult a magyarországi szlovákok asszimilációja, ám az identitás és a nyelv elvesztése továbbra is gyors ütemű - állítja a pozsonyi Határon Túli Szlovákok Hivatala hétfői közleményében.
ápr. 4
18:15
Holttesteket láttak a búvárok a géproncsban (Kripto Akadémia)
Egy hónapon belül megkezdhetik az Atlanti-óceánba zuhant Air France gép most megtalált roncsainak felhozását - közölte hétfőn a francia közlekedésügyi miniszter. A 2009 nyarán lezuhant gép egy része egyben maradt, benne holttesteket találtak. Az Airbus roncsai után március 25-én kezdték meg a legújabb, már negyedik kutatást.
ápr. 4
19:27
Több mint négymillió munkanélküli Spanyolországban (Infostart)
Spanyolországban újabb csúcsra nőtt a munkanélküliség márciusban, az elhúzódó gazdasági válsággal küszködő 40 milliós országban 4,3 millióan voltak állás nélkül.
ápr. 4
20:21
Hiába az olajkatasztrófa, a cégvezetők megkapták a nagy prémiumot (Infostart)
Nagy prémiumokat kaptak annak a vállalatnak a vezetői, amely cég tavaly a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkitörés egyik fő okozója volt - derült ki hétfőn a katasztrófa kivizsgálására alakult amerikai elnöki bizottság vezetőjének szavaiból.
ápr. 4
20:57
Repedéseket találtak egy amerikai légitársaság gépein (Infostart)
Repedéseket találtak a Southwest Airlines amerikai légitársaság egyes gépein, hasonlókat ahhoz, ami miatt a múlt pénteken kényszerleszállást hajtott végre ugyanennek a társaságnak egy hasonló típusú utasszállítója - közölték a hatóságok.
ápr. 4
21:15
Bevetik a francia katonákat Elefántcsontparton (Infostart)
A francia kormány az ENSZ kérésre beveti katonáit Elefántcsontparton a volt elnök, Laurent Gbagbo erői ellen - jelentették be hétfőn Párizsban. A bevetés célja a Gbagbo erői által használt nehézfegyverzet kiiktatása a francia elnöki palota közlése szerint.

2011. április 5. kedd

ápr. 5
5:57
Oroszok vásárolják fel a kétségbeesett írek ingatlanjait (Infostart)
Orosz befektetők vásárolják fel a korábban Európában terjeszkedő ír ingatlantulajdonosok házait. Az Írországot sújtó pénzügyi válság nyomán a korábbi vételár töredékéért próbálnak szabadulni az írek ingatlanjaiktól, ami jól jön a készpénzzel fizető orosz középosztálynak.
ápr. 5
5:57
Rés az atomerőmű betontalpazatán (Kripto Akadémia)
Hiába küzdöttek a munkások a hét végén a fukusimai atomerőmű kettes számú blokkjánál, nem sikerült elzárniuk a betonfalon keletkezett rést, melyen keresztül erősen radioaktív víz ömlik az óceánba. Két munkás holttestét megtalálták a 4. blokknál. Fenyegető üzeneteket kapnak az erőművet működtető TEPCO energetikai vállalat vezetői, rendőrök védik a cég székházát.
ápr. 5
5:59
Ma választják meg Westerwelle utódát (Kripto Akadémia)
Valószínűleg a 38 éves német egészségügyi miniszter, Philipp Rösler lesz Guido Westerwelle utóda a német kormánykoalíció kisebbik pártja, a liberális FDP elnöki székében - közölte a Tagesspiegel. Bár a párt vezetése - az elnökség és a tartományi vezetők közös konzultációi után - hivatalosan ma nevezi meg a tömörülés új elnökét, a lap szerint a döntés már megszületett.

Keresés