Várhatóan nem érnek véget hétfőn az Irán vitatott atomprogramjáról Bécsben zajló nemzetközi tárgyalások, egy illetékes diplomata szerint ugyanis legkorábban kedden születhet meg a végső megállapodás a felek között - tájékoztatott az APA osztrák hírügynökség.
A Bruxinfo főszerkesztője szerint a mostani megállapodás az utolsó lehetőség a görög adósságválság megoldására. Gyévai Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pókerjátékot játszott az eurózóna tagjaival, és ebbe belebukott.
Ismeretlen fegyveresek kettős öngyilkos robbantást hajtottak végre az észak-kameruni Fotokol városban, a merényletekben legalább tizenkét civil és egy csádi katona életét vesztette - jelentették katonai források hétfőn.
Eltávolítják az összes, a szovjet korszakból még megmaradt szobrot a litván fővárosból - jelentette be hétfőn a vilniusi polgármesteri hivatal szóvivője.
A bérből és fizetésből élők helyzetének javítását és a minimálbér emelését, valamint a pénzügyi szektor feletti állami felügyelet szigorítását ígérte Hillary Clinton amerikai elnökjelölt-aspiráns hétfői gazdasági programbeszédében.
Újabb két és fél évre elnökké választotta hétfő délutáni ülésén Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminisztert az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport.
A Görögországnak nyújtandó áthidaló kölcsön folyósításához jogi, technikai, pénzügyi és politikai akadályokat is le kell küzdeni, ennek érdekében munkacsoport jött létre - közölte az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozását követően a testület újraválasztott elnöke, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter.
Megint megszökött a legszigorúbban őrzött mexikói börtönből az ország első számú drogbárója, Joaquín Guzmán, immár másodszor. A Köpcösnek is nevezett bűnöző a cellájában lévő zuhanyzón keresztül szökött meg egy alagúton át.
Vlagyimir Putyin orosz elnök rendeletére 110 ezer fővel csökkentik az orosz belügyminisztérium személyi állományát - írta internetes oldalán az Interfax orosz hírügynökség.
Jack Lew amerikai pénzügyminiszter üdvözölte hétfőn, hogy megállapodás született az új görög mentőcsomag feltételeiről, és úgy vélte, az egyezség a világgazdaság egészére jó hatással lesz.
Huszonnégy órás munkabeszüntetést hirdetett meg a görög közalkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség (Adedy) szerdára, arra a napra, amelyen a parlament feltehetően szavazást tart a nemzetközi hitelezők és Görögország megállapodásáról, amelynek eredményeként újabb komoly megszorító intézkedések várnak a dél-európai országra.
A kisebbik görög kormánypárt bejelentette hétfőn, hogy nem tudja támogatni a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodást, ugyanakkor nem tervezi a kormánykoalícióból való kilépést. A javaslatcsomag ellen foglalt állást az Alekszisz Ciprasz kormányfő vezette Sziriza párt szélsőbaloldalinak tartott platformjának tagjai is.
Ha hétfőn nem születik egyezség az Irán vitatott atomprogramjáról Bécsben zajló nemzetközi tárgyalásokon, akkor érvényben marad a korábbi átmeneti megállapodás, és folytatják a "valódi előrelépéseket hozó" egyeztetéseket - közölte a washingtoni Fehér Ház szóvivője hétfőn.
Az ukrán belügyminisztérium hétfőn közölte, hogy a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet helyi vezetője, a nacionalista Roman Sztojka volt a szombati munkácsi fegyveres összetűzés szervezője.
"Közös erőfeszítések 2015" fedőnévvel hadgyakorlat kezdődött hétfőn Moldovában az Egyesült Államok, Lengyelország, Grúzia és Románia részvételével - közölte hétfőn a moldovai védelmi minisztérium.
Az iraki fegyveres erők még iráni és amerikai segítséggel sem tudták legyőzni az Iszlám Államot (IÁ), ami azonban nem sikerül egy hadseregnek, sikerülhet a mozivásznon egy embernek: Rambo szembeszáll a szélsőséges dzsihadista szervezettel.