A filmművészet, az irodalom és a tudomány brit világsztárjai közös nyílt levélben tiltakoztak a BBC átalakítására kidolgozott kormányzati tervek ellen.
A horvátok többsége úgy gondolja, hogy rossz irányba halad az ország, és a következő néhány évben nem is várható javulás. A leginkább a katonaságban és az egyházban bíznak, legkevésbé pedig a parlamentben, a kormányban és a politikai pártokban - közölte szerdán a horvát sajtó.
A Görögországban kormányzó Sziriza központi bizottsága elvetette a hitelezőkkel történő újabb megállapodást, az újabb segélycsomag feltételei elleni tiltakozásul lemondott a görög pénzügyminiszter egyik helyettese szerdán a csomagról tartott parlamenti szavazást megelőzően.
Őrizetbe vettek Bulgáriában egy szíriai férfit, aki feltehetően az egy év alatt világszerte 3500 internetes oldalt megtámadó iszlamista hackercsoport tagja - közölte szerdán a bolgár belügyminisztérium.
Hackerek támadást intéztek a lett kormány hivatalos honlapja ellen, mégpedig vélhetően oroszországi területen lévő számítógépekről - ezt a lett információs technológiai incidensek megelőzésével foglalkozó szervezet (cert.lv) jelentette be szerdai közleményében.
Olyan videofelvételt jelentettek meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagjai, amelyben Szerbiát a Balkán központjaként és a szervezet első számú célpontjaként jelölték meg - jelentette honlapján szerdán a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Prága ellenezni fogja a külföldi migránsok szétosztását az Európai Unión belül, ha nem lesz lehetősége felügyelni azok kiválasztását, akiket Csehországnak kellene majd befogadnia - jelentette ki Tomás Haisman, a cseh belügyminisztérium menedékjogi osztályának vezetője szerdán Prágában.
Órákkal a görögországi parlamenti szavazás előtt Alekszisz Ciprasz miniszterelnök azzal a felhívással fordult a Sziriza képviselőihez, hogy támogassák az EU-vel kötendő megállapodást. Korábban a Sziriza központi bizottságának többsége úgy foglalt állást, hogy nem szabad elfogadni az ismert feltételekkel az újabb pénzügyi támogatást. Az Európai Bizottság hivatalosan előterjesztette javaslatát a…
Más fegyveres csoportok mellett a szíriai kurd erők soraiban is harcolnak 18 évesnél fiatalabbak, a kurd milícia korábbi ígéretei ellenére - közölte szerdán a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő csoport.
Hennagyij Moszkal személyében új elnöke van a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatalnak, a kormányzót szerdán Ungváron Petro Porosenko ukrán elnök iktatta be tisztségébe, aki munkalátogatásra érkezett a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyébe.
Alekszisz Ciprasz görög kormányfő szerdán lemondással is fenyegette párttársait arra az esetre, ha késő este a parlamentben az európai hitelezők által követelt első reformokról szóló törvényjavaslat ellen szavaznak.
Az ukrán jegybank vezetője szerint, ha a kijevi parlament a napokban elfogadja a szükséges törvényjavaslatokat, akkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) július végén engedélyezi egy újabb hitelrészlet átutalását.
A kubai nyitással összefüggésben kétnapos hivatalos látogatásra Havannába utazik Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter - közölte szerdán a berlini külügyi tárca.
A csempészés elleni gyors és kemény fellépést és a szomszédos európai uniós országok vezetésével tartandó konzultációkat helyezett kilátásba a kárpátaljai munkalátogatáson tartózkodó Petro Porosenko ukrán elnök szerdán Munkácson, ahol a helyi rendvédelmi szervek vezetésével folytatott megbeszélést.
Több száz pénzérméből álló, a hitleri birodalom végnapjaiban elásott rejtélyes aranykincsre bukkant egy amatőr régész az észak-németországi Lüneburg külterületén.
Összecsapások törtek ki szerda este az athéni parlament előtt a megszorítások elleni tiltakozásul rendezett tömegtüntetésen. Egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint ugyanakkor a görögök több mint 70 százaléka amellett áll ki, hogy a parlament hagyja jóvá az országot az összeomlástól megóvó mentőcsomaghoz szükséges intézkedéseket.
A görög parlamentben megkezdődött a szavazás az Európai Unióval kötendő megállapodásról, az európai hitelezők által megkövetelt reformokról szóló törvényjavaslatról.
A görög parlamentben többségben vannak az igenek a megszorító intézkedésekről szóló csütörtök hajnali szavazáson. Ezeket az intézkedéseket a nemzetközi hitelezők követelik Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.
A görög parlament megszavazta csütörtök hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.