Oroszország megvétózta szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozattervezetet, amely alapján különbíróságot állítottak volna fel a tavaly Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító tragédiájának kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.
Egy dúsgazdag és rovott vadászati múltú amerikai fogorvost vádolnak Zimbabwe leghíresebb és egyik legöregebb oroszlánjának megölésével, amely hatalmas felháborodást keltett az állatvédők körében az afrikai országban és az Egyesült Államokban is.
A Franciaországhoz tartozó, indiai-óceáni Réunion szigetén megtalált repülőgéproncs-darab valószínűleg egy Boeing 777-es típusú gépé, de egyelőre nem bizonyított, hogy az a Malaysia Airlines légitársaság 2014. március 8-án eltűnt MH370-es járatáé - mondták egybehangzóan maláj, francia és amerikai légügyi szakértők.
Indiában felakasztották az 1993-as mumbai pokolgépes merényletsorozat értelmi szerzőinek egyikét, Jakub Abdul Razak Memont - számolt be csütörtökön a helyi sajtó.
Sárlavina temetett maga alá csütörtökön két falut Nepál nyugati részén, a legújabb adatok szerint legalább 30-an meghaltak, de félő, hogy az áldozatok száma ennél magasabb lesz - közölte a belügyminisztérium.
Várhatóan kilencezer közszolgát bocsátanak el Szerbiában a közeljövőben, ha a parlament elfogadja a közszférában dolgozók maximális számát meghatározó törvényt.
Az izraeli parlament (kneszet) csütörtök hajnalban megszavazta a börtönökben éhségsztrájkoló, az ország biztonságára veszélyesnek tekintett foglyok kényszertáplálásáról rendelkező törvényt - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
Több száz utas a Leonardo Da Vinci római nemzetközi repülőtéren töltötte a csütörtökre virradó éjszakát a légikikötő közelében előző nap keletkezett erdőtűz okozta késések miatt, amelyek továbbra is lassítják a légiforgalmat.
Megkezdődött csütörtökön az Oroszországban fogva tartott Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanőnek a pere, akit két orosz újságíró meggyilkolásában való bűnrészességgel vádolnak.
Az illegális bevándorlók növekvő száma miatt Csehország várhatóan augusztusban vagy szeptemberben tovább erősíti határai védelmét - közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter, miután csütörtökön Prágában Tomás Tuhy országos rendőrkapitánnyal folytatott megbeszélést.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök pártja, a baloldali Sziriza mintegy kétszáz tagja gyűlt össze csütörtökön Athénban, hogy megpróbáljon véget vetni a politikai tömörülést mélyen megosztó ellentéteknek.
Az Európára nehezedő migrációs nyomásra való felkészülésként közös gyakorlatot tartott a szlovák hadsereg és a rendőrség Nyitrán - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.
A rendőrségi vizsgálat adatai szerint valószínűleg kétszer is megpróbálták megölni Alekszandr Litvinyenkót, az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) egykori tisztjét, akinek életét a második merénylet oltotta ki - mondta a kilenc évvel ezelőtti londoni gyilkosság brit igazságügyi vizsgálatának zárónapján a Scotland Yard jogi képviselője.
Törökország és Oroszország felfüggesztette a Török Áramlat földgázvezetékről folytatott tárgyalásokat - közölték csütörtökön név nélkül nyilatkozó török tisztviselők.
Jelentősen, csaknem 40 százalékkal nőtt a világ legnagyobb közösségi oldalát üzemeltető vállalatnak, a Facebooknak az árbevétele a második negyedévben az előző évihez képest, míg nyeresége 9 százalékkal csökkent.
A török légierő tömeges megtorló támadást intézett csütörtökön a magukat Észak-Irakban meghúzó kurd lázadók ellen - jelentette az NTV török tévécsatorna.
Évtizedekig garázdálkodhatott egy sorozatgyilkos a londoni metróban - állítja új könyvében a Scotland Yard egyik volt nyomozója. Az ügyben várhatóan rendőrségi vizsgálat indul.
Elsodródhattak a Déli egyenlítői áramlattal Ausztráliától Réunion szigetéig a Malaysia Airlines maláj légitársaság M370-es járatának roncsai, és az áramlatról készült műholdas felvételek segítségével gyorsan azonosítható lenne a szerencsétlenség színhelye - mondta az AFP francia hírügynökségnek Joël Sudre, a francia Nemzeti Tudományos Kutató Központ (CRNS) óceánkutató mérnöke.
Egy héttel a republikánus elnökjelölt-aspiránsok első televíziós vitája előtt, a párt szavazóinak egyötödének támogatásával tartja első helyét a Fehér Házra pályázó ellenzéki politikusok csoportjában Donald Trump milliárdos vállalkozó és televíziós személyiség - derült ki a Quinnipiac Egyetem csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Kína a folyamatosságot és a stabilitást szem előtt tartó makro-gazdaságpolitikát fog folytatni a lassulás irányába ható "viszonylag nagy" nyomás leküzdésére - határozta el az ország legfelsőbb politikai vezetése csütörtökön.
A világ leggyorsabb számítógépének felépítését rendelte el 2025-ig Barack Obama amerikai elnök. Az új szuperkomputer hússzor gyorsabb lenne, mint a jelenlegi csúcstartó kínai számítógép - olvasható a BBC News honlapján.
Vélt segítőkből ellenséggé váltak azok a szélsőségesek, akiknek támogatásán keresztül Ankara a szíriai rezsim bukását akarta elérni. Bassár el-Aszad továbbra is kormányon van, a suruci merénylet óta viszont Törökország számára is problémává vált az Iszlám Állam (IÁ), amelynek tevékenysége egyúttal a török-kurd ellentétet is kiélezte. Az ország most kétfrontos háborút indított, amiben egyes elemzők…
Ötven-hatvan külföldi állampolgár megpróbálta elhagyni a Prágától 70 kilométerre északra fekvő Belá pod Bezdezemben lévő migrációs tábort csütörtök délután - jelentette a cseh közszolgálati televízió. A migránsok megrongálták a tábor két kapuját, de a bekerített területet nem sikerült elhagyniuk.
A nagyobbik görög kormánypárt, a radikális baloldali Sziriza vezetése csütörtök este úgy döntött, hogy szeptemberre rendkívüli pártkongresszust hív össze az országnak nyújtandó újabb nemzetközi pénzügyi mentőcsomag feltételei kapcsán kialakult ellentétek rendezésére..
Hetvenegy túszt, többségében nőket és gyerekeket szabadítottak ki nigériai katonák két hadművelet során a Boko Haram szélsőséges iszlamista terrorszervezet fogságából az ország északkeleti részén - közölte a hadsereg csütörtökön.
Mintegy kétszáz migráns próbált a francia Calais kikötővárosából Nagy-Britanniába jutni a két országot összekötő Csatorna-alagúton keresztül péntekre virradó éjjel, de a rendőrség megakadályozta ezt.