Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az utóbbi tizenöt évben sikerült térdre kényszeríteni és legszorosabb szövetségeseivé tenni a korábban a központi hatalom legádázabb ellenségeinek számító csecsen lázadókat, félő azonban, hogy a fegyveresek feletti irányítás kicsúszhat a kezéből - olvasható az amerikai Time magazin friss elemzésében.
A legfrissebb görögországi közvélemény-kutatási eredmény szerint az utóbbi egy napban apadt az igen-tábor a vasárnapra kiírt referendum előtt, de még így is van egy kis előnye a nemmel szavazókkal, vagyis azokkal szemben, akik elutasítják a hitelezőkkel való megállapodást.
Az Egyesült Államoknak és Kubának egyaránt érdeke a két állam közeledése, és erre elhatározást mutat mind Barack Obama amerikai elnök, mind Raúl Castro kubai államfő - jelentette ki Ugrósdy Márton külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Elpusztították a híres palmürai oroszlánszobrot az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei - jelentette be Maamún Abdelkarim, a szíriai régészeti és múzeumi hatóság vezetője.
Az Európai Bizottság szerint a vasárnapi görögországi referendumon szereplő kérdés nem tényszerű és jogilag sem korrekt. Ennek ellenére a legfontosabb az, hogy a görögök milyen jelzést küldenek Európának.
Hivatalosan is benyújtotta az Európai Bizottság részére a 2014-2020-as Magyar halgazdálkodási operatív programot (Mahop) a Miniszterelnökségen működő irányító hatóság 2015. június 29-én - közölte az Miniszterelnökség pénteken.
Felfüggeszti működését Franciaországban a tisztességtelen eszközök alkalmazásával vádolt Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás, amelykinek két vezetője ellen eljárás is folyik - erősítette meg pénteken Grégoire Kopp szóvivő.
Az 1945-48 között Moldovában meghalt magyar hadifoglyoknak és polgári áldozatoknak állítottak Chisinauban emlékművet, amelyet Hende Csaba honvédelmi miniszter Viorel Cibotaruval, a moldovai védelmi tárca vezetőjével együtt avatott fel pénteken.
Ha a vasárnapi népszavazáson a görögök többsége elveti az adósságválság megoldását célzó hitelezői javaslatot, akkor az drámaian rontani fogja Görögország helyzetét a további tárgyalásokon - mondta pénteken Luxembourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Franciaország pénteken elutasította az ausztrál állampolgárságú Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának mnedékkérelmét - közölte pénteken a francia elnökség.
Görögország euróövezeti hitelezői 317 milliárd eurót veszíthetnek el az államcsődön - írja pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung az UBS, az ifo gazdaságkutató intézet és az Eurostat adataira hivatkozva.
Az eurózóna mentőalapja, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) pénteken úgy döntött, egyelőre nem követeli Görögországtól teljes tartozásának visszafizetését, miután Athén nem törlesztett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé.
A görög államadósság 30 százalékos leírását és egy 20 éves türelmi időszakot javasolt pénteken Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, hogy ezáltal fenntarthatóvá tegyék az ország adósságállományát.
Egymilliárd euró forgóeszközzel rendelkeznek a görög bankok, működésük biztosítása hétfőtől már az Európai Központi Bankon (EKB) múlik - közölte pénteken a görög bankszövetség elnöke.
Nagy károkat okozott, de kevés áldozatot szedett a pénteki erős nyugat-kínai földrengés - közölte késő esti összefoglaló jelentésében a polgári ügyek pekingi minisztériuma.
Megjelent a péntek esti kormánypárti nagygyűlésen Athénban Alekszisz Ciprasz miniszterelnök, és hívei ünneplése közepette kijelentette: "a görögök eltökélték, hogy saját kezükbe veszik a sorsukat".
A nyári szünet előtti utolsó rendes ülését tartotta pénteken a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag, az ülés azonban nem a napirend, hanem amiatt került be a hírekbe, hogy Norbert Lammert házelnök rászólt Angela Merkelre, mert a kancellár túl hangosan beszélgetett.
Egyre kevesebb katalán támogatja az elszakadást Spanyolországtól, a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek csupán 42,9 százaléka látná szívesen önálló államként Katalóniát - közölték a katalán kormány megbízásából készített felmérés eredményét pénteken Barcelonában.
Külön rendőri részleg alakult az állatok védelmére Bulgáriában, ahol az utóbbi években megszaporodott az állatkínzások és az állatok elleni támadások száma.
Hollandia olyan nemzetközi bíróság létrehozását kéri az ENSZ-től, amely a malajziai légitársaság MH17-es járatának közel egy évvel ezelőtti, Ukrajna fölött történt lelövése ügyében ítélkezne - közölte pénteken Amszterdamban Mark Rutte holland miniszterelnök.