2017. október 20. péntek

okt. 20
11:03
Drónfelvételen a porrá zúzott Rakka, a halál fővárosa (444.hu)
Három év után sikerült kiűzni az Iszlám Államot a szíriai városból, nem maradt utánuk más, csak pusztulat.
okt. 20
11:21
Feltételezett terroristát fogott el a görög rendőrség (ATV)
A görög rendőrség csütörtökön elfogott egy 32 éves szíriai állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagja - közölték a helyi hatóságok pénteken.
okt. 20
11:21
2019 márciusában mondhat le a trónról a japán császár (444.hu)
Március végén zárul a pénzügyi év, így könnyebb lesz a bürokratikus átállás.
okt. 20
11:30
Mi történt valójában a cserdi polgármesterrel? (Kripto Akadémia)
" Azóta nincs nyugalmam, ezen jár az eszem, és mindennap sírok miatta."
okt. 20
11:45
ISIS-est fogtak a görög rendőrök (444.hu)
A neje buktatta le a 32 éves szíriait, aki beismerte, hogy a terrorcsoport tagja.
okt. 20
11:51
Bush és Obama egyszerre szóltak be az országot szándékosan megosztó Trump-kormánynak (444.hu)
Egymástól távol, de ugyanolyan határozottan ítélték el a megfélemlítésre és kirekesztésre építő kormányzati politikát.
okt. 20
12:36
Újabb szórakozóhelyet zártak be a Belvárosban - Videó! (Kripto Akadémia)
Brutálisan túszámláztak, és ki is zsebelték az elpilledt vendéget.
okt. 20
12:45
Szörnyű dolgot tett babájával, miután megszülte - sokkoló videó (Blikk)
Egy tinédzser anyuka megszülte, majd a perui kórház mosdójában található szemetesbe dobta gyermekét. Az esetről egy videofelvétel is készült.
okt. 20
12:51
Az oroszok szerint az amerikai külügy közleménye egyben beismerés (USAracing)
Először fordult elő, hogy az amerikai külügyminisztérium nemcsak azt erősítette meg, hogy szíriai terroristák vegyi fegyverrel rendelkeznek, hanem azt is, hogy be is vetették azt – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken Moszkvában.
okt. 20
13:03
Madrid előrehozott katalán parlamenti választások kiírását tervezi (ATV)
Januárban előrehozott helyi parlamenti választások megrendezése szerepel a spanyol kormány tervezett intézkedései között Katalóniában, amelyről megállapodott az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárttal (PSOE) - erősítette meg Carmen Calvo szocialista politikus a spanyol közszolgálati televíziónak nyilatkozva az eldiario.es internetes lap értesül
okt. 20
13:09
40 milliós bírság a Szcientológiai Egyháznak (Kripto Akadémia)
Az adatkezeléssel akadtak gondok.
okt. 20
13:11
3-as metró - November 6-tól zárva az északi szakasz (Kripto Akadémia)
MSZP: Ha egy utas csak a hatodik pótlójáratra fér fel, azt nem lehet optimista helyzetnek nevezni
okt. 20
13:15
Újraindulhat a keresés az MH370-es roncsai után (444.hu)
Egy cég vállalta, hogy csak akkor kér pénzt a munkájáért, ha meg is találja a három és fél éve rejtélyes körülmények között eltűnt gép maradványait.
okt. 20
13:27
Hivatalosan bejelentették Rakka felszabadítását (ATV)
Hivatalosan bejelentette Rakka felszabadítását pénteken a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet - közölte az al-Arabíja pánarab televízió.
okt. 20
13:27
Sebastian Kurz megkapta a kormányalakítási megbízást (USAracing)
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjét, Sebastian Kurz jelenlegi külügyminisztert kérte fel pénteken kormányalakításra Alexander Van der Bellen osztrák államfő a bécsi Hofburgban. Van der Bellen elmondta: szövetségi elnökként figyelni fog arra, hogy Ausztria és népe érdeke álljon a középpontban az új kormány létrejöttekor.
okt. 20
13:33
A tagállamok nem tartják megfelelő mértékűnek az előrelépést a Brexit-tárgyalásokon (USAracing)
Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra – mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.
okt. 20
13:39
Egy szövetségi Szíria része lesz a most visszafoglalt fontos város (Infostart)
Hivatalosan bejelentette Rakka felszabadítását pénteken a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet - közölte az al-Arabíja pánarab televízió.
okt. 20
13:51
A francia nők több mint fele volt már szexuális zaklatás áldozata (444.hu)
A Weinstein-ügy után a franciák szabálysértésnek minősítenék az utcán füttyögést és zaklatást.
okt. 20
13:51
Belgium töri meg az EU Madrid mögé sorakozását (USAracing)
Az Európai Unió vezetői egyként felsorakoztak Madrid mögött a csütörtökön megkezdődött EU-csúcson – Charles Michel belga kormányfő kivételével, aki mérsékletre és párbeszédre intett, foglalja össze erről szóló
okt. 20
13:57
A biztonság mindenekelőtt (USAracing)
Mindig a százszázalékos biztonságra kell törekedni – nyilatkozta lapunknak Avi Dichter. Az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottságának elnöke bevallása szerint másfél nap alatt nagyjából egy hétre való tárgyalást tudott maga mögött a magyar partnerekkel, és derűlátóan tekint a kétoldalú kapcsolatok jövőjére.
okt. 20
14:09
Nagyon valószínű, hogy megtalálták az eltűnt ellenzéki aktivista holttestét Argentínában (444.hu)
Santiago Maldonado személyi igazolványa volt a fagyos patagóniai folyóban talált holttest ruhájában, az ujjlenyomata alapján akár már pénteken megerősíthetik személyazonosságát.
okt. 20
14:15
Fontos üzenetet kaptak az Angliában élő magyarok (Infostart)
A brit nagykövet, Iain Lindsay legújabb magyar nyelvű videójában az Egyesült Királyságban élő magyarokat igyekszik megnyugtatni.
okt. 20
14:15
KDNP-s javaslat, hogy több gyerek szülessen - El meri olvasni? (Kripto Akadémia)
Az a meglepő tény is kiderült, hogy a párt "azonosul a kormány álláspontjával."
okt. 20
14:39
Tusk: túlzóak a Brexit-tárgyalások megfenekéléséről szóló hírek (ATV)
Túlzóak azok a jelentések, amelyek szerint holtpontra jutottak az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételeiről szóló tárgyalások - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után.
okt. 20
14:39
Nem hoztak áttörést a Brexit tárgyalások az EU-csúcson (USAracing)
Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra – mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői. A brit minisztereln
okt. 20
15:09
Verhovstadt Orbánra lőtt, de magát találta el (USAracing)
Guy Verhovstadt az Európai Parlament liberális frakcióvezetője a CEU érdekében hallatta a hangját a Twitteren, ahol arra szólította fel az uniós tagállamok vezetőit, hogy a brüsszeli csúcstalálkozón tegyék helyre Orbán Viktort. A poszt nem hozta meg a várt eredményt.
okt. 20
15:21
EU-csúcs: "nem sikerült elegendő előrelépést elérni" (ATV)
Akár decemberben elkezdődhet a Brexit-tárgyalások második fejezete - hangzott el a brüsszeli uniós csúcson. Ez nagy előrelépés lehet, az elmúlt hetekben ugyanis úgy tűnt, hogy a brit kormány és Brüsszel között állóháború alakul ki.
okt. 20
15:21
Megkezdődött a spekuláns tervének végrehajtása (USAracing)
Nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a „Soros-terv” végrehajtását a képviselőtestület belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a közös uniós menekültügyi rendszert szabályozó dublini rendelet módosításáról elfogadott jelentéssel – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők brüsszel
okt. 20
15:27
A cseh választás a V4-ekre is hatással lesz (Infostart)
A hétvégi cseh választás után akár az eddigieknél is jobban megerősödhet majd a visegrádi négyek együttműködése – fejtette ki Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője az InfoRádiónak.
okt. 20
15:39
Elkezdődtek a képviselőházi választások Csehországban (Infostart)
A cseh parlament alsóházának 200 képviselői mandátumáért 31 párt és mozgalom több mint 7500 jelöltje verseng.
okt. 20
15:39
Romániában több ezer elítélt szabadulhat, mert nincs elég hely a börtönökben (444.hu)
8 ezer rabot kéne szabadon engedni, hogy legyen annyi hely, amennyit az Emberi Jogok Európai Egyezménye előír.
okt. 20
15:45
Megható: így reagált a kisbaba, aki életében először hallotta édesanyja hangját - videó (Blikk)
Először hallhatta a kis Charly édesanyját, amint azt mondja neki, hogy "szeretlek".
okt. 20
15:45
Feltételezett terroristát fogott el a görög rendőrség (USAracing)
A görög hatóságok azt közölték csütörtökön, hogy elfogtak egy 32 éves szíriai állampolgárt, aki akkor került látókörükbe, amikor felesége két hónappal ezelőtt családon belüli erőszak miatt feljelentette, és azt állította róla, hogy az Iszlám Állam tagja. A férfi mobilján ezt alátámasztó adatokat, felvételeket – például kivégzésekről készült videóka
okt. 20
16:15
"Elértünk egy határig, amely cselekvésre kötelezi a kormányt" (ATV)
Elértünk egy határig, amely cselekvésre kötelezi a kormányt - mondta a spanyol miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján pénteken az uniós vezetők csúcstalálkozója után.
okt. 20
16:27
Egymást lövik a kurdok és az irakiak Kirkuk határában (444.hu)
Nemrég még együtt harcoltak az Iszlám Állam ellen.
okt. 20
16:45
Aggasztó különbségeket lát Orbán Viktor (Infostart)
Bizonyos kérdésekben aggasztó az álláspontok különbözősége a visegrádi országok és az Európai Bizottság között, ennek ellenére eredményes volt a szerda esti munkavacsora a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Junckerrel, van rá esély, hogy javuljon az együttműködés a felek között - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők br
okt. 20
16:57
Bátor és határozott kormány alakulhat Ausztriában (Infostart)
A választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjét, Sebastian Kurz jelenlegi külügyminisztert kérte fel kormányalakításra Alexander Van der Bellen osztrák államfő pénteken a bécsi Hofburgban.
okt. 20
16:57
Brutálisan sok elítéltet engedtek szabadon (ATV)
Több mint ötszáz elítélt került szabadlábra Romániában csütörtökön, a börtönbüntetéseket lerövidítő törvény hatályba lépésének napján, és további mintegy másfél ezer szabadulása várható a következő napokban - közölte pénteken a román média.
okt. 20
17:00
Női kézilabda-vb - A negyeddöntő a minimum (Kripto Akadémia)
A továbbjutás kiharcolásához prioritást kell élveznie a svédek, a lengyelek és a csehek legyőzésének.
okt. 20
17:02
Brexit - Merkel szerint nem feneklettek meg a tárgyalások (Kripto Akadémia)
A tárgyalások következő, második szakasza december folyamán megkezdődhet.
okt. 20
17:15
Felrobbantottak egy mecsetet Kabulban (444.hu)
Síita mecsetben robbantottak Afganisztán fővárosában, Kabulban pénteken, a helyszínre kiérkező biztonsági erők legalább 30 holttestet találtak. A halottak száma ugyanakkor még emelkedhet. Egyelőre nem tudni, hogy mely szervezet hajtotta végre a merényletet, de az Iszlám Állam már korábban is támadott síitákat. (BBC/MTI)
okt. 20
17:27
Késes támadás egy bevásárlóközpontban, súlyos sérültek (ATV)
Késsel támadt több emberre egy férfi pénteken egy lengyelországi bevásárlóközpontban.
okt. 20
17:27
Több embert megkéseltek egy lengyel bevásárlóközpontban (444.hu)
A 27 éves támadót elkapták.
okt. 20
17:27
Büszkeség (USAracing)
Azt mondták a rádióban, hogy Michael Ignatieff, a Soros-egyetem elnöke – idézem – „a világ egyik leghíresebb történésze, és ilyen minőségében rektor a CEU-n”. Ha a szakmai munkássága nem is (mivel az életrajzában alig szerepel történelemelmélet mű, csak politikai fejtegetések), az kétségtelenül a világ egyik leghíresebb történészévé emeli, hogy e
okt. 20
17:33
Megvert újságíró - A KFC döntött: kirúgja a biztonsági céget (Kripto Akadémia)
A sértettől bocsánatot kértek.
okt. 20
17:35
Nagy leépítések jönnek a Siemensnél (Kripto Akadémia)
A hivatalos bejelentés a vállalat november 9-i negyedéves jelentése előtt érkezhet.
okt. 20
17:45
Aggódó anya: két gyereken kívül mindenki bevándorló a fiam osztályában (Ripost)
Hatalmas vita zajlik Ausztriában arról, hogy baj-e a külföldiek magas aránya az iskolákban. Egy szeptemberben megjelent jelentés szerint már több muszlim diák jár a bécsi általános iskolákba, mint keresztény. A muszlim hitoktatók nézetei szintén nagy problémákat okoznak: sokan elutasítják a demokráciát, a szabad választásokat és az osztrák alkotmán
okt. 20
17:51
Több embert is megsebesítettek: vaddisznók tartották rettegésben a kisváros lakóit (Blikk)
Két agresszív vaddisznó tartotta rettegésben néhány órán át az észak-német kisváros, Heide lakóit péntek délelőtt: a dühöngő állatok négy embert megsebesítettek és egy bankba is betörtek a városközpontban - közölte a helyi rendőrség.
okt. 20
18:03
Képregényen egy esetleges "észak-koreai atomtámadás" (ATV)
Manga képregényben adnak tanácsot a japán hatóságok az ország lakóinak arra az esetre, ha észak-koreai atomcsapás érné az ázsiai szigetországot.
okt. 20
18:06
Botrány a menzán - Kiderült, hogyan került kukac a mákos tésztába (Kripto Akadémia)
A szolgáltató tálalókonyháján mindenre kiterjedő vizsgálatot folytattak le.

Keresés