Anglia - Sokkoló fedélzeti kamerás felvétel került fel az internetre, ahol egy baseball ütővel hadonászó férfit nagyon meglepett a harcművészetben jártas ellenfele.
A magyar érdekek képviseletében a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem szabad visszariadni – vélekedett a Krónika című erdélyi magyar napilapban szerdán közölt interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Országútnak nézett egy vasúti pályát egy idős japán autóvezető, aki több mint egy kilométert tett meg a síneken, és csak a második kereszteződésnél akadt el.
Anglia - Egy fodrászt azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan fertőzte meg több partnerét is a HIV-vírussal, majd SMS-ben közölte velük a tényt, hogy ők is betegek már.
A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a katalán válság a spanyol és a katalán kormány bukásával érhet véget, mivel a függetlenség kikiáltásának felfüggesztése egyik fél számára sem megoldás.
Tízszeresére emelkedett az elhízott gyerekek és tizenévesek aránya 40 év alatt a világon, a növekedés üteme a közepes és alacsony jövedelmű országokban növekszik - állapította meg egy frissen közzétett jelentés.
Csapdaként értelmezi Carles Puigdemont katalán elnök kedd esti parlamenti beszédét több spanyol országos napilap szerdán megjelent szerkesztőségi véleménycikkében.
Két cím a nemzetközi sajtóból arról, hogy Aradszki András, a KDNP parlamenti képviselője sátáninak nevezte a Soros-tervet. Az amerikai Breitbart News hírportál erről szóló, két és fél nyomtatott oldal terjedelmű
Felkavaró videót tett közzé egy vasúttársaság, amely azt mutatja be, ahogy egy száguldó vonatnak ütközött egy babakocsi. Csak a véletlennek köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Az ukrán külügyminisztériumban nem fognak szó nélkül elmenni amellett, hogy Szijjártó Péter bejelentette: Magyarország kezdeményezi az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási egyezmény felülvizsgálatát. Marianna Beca külügyi szóvivő meglehetősen komolynak nevezte a kijelentést, s hozzátette: Ukrajna kellő választ fog adni arra.
Nemi erőszaknak minősítette az indiai legfelsőbb bíróság szerdán a kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, attól függetlenül, hogy arra házasságban, vagy azon kívül kerül sor.
A spanyol kormány hivatalosan felszólítja a katalán kormányt: tisztázza, hogy kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök kormánya szerdai rendkívüli ülése után Madridban, melyen értékelték a katalán elnök keddi függetlenségi nyilatkozatát.
Donald Trump természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Kaliforniát, ahol óriási tűzvész pusztít. 15-en meghaltak, tízezreket ki kellett telepíteni.
Megállapodásra jutottak a leendő kormánypártok Hollandiában, így az ország második világháború utáni történetének leghosszabb – közel hét hónapig tartó – koalíciós alkufolyamata zárult le. Mark Rutte miniszterelnök szerint ambiciózus és kiegyensúlyozott alku született, amellyel a holland társadalom valamennyi tagja jól jár majd.
Csapdaként értelmezi Carles Puigdemont katalán elnök kedd esti parlamenti beszédét több spanyol országos napilap szerdán megjelent szerkesztőségi véleménycikkében.
A szurkolók adtak vért Nyikolaj Lemtyugovnak, az Avangard Omszk jégkorongozójának, aki súlyos sérülést szenvedett az orosz bázisú liga (KHL) keddi mérkőzésén.
Rendkívüli ülést hívott össze a spanyol kormányfő szerdára a katalán függetlenségről szóló barcelonai nyilatkozat miatt. A régió kormányzója azt mondta: a helyi lakosság jogot szerzett az elszakadásra, de egyelőre „felfüggeszti” a folyamatot, hogy tárgyaljanak a kérdésről. A hír hatására emelkedett a spanyol tőzsdeindex.