Nem fogadhatják el az önrendelkezésük megsemmisítésére irányuló támadást - ezt mondta a katalán elnök a barcelonai tüntetésen, amelyen csaknem félmillióan tiltakoztak a spanyol kormány döntése ellen. Madrid nem sokkal korábban jelentette be, hogy menesztik a katalán kormányt, és előrehozott választásokat írnak ki. A katalán elnök szerint népét Fran
Hajnal óta kisebb-nagyobb megszakításokkal havazik az osztrák hegyekben, a gleccsereken 30-60 cm, helyenként ennél 10-30 cm-el több friss hó jöhet össze.
Öt korábbi amerikai elnök is részt vett azon a jótékonysági koncerten, amellyel a hurrikánok áldozatait kívánják segíteni. Donald Trump videón keresztül köszöntötte elődjeit. Az Egyesült Államokban idén három nagy erejű hurrikán is pusztított. További részletek a videóban.
Bombariadó miatt több mint háromezer embert evakuáltak vasárnap Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontjából, a Kijevi pályaudvar melletti Jevropejszkijből.
A hivatalban lévő államfő nagy valószínűséggel már az első fordulóban megnyerte a vasárnap rendezett elnökválasztást Szlovéniában, Borut Pahor a szavazatok több mint 56 százalékát kapta a szlovén közszolgálati televízió (RTV) megrendelésére készült felmérés szerint.

A tettes őrizetbe vételével és kórházba szállításával ért véget vasárnap este a túszejtő akció a közép-angliai Nuneaton egyik szabadidőközpontjában. A túszok az incidensben nem sérültek meg. A rendőrség már a túszszabadító rajtaütés előtt közölte, hogy nem terrorcselekményről van szó.
Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették.

Az ISIS jövedelmét biztosító al-Omár mezőt elfoglalták az amerikaiak által támogatott kurdok, de a szír kormányerők csak 3 km-re vannak a mezőtől. Mi lesz ebből?
A hétvégén Zermatt, Saas Fee és Titlis után már a negyedik svájci síterep kezdte meg a szezont. A St. Moritz-Engadin sírégióban található kisebb síterep, Diavolezza nyitotta meg pályáit szombaton immáron nemcsak a tréningező versenyzők, hanem a nagyközönség előtt is.
A tettes őrizetbe vételével és kórházba szállításával ért véget vasárnap este a túszejtő akció a közép-angliai Nuneaton egyik szabadidőközpontjában. A túszok az incidensben nem sérültek meg. A rendőrség már a túszszabadító rajtaütés előtt közölte, hogy nem terrorcselekményről van szó.
Meghackelték szombat délután a cseh parlamenti választások eredményének követésére szolgáló weboldalakat - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSU), hozzátéve, hogy a történtek nem befolyásolták a választási adatok továbbítását és a szavazatszámlálást.
Már több mint kétszáz halottja van a fegyveres összecsapásoknak Kurdisztán déli részén. Egyre többször csapnak össze ugyanis a kurd pesmergák az iraki hadsereggel és a siíta milíciákkal. A harcok azután újultak ki, hogy Bagdad fegyveres csapatokat küldött Kirkukba, hogy vegyék át a kurdoktól a város, és az olajipari létesítmények irányítását. Irakb
Magyarul és oroszul is beszélt az a francia egyetemista, aki 1956. november 1-je és 12-e között magyar barátaival a forradalom sebesültjeit mentette Budapest különböző pontjain. A magyar ’56-os kutatás számára ismeretlen Jean Magnard forradalomról szóló beszámolója döbbenetes adalékokkal szolgál a gyerekeknek a harcokban való részvételéről, illetve
Az Egyesült Államok és Japán fokozni fogja a nyomást Észak-Koreára - ebben állapodott Donald Trump amerikai elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök, akinek pártja elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi parlamenti választáson.
Véget értek az öt hónapja tartó harcok a Fülöp-szigeteki Marawiban, miután a katonák az utolsó iszlamistával is végeztek hétfőn az ország déli részén fekvő városban.
Kósa Lajos tárca nélküli miniszter a hétvégén, kaliforniai magyarokkal ünnepelve az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, Los Angelesben leszögezte: a magyarokat, bárhol éljenek is, összeköti a szabadság szeretete és a küzdelem érte.
A negyedik világbajnoki címéhez egyre közelebb kerülő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ezzel 66 pontra növelte az előnyét az összetettben a most második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.
Egyre nagyobb hiány van autószerelőkből Magyarországon. Ugyanis aki teheti, inkább külföldre megy. Németországban az itthoni fizetés többszörösét is meg tudja keresni egy képzett szakember.
Orosz állami nagyvállalatok kezdték felvásárolni az olaj- és gázmezőket és a vezetékeket, miközben az iraki hadsereg iráni segítséggel megtámadta a függetlenségre szavazó tartományt.
Az Iszlám Állam fegyveresei legalább 128 civilt öltek meg a szíriai el-Karjatein városban az elmúlt három hétben, mielőtt a kormányerők kiűzték őket onnan - közölte hétfőn a szíriai válság fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet.
Az Egyesült Államok és Japán fokozni fogja a nyomást Észak-Koreára – ebben állapodott Donald Trump amerikai elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök, akinek pártja elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi parlamenti választáson.