Legalább huszonhatan meghaltak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetnek tulajdonított, otthonaikból elmenekült polgári személyek ellen elkövetett merényletben Deir-ez-Zór tartományban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű aktivista szervezet.
Legalább huszonhatan meghaltak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetnek tulajdonított, otthonaikból elmenekült polgári személyek ellen elkövetett merényletben Deir-ez-Zór tartományban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű aktivista szervezet.
Bagdad - Az iraki erők pénteken visszafoglalták Ravát, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet kezén lévő utolsó iraki várost. Ezzel egyetlen város maradt a dzsihadistáknak Szíriában, egyébként a 2014-ben elfoglalt területük több mint 95 százalékát már elvesztették.
Beata Szydlo lengyel miniszterelnök Göteborgban, az Európai Unió csúcstalálkozója után tartott pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem fogja hagyni, hogy országa polgárait megrágalmazzák, annál is inkább, mivel Lengyelország kétszer is a totalitarizmus áldozatául esett.
A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia román és magyar előadói. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett konferencia résztvevői arra a kérdésre keresték a választ, hogy Erdély és Románia egyesülésének a küszöbönáll
Több ezer ártatlan ember hal meg Jemenben, ha a szaúdi vezetésű koalíció nem szünteti meg a kikötők blokádját – erre figyelmeztetett az ENSZ. A szaúdiak szerint viszont azt mondják: a hajókon fegyvereket is behozhatnak az Iránnal szövetségesnek tartott húti lázadók számára.
A lengyel kulturális tárca, együttműködve a lengyel Zsidóságtörténeti Intézettel, létre fogja hozni a varsói gettó múzeumát - jelentette be pénteken Piotr Glinski lengyel kormányfő-helyettes, kulturális miniszter a kormány beiktatásának második évfordulója alkalmából mondott beszédében.