Harry herceg és barátnője, Meghan Markle eljegyzésének "pillanatokon belüli" bejelentését jósolja a pénteki brit bulvársajtó. A fogadóirodák is megneszelhettek valamit, mivel hirtelen beszüntették a tétek felvételét arra, hogy bejelentik-e Harry és barátnője eljegyzését, és ha igen, mikor.
Legalább 85 ember meghalt, 80-an pedig megsérültek, amikor a pénteki ima alatt bombát robbantottak egy mecsetnél a Sínai-félszigeten, Bir al-Abedben, majd tüzet nyitottak a hívőkre. A szemtanúk szerint a célpontok az egyiptomi biztonsági erők tagjai voltak. A merényletet egyelőre senki sem vállalta magára, de a térségben az iszlamista felkelők 2013
Két héten belül másodszor ment neki keményen Oroszországnak Theresa May brit miniszterelnökm, aki azt mondta, "Oroszország egy ellenséges ország, ami darabokra akarja szaggatni Európát".
Együttes tárgyalást tart Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök a jövő héten a nagykoalíciós pártok vezetőivel, Angela Merkellel, Horst Seehoferrel és Martin Schulzcal - közölte pénteken az államfői hivatal.
Több robbantással és lőfegyverekkel merényletet követtek el pénteken Egyiptomban egy mecsetnél. A halálos áldozatok száma percről percre emelkedik: a legfrissebb jelentés szerint már 120-ra emelkedett.
A párt elnökség közölte, készen állnak a tárgyalásra a demokratikus pártokkal a politikai patthelyzet megoldása érdekében. Nagykoalíció helyett jöhet mégis a kisebbségi kormányzás is, külső támogatással.
Visszavonta lemondását a libanoni miniszterelnök. Szaad al-Hariri két hete, Szaúd-Arábiában közölte, hogy távozik a kormány éléről. A héten azonban visszatért hazájába és hívei örömére közölte: marad a posztján. Mit hozhat a jövő Libanonnak ezek után?
Agresszívabban lép fel a pedofilok ellen a YouTube, miután számos hirdetést megvontak éppen a Black Friday előtt a portáltól. A BBC és a Times vizsgálatából kiderült ugyanis: akár 100 ezer olyan felhasználó is lehet, aki aberrált célra használja a kicsikről feltöltött videókat.
Az Egyesült Államokat bosszantja, hogy Észak-Korea mostanában nem bocsájtott fel rakétát - állította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában, miután tárgyalt Japán kollégájával, Kono Taróval. Hozzátette: Moszkva tart attól, hogy Japán az Egyesült Államok katonai bázisává válik Ázsiában.
Az egyiptomi állami televízió legfrissebb híre szerint legkevesebb 184 halottja van annak a merényletnek, amelyet pénteken Egyiptomban egy mecsetnél követtek el robbanószerkezetekkel és lőfegyverekkel.
Ma Szlovákia is megkezdte a 2017-2018-as síszezont. Először a Zsolnától 30 kilométerre keletre található Vrátna-völgy indította be a lifteket erre a hétvégére. A többi, a hazánkban is ismert szlovák síterep még vár az üzemkezdettel, de sok helyen már javában készítik elő a pályákat.
Technikai hiba okozhatta az eltűnt argentin tengeralattjáró balesetét – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádiónak. Kaiser Ferenc szerint a legénység már nem él.
Nyitra – Szörnyű tragédia történt egy szlovák kórházban: a személyzet miatt halt meg egy 3 éves kisfiú, akit cukorbetegség gyanújával szállítottak az intézménybe.
Az Európai Unió határozottan elítéli az ukrajnai orosz agressziót, és soha nem fogja elismerni a Krím félsziget illegális annektálását - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós és a keleti partnerségi országok vezetőinek pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján.
Robbantásokkal és lőfegyverekkel tömeggyilkos merényletet követtek el pénteken Egyiptomban egy mecsetnél. A halálos áldozatok száma az egyiptomi köztévé legfrissebb adata szerint 235-re nőtt, a sebesülteké legkevesebb 125.
1,5 millió lírás (mintegy 101,5 millió forintos) nem vagyoni kártérítési pert kezdeményezett Recep Tayyip Erdogan török államfő a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, Kemal Kilicdaroglu ellen - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.
Az argentin haditengerészet szerint elfogyott minden remény, hogy bárkit is életben találjanak a több mint egy hete eltűnt San Juan tengeralattjáró 44 fős legénységéből.
Németország számára fontos az Európai Unió jövője, ezért kormánya továbbra is elkötelezett az Európai Unió törekvései mellett - jelentette ki újságírók előtt Angela Merkel német kancellár az az uniós és a keleti partnerségi országok vezetőinek pénteki brüsszeli csúcstalálkozóját követően pénteken.
Legalább 235 ember meghalt, miután fegyveresek támadtak meg egy mecsetet Egyiptomban. A merénylet a Sínai-félsziget északi részén történt. Katonai ruhába öltözött terroristák nyitottak tüzet a pénteki imádságra érkezőkre és több kocsit is felrobbantottak. A hírek szerint a támadókat később dróncsapással ölték meg. A merénylők vélhetően az Iszlám Ál